tényleg

tegnap hirtelen együtt töltöttük a délutánt és estét. jó volt, de kicsit rosszul érzem magam mostanság, h egyre több mindent tudok az otthoni dolgaikról. durvább, mint amit én még csak hallomásból is el tudok viselni. csak hüledezek állandóan. tudom, h az én családom extrém problémamentes, de vannak itt dolgok, amiket akkor sem értek, ha próbálok kicsit rugalmasabb és elfogadóbb lenni. ez most kicsit rám nyomja a bélyegét. nem tudom, ez most kellene-e, hogy óvatosságra intsen, vagy nem, vagy mi van. ezen kívül egyre hülyébbeket álmodom, a mait igazán kihagytam volna. egy félhomályos szobában voltunk mind a hárman, a nő azt a nagy adag gyerekruhát válogatta, amit harmincezerért vásárolt nemrég. veszekedtek, én meg egy darabig csak úgy voltam, talán a kisállattal játszottam. aztán eléggé elkezdett zavarni a feszült hangulat és gondoltam lelépek, de akkor a nő hozzám is elkezdett beszélni, hogy nagyon gyanús vagyok neki én is, és majd beszélni akar velem is. mondtam kedvesen csicseregve, hogy hát persze, majd beszélünk, és közben azt néztem hogy menekülhetnék. nem sikerült. aztán veszekedtek, vagy tovább beszélt hozzám a nő, vagy mindhárman beszéltünk össze-vissza, nem emlékszem, csak h ő odajött hozzám, leguggolt mellém - ja mert hogy guggoltam a kijárathoz közel és fogtam a kisállatot - és azt kezdte mondani, hogy el akar menni velem most moziba. és ezt ismételgette sokáig, meg bújt hozzám. mivan?! nem is értettem, hát mondom itt épp dráma van, hogy jön ide most a mozi, meg mit bujkál hozzám, mikor itt van ez az életveszélyesnek tűnő nőszemély. annak is örülnék, ha simán eltűnhetnék onnan, mit érdekel engem holmi mozi! és akkor itt végre felébredtem. nagyon untam már az egészet, jó, hogy egyszer csak kinyílt a szemem.