tényleg

amikor már nem volt hova várni, hogy hívjon és nagyon meg voltam szomorodva, átmentem egy barátnőmhöz. hogy addig se kelljen arra gondolnom, hogy ha a mai előzmények után nem hívott fel, akkor én ezen úgy megsértődöm, hogy soha többet nem állok szóba vele. mert erre nem lett volna magyarázat, legalábbis olyan, amit elhiszek. és épp megérkeztem és épp elkezdtünk beszélgetni (mármint én hallgatni a bnőm monológját...), mikor egyszer csak csörgött a telefon és ő volt az. annyira megkönnyebbültem. sajnos nem tudtam elmondani telefonban mi a bajom, meg talán amúgy se tudnám, de már annak is örültem, hogy tudni szerette volna mi ment az agyamra, és próbált felvidítani. mondjuk a saját módszereivel, ami nekem annyira nem működik, de méltányoltam az igyekezetét. és bár a rossz kedvem összességében nem múlt el, sokkal jobban érzem magam. gratulálok magamnak ehhez a szuper naphoz. és olyamsiket még csak le sem írtam, hogy hogyan múlattam az időt mély agóniám közepette. majd egyszer, ha már viccesnek találom.