tényleg

újra azt remélem, hogy ez a mélypont. nem bírok már lejjebb menni komolyan. igaziból azt a meghatározó pontot várom, ami, ha eljön, akkor hirtelen világosság lesz a fejemben, hirtelen nagyon erős és határozott leszek és azt teszem, ami a jó. de ez a pont nem jön el. nem akar eljönni. hiába vagyok már vállalhatatlanul idegbeteg, fáj a fejem, fáj a vállam, fáj a hátam, az állkapcsom szét sem bírom feszegetni, közben meg megjött és az is kurvára idegesít, és sírni akarok, de nem tudok rendesen, és kiabálni akarok vele magamban fennhangon, de az se megy, és olyan gondolatok cikáznak egész nap a fejemben, amiért simán diliházban a helyem. nem is értem honnan szedem őket. megháborodtam, komolyan. és a legbosszantóbb, hogy ez mind csak miatta van. amiatt, hogy nem az van, amit szeretnék és nincs egy csepp hideg vérem sem, hogy mindezt nyugodtan kezeljem. már csak az van, hogy eljöjjön az a pont, még akkor is, ha csak időszakos enyhülést hoz majd. semmire sem tudok koncentrálni, pedig van dolgom elég. mikor lesz már végre jó nekem?