tényleg

kezdődik. a régi nóta. a borzalom. amikor nincs miért felkelnem és elkezdek későn feküdni és későn kelni. és aztán lődörögni napszámra, mert fogalmam sincs mihez  kezdjek magammal. de rég volt ilyen utoljára, szinte már csak rossz emlékként élt bennem. olyan emlékként, amit sose akartam újra élni. és tessék, újra itt van. komolyan, nem elég, hogy kurvaegyedül vagyok, még ez is. nem tudom ezt érti-e ezt egyáltalán vki, mert rajtam kívül természetesen mindenkinek van dolga és nincs egyedül napi 24 órában. annyira megszoktam, hogy reggeltől-estig együtt vagyunk, hogy nála csinálom a dolgom és csak este esek haza, amikor jól is esik egyedül lenni egy kicsit, hogy most nem bírom feldolgozni ezt a mostani fost. és egyre kúszik be az összes érzés, ami régen is annyira megkeserítette az életemet. megőrülök, komolyan. és most esik le, h tényleg mennyire hirtelen felindulásból vetettem véget mindennek, mert ha csak egy fél pillanatra is bevillan, hogy újra ugyanebbe a helyzetbe csöppenek, biztos nem teszem meg. (ami nem lett volna jó megoldás és csak elodázom az egészet, de biztos győzött volna bennem a pánik, h ezt újra nem akarom)

ma már néztem állást és pasit. mindet a neten. ha lál.