régen mindig azt hajtogatták, míg iskolába jártam, hogy majd visszasírom, majd meglátom. hát nem. hiába szerettem suliba járni, nem sírom vissza. olyan megkönnyebbülés még ennyi év távlatából is, hogy nekem ma reggel nem kezdődött el egy újabb tanév. a csengő hangja, a padban ülés, az órák, a tanárok, jaj, nem köszönöm, egyiket sem kérem. rendhagyó módon ma nagyon korán már a városban voltam és annyira együtt éreztem a sok szomorű és fáradt arcú, ünneplőbe öltözött diákkal, hogy majdnem elsírtam magam. na jó, azt azért nem, de olyan jó volt, hogy nem vagyok részese az ő sorsuknak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése