tényleg

hajnalban jött, nagyon álmos és morcos voltam véreres szemekkel, mogorva hangnemmel. aztán csak beszélgettünk vhogy és lassacskán felébredtem és próbáltam normális lenni. azért mondtam, hogy mérges vagyok. végig próbált nagyon aranyos lenni, bújni, puszilgatni, ölelgetni és megtörtént az, amiről eddig csak álmodoztam, de nem gondoltam, h a helyzet miatt valaha is megtörténik - megfogta a kezem. annyira megdöbbentem, hogy fel se fogtam és nem is tudtam hirtelen mit érezni. és mivel alig pár lépésnyi ideig tartott, fel se tudtam dolgozni. mindig nagyon szerettem volna tudni, h milyen fogni a kezét és jó. nagyon jó.

itthon azért húztam a szám a további fejleményekre, mert egyrészt lelkileg azért még olyan izé vagyok, meg két kurvanagyherpesz volt a száján, amitől én rettegek, meg ugye van az a pár nappal előtti kis sebesülésem is, amiről mélyen kussoltam végül, de nagyon sokszor majdnem kibukott belőlem. tudom, h eltúlzom, de nem volt jó érzés, na. a végén persze minden úgy lett, ahogy ő szerette volna, és örülök, h nem álltam ellen a végletekig. annyira szeretném, ha minden visszaállhatna legalább a kezdeti kerékvágásba.

sajnos sokat beszéltünk útközben megint az otthoni dolgairól, mert hogy én vagyok a legjobb barátja. neki ugyanis a szerelme a legjobb barátja. erről többet nem is mondok. szóval sokat beszéltünk a gondjaikról és én már kb sikítoztam, mert nem bírom felfogni a történeteiket. (meg olyasmit is megtudtam, amiért minden érintett nőt én zárnék be vmi föld alatti lukba, csak hogy megmentsem tőlük a saját gyerekeiket és ne nevelődjenek fel újabb debil felnőttek, mert így is bőven sok belőlük.)

egyébként ezen a ponton belátom, hogy nem egészen vagyok mostanában magamnál. őssze kell szednem magam, mert ennek már fele sem tréfa.