tényleg

nem tudom az mégis hogy történt, hogy múlt pénteken vezetés közben (én vezettem), mikor kértem a tic-tacjából, akkor azt a szájával nyújtotta oda, én pedig onnan vettem át. háromszor egy út alatt. az elsőnél fel se fogtam mi történik és nem is reagáltam. arra gondoltam, hogy túl sokat öntött a szájába, nem akarta kézzel kivenni és ezért adta úgy. a másodikra nem volt magyarázatom, de azon is úgy megdöbbentem, hogy döbbenetemben csak elvettem és nem szóltam semmit. és érdekes módon nem is éreztem semmit. nagyon fura állapot volt. aztán harmadszor vhogy épp jelen voltam a pillanatban, nem csak úgy megtörtént, hogy fel se fogtam és már a cukrot rágcsáltam, és akkor azt hiszem kicsit tovább időztem a szájánál és megéreztem az illatát, a bőre anyagát és arra gondoltam milyen jó lenne megcsókolni, de hogy nem én leszek az, aki ezt meglépi, az is biztos (meg hát vezettem is közben, el ne felejtsem), így csak elvettem végül a tic-tacot és egyet sóhajtva csak annyit mondtam, hogy jaaaj, cc. és erre nem átallott megkérdezni, hogy meg akartam-e puszilni. igen. ennyi, azóta se hozta ezt szóba egyikünk se. én viszont aznap este teljesen megőrültem. a harmadik akció miatt. mintha villámcsapás ért volna, remegett a gyomrom, a lelkem, a szívem, mindenem, a pulzusom kb 250 volt, az biztos és levegőt is csak kapkodva tudtam venni órákig. brutál érzés volt. azonnal újra szerettem volna kezdeni mindent, mármint nem a régi felállásban, hanem hogy vegyen el és legyünk együtt örökre. aztán vhogy eltelt az este és másnapra lenyugodtak a kedélyeim szerencsére. mág szombaton is volt egy ilyen cukros dolog, de csak egy és azóta semmi etéren.

van viszont az, hogy pár nap alatt odáig jutott a mellnézegetéstől, hogy fogdossa, mint régen. erre se tudok mit mondani. nem tudom miért csinálja, nem tudom most mért fér bele neki, nem tudom miért engedem, nem tudom hogy történik ez meg egyáltalán. tényleg olyan az egész, mintha nem lennék jelen és nem fognám fel, hogy mit kéne csinálni. igaziból van bennem egy fajta kíváncsiság, hogy hova fog ez fajulni. az alapvetően biztos, hogy én a régi rendszer szerint ezt nem akarom folytatni. azért azt még én is képes vagyok látni, hogy az úgy tovább nem mehet és ha mégis, akkor magamra vessek, amiért tovább húzom a saját időmet, ahelyett, hoyg tovább lépnék. de mondom, szent elhatározásom, hoyg ez így tovább egy percig se. mármint szeretőként. míg "babrál" én többnyire csak állok és nézek, nem reagálok igazán semmit, direkt. meg ha belegondolok nem is értem mit lehetne. meg az van bennem, hogy én tartom magam a megállapodáshoz (hellyel közzel), és semmi olyat nem csinálok, amivel átlépném a határokat. ma mondjuk egy hosszabb performansznál egyszer csak az jutott eszembe, hogy én ezt visszaadom neki, lássuk hogy reagál. hátha kiderül nekem hogy kéne. alsógatyában volt, így könnyen a rámehettem a lényegre :D pillanat törtrésze volt csak az egész, már el is kaptam a kezem, annyira fura volt a szituáció. sajnos azt sem tudtam megállapítani, hogy érintette, mert én magam is megrökönyödtem magamon. azt hiszem megdöbbent, de nem tudom. erről sem beszéltünk, minden ment tovább, ahogy előtte. ő babrált, én hagytam. annyival merészkedett ma tovább, mint eddig, hogy beljebb jutott és szemügyre is vette rég látott kedvenceit (jézusom, h minden fassságot leírok). ja, és puszit is kaptam rájuk, ez is új. tegnap is hasonlóképp viselkedett és még én kaptam meg, hogy ne kergessem őt kísértésbe. elnézést, hogy érted?

viszonzásként azzal sokkoltam ma, hogy kb kétmilliószor kérdeztem meg mikor költözik hozzám. alapvetően viccesen, de egyébként meg persze komolyan. jól bírta a kibírhatatlant és igyekezett nyugodtan mind a kétmilliószor elmondani, hogy nem tudja. hát mondom mért nem mondod, hogy soha. azzal legalább válaszolnál. tudom, hogy a "nem tudom" is pont azzal egyenlő, hogy "soha", de mégis, abban, ha nagyon akarom, még van egy kis reménykedni való (lehet hangosan röhögni), nem? haha. jobb, ha hagyjuk. a végén már csak annyit mondott szegény, hogy ne kínozzam, meg hogy szeret és kész. ezt nem is értettem hogy jön oda.

