tényleg

mélyponton vagyok. mármint remélem, hoyg már ott vagyok, mert nekem ebből több nem kell. ma majd megőrültem, hogy kibírjam, míg hív. a végtelen várakozás alatt, amit céltalan fetrengéssel töltöttem nagyon okosan, eldöntöttem, ha ma nem hív, akkor megmondom, hogy ennyi volt, én ezt így nem bírom csinálni. de aztán az utolsó épelméjű pillanatomban hívott és nem jöttünk fel hozzám, hanem ettünk és könyvesboltban voltunk. és akkor ott magyarázott nagyon sokat és olyan okos, hogy én már abba simán beleszerelmesedek, pedig az okosság az a kategória, ami nem gondoltam, hogy engem valaha lenyűgöz és erre tessék. és olyan sok mindent mondott, hogy már nem is értettem egyáltalán, meg követni se tudtam, csak nézegettem a képeket és azon gondolkodtam, vajon kihallatszik-e a szívem dübögése. és ránézni is fájdalmas, mert annyira tetszik. hol volt az elmúlt 20 évben a szemem, hol?! és sajnos az az erőteljes érzés, amit addig éreztem, hogy én már szexelni se akarok vele, mert úgy eltávolodott tőlem az elmúlt 2 napban (!), amíg nem hívott, na az azonnal elmúlt, ahogy  megláttam és ha lehet még jobban akarom, mint eddig.

csodálatos dolgok ezek, na és hogy hiányoztak? mint púp a hátam közepére, komolyan.