tényleg

én nem tudok levest főzni (se). nem is szeretem, mert mindig is nonszensznek tartottam, hogy kanalazni kell. olyan, mintha egy nagy zsák mákot nem csak simán átöntenék egy másik zsákba, hanem kávéskanállal kéne átmeregetnem. olyan reménytelen érzés nekem a levesezés. ezért inkább inni szoktam egyébként, ha már leves. pohárból, bögréből. fel nem foghatom mitől lehet, hogy valaki "leveses". nekem a leves kín. ráadásul nem tudok levest ÉS főételt is enni. vagy ez, vagy az. (desszert meg abszolút szóba se jön ebéd után). viszont valamiért most úgy érzem, levest kell főznöm. meg kell tanulnom, hogy úgy mondjam. mert nekem a leves készülésének módja is felfoghatatlan. sose csináltam még nem ízetlen levest. nem is értem hogy lesz belőle ízes étel. tudom, tudom, ez már a weird kategória. szóval most, hogy kitartóan kísérletezek a húsos ételekkel, eljött a levesek ideje. nagyon kíváncsi vagyok őrjöngve öntöm-e ki a végeredményt, vagy kedvet kapok levesezni.

lehet, hogy a tegnap papírpohárban felszolgált tandori csirkeleves hozta  meg a kedvem, nem tudom.