tényleg

hívott amúgy ma, ahogy ígérte. nem nagyon tudtam mit mondani, csak dünnyögni. vagyis mondandóm lett volna, csak igazából nem tudom hányadán állunk és nem tudtam úgy csivitelni, ahogy azt ő elvárta volna. magamban arra jutottam, h azért csinálta, amiket csinált tegnap, amikre még mindig szinte idegenkedve gondolok, mert nem merte vállalni, h miatta legyen vége. pedig vissza nem térő szuper alkalom lett volna lezárnia. aztán mikor beszéltünk, akkor kérdeztem annyit, h és miket gondolt tegnap, miután elment tőlem, mire mondta, h nem gondolt semmire, nem volt min gondolkodnia, csak nagyon sajnált engem, hogy mennyire szomorú voltam. tényleg szeretném tudni az igazi gondolatait. vagy ha azok nincsenek, vhogy bele kéne látnom, h miért viselkedett úgy, ahogy. biztos le van ez írva vmi pszicho könyvben. tapasztalatom így ilyennel pont egyszerűen nincs. én magam egy drámakirálynő vagyok, be kell vallanom, de ilyen előadást még én sem csináltam soha. soknak éreztem volna. vagy legalábbis zavarosnak. szerintem ő ezt úgy csinálta amúgy, h tényleg nincs tudatában az egésznek. esküszöm igazán érdekes is lehetne a dolog, ha nem lennék benne személyesen érintve. így inkább a zavaros jelző igaz rá.