tényleg

a mai nap is edzéssel kezdődött. nem megy nekem ez az edzés valljam be. vmit nem csinálok jól. hiába erőltetem, nem ez való nekem. az jó, h reggel olyan korán kelek, ami vele való edzés nélkül abszolút elképzelhetetlen és kb gimnazista koromban keltem ilyen korán utoljára. ha ő nem jönne, én tuti nem mennék. de ott már nem jó, mert nem csinálom jól a feladatokat, nem kap el a régről jól ismert érzés, ami edzés közben és utána is konkrétan elégedett boldogsággal tölt el. nem jók a feladatok, vagy nem elegek, vagy én nem csinálom őket jól, megfelelően, kellő lelkesedéssel. nem tudom. és akkor ma még az is történt, hogy segítséget akartam tőle kérni többször is ugyanabban a témában, és fura volt. nem akart segíteni. aztán meg olyan pofarángásai lettek, amiket én eddig sose láttam. na akkor közöltem, hogy ezt most hagyja abba és otthagytam. elmentem a futógépre minusz kettővel gyalogolni, szarok a gépekre címszóval. igaziból nem húztam fel magam, így nem okozott nehézséget nem sértődötten viselkedni edzés után, de azért nem értettem mi baja volt. megkérdezte utóbb min sértődtem meg és magyarázott vmi olyasmit, hogy nem értette mit akarok, de nem nagyon érdekelt, mert csak mellé duma volt az én olvasatomban. mindegy, ezt gyorsan ugrottuk, tényleg nem érdekelt. aztán ő dolgozott, én nézegettem a havat vezetés közben, aztán elvileg találkoztunk volna kb délben, amiből aztán nagyjából fél 3 lett, ami miatt viszont ideges voltam. mert a dolgán kívül még elment kocsikat nézegetni a kollégájával, miközben én meg vártam őt. nem is értettem. miért kellett nekem 3/4 órát lődörögnöm vhol, míg ő autókat nézegetett? utóbb ezt is félreértésként prezentálta, miszerint nem tudta, h én őt várom. hát... jó. ezen is túllendültem tök hamar. mit csináljunk. nem tudom. aztán lett program, konkrétan amit tegnap megbeszéltünk, csak nem hoztam fel, mert nem volt kedvem. a programokon is túl voltunk és hiába volt már este 6 óra, még kocsikáztunk 2 órát kb. beszélgettünk, de mondom, sztem van vmi otthon, ami miatt nem sietős neki és az a verzió van életben, hogy ő csak aludni jár haza. nem érdekelnek a részletek. picit arról is beszéltünk, hogy én befejeztem mindenféle ész osztó tevékenységem, mert már engem is untat a saját dumám, ráadásul mitől lennék okosabb, mint ő. nem, nem, mondjam csak a véleményem, esetleg ha kérhetné, kevésbé vehemensen. ezt nem tudtam neki megígérni, mert én ilyen vehemens vagyok, az ő esetükben meg még inkább. azt tudom vállalni, hogy nem szólok semmit, de ennek az is feltétele, hogy ő nem mesél arról a degenerált ribancról, mert akkor görcsbe ugrik a gyomrom és teljesen kifordulok magamból. nekem is terhes, tényleg. meg szégyenlem is már magam, mert ezek a jelenetek nem megengedhetőek, de egyszerűen nem vállalom az önuralom leple mögé bújtatott ideg lenyelését, ami miatt majd mehetek gyomortükrözésre megint, meg szedhetek dupla adag gyógyszert, vagy tudom is én. akkor inkább legyen tabu. én nem fogom forszírozni a témát, mert rájöttem, hogy csak a teljes hírzárlat működik. ebben maradtunk. ő is észrevette, hoyg alig mond fél mondatot, bekattanok, viszont, ha nem említi, normális vagyok. és akkor jött ez a cimborásdi. komolyan nem is értem hogy került szóba. mondtam talán vmi olyat, hogy ha majd lesz kocsija nem is fog foglalkozni velem és talán erre mondta, hogy hülye vagyok, hát én vagyok az ő