tényleg

a folyt.köv. annyi, hogy annyira tetszett mind a ministráns ruhában, mind az elegánsban utána, hogy ezek után vele is álmodtam és rá is másztam, szó szerint. álmomban a jól megszokott ruháiban volt és egy teljesen rendhagyó helyszínen történt a dolog (egy vásárban, ahol mindketten árultunk vmit és az ő faházába látogatva nem bírtam magammal tovább). és nem ellenkezett, hanem teljesen bevadulva csókolóztunk és ölelgettük egymást. és akkor szólt a telefon. már a valóságban és ő volt az, így sajnos még álmomban sem fekhettem le vele. egyébként ébren is egyre nehezebben viselem nélküle. főleg, mikor itt teszi-veszi magát alsónadrágban és hát hogy lehet azt megállni, hogy nem simogatom meg legalább. csak azért nem kezdeményezek egyébként, mert rettentő módon tartok attól, hogy visszautasít. erkölcsi problémáim ezzel nekem nincsenek, mert az, h nem szexelünk, de minden idejét velem tölti, pont ugyanaz, mintha szexelnénk is. a másik probléma, ha mélyebben belegondolok és nem ragad el agyilag a hév, hogy én nem akarom ezt még egyszer, ami eddig volt. én őt szeretném és vele mindent. a sok fura dolog ellenére is. de mit lehet azzal kezdeni, aki ígéretet tett istennek? számomra ez értelmezhetetlen, de neki ez a lényeg. beszarás. és akkor zárójelesen mondott már olyat is, h de azért szereti a nőt, mondjuk ezen röhögök, meg ugye a gyerek, mert legyen bármilyen rossz is hozzá, szereti. értem, meg megértem, de ez sem kéne, h visszatartsa, mert simán el tudom képzelni, hogy jobb lenne a kapcsolatuk, ha megszűnne otthon az állandó abnormális hangulat. na mindegy, száz szónak is egy a vége: akarom.