tényleg

az hogy van, hogy felhív, hogy ne várjam ma, mert közbejött vmi, programváltozás van. és mikor rákérdezek kiderül, hogy  a nő szabadságon van és ugyan vigyék már el valahova a gyereket közösen. hát vigyék. de mitől nem lehetett ezt előre tudni? attól, hogy így mennek náluk a dolgok, ahogy. kurvajó, köszönöm.

és akkor de én menjek nyugodtan, míg dolgozik és mért hangzik csalódottnak, vagy szomorúnak, vagy mérgesnek a hangom. szerinted?! amúgy nem tudom, úgy kellett volna reagálni, hogy mosolyogva mondom, hogy jól van, persze, nem gond? tényleg nem tudom, lehet, hogy mások úgy reagálnak. nagyon ügyesek.

és hogy megváltozik minden mindenek fényében. tegnap még nem örültem, hogy tegnap maradt végül, ahelyett, hogy dolgozott volna, hogy a mai napot együtt tölthessük. még reggel sem örültem, mert a film, amit rég meg akarunk nézni és mára volt betervezve, mindenhol reggel 10.00 és 11.30 közt kezdődik (ezt egyébként semmilyen szinten nem értem) és a tegnap el nem végzett munka miatt így egyikre se értünk volna oda. épp emiatt akartam hívni, mikor csöngött a telefon a fenti hírrel és ennek fényében viszont mégis örülök, hogy tegnap itt maradt és az már elvehetetlen. mondjuk a mi tegnap történt az is a kiábrándító kategória, csak mivel alapból jó kedvem van és direkt eldöntöttem, hogy ha úgy alakul, ahogy sejtettem, akkor sem engedem, hogy elvegye a kedvem. nem is engedtem, de azért átgondolva a helyzetet álljon már meg a ló.