tényleg

egyébként egész elképesztő, amit csinálok. most csak az előbb negyedik vonalként emlegetett ügyről beszélek. semennyi normális gondolatom nincs vele kapcsolatban. nem mintha át tudnám gondolni valóban így van-e de, azt hiszem még soha nem voltam így megzavarodva. biztos vagyok benne, hogy a többi rossz dolog is közrejátszik, hogy bekattantam, meg az, hogy 5 napja nem találkoztunk és semmi garancia arra, hogy holnap fogunk. én ilyen sokat nem tudok és nem is akarok várni. ez már annyira rossz, hogy inkább ne lenne. ma már azt gondoltam, hogy ezt fogom neki mondani, mikor találkozunk és leültetem, hogy beszéljünk, mert ez így nem. aztán közvetlen ezután meg arra gondoltam, hogy mégiscsak nagy szomorúság, hogy annak idején elszalasztottam őt és már nincs visszaút, mert én vele szeretnék élni és 3 gyereket: 2 fiút, 1 lányt. soha ezelőtt nem akartam fiút, soha, akárhogy is próbáltam akarni. erre most akarok. akarnék, ha erre lenne bármi mód, de nincs. azt amit írok azért nem lehet érteni, mert nincs értelme. mert nekem nincs már normális eszem értelmeset írni. remélem ez elmúlik hamar, mert nagyon rossz nekem így.