tényleg

tényleg nincs ínyemre, de muszáj leírnom, mert két nap múlva már nem is emlékszem az egészre. szóval tegnap megjelentem a templomában. de még előtte nagyon bepörgettem magam, hogy nem is akarok menni, mit keresnék ott, félek az egésztől, nem megyek. de a nem megyek sem tűnt megoldásnak, így mégis mentem. először attól tartottam, hogy túl sokan lesznek, aztán az zavart, hoyg szinte alig volt vki. fél percig toporogtam az ajtóban, mert túl világos volt, és én így nem megyek be, erre lekapcsolták a villanyt és akkor már nem lehetett több ellenvetésem, egyszer csak bent találtam magam a legutolsó sorban. épphogy leültem és igyekeztem felmérni a terepet, már fel is kellett pattanni. nem tudom megmagyarázni, de újabb félelem öntött el, mikor megláttam közeledni a papot, meg a ministráns fiúkat (ez a nevük?) egy óriás gyertyával, komoly arccal. a hideg futkosott a hátamon. és köztük volt ő is. egymásra néztünk a lehető leghivatalosabban, nagyon érdekes érzés volt. aztán volt egy kis időm szusszanni, míg kicsit babráltak vmi tűzzel és jöttek vissza újra. ő előrement villanyt kapcsolni, a többiek követték. ekkor tudtam először igazán szétnézni. egyszerű kis templom ízléses képekkel a jobb oldali falon, nem is láttam még ilyen stílusúakat. az oltárt alig láttam, de az is szép volt, érdekes pasztell púder és csontszínű talán, nem tudom, de tetszett. és a díszítése is olyan finom csipkeszerűnek tűnt. láttam még egy női szobrot (nem tudom kit, de legyen szűz mária) is, szintén ebben a visszafogott színvilágban és stílusban. ez alapvetően tetszett, de valamiért hidegnek tűnt az egész templom, sok üres, fehér falfelület volt. igaziból jobban tetszenek az agyondíszített templomok telezsúfolva mindenféle csillogó, színes dologgal. láttam a gyóntató fülkéket is, kettő volt belőlük, ahol ki tudja hányszor gyónt miattam. a gyóntató fülkék ajtaja nem illett a képbe sehogy se, főleg a lóhere szerű felső díszítéssel. miután mindent körbenéztem elkezdtem az embereket vizslatni. nem sokkal tőlem balra és pár sorral előrébb ott ült az első felesége és a kisfia. épp felém fordultak és nagy lelkesen integettek. jézusom, gondoltam. eközben már elkezdődtek vmi felolvasások, amiket egész addig nem is figyeltem, míg meg nem hallottam az ő hangját. ábrahámról olvasott. egész máshogy szólt a hangja, alig ismertem meg. betöltötte az egész templomot, de a hangszíne kissé fakóbb volt, mint szokott. bár aztán a többieknél is megfigyeltem, hogy viszonylag monotonon olvasnak. és akkor onnantól kezdve igyekeztem mindenre figyelni, amit mondanak. és hát ha nagyon röviden szeretnék nyilatkozni: semmit se értek én ebből az egészből. majd máskor adom elő a primitív kis gondolataimat ezzel kapcsolatban, most nincs erőm. vissza a tényekhez. egy ponton gyertyát adtak a kezembe, meg is gyújtották. fel kellett állni, én a kis padra (?) támaszkodtam. annyira nem voltam jelen valahogy, hog yerősen kellett koncentrálnom, h fel ne gyújtsam a sálam. próbáltam elképzelni és kicsit mosolyogni azon, hogy mi lenne, ha elkezdenék ott lángolni, de nem ment, így csak néztem lefelé nagy komolyan, közben akaratlanul szíveket rajzoltam a gyertya aljával a padra. szerintem több százat, annyit beszéltek. nem bírtam abbahagyni, mintha abba kapaszkodtam volna, az tartott volna a jelenben, hogy vég nélkül rajzolom a szíveket. elképesztő volt. aztán újra leültünk, énekelgettek, meg néha letérdeltek, mittudomén. én csak felálltam, ha fel kellett, de semmi