tegnap ordítva bőgve mentem a szokásos szülői vizitre. nem szabadna mennem, mert nem vagyok jól és nem vagyok családi körbe való, ők meg halálra rémülnek a viselkedésemtől. én is persze, de én legalább tudom mik mennek végbe bennem. másfél óra múlva el is jöttem, amire megy a szem forgatás, de nem érdekel. miért kell ezzel is nyomasztani? megértem őket, de muszáj azt csinálnom, amitől nekem jobb legalább vmicskével.
már akkor sírnom kellett, mikor reggel kinyitottam a szemem. egyszerűen nem bírok felkelni, csak a paplant akarom a fejemre húzni és eltűnni a világ szeme elől. hiába rettegek ettől az állapottól, nem tudok erőt venni magamon, hogy ne csináljam. már annak is örülnék, ha gépiesen csinálnám a dolgom, aztán csak eltelne egy nap, két nap, aztán annyi idő, hoyg jobb legyen, de még ez se megy.
tényleg csak nyávogás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése