tényleg

tegnap elmentem messzire, oda, ahol voltunk együtt is. nem azért mentem oda egyébként, csak véletlen egybeesés. na és ahogy odaértem, már rég a telefonálási időn túl és azon gondolkodtam hol állhattak lebontás előtt azok a fa árnyékolók, amik alatt jól éreztük magunkat, megszólalt a telefon. és ő volt az. nonszensz. eleinte beszéltettem, és azon gondolkodtam, meg mondjam-e egyáltalán, h ott vagyok. kívülről nézve mindenképp fura, hogy ott voltam, nekem meg egy semmiség. végül aztán megmondtam, mikor határozottan rákérdezett hol vagyok, de magamtól csak úgy mellékesen nem löktem volna be az tuti. beszélgettünk 45 percet, azt sem tudom miről. feszült és ingerült voltam, amin próbáltam ugyan úrrá lenni, de nincsenek illúzióim ez mennyire sikerült. egyedül abban a pár percben tudtam ezeket valamennyire szabadjára engedni, mikor arról beszéltünk miket csinálnék, ha egy szép napon dominaként ébrednék. ezen kívül fura módon sikerült közölnie, hogy majd bepótoljuk a múltkor ajándék nélkül maradt ünnepem megünneplését egy ebéddel. de ezt vhogy úgy mondta, mintha én tudnék róla, hogy meghívott rá. fura volt, rá is kérdeztem. lehet, h olvassa a blogom. igaziból ezt kizártnak tartom, de most üldözési mániám lett. mivel amúgy is eléggé unom itt magam jelenleg és teher az egész, plusz most ez a para, hoyg olvas, szóval legszívesebben egy ideig csak titokban írogatnék, de itt nem lehet. a vázlat mód nem jó erre, mert mindig az az érzésem, hogy azok elveszhetnek. na majd meglátom.