tényleg

a nap további része is borzasztó feszülten ment tovább, sajnos még akkor is kb sisteregtem, mikor megérkezett. muszáj is volt mondanom, h kurvafeszült vagyok, de igyekszem, h elmúljon. és sajnos a nagy szembesítés eleje jó szarul ment pont emiatt, de aztán megkért, h gyakoroljak már némi önuralmat és hát akkor muszáj volt, leginkább azért, mert tudom, h ilyen állapotban nem beszél velem értelmesen, erről máskor beszélni én meg már nem akarok, viszont nem is nyugodtam volna addig, amíg nem mondhatom el, amit akarok. na szóval szemebsíteni akartam a régmúlttal, meg a közelivel is. minek? csak, mert úgy éreztem ettől lesz nekem jobb. sejtettem, hogy kb mindent kimagyaráz, pedig azt gondoltam, a tényeket nem nagyon lehet kimagyarázni. ki lehetett. merthogy elve mindent teljesen máshogy értelmeztem, mint ahogy ő azt értette. hát haha. na mindegy. mivel idegbeteg voltam, eleinte nem akartam megmutatni azt a pár jó részt, amit a közelmúltból tettem bele, mert hát nehogy már még én udvaroljak neki a szakítás 3. felvonásában is, de aztán végül csak elolvashatta és egyetlen szót se szólt. merthogy nem is volt erre mit szólni. még jó, h nem nekem kellett ilyesmit olvasnom, én nem tudom hogy kezeltem volna a helyzetet. a közelmúltról annyit bevallott, hogy igen, akkor nagyon belém szeretett és nyilván nem lenne vége, ha nem az lenne a helyzet, ami. meg fogja amúgy bánni, ebben biztos vagyok. mindegy, nem érdekel tovább, meguntam most ezt az egészet még leírni is.

next one, pls.