tényleg

és akkor nem elég, h beteg vagyok, még az eddig legfurább napot töltöttük együtt. mármint fél napot, de a mi viszonylatainkban az jó sok. szóval jött munka után és szünet nélkül, végig netezett. tényleg nem értettem. én addig főztem neki, amire alig bírt időt szakítani, hogy megegye. az ebédre nem szólt semmit, és ahogy megette, adott egy puszit, megköszönte (ez így leírva oké, de a valóságban fura volt és nem tetszett) és már ment is vissza netezni. én meg ettem tovább. jesszusom. elég rosszul érintett. nem vagyok ehhez szokva. megvárjuk az asztalnál egymást, nem? hm. aztán betegen dőltem jobbra-balra, kérdezgettem, h fog-e foglalkozni velem, amire a válasz igen volt ugyan, de semmi nem történt mégsem. aztán egyszer csak felálltam mellőle a kanapéról és nekiálltam a dolgomnak. este aztán abbahagyta a netezést, felállt és indulni kezdett. őőő. akkor én már nagyon feszült voltam és azon gondolkodtam, hogy most akkor várjam végig a performanszát és tűrjem szó nélkül, hogy elmegy, mint aki jól végezte dolgát, vagy kérdezzek, hogy ezt most mégis hogy gondolta. mivel az első nem igényel túl sok fantáziát és nem akartam a távozása után bután nézni magam elé, rákérdeztem a miértre. a válasz kb semmi volt. nézett rám olyan nagyon tipikus üres pasi tekintettel (tudom, h ez most így durva általánosítás, és inkább csak azt akarom jelezni vele, hogy ismerős volt a nézés). jó ideig úgy tűnt nem jutunk előrébb, mert hát azzal hova juthatnánk, hogy elnézést kér, amiért ilyen bunkó. milyen elnézést? meg nem akart nekem rosszat, vagy megbántani, csak kedve volt netezni és ennyi. én az egészben csak azt láttam, hogy mennyire önző. egyébként az egésszel semmi bajom nem lett volna, ha együtt élünk és ez egy normál szombat délután. de nem élünk együtt. jelen felállásban akkor ment volna el így, ha mikor megjön szán rám 5 percet, odafigyelve csak rám, aztán ebédnél még aranyos, pl mondja, h finom, meg szívből megköszöni és aztán utána tőlem nagyjából csinál, amit akar. örültem volna annak is, ha odabújhatok hozzá és kész.

asszem kezdek egyre bonyolultabb esetnek, egyre tipikusabb nőnek tűnni a szemében. persze fogalmam nincs, csak gondolom. ettől függetlenül nagyon szeretnék vele lenni. akkor is, ha azt mondtam, hogy még két ilyen alkalom és nem akarom, hogy itt aludjon, meg akkor is, ha azt mondtam, hogy nem őgy értettem, hogy költözzön ide.