tényleg

ültünk, ebédeltünk. mesélte, h vasárnap mennek családostól egy barátjához. velünk egykorú pasi, van egy nője, meg egy kis gyereke. és náluk is ugyanaz a helyzet, hogy nem szexel vele a nő. gyönyörű helyen laknak, szép nagy házban, jól keres a pasi, minden rendben lehetne, de ez megmételyezi a kapcsolatukat. hát mondom akkor beszervezhetnéd nekem, ha ilyen jó parti. és akkor ott történt vmi. hogy ő akkor többet nem is jön az én utcámba. neeem? hát hogyhogy? komolyan nem jössz többet - kérdeztem elszontyolodva, az elszontyolodottságot nyilván picit túljátszva. nem, mert, ha én csak így dobom őt, akkor nem jön. hát mondom, ha nekem azt kell tűrnöm, hogy ő meg házas és nem is szándékszik elválni, akkor ennyi férjen már bele neki. röhögött egy sort azon, h tűrnöm kell, de aztán nagyon megdöbbentő beszélgetésbe kezdtünk. miszerint honnan tudom, hogy ő nem fog elválni. hát mondom nagyjából csak erről beszélsz, úgyhogy kb ez az, amiben biztos lehetek sztem, semmi más. és mi van, ha azt csak mondja? és közben meg elválik. se időm, se lélekjelenlétem nem volt válaszolni, mert már kérdezte is, h örülnék-e neki, ha megkérné a kezem. fogalmam nincs hogy tudtam nomrálisan válaszolni és nem fordultam be az asztal alá, de nem fordultam be, sőt, válaszoltam is. és még észnél is voltam, mert azt mondtam, h örülnék, de azért mindezek előtt kb 3 napos nonstop beszélgetést kéne rendeznünk a dolgok állásáról nyilván, mert bár egyre jobban megismerjük egymást, azért elég erős szűrőn keresztül, és én szeretném majd a valóságot is tudni. (most beszéltünk telefonon és hát kár, h nem írtam meg előbb ezt a postot, mert az élettől is elment a kedvem és így már nem ugyanaz)* és akkor hosszan beszélgettünk magunkról, mi hogy lenne és milyen jó lenne.

aznap és másnap egyrészt elfoglalt voltam, másrészt nagyon tompa, hogy ezzel foglalkozzak. meg sztem sokkot is kaptam és leblokkoltam. ezt abból gondolom, hogy később azért volt pár kósza gondolatom az ügyet illetően és nagyon bepánikoltam több vonalon is. egyik sem köthető az ő személyéhez, csak az elköteleződéshez, meg a tényleges felnőtté váláshoz, a véglegesség érzéséhez és egyebekhez ebben a témában. lefutottak olyan konkrét történések is a fejemben, hogy együtt fogunk nyaralást szervezni, csak ketten, meg elmenni, meg ott lenni és hogy úristen, nekem ennyire ilyen még nem is volt. meg hogy együtt döntünk dolgokról, hogy mit vegyünk, meg mi legyen a pénzügyekkel, meg hogy elköltözzünk-e innen, vagy sem és ez is olyan rémisztően felnőttesnek  és komolynak tűnt, hogy biztos kihagyott a szívem párszor gondolkodás közben. és aztán arra is gondoltam, hogy megbeszéljük, h legyen gyerekünk és nekikezdünk a kivitelezésnek, és hogy ez is milyen eddig tőlem évezredekre álló történés már. soha senkivel nem beszéltem meg komolyan, hogy na most akkor tényleg legyen gyerekünk. a gyerekkészítés vonalon pedig eljutottam a szexig. és attól mondjuk teljesen felvillanyozódtam, hogy akkor végre lehet gumi, meg gyógyszer nélkül szeretkezni és hogy milyen jó lesz és hogy már régóta az van a fejemben, hogy ez nekem már csak a férjemmel lehet így, és milyen boldogság lesz az, főleg, h vele. ez nagyon kellemes része volt a gondolatmenetemnek. teljesen felvillanyozódtam és azt éreztem, h nagyon szeretem és akarom őt. már persze nem csak ettől, de ez a gondolat volt leginkább értelmezhető számomra. és érdekes, nem gondolok perpill semmire, de érzem, h ezt szeretném, vele szeretnék lenni. nem tudom ez jól, vagy rosszul, vagy hogy sülne el, de ezt szeretném. nem látok más opciót. és nem is akarok. mint mikor vki egy lapra tesz fel mindent. pedig semmire sincs garancia. úgy értem arra se, hogy egyáltalán megtörténik. *főleg, hogy hétfőn nem hívott, ma én írtam neki smst, hogy látom, akkor tényleg nem jön többet az én utcámba, mire felhívott és hát nagyon rossz kedvem lett. egyrészt mert mostantól úgy lesz, hogy du jár edzésre nem hajnalban, így munka után oda rohan, így én nem tudom mikor férnék az idejébe. főleg, h ha meg úgy végez, akkor szépen megy haza a feleségével, aki ott dolgozik, ahova edzésre jár és pont egyszerre végeznek. hát szuper. nagyon elszomorodtam emiatt. meg hogy fél mondatot beszélt a hétvégi vendégségről és hogy szar volt, mert a nő nagyon önző és nem hiszi, hogy szereti őt és sajna a gyereket is erre neveli, de hát ugye ő akkor se válik el. bakker. eddig is kb így beszélt összevissza ez ügyben egyébként, szóval nem azt mondom, h meglep, csak most rossz volt hallani azok után, h én a közös életünk gondolatával barátkozom, meg lelkesítem magam nagyjából nonstop. 

addig-addig szomorkodtam a telefonban, h mikor találkozunk, h most elvileg elmegyünk ebédelni nemsokára, de az ilyesmi 2 perc alatt tud sajnos meghiúsulni munka ügyekből kifolyólag, szóval csak reménykedem. meg abban is, h elszáll a rossz kedvem és minimum aranyos leszek. sajnos megjátszani nem nagyon tudom magam, csak a spontán jobb kedvre derülésben bízhatok. hát így.