tényleg

ma nagyon jó napunk volt. végre jobb kedvem lett és nem szomorkodtam. nem tudom, hogy azért-e, mert tegnap mondtam neki, hogy megőrülök a távolságtartásától, vagy miért, de ma abszolút olyan volt minden, mint régen. ugyanazokon a hülyeségeken viccelődtünk, ugyanúgy elengedve magunkat és hát sokkal könnyebb volt így. amit furcsállok és már inkább nem szólok semmit, hogy hosszasan viccelődtünk az esküvőnkön. természetesen ezt eszem ágában sincs komolyan venni, az viszont már megint elgondolkodtat, hogy ő mit foglalkozik azzal, h apu bírná-e őt és örülne-e, hogy együtt edzenek. ez nekem fura, de már nem érdekel. többet is nyúlkált hozzám, persze úgy, hogy nagyon visszafogta magát, de azért mégis babrálta a fejem vezetés közben, mint régen, meg a fülem is és ami a nonszensz kategória, sőt rögtön wtf, hogy nyilvános, kicsi és zárt helyen, többek előtt kinyomott egy pattanást a homlokomon. ez annyira ledöbbentett, hogy nem tudtam mit reagálni hirtelen. én nem nyomkodom senki pattanásait, és azt sem feltétlen igénylem, hoyg az enyémet nyomkodják, de ez most a jelentés tartalma miatt jól esett. magát a jelenetet azóta sem értem, de mindegy. újabb ígéretet kaptam (amit majd nagyvonalúan nem teljesít), mégpedig egy gyertyafényes vacsorára, amit igazán megint nem értek. már régen is ígérte, és hát azóta se voltunk, úgyhogy passz. és ha megfelelt volna a nyolcezres robotgép, vett volna. azt gyanítom ez nála vmi "betegség". mert biztos, hogy nem vett volna. most az más, hogy nem is akarnám, hogy vegyen, csak piszkálom ezzel, de minek mondja, ha igaziból esze ágában nincs venni? napi szinten akarom rajta amúgy behajtani az ugyanígy beígért kocsit (jó ez persze túlzás és vicc), mosogatógépet, mosógépet, edzőcipőt és nem is tudom mi volt még, de jó pár dolog. és a legviccesebb, hogy pont a pénz nem költéséről híres, és mégis mindig ezzel dobálózik.