cimborája (vagy a legjobb, nem tudom) és mindig siet majd a munkával és ahogy végez megyünk minden felé, meg igyekszik szabad napokat csinálni  magának és utazgatunk majd bécsbe, ide-oda. talán így volt, nem tudom. és mikor a cimborán kiakadtam, kijavította, hoyg a barátja vagyok, a legjobb, bár megérti, hogy nem ezt szeretném hallani, de én akkor már semmit se hallottam, csak a cimbora visszhangzott  a fülemben és azóta is csak azt hallom. és meg vagyok bántva. és sírok. és nem is értem az egészet. és szeretném holnap reggel még edzés előtt ezt megbeszélni vele, ami nyilván nem lesz így, mert nem ronthatok rá hajnalban ezzel a baromsággal, ami neki mit se jelent, meg mit mondhatna még róla, meg tényleg felfújt baromság az egész, mégis, ez engem nagyon bánt. úgy sajnálom magam, h elmondani nem tudom. és kicsit úgy érzem, hoyg megijedt az utalgatásaimtól, meg hogy kérlelem, hoyg jöjjön el velem bécsbe két hét múlva két napra*, de igaziból nem értem ezt se és biztos le is tagadná, hogy dehogy is. nem értem, mert viccelődünk általában szex témában is, meg nem én vagyok bazdmeg, aki őt taperolja és a szájából adja a tictacot! ami nyilván nem fér bele a cimboraságba, de még a barátságba se. igen, azóta meg szoktam fogni a kezét, nem utcán, hanem kocsiban, vagy moziban, vagy mittudomén, meg nyúlkálok hozzá, mármint nem taperolom, hanem csak úgy, meg néha az ölébe ülök, de azt se én akartam úgy és vigyázok is, hogy olyan távolságtartóan csináljam, még ha elzsibbadok is, de ne érjünk össze, khm, ott, szóval csak ölelgetés kapcsán szoktam az ölébe ülni, amit ő kezdeményezett így. kedvenc szavam a faszomba, akkor is, ha ez borzasztó. szóval faszomba, komoylan, főleg, mert a fáradtságot se veszi, hoyg beszéljünk ilyenekről. ma épp hogy csak megemlítettem, hoyg jé, kb egy éve kezdődött az egész és lám, már ki is vagyok penderítve, már terelt is, semmilyen szinten nem hajlandó erről beszélni. jó, magamat ismerve nekem se lenne kedvem, igazán idegesítő tudok lenni a barom, provokáló kérdéseimmel, de hát ennyit csak be lehet értem vállalni, nem? nem. most épp iszom a maradék bort, ami nem értem miért, de mostanában egyáltalán nem hat, ha éhgyomorra iszom, ha nem. csak annyit kérek, h legalább aludni tudjak tőle. véres az ujjam, most látom, rá van száradva, de nem az ujjamból való, hát honnan? és nem is kevés, valamim eléggé vérezhet. aha, megvan, a combomon egy izé, vmi seb. a telefonom lemerült, ami sose szokott megesni velem, de nem is érdekel, mert jelentkezni kellett volna egy bnőmnél, de nem bírtam, értsük meg. neki is nyomora van, amit részben már megbeszéltünk, nem bírtam volna tovább ragozni még most este is. szomorú vagyok, ez a világ nem kegyes hozzám. vagyis nem eléggé, mert amúgy javarészt az persze. és akkor zárásként az ocsmány kedvenc szavam: faszomba. méghoyg nem hat a bor, mi?

*képes volt megkérdezni otthon viccből (hogy hoyg?!) hogy eljöhet.e velem bécsbe. pontosabban megjegyezte, hoyg én megyek és milyen jó lenne menni neki is. mire a degenerált ribanc kikelt magából, hogy eszébe nem jusson, hiszen családos ember. többet nem tudok, pedig milyen jó lenne. egyébként nem tudom mit várt, h majd azt mondja, menj nyugodtan? na mindegy. ja még annyit mondott ő asszem, hoyg hm, érdekes, néha mintha megfeledkeznél arról, hogy családos ember vagyok. gratul,a szuper, jajdejó beszélgetés lehetett ez is. édesistenem.