mást nem követtem természetesen. egyszer csak észrevettem, hogy látom őt és onnantól igyekeztem figyelni. volt, hogy ő is engem nézett. fura érzés volt. azon gondolkodtam, ha isten szeme mindent lát, most vajon jól szórakozik-e rajtunk. ott van ő, én, az első felesége, a gyerek, csak a jelenlegi családja nincs pont sehol. aztán volt egy kis performansz az oltár előtt, közben ő csilingelt néha. nagyon hivatalosan és fontosságának teljes tudatában. a csilingelőért előbb bemászott az asztal alá. majd oda is tette vissza. na mondom, még jó, hogy annyit jár edzésre, így tökéletes mozdulatokkal bírja még ezt is csinálni. aztán behozott egy kis asztalkát is, szintén tökéletes, pontos mozdulatokkal letette, majd azt hiszem újra megkeresztelték a szentelt vizet (?), amit aztán legnagyobb rémületemre felkapott és a pappal együtt végigmentek a sorok közt és mindenkit meglocsoltak. kivéve engem, addig nem jöttek el. bezzeg a pénzes kosárkával megtalált engem is a néni. fogalmam nem volt mennyit kell adni, vagy kötelező-e egyáltalán. a mellettem ülő nő egy ezrest vett elő, ami nem tetszett, mert hát na. de aztán hallottam, hogy mindenki aprót dobál, így megnyugodtam. aztán sorba álltak ostyáért. azt tudtam, hogy nem kötelező, így azon nem stresszeltem, hogy hogy lapuljak meg észrevétlenül, csak ültem tovább a helyemen. és mikor már azt hittem vége, megszólalt a himnusz. sajnálom, de kivagyok a himnusztól és pánikszerűen menekülök előle. most persze nem lehetett. így a szövegre koncentráltam, de úgy, ahogy soha. hát no comment. mindegy, aztán csak vége lett és jöhettünk ki. ahogy ígértem megvártam. álldogáltam a kapuban, hogy ne ázzak és a bnőmmel cseteltem, hoyg tartsa bennem még a lelket, míg megérkezik és végre megnyugszom a jelenlététől. de csak nem jött. időközben a volt felesége és a kisfia beültek a kocsiba. előtte hangosan és hosszan tanakodtak arról, vajon én viszem-e haza őt, de nem tőlem, kérdezték, csak úgy egymás közt, mert én ugye a telefonomba voltam menekülve. aztán miután bezárták a templom kapuját, odamentem hozzájuk, hogy megtudjam ilyenkor mi van, mikor jön már és nem lehet véletlenül, hogy lelépett vmi hátsó ajtón. mondták, hogy nem, csak szeret még segédkezni és mindig utoljára jön ki. oké. be is mutatkoztam, mert ugye eddig csak a kocsin keresztül integettünk egymásnak, mikor a kisfiáért mentünk párszor. jaj, azt mondja, tudja ki vagyok, nem is kell bemutatkozni. hááát. jó. és akkor picit beszélgettünk a semmiről, míg meg nem érkezett. most láttam először elegáns ruhában és be kell ismernem, nagyon bejött. annyira jól állt neki, hogy bár nekem nagyon tetszik a megszokott farmer póló felállásban is, de mostantól így is szívesen elnézegetném. még a bőrkabátot is megbocsátottam. beszélgettek még ők, hogy a kisfia nem szeretne mégse náluk aludni, menjen inkább érte másnap délelőtt. én megértem, de ő meg elkezdte ott a szokásos műsort, hogy hát nem akar vele lenni. pedig ez látványosan nem igaz. szeretne vele lenni, de ahogy mondta is, vele lenni, nem pedig a feleségével és a féltestvérével, ráadásul egyedül, amíg ő másnap reggel újra misére megy. váratlanul ért, de végül én vittem haza. mivel elég rosszul lettem a reflux miatt, beszaladtunk egy burger kingbe is. mondta, hoyg örül, hogy elmentem. kérdezte hogy tetszett. hogy tetszettek a felolvasások és az énekek. erre tényleg nem tudtam mit mondani. azt tudtam mondani, hogy ő nagyon tetszett a ministráns ruhájában és hogy örülök, hogy