tényleg

és akkor megint, hogy meditáljak. hát de basszus, ha egyszer nem tudok. minden esetre üldögéltem ma egy órát csukott szemmel, hasi légzést erőltetve és közben arról fantáziáltam, hogy mi hogy lesz. ez ér? ez meditálás? nem hiszem. ha mégis érne és teremteni is tudnék a gondolataimmal, akkor nagyon szeretnénk egymást és összeházasodnánk, ráadásul kétféleképp. templomban a kedvéért és lufit eregetve egy szép kertben az én kedvemért. hálát mondanék a szüleimnek, amiért összehoztak és felneveltek, meg szerettek annak ellenére, amilyen vagyok. és kapnánk egy kocsit a családi mámmától, meg pár napnyi nászutazást és mindenki nagyon boldog és elégedett lenne, legfőképp én és nem bírnám abbahagyni a szeretgetését és madarat is lehetne fogatni velem, amiért együtt lehetünk. aztán itt laknánk nálam és kb egy év múlva születne egy kisbabánk. a neme mindegy. esetleg ikrek lennének. jól kijönnék az ő gyerekeivel is és boldog nagy családként élnénk. örökre.

vagy csak álmodik a nyomor. hehe.