tényleg

a fos csak hömpölygött ma tovább. bennem. egyre rosszabb kedvem lett estére,már mondom a kardomba dőlök. excc nem hívott, végül hirtelen felindulásból küldtem neki egy smst, hog ycsak érdeklődés szintjén szeretném tudni mi történt. és hát az, hogy még ő is várta a választ az üggyel kapcsolatban és otthon dekkolt. ezt ugrottam is akkor, tovább nem érdekelt. jobb kedvem mondjuk nem lett, de őt félreraktam magamban. és akkor jött az, ami már olyan régen és konkrétan ki kellett belőle gyógyulnom. az, hogy ilyen állapotban mindenkit felhívok, akit nem kéne. pasikat persze. nem tudom mi ütött belém, hogy felhívtam r-t, meg kisf-t. elég aranyosak voltak, de hát hagyjuk na. szánalmas vagyok, mind éli az ilyen - olyan családi életét, nem tudnak velem foglalkozni érdemben. ezen a ponton csak álltam a spar kijáratánál vmi pultnak dőlve, iszogattam a redbullomat és csak néztem magam elé azt várva, h vki mentsen meg*. persze nem mentett meg senki, hanem továbbra is csak szar kedvem maradt. 8 körül aztán felhívott ő, meglepődtem. mivel reggel kicsit furán váltunk el a táska ügy  miatt, sztem csak azt akarta tudni, haragszom-e, de nem ezt kérdezte, hanem, hoyg minden rendben van-e, mi van a kocsival, megyünk-e hétfőn edzésre és jó, akkor értem jön és majd megpróbál elvinni a kocsiért is hétfőn, ha kész. fura volt az egész. mindig montda, hogy akkor jó, akkor leteszi, de nem, így aztán nem jutott jobb eszembe, sírin hangon elmondtam mi volt ma velem, ami nem hiszem, h érdekelte, de ha le se tette, akkor muszáj volt vmit mondanom. sajnos attól sem lett jobb, h hívott. szomorú vagyok minden miatt. estefelé már újra nagyon szerettem volna őt, pedig délelőtt még marha megvilágosodott állapotomban voltam, hogy jézusom, hát dög önző, még jó, h nem lett semmi, én ezt nem bírnám hosszú távon. most meg csak hozzábújni szeretnék.

* attól is eszméletlenül ki voltam akadva, hoyg nincs kocsim.akinek nincs a segge alá nőve a kocsi, az nem tudja miről beszélek és hülyének néz. tudom. de nekem kocsi nélkül elborul a világ. jeges szél fújt, sötét, kietlen vidéken kellet gyalogolnom a kutyaszrban és a sárban, mivel nem vagyok én szokva ilyesmihez, meg a kabáthoz se, szakadt rólam a víz, közben meg jégcsapok lógtak rajtam. nem tetszett, na. hazafelé nehéz volt a szatyrom, így basztam a gyaloglásra, felmerészkedtem egy villamosra 2 megálló erejéig, elég is volt. köszönöm. fú, utáltam az egészet nagyon. ja és azért álltam a sparban magam elé meredve, hogy hátha vki jön és hazavisz, tehát megment. ez ügyben telefonáltam pl r-nek, de hiába.

összességében egyébként nem értem hirtelen mi bajom lett. reggel ugyan elaludtam és 10 perc alatt kipattantam az ágyból, elkészültem, "reggeliztem" és már lent is voltam, h induljunk edzésre. és akkor ott lett vmi. először fizikailag voltam rosszul, ami miatt leültem pihengetni és ez alatt szép lassan lelkileg is rosszul lettem és úgy is maradtam. :( a hétvégével kapcsolatban sajnos nincsenek illúzióim, de igaziból már a jövő héttel se, meg semmivel se. nincs ami motiváljon. semmi.