egyébként pedig az van, hogy napi szinten megy az ígérgetés továbbra is mindenféle témában (kivéve, hogy elvenne). a legutóbbi, ami a Be Nem Tartott Hitegetések Listájára kerül, hogy elmegyünk abba az étterembe, ahol a szülei ettek, miután összeházasodtak és aztán onnan sétáltak haza az esküvői ruhájukban. jó. kíváncsian várom ezt is. a sohanapját, de ha ezt emlegetem, akkor én mért morgok és értsem meg, ő tényleg komolyan gondolja az összes hitegetését, csak nem tudni miért ezekből még egyetlen egy sem (mondom még eygszer, egyetlen egy sem) teljesült. már kezdek röhögni rajta, de azért nem tetszik. én ilyen emberrel még nem találkoztam.

hoppá, találkozás. találkoztunk tegnap a nője bátyjával. este vittem haza és még bekísértem a boltba. a bejáratban botlottunk a bátyba. hosszan elbeszélgettek, én meg azon morfondíroztam ez vajon fut-e mondani a húgának, mit látott. amúgy teljesen mindegy, abszolút kimagyarázható a dolog, ebből baj nem lehet, nem is aggódom.

jártunk a szüleinél is mostanában többször is, addig-addig, míg azt álmodtam, hogy nálam vannak ebédelni. elég rossz volt a hangulat, szerintem az anyukája miatt. az meg amiatt, hogy a legutolsó találkozáskor épp (szerintem) kisírt szemekkel, minden esetre elég morózusan ment el épp otthonról és ez mély nyomokat hagyott bennem. apukája meg mutatott egy fosós vicces videót... ezzel nem álmodtam, szóval ezt az akadályt jobban vettem, őgy látszik. szóval álmomban itt voltak a szülei, tesója és annak a családja, meg talán az én családom is és eléggé meg voltam feszülve, nem éreztem jól magam és el akartam tűnni.

az álomról meg még az jut eszembe, hogy ma a kocsiban kérdezte, szoktam-e arról álmodni, hogy nálam lakik és mondom inkább álmodozni. én nem is értem hogy jönnek ki ilyen baromságok a számon. mert az egy dolog, hogy így van, de mért mondom el neki? főleg, hogy nem szeretem, amit ilyenkor az arcáról leolvasok, meg talán már mondott is ilyesmit, hogy ő engem ilyenkor sajnál, hogy pont belé vagyok szerelmes, mikor ő elérhetetlen.

hogy mért nem válik el, azt én még mindig nem értem, sőt, egyre inkább nem. sajnos konkrét gyűlöletet, elvakult és valószínű nem is igazán reális dühöt érzek a nő irányába. ingerem van arra, hoyg helyette is megtépjem, felképeljem, megtapossam. borzasztó, tudom. szomorú, de a puszta létezése is zavar. hagyjuk. primitív-e vagyok.

azt sem értem egészen, hoyg a netről vásárolt könyveit miért tartja nálam. azt mondta, h mindig legyen mit olvasni, ha itt van. hát, érdekes. vett egy új sporttáskát. a régit vmiért itt tartja nálam, passz. hogy majd hazaviszi, ha lesz kocsija. nem értem az összefüggést. az edzőcuccát én szárítom, de az oké, nincs hol, nincs is vele bajom amúgy. azzal sincs, hogy ma megkérdezte kimosom-e az új, hófehér kapucni pulóverét, csak őszintén nem értem. inkább hazamegy pulcsi nélkül. ez már annyira érdekelt, hoyg meg is kérdeztem mi az oka, nem mossa ki otthon a nő, vagy mi? tudom, h szeret mosni, meg mindent kimos, így arra gondolok, hogy talán csak hétvégén mos és ezért, de igaziból ennek sincs értelme. a választ tőle se tudtam meg. a pulcsit minden esetre kimostam, épp szárad. nem lett túl tiszta, de nem tudok mit csinálni. nincsenek praktikáim fehér ruhák makulátlanra mosására, inkább nincsenek fehér ruháim, fehérneműim. van viszont egy megsárgult ágyneműm, úgyhogy nem erőltetem ezt a fehéresdit. remélhetőleg ez nem egy teszt volt, jajdeviccesvagyok.

hát hirtelen ennyi beszámolni való jut eszembe.