tényleg

reggel nem bírtam felkelni, hogy max 9-re edzésre menjek. fáradt és rossz kedvű voltam. az a minek felkelni érzés van bennem, ami nem jelent túl sok jót. aztán mégis elindultam. nem voltam határozott a téren, hogy most hívjam-e vagy sem, de egyszer csak mintha csettintésre megjött volna a válasz: IGEN és már tárcsáztam is. az ilyen hirtelen elborulásaimat nem értem, de most igyekeztem kihasználni és nem megvárni míg elmúlik a pillanat. és akkor nem vette fel. el lehet képzelni milyen kedvem lett. jó darabig vissza se hívott, de aztán csak csörgött a telefon és ő volt az. edzésen volt és nem hallotta a csörgést. (már ő se 8-ra jár akkor? még  jó, hogy nem mentem ma oda 8-ra. hezitáltam rajta) mondtam mit szeretnék, hogy amint ráér jöjjön fel hozzám, mert mutatni szeretnék vmit és hogy befejezzük a befejezést. milyen értelmes vagyok, khm. szomorú volt a hangja úgy összességében, visszafogott, nem a magabiztos harsogó, amilyen általában. mondta, hogy persze feljön, holnap ráér. szuper. én is, csak délelőtt megyek masszázsra. akkor elvisz és megvár. majd olvas addig. őőő. rendben. holnap reggel 8-re itt van. utána pedig beszélünk. és próbáljam bejelenteni fodrászhoz (a házam aljában van).

épp beértem az edzőterembe, mikor újra hívott, hogy hova mentem edzésre, mert ő az e-ban van, kajálni jött. és pont ott voltam, úgyhogy lebattyogtam egy emeletnyit edzőszerkóban és ő evett, én meg néztem és vigyorogtam, mint egy elmeháborodott. igyekszem minden pillanatot kihasználni, mert fogalmam nincs meddig láthatom még és annyira odavagyok érte, hogy nem tudok betelni a látványával. beszélgettünk. koncentrált nagyon, hogy tudjon mit kérdezni (meggyógyultam-e, megadták-e az adósságom, voltam-e hétvégén a szüleimnél, ilyenek). mondta, hoyg veszünk nekem edzőcipőt. ez a rögeszméje. mondtam, nekem erre most nincs pénzem, nagyon jó a mostani edzőcipőm (főleg mióta megragasztották a talpát, én meg fekete textil filccel javítottam a kopásokat rajta. :D) nem baj, veszünk. most erre megint mit mondjak. gondoljam, hogy ő vesz? mire föl? meg ő, aki úgy spórol? nekem, aki soha nem kapott tőle semmit? szóval nem hinném. csak bosszant, hoyg újra az van, hogy hiteget - mert ez az, hiába nem veszem komolyan - és aztán ha esetleg számon kérném rajta, akkor meg visszakozik (ez hány sz, mert sehogy se fogadja el, a google meg mindkét verzióra ad találatot). a régi nóta tehát. a legjobb pedig, hogy  mondtam, hogy vinnem kell anyut és a mamát egy temetésre, és mivel ő temetőkben otthon van, elvisz minket. tessék? hogy? hogy képzeljem el a jelenetet, amiben először találkozik a családom egy részével? jegygyűrűvel a kezén. és az se baj, hogy közben várakozni kell, még egy halotti tort is meg kell várni, elleszünk. hááát. már csak a vicc kedvéért belemennék, de aztán úgyse lesz belőle semmi, mert találkozója van vkivel üzleti ügyben, nem tudni hánykor, majd mikor hívja. szóval így nem tudom hogy kivitelezhető az egész. és vannak pénzügyeink, ami most mindegy is, hogy mi, de a lényeg, hogy már ketyegnie kéne, de nem és akkor azt mondja ne aggódjak, majd kipótolja. újabb tessék? ő, aki annyira vigyáz a pénzére (jelzem nagyon helyesen)? miért tenné? és persze az én fejemben ez a felajánlás is a "majd hiszem, ha látom" polcon landol. mert tényleg hiszem, ha látom. hát így.

szóba került a kuponfüzet és csikopaír is, amit elégetett, hogy nehogy lebukjon velük. legalábbis múltkor ezt mondta. most azt, hogy nagyon sajnálja, hogy elégette, de egyszerűen méltatlan lett volna élete legaranyosabb ajándékához, hogy kidobja egy szemetesbe. örültem, hogy így átromantikusozta az ügyet. az viszont tényleg elszomorít, hoyg elégette, mert annyira aranyos ajándék volt tényleg. adta volna inkább vissza, vagy tudom is én. azt mondta nem értette mért adtam neki és nem tudott mit csinálni, elégette. a pornómagazin meg nem volt annyira személyes (mert én idióta nem írtam bele semmit!), hogy elégesse. pedig az még romantikus is lett volna, ha mindent a tűzre hány. az viszont nem, h a felesége azt lapozgatta :( mivel azóta nem tüzelt, még megvannak a hamvak, amiben van két fém kapocs is. ha igazán sajnálná az ügyet, megkeresné. és egyik az övé lenne, másik az enyém. (kezeltessem magam? újabb költői kérdés)