tényleg

ez megint egy olyan nap, amikor lenne dolgom, de egyszerűen nem csinálom, mert nem áll össze a fejemben, hogy mit és hogy is kéne. már be van feszülve a nyakam, tiszta görcs vagyok, meg izgága és nem bírok nekikezdeni semminek. nagyban gátol, hogy rossz a kocsim újra és nem tudom, hogy mi legyen vele. merjem használni, vagy ne. ha ne, akkor menjek el a tesóm kocsijáért, vagy ne. ha nem megyek, akkor hogy menjek be a városba, bkv-val, vagy biciklivel, esetleg gyalog? kurvamessze kell mennem, így a gyalog nem is értem hogy jut eszembe, a biciklim rossz, a bkv meg, háááát, most nincs is kedvem leírni mért nem. és akkor itt elakadok. ettől persze intézhetnék pl telefonos dolgokat, de azt se teszem. ki tudja miért. halogatok. az is lebénít, h lehet, h ma nem találkozunk. azt hogy? meg nyomaszt, hogy muszáj lenne megszüntetni a lassan két hete tartó edzés nélküliséget, de hogy. ha terembe megyek, melyikbe menjek. nincs is rá most pénzem. vagy szánjak rá mindenképp? itthon csak gurigázni (ilyen gurigával) akarnék, de most azt mikor? evés előtt, után? most így meztelenül, vagy öltözzek fel? ilyen ótvar baromságokon töprengek és mindjárt este lesz és akkor még idegesebb leszek, h semmit se csináltam. délután megyek bnőmékhez. bkv-val megtehetetlen út. számomra. és akkor most hogy legyen, menjek a saját kocsimmal? vagy a tesómával? ha a sajátommal megyek aggódhatok, ha a tesóméval, akkor este nem tudom hogy lesz, mert 7-re meg náluk kell lennem, hogy a pasija megállapítsa hang alapján mi van a kocsival. ha a tesóméval megyek a bnőmékhez, akkor hogy megyek aztán a sajátommal hozzájuk? két kocsit még  én se tudok egyszerre vezetni. komolyan ilyen dilemmáim vannak. meg hogy most mit is mondott a könyvelő? be kell írnom excellbe a dolgokat, vagy csak elvinni hozzájuk? vagy hogy? én nem akarom beírni, mert a kijövő adatoktól biztos szívrohamot fogok kapni és jobb lenne azt elodázni, meg csak hallani az eredményt, nem pedig hogy még én számoljam ki. én egy világbarma vagyok.

egyébként meg azt álmodtam, hogy egy szar társasággal ausztriában voltam és hazafelé el is keveredtem és aztán még talán a csomagjaim nagy része is elveszett és én magam is, fogalmam nem volt hogy juthatnék a reptérre és már nem is érdekelt, csak ültem egy vonaton, ami nem tudtam hova megy és végigment bennem egy folyamat, ami végén megbékéltem a helyzettel, h ott maradok bécsben. ott fogok élni. kinyitottam a bőröndömet és láttam, hogy van benne annyi cucc, hogy én azzal új életet kezdjek. már azt is elképzeltem hogy indulok abszolút kicsiben és az elején majd nélkülözök picit, de nagyon hamar sokkal többre jutok, mint itthon, pedig az se semmi amúgy, jegyezném meg minden szerénytelenség nélkül. az álom egyébként nyomasztó volt végig, még akkor is, mikor megbékéltem a sorsommal, mert vhol legbelül annyira nem voltam ura semminek, csak megbénulva álltam a vonaton és se leszállni nem volt energiám, se megkérdezni hova megy, szóval nem intézkedtem, hogy megoldjam a helyzetet és ez nagyon zavart és ilyen esetekben nem is jellemző rám. ilyenkor azonnal mindig hirtelen átlátok mindent és cselekszem. ne is értettem azt a furcsa bénultságot. felkelni is elég nyomasztó volt. lehet, most is ennek hatása alatt nem jutok egyről a kettőre.