tényleg

igen, a blogom jelenleg arról szól, h vajon hívott-e. na, hát ma nem, pedig azt ígérte. persze, még hívhat, de szombaton a megszokott rendszer az, h 2-re hazamegy, szóval ebből indulok ki és ezért hoztam máris ítéletet. de nem is ez a lényeg, hanem hogy most teregetés közben megvilágosodtam. nekem elvárásaim vannak, de mire fel? hogy lehetnek egyáltalán elvárásaim? és szigorúan diktálom és betartatom őket. jézusom. és halálra idegelem magam, ha nem felel meg nekik. ajjaj. pedig ha valamitől ódzkodtam mindig is, az ez. de egyszerűen egy ponton túl nem tudok elég laza lenni ehhez, hogy csak úgy hagyjam történni a dolgokat. követelőzővé válok és erőnek erejével kikényszerítek olyat, ami a másiknak nehezen teljesíthető. gratula. tudom, h ez semmi jóra nem vezet, de sajna már beleestem a csapdába. vagy még nem késő elengedni ezeket a dolgokat? nyilván kénytelen leszek, mást nem is nagyon tehetek. nem tudom befolyásolni és több ordítós számonkérés sem fér bele a repertoáromba. innentől tehát az elengedésre koncentrálok. sok sikert nekem, mert nem vagyok túl jó benne.

(1. minek ígéri meg, h hív?)
(2. szerintem egy hívás vagy sms mindig kivitelezhető, sajnos ezért nem fogadok el semmilyen magyarázatot.)
(3. az a baj, h én akkora barom vagyok, h mindenképp jelentkeznék. ha kell, a wc-ről írva annyit, h nem tudunk beszélni, majd hétfőn. ne írj vissza lécci. szia)