2013. február 16., szombat

már megint épp ott vagyok, hoyg eléggé unom magam. mármint ami történik körülöttem / velem. tegnap csak du jött, mert dolga volt. megígérte, hogy elvisz a dolgomra. jó sokáig nem jelentkezett és pont az utolsó pillanatban futott be. (mármint ő hitte, h az utolsó pillantban, mert én időközben megtudtam, hogy később is mehetnénk, csak nem mondtam neki) csodálkozott, hogy nem vagyok idegbeteg, hogy nem telefonált és későn jött. még magyarázkodott is vmit. nem kötöttem az orrára, hogy annyira későn keltem, dél után jóval és még órákkal később is kómában voltam, tehát nem is voltam alkalmas a pattogásra. meg az is volt, hoyg azt álmodtam hosszan, hogy vele beszélek telefonon, ráadásul pont arról, hogy majd jön, szóval ébren is ehhez tartottam magam. a dolgom után feljött és bár kacsingatott a laptop felé, jobbnak látta nem magára haragítani és beletörődött, hogy beszélgessünk. engem már az se érdekelt, hogy a családjáról beszélgettünk. vhogy épp nyitott voltam rá, ráadásul ugyanazt mondta el, amit már milliószor, szóval semmi újdonság, ami sokkolhatott volna. összességében örültem, hogy beszélünk! maga a szánalom vagyok, az. mikor  ment el asszem megöleltem. nem érdekel, legalább ennyi legyen. aztán ez is úgyis elsikkad.

ma korán mentünk a kocsiért, aztán edzés. edzésen mostanában fura, de tagadja. nem miatta, de egyszer csak meguntam az egészet és hazajöttem. megfürödtem és elaludtam. azóta fos a napom, nem térek magamhoz, nincs kedvem semmihez, be vagyok feszülve, mert nem csinálom a dolgom, pedig már az utolsó utáni pillanat is elmúlt. egy ponton olyan ideges lettem, hogy rendeltem egy pizzát, amit megettem azonnal. jó rosszul lettem. ezt még ki se hevertem, benyomtam egy somlóit. na az volt a vég, el is határoztam, hogy ezt bizony ki kell belőlem szedni, ezzel a nyomással a hasamban és a torkomban csobogó savval én nem bírok ellenni semeddig. hajlongtam is a wc fölött, hogy majd oda rakom a felesleget, de teljesen hiába. úgyhogy továbbra is rosszul vagyok és stresszes, mert nyilván a zabálással a stresszforrásom nem oldódott meg. mi lesz velem.

az, hogy a bejegyzéseim a fosnál is fosabbak, már meg se lep.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése