tényleg

ma csak edzésen találkoztunk, mert bár úgy volt, hogy jön, végül nem tudott, mert későn végzett. és én ettől annyira kikészültem, hoyg magam is megijedtem. azonnal átváltottam tavaly nyári üzemmódba. úgy hiányzott, hogy belesajdult minden csontom és majd kiesett a szívem is, a lelkem meg összeszorulva dübögött a gyomromban. érzem, hogy kissé túlzás ez így egy együtt nem töltött nap után, de ez volt, nem írhatok mást. és az is világos már, nem úgy, mint tavaly, hogy ebből a hiányérzetből hiszti lesz, aztán sok hiszti, aztán teljesen kifordulok magamból, és igaziból csak az segítene rajtam, ha este hozzám jönne haza. kérdezte is ma a telefonban, hogy mi lesz velem így nyáron, ha már most így reagálok? nem tudom mi lesz velem nyáron, de sajnos az biztos, hogy nem bírok ki még egy nyarat úgy, ahogy a tavalyit. bizonytalanságban, sokszor nélküle. őszintén szeretném, hogy addigra forduljanak nagyot a dolgok és én várhassam haza, viszont ha ez nem így lesz, akkor nem tudom mi módon, mert a szakításra gondolni se tudok, de vége kell, hogy legyen ennek, mert véglegesen elbaszom már az életem, de tényleg. hogyan lehetnék a magam sorsának kovácsa? hogyan teljesülhet olyan dolog, amit mások nem akarnak, vagy nem mernek megtenni, én meg csak azt látom saját célomnak? jaj de nincsen nekem fogalmam semmiről.