tényleg

csak mondom, amit érzek, tapasztalok magamon. minidg érdekes utóbb visszaolvasni az akkor már teljesen irreleváns részleteket. most meg ezek határoznak meg, ezek a legfontosabbak. szóval az ominózus sikítozós kedd óta jobban vagyok. a nihil tűnni látszik, sőt, már el is tűnt. most inkább távolság van bennem, de már nem az üres végtelen. mikor rossz volt, pár napja, sajnos azonnal dőlt össze a világ is körülöttem, ami azóta épült fel (újra), hogy ő van. értem ezalatt a legbanálisabb dolgokat. nem volt kedvem mosogatni, porszívózni, elpakolni, takarítani. két pillanat alatt kezdett rám omlani az őskáosz. elég ijesztő volt. megerőltettem magam és nagyjából kezeltem a helyzetet. csak nagyjából és nem örömmel. aztán mióta a nihil tűnni látszik, újra szívesen csinálom ezeket és nem tagadhatom, h újra érzek magamban némi reményt. döbbenetes. és tényleg a remény hal meg utoljára. nem tudatos nálam ez a remény dolog, amitől még ijesztőbb. ahhoz erőm meg nincs, hogy tudatosan meghalasszam magamban. kíváncsi vagyok mi lesz.