tényleg

nem sok kedvem van leírni a jókedvű kis tündérkéből őrjöngő barommá változásomat ma, de mégis le fogom. egy ártatlan telefonhívásból fajult el a dolog. nem is értem minek hívtam fel őt. már hetek óta rá van bízva ez a rész. mindegy felhívtam. és mondott egy olyat, amitől kettő perc alatt sík ideg lettem és magamból kifordulva közöltem, hogy akkor én most odamegyek hozzá és sikítozni fogok. és így is lett. nem tudom honnan veszem ehhez a bátorságot. egyébként nem sikítoztam igazán, de nem is voltam éppen visszafogott. és amennyi baromságot összehordtam! nem is értem honnan szedtem azt a sok hülyeséget. java részük nem is vágott témába, de ha igen is, minek nekem okoskodni. próbálok gondolkodni, hogy miért csinálhatom ezt és asszem azért, mert van vmi a viselkedésében, ami iszonyatosan felbasz, de eddig csöndben intéztem magamban, nem rendeztem ilyen kirohanásokat. mostanra viszont nem bírok többet befogadni. kibuggyan belőlem az ingerültség. nem is tudom igazán részletezni. a legbosszantóbb, hogy azt hiszi, tökéletes e tekintetben és nem hajlandó megfontolni sem, hogy amit mondok az esetleg igaz. én meg annyira látom, hogy a feleségei is tuti az ilyen jellegű dolgaira ugrottak. így érzem legalábbis. az egy dolog, hoyg mit gondolunk magunkról, de nem feltétlen van az mások szerint is úgy. persze én mondom, aki egy agyrém, de ettől függetlenül nekem is lehetnek jó meglátásaim. hagyjuk, hátha majd máskor jobban meg tudom fogalmazni.

miután kidühöngtem magam és végre ő is beszélt, nem csak hallgatott, próbáltunk beszélgetni. és akkor vhogy vmi rosszra fordult és az általam legjobban gyűlölt mondatait szedte elő, amik szerintem tipikus előzményei az ajtócsapkodásnak, artikulálatlan ordítozásnak, tányér földhöz vágásnak, mert nem lehet erre mást reagálni. én egyiket se csináltam, csak ültem, nem bírtam semmit szólni és sírtam befelé. aztán pár könnycsepp erejéig kifelé is, de nem vette észre, vagy nem biztosan. közben aztán vmit csak észrevett, mert elkezdte kimagyarázni magát, ami közben arra gondoltam, hogy muszáj lenne legalább ezt méltányolnom, meg hát azt kapom vissza nyilván, amit adok. (bár nem ok nélkül kezdtem a mai előadásomba, az is csak reakció volt az ő baromságára). na szóval, nem bírom értelmezni azt a kommunikációt, amiben olyan felcsattanások vannak sorozatban a másik fél részéről, hogy:

- jó, akkor nem!
- jó, akkor egyedül megyek!
- jó, akkor ne gyere!
- jó, akkor nem mondom!

nem értem ezt a közlésmódot. jó ideje keresem a neten, hogy mi ez, de semmit se találok rá. gondolom nem tudom a szakszót. mert abban biztos vagyok, hogy van erre vmi kifejezés. azt hittem, hogy passzív agresszió, de a leírások szerint nem. legalábbis én így értelmeztem. de akkor mi ez? miért csinálja és hogyan kell reagálni rá? olyan érzésem van közben, mikor ezt használja, hogy arrogánsan (ő szerinte egyébként nem arrogáns) lezárja vele a témát, hogy ne lehessen többet mit mondani rá a másik félnek attól függetlenül, hogy akart-e még reagálni bármit is. ez általában olyat vált ki belőlem, hogy vissza akarjam fordítani a dolgokat, meg magyarázni/magyarázkodni, vagy mittudomén. szóval én nem ráhagyom és elrohanok, ahogy amúgy tenni szeretném, mert vmi nem engedi, hogy ott hagyjam a szituációt. akkor és ott is tudom, hogy valójában ordítani akarok, rávágni az ajtót és elszaladni, de mivel ezt vállalhatatlannak tartom, inkább maradok. miért csinálom ezt? van bennem vmi félelem, de nem tudom pontosan mi. hogy vmi visszafordíthatatlan történik. még ha el is szaladnék, nagyon rosszul érezném magam kb 2 perc múlva és vissza akarnék szaladni, hogy elnézést kérjek. teljesen hülye vagyok. szóval én se vagyok normélis, ez nyilvánvaló, de mi az, amit ő csinál?

már közben is jeleztem neki, hogy ez most nagyon sok és nagyon rosszul érint, hogy pont tőle kapom, de észre se vette, hoyg beszélek, annyira benne volt a szerepében. én meg nem tudom mitől pontosan, de szinte fizikailag rosszul lettem és úgy éreztem, ha még tovább mondja, megsemmisülök. nagyon durva volt.

sose fordultam még be ilyen látványosan a jelenlétében. szemét vagyok, de kíváncsi voltam mit csinál. és hát nem semmi olyat nem csinált, ami szimpatikus, vagy általam elvárt lett volna, hogy legalább az utolsó pillanatban megmentődjön a helyzet. szerinte a felesége érzelmi analfabéta. szerintem meg ő. mármint ő is. pont ezért is vannak együtt. gondolom a minimum lett volna, hogy megölel, de csak toporgott és egyáltalán nem tudta mi legyen. gyönyörű tapasztalások ezek, azt kell mondanom.

és rengeteg fura dolga van még, amikről nekem szent meggyőződésem, hogy gyerekkorából hozza, de ezt nem hangoztathatom, mert nem hisz az ilyesmiben, meg mindenkinek lehet minden baja a gyerekkora miatt, szóval tökmindegy. a probléma, hogy nem hajlandó tudomást venni ezekről és javarészt (letagadná) azt hiszi, hogy ő jól csinálja a dolgait. hát nem.