tényleg

visszamentem érte. biztos voltam benne, h ott  fog toporogni, ahova kértem, h álljon. hát nem. na és akkor tényleg mérges lettem rá. az idióta kollégájával beszélgetett még mindig a munkahelye előtt és csak akkor indult el, mikor felhívtam. ez mi? hát tényleg már. óbégattam ezene egy sort, mikor beszállt, meg elmondtam mi bánt a mostani viselkedésében és el kellett, h szálljon a haragom, mert az van, h ő nem is tud róla, h ezeket csinálja. már hogy szólok neki, h menjünk, ő legyint, h mindjárt és erre nemhogy indulna, még leül tovább beszélgetni. nem tud róla. nem is emlékezett, h kétszer szépen megkértem, h menjünk, csak a harmadikra, ami szintén nem volt, csúnya, de valamelyest türelmetlenkedőbb. ő csak arra emlékezett, hogy agresszíveskedtem. tessék? és nem azért csinálja, h az legyen, amit ő akar, hanem figyelmetlenségből. nem túl jó hír, de legalább nem szándékos. próbált felvidítani, aranyoskodni, aztán idővel elnézést is kért. igaziból már nem is haragudtam rá. annyira aranyos, csak lenne egy fokkal jobban képben és nem elvarázsolva folyton.