tényleg

nagyon kivan az otthoni dolgoktól. én már azt sem tudom mik mennek ott. szerencsére. gyomorgörcsöm lenne csak. állítólag tegnapelőtt majdnem átjött hozzám aludni, mert már annyira ki volt tőlük. részleteket erről sem tudok és nem is szeretnék. az itt alvásról annyit, hoyg én azt nagyon szeretném, még szülinapomra is ezt kértem és eddig nem teljesítette a kívánságom, de nyilván nem úgy szeretném, hogy idemenekül. ezt neki persze nem mondtam most, és ha felhívott volna, hogy baj van, akkor persze itt alhat (gondolom), bár nem találom jó megoldásnak és nem is helyettesíti azt a fajta itt alvást, amit én szeretnék. mindegy, nem került rá sor, nincs min agonizálni. csak megjegyeztem, ha már mondta.

és milyen igaz a mondás, hoyg a baj nem jár egyedül. nyilván akkor fordulok be én is, mikor otthon dráma van. törvényszerű. mondjuk nálam mostanra elmúlt, mert egyszerűen nem volt más választásom. és tényleg elmúlt szerencsére, érzem, nem csak megemberlem magam. viszont kicsit hátrébb léptem, figyelő állásba helyezkedtem. fogalmam nincs mi mást tehetnék.

mielőtt még elmúlt volna a rossz kedvem, gáz dolgok történtek, jfr. már majdnem sikítoztam is, mert kezdtem elveszíteni az önuralmam, mikor mondtam neki, h még mindig szar kedvem van és hát ölelgessen meg, mire csak ült és nézett és nem csinálta. és mikor rákérdeztem, hogy ezt most hogy, akkor meg nyilván még kínosabb lett a helyzet. csak pislogtam. aztán hátrébb léptem lélekben, összeszedtem magam, ő meg elmondta miért ilyen és akkor elmúlt a rossz kedvem hirtelen. az övé nem, de próbált a lehető legpozitívabb lenni. irigylem ezért és tetszik is, hogy van tartása. nagyon nem jó, ha mindketten rossz passzban vagyunk, azt hiszem ennyi összegzésként.