tényleg

nem vagyok szomorú. lesz ez még másképp is persze. annyi sajnos változott, hogy már nem vagyok 100%-ban ráállva az új útra, miszerint nekem azonnal új pasi kell. miután tegnap találkoztunk és kb ráugrottam volna, ma is olyan  álmodozást rendeztem vezetés közben, hogy csodálom, hogy nem lett árok belőle. le se írom, mert egy vicc, meg ezt nem is én képzelgem, hanem a vmelyik énem magamban, akivel nem is vállalok vélemény közösséget. ilyenkor ezt hagyni kell, hoyg lefusson bennem, már rájöttem. leállíthatatlan. máskor meg, ha akarom, akkor sem tudok róla ábrándozni. érdekes ez, de így van más dolgokkal is. nem tudom irányítani a gondolataimat és kész. a nap történései viszont annyira kizökkentettek a témából, hogy estefelé kezdtem világvége távolinak érezni az egész ügyet, mintha nem is velem történt volna. meg érdekes véleményeket hallgattam meg arra vonatkozóan, hogy miért akarja, hogy én vigyem vissza a könyveit az anyjának és miért nem érdekli, ha bevallom az igazat. mert ez így van, nem én értem félre. hát. ennyi. meg még talán annyi, h teljesen fel vagyok ajzva, hoyg így mondjam. kurvaélet.