tényleg

hoyg mostanában mindig ez van és én csinálom és nem értem miért, de főképp, hogy hogy. régen úgy ügyeltem rá, h ilyenek ne történhessenek meg, leginkább a saját érdekemben, erre tessék, tegnap megint oda lyukadunk ki a semmiből, hogy mért nem válik el. és ezen a vonalon én bekattanva beszélek a nőről, mert innen a távolból én őszintén nem értem miért vannak együtt és még arról is faggatom, hogyhogy engem szeret jobban és miért, és akkor miért nincs velem, stb. botrány. és mivel esze ágában nincs ezekről beszélni, mert fáradt, mert értelmetlen, mert minek, mert mért pont akkor, meg mert egyébként is, szóval ezért bepróbálkozik ezer más témával, meg forog körbe-körbe, mint aki nagyon nézelődik és igyekszik kerülni az egész szituációt. és mivel én meg mint egy hülye kötöm az ebet a karóhoz és nem engedek, nekem válaszok kellenek, meg is jönnek a válaszok. bár ez régen nem így volt, az elmúlt hónaptól kezdve szívesen megy haza, mert elkezdett nagyon jó lenni a gyerekével a kapcsolata és ez mindennél többet ér. szeret vele lenni, odáig van attól, h a gyerek kezd mellé állni és ezzel az anyja akarata ellen fordulni és szívesen megy a nagyszülőkhöz és az anyjának nincs már eszköze, h manipulálja és azt csináltassa vele, amit ő akar. és a nőt is szereti végül is. (bocsánat, mert honnan tudhatnám, de sztem nem). és akkor ezekről beszélgettünk és azért se akar ilyesmiről, mert ettől én  persze szomorú leszek és azt meg ki akarja. tényleg szar kedvem is lett estére, de inkább csak miután hazaértem. én nem értem miért kellett magába szerettetnie, ha esze ágában nem volt velem semmit kezdeni. azért, hogy neki jó legyen, oké, na de és én? hát milyen jól jött már, h odavagyok érte, mikor otthon kb csak a veszekedés és szeretetlenség ment. na mindegy. rosszul vagyok a helyzettől, hogy gondolom nemsokára felborul majd minden. nem tudom tagadni, h jó pár hónapja ő az életem középpontja mindennapi szinten és rosszul vagyok a gondolattól is, hogy miután már nem találkozunk,, itthon fogok ülni egész nap egyedül, nem találva semminek az értelmét, lebénulva. és csak arra fogok gondolni, h nekik egyre jobb minden. jó lenne minden erőmmel azon lenni, hogy nagyon hamar találjak vkit, mert be fogok csavarodni. és nem csak miatta, hanem amiatt is, hogy elbasztam, elszúrtam az életemet és nem tudom meddig lehet kijavítani és hogy és mikor és egyáltalán, úristen, pánikrohamom lesz már most, ha csak erre gondolok. ő meg szépen átvészelte a rosszat mellettem. felbecsülhetetlen segítséget nyújtottam neki és ezt a legkomolyabban és minden beképzeltség nélkül mondom.

azért sem értem miért volt szükség erre a tegnapira részemről, mert nem volt semmi előszele, meg késztetésem se, nem is fogtam fel miket mond a szám. és jövő héten lesz a szülinapja, ami előtt elve nem akartam, hogy elboruljon az agyam. de meg voltam nyugodva, mert semmi előjele nem volt. erre tessék. egyébként ez így leírva sokkal durvábbnak, rosszabbnak, nagyobb hülyeségnek, meg nem tudom minek tűnik, de valójában ez ma már téma se lesz, csak le akartam írni, h emlékezzek.