tényleg

na, hát már rég volt hiszti, úgyhogy akkor itt van. mindig én alkalmazkodom hozzá, ami alapvetően nem esik nehezemre és nincs is vele különösebben problémám. az persze zavar, hol ennyire, hol annyira, hogy sose akkor indulunk a munkahelyéről, mikor ígéri, de nem azért, mert pl munkája, halaszthatatlan megbeszélnivalója van, hanem mert simán beszélget a világ fasságairól. szóval ezért is bepöccenek néha, mert nem értem miért kell más idejével visszaélni, még akkor is, ha utána is együtt lennénk. nyilván jobban szeretnék vele lenni, mint a kollégájával folytatott parttalan beszélgetéseket hallgatni. na de mondom, ezek még elmennek, ha nagyon akarom. na de ma bazdmeg, végez a munkával, mondja még megvár vkit, elintézi vele a dolgait és indulunk is. ehhez igazítva intéztem az én dolgomat is (csinálok ott ezt-azt), pont végeztem, mire ők is, sőt, picit még vártam is, h beszélgessenek. csak akkor szóltam, mikor a saját kollégájával kezdett el annak edzéstervéről diskurálni. mivan??? egész nap nem volt rá idejük, vagy hogy? és ha ő belekezd, holnapig abba se hagyja az okosítást. ekkor még csak ránéztem, h indulhatnánk, mire mondta, h mindjárt. jó. vártam, közben megnéztem az emailjeimet és ott volt egy nagyon fontos dolog, amihez azonnal haza kellett szaladnom. oda is mentem hozzá kedvesen, szépen, nyugodt hanggal és megkértem, h induljunk, el kell vmit intéznem otthon. jó. viszont nem történt semmi. kihordtam a cuccaimat a kocsihoz, visszamegyek, erre leült (addig legalább állt) és nagy hangon nyilatkozik edzés témában. de még akkor se lettem extrém ideges, vagyis de, csak gondoltam akkor is szépen szólok, szóval odamentem és szépen, halkan mondtam neki, hogy sürgős dolgom van, nagyon fontos és csak otthonról tudom intézni, jöjjön, legyen kedves. jó, de persze nem jött. na erre mondom most van szia, mire ő is elköszönt tőlem. ja, hoyg úgy? és erre otthagytam. hát hogy gondolta ezt úgy mégis? engem eleve az felháborít, mikor vki visszaél a másik idejével, türelmével és jóindulatával, na de hogy pont ő az enyémmel!? az mi? miért kell állandóan "közelharcot" vívni, h indulni tudjunk? miért nem lehet komolyan venni, ha kérek vmit és indulni? nem tudom mi az igazság, de úgy érzem csak azért csinálta, h ne az legyen, amit én  mondok, de hát ez baromság, mert alapvetően az van, amit ő akar, egyszer férjen már bele, h alkalmazkodik az én dolgaimhoz. egyrészt gondolom jól meglepődött, h eljöttem, másrészt kíváncsi vagyok (vagy inkább nem), h mit dumáltak utána rólam. na az meg még jobban érdekel, hogy most mi lesz.

az bosszant leginkább, h most tök idegbeteg vagyok, be van feszülve mindenem, meg h nem szépen együtt töltjük az időt, hanem megy ez a faszkodás, és egyáltalán miért volt erre szükség? miért!