tényleg

a hely, ahova járok, h normálisabb lehessek egy szép napon, ma olyan infoval szolgált, amitől teljesen kikészültem. olyan sok minden világos lett, hogy majd megvakultam. úgy felhúztam magam az egészen, hogy hegyeket tutdam volna megmozgatni a felszabadult energiáimmal. aztán az lett, hogy egy hegyet se mozgattam sehova, hanem felhívtam őt, és artikulálatlan hangon követeltem, h találkozzunk, mire egy idő után mondta, h ha normális hangon mondom, akkor is megérti. aztán akkor sírni akartam, hogy na majd úgy jobb lesz, de nem tudtam sírni végül mégse. ekkor zabálásba fojtottam bánatom: jégkrém, vaníliás csiga, magos kifli fekete erdei sonkával, sajtos pogácsa fekete erdei sonkával. mostanra valamivel jobb. nem hiszem, hogy a kaja miatt, inkább mert eltelt pár óra és valamelyest lehiggadtam. nincs nekem életem, ez a baj.