tényleg

még ma is őrjöngtem nap közben és kikészítettem a húgom azt szajkózva, hogy: kidobott, kidobott, hát ez kidobott! (a kidobott szó nem a helyzet dramatizálására van, hanem mert szeretem ezt a szót és egyáltalán nem is úgy értelmezem, ahogy mások szerintem. másoknak eltorzul tőle az arca, nekem meg tulképp vicces). annyira komolynak tűnt a kikészülésem, h el  is lettem víve moziba a pí életére, ami szerintem marha szar volt. az első pár jelenetig attól voltam ki, hogy nabazdmeg ez is a vallást dörgöli az orrom alá, de ezzel idővel megbékéltem, mert mondom mi van, ha pont most világosodom meg. semmi ilyen nem történt persze, csak hörgött végig a tigris és untam az egészet. képileg tetszett sok minden, de amúgy nem.

hazaérve gondoltam befejezem a régi blogjaimban való kutakodást és összegyűjtöm a valaha írt összes bejegyzést róla. múltkor már nekiálltam, de nem fejeztem be. most megcsináltam. 2002-től minden blogomon végigmentem. nehezítette a dolgot, hogy három különböző néven is írtam róla és sose tudtam melyik blogban hogy keressem. ha legalább minden blogom címkézve lett volna, de nem... meg szeretném mutatni neki, mik voltak tényszerűen régen. mert bár szoktunk róla beszélni, nem mindenre emlékeztem én se, tiszta meg főleg nem volt semmi, hogy miért nem akartam őt évekig. nem mondom, hogy erre találtam konkrét magyarázatot, de némi fogódzót azért igen. és bár nem terveztem, de sok bejegyzést elolvastam a mostani epizódról is és hát nem értem hogy lehet ennyire szelektív a memóriám. az, hogy az egész egy kínlódásnak tűnik a leírtakból, az egy dolog, mert tudom, hogy többnyire akkor blogolok, ha vmi rossz, a jóról meg általában nem teszek említést se. de azt azért furcsállom, hogy mennyi mindenre nem emlékeztem. belefutottam a legutóbbi, októberi kidobatásomba is, amiről hamar kiderült, hogy mégse az. azt nagyon érdekes volt olvasni. jót tett látnom, akkor hogy reagáltam és mit csináltam. ki is józanodtam hirtelen most és remélem, hogy ennek hatására nem hívom fel holnap, hogy még egy körben zárjuk le a történetünket. mert elvileg az van bennem, hoyg ez a mostani tényleg végleges vég és mivel van még bennem tisztázni való, amit nem akarok magammal hurcolni, holnap fel akartam hívni, hoyg találkozzunk nálam, üljön le mellém, nézzen a szemembe és akkor beszéljük még meg, ami nekem fontos. azt gondolom, hogy ezek után könnyebben tudnám kezelni az egészet. persze ez nem biztos, csak így érzem. most viszont azt gondolom, hogy nem hívom, jelentkezik majd, ha akar, aztán akkor beszélünk majd, ha még úgy érzem egyáltalán. kíváncsi leszek mit csinálok végül. ami még megingathat, hoyg ez most tényleg més eset, látom rajta, szóval teljesen felesleges várogatnom, hogy hív, mert baromira nem fog. és akkor csak magam stresszelem az egész várakozással. ennél már az is jobb, ha én keresem a lehető leghamarabb és zárom rövidre az egészet. meglátom. neki  mindenképp púp lesz a hátán az egész, de ennyi a minimum sztem.

a régi blogjaimat is olvasgattam úgy összességében, nem csak a vele kapcsolatos bejegyzéseket és hát nagyon sok mindenen meg voltam döbbenve. volt egy időszak, mikor nagyon sok pasim volt egyszerre. én ilyenre egyáltalán nem emlékeztem. nem úgy, hogy egyszerre feküdtem le velük, de minddel hülyíttettem magam, találkoztunk, beszéltünk, udvaroltak, nagy ő voltam nekik, háromnál a feleség kérdés is felmerült. aztán voltak olyanok, akikre nem is emlékszem szinte. csak pillogtam, míg olvastam. na ezért kell nekem blogot írni, ráadásul ilyen barom részletességgel, mert hát fogalmam nincs mit csinálok, mit nem. még most se bírok napirendre térni, komolyan. egyébként jó és mozgalmas időszak volt a sokpasis, csak hát inkább koncentráltam volna  vmi komoly kapcsolatra inkább. egyébként ezalatt az idő alatt került elő valahogy ő is és hát ez is oka, hogy szóba se került soha. kalandozgatni akartam, berzenkedtem minden nemű komoly hangvételtől. hát. na.