tényleg

leírni is gáz, ami volt. azt se tudom kit minősít az eset. mikor végzett hívott, ahogy ígérte. elmentem érte. azt gondoltam félreállunk vhova és beszélünk kicsit, aztán elviszem a metróig és én onnan megyek tovább bnőmhöz. már az elején felidegesített, mert ahogy beszállt mutatott vmi új cd-t és be akarta rakni. na biztos, mondom nem. kérdezi mit akarok, mondom fél szót beszélni. egész sokáig nem találtam helyet, ahol félreálljunk, ahol meg találtam, ott félig lehúzódtam, de mégse álltam meg, mert úgy felidegesített, hogy végül mindig tovább mentem és már ott voltam, az se érdekel, ha csak kiszáll és elmegy. azért ezt persze nem gondoltam komolyan. végül ő mondta, h álljak meg. de aztán se jutottunk egyről a kettőre, mert ő semmire nem tudott semmit mondani, tehát bármilyen kérdést tettem fel, nem jött rá válasz, amitől majd szétrobbantam és szokás szerint agresszív és követelődző lettem. mi más. akkor meg aztán már csak azért se mondott semmit. de ezt úgy, hogy pl azt mondtam, többet ne találkozzunk és akkor arra nem szólt az ég világon semmit, hanem elkezdett dúdolni és dobolni. annyira nonszensz volt az egész, hogy egyszerűen nem tudtam mi tévő legyek. az, h satuféket nyomok és kirakom, ahol van, nem volt járható út, mert az ilyet megbánom. így csak ültem és forgattam a szemem, levegő után kapkodtam és szélsebesen járattam az agyam, olvastam-e valaha ilyesmiről, h mit kell ilyenkor tenni, miért csinálják ezt emberek. persze semmi nem jutott eszembe és ő se válaszolt érdemben semmire. akkor már arra hivatkozva, h értsem meg, ő nem bír ilyen körülmények közt válaszolni, csak ha normál emberi hangon beszélünk. és ezt nem lehet 10 perc alatt megbeszélni, majd megbeszéljük máskor. mit?! kérdeztem. mit és mikor? soha nem akar beszélni, mindig fáradt, nem jó az időzítés, a helyszín, a szempillám állása, vagy mit tudom én. magától meg sosem hozza fel a témát, akkor meg most hova napoljuk? meg miről? már így is többször lett elmondva, h nem válik el, akkor most ezt mondaná el még egyszer? nem értem. szóval az egész "beszélgetés" abból állt, hogy szívtuk egymás vérét. én meg arra vágytam volna, hogy lássam rajta, h őt is megviseli az egész, sajnálja, hogy így alakult és mondja, hogy hiányozni fogok és szeret. hát most ez akkora nagy kérés, ha ráadásul így is van? mert így van, tudom. és ő is mondta, csak egyszerűen nem bírt mit kezdeni a helyzettel. és milliószor elmondta, hogy szeret és mindig is szeretni fog és hiába tagadom, azt is ezerszer mondta, hoyg velem szeretne lenni, de nem lehet. mondta amúgy, csak nem így. szerettem volna, ha ez vhoyg szép elválás lesz, nem pedig egy ilyen őrület, ami felett még mindig nem tudtam napirendre térni. annyira ideges voltam rá ezért. szerencsére semmi szurkálódás nem hagyta el a szám, erre mondjuk direkt koncentráltam, mert utóbb úgyis megbántam volna, ha belökök olyat pl, hogy sok sikert, vagy légy boldog, vagy mit tudom én, mert amúgy sem stílusom ilyesmkiet mondani, csak féltem mit hoz ki belőlem ez a fos helyzet. amúgy végül kiszállt és vissza se nézett.

odaadtam a szüleinek a rendelt krémet, h vigye le. nem volt aprója kifizetni. mondja majd holnap. mondom nincs holnap, nem találkozunk, váltsd fel. tudtad, h hozom, mért nem hoztál aprót. elment egy kisboltba. kaptam kólát tündérke felirattal. a vágyam a szerelmem feliratú volt amúgy, amit sose kaptam meg. mindegy. és odaadtam neki anyukája könyveit és a dvd-ket is. mondom, h ne kelljen emiatt 2 hét múlva hívnom. az meg gondolom nonszensz, h én vigyem el a szüleinek. és ez volt az első pillanat, h vhogy felélénkült és a normál énje került elő. mondta, h de, de vigyem el nyugodtan én nekik. de mondom mégis milyen dumával állítok be, mert eddig is csak azért jártam oda, mert őt vittem. jó ideig erősködött, h nyugodtan mehetek egyedül is, de nem akartam. vagyis belül hezitáltam, mert izgalmas volt elképzelni, hoyg hátha rákérdeznek vmire velünk kapcsolatban a szülei, de az a verzió is vonzott, hogy ezeket most vagy hazaviszi és akkor a nő kérdez rá, h azok mik, vagy a szüleihez és akkor ők kérdezik meg mért adtam vissza ilyen hamar. és ő meg nyökögjön csak. nem mintha gondot okozna neki vmit odalökni, de akkor is. az lett volna jó, ha véletlen itthon felejtek vmit és akkor azt tényleg beviszem én. de sajnos nem felejtettem itthon semmit. meg akartam írni egy köszönömöt, de elfelejtettem végül. az ő könyvei nálam maradtak, amikért jövő héten akar feljönni és hívhat-e. nyilván, de azon is ideges lettem, h azok miatt bezzeg izgul, miattam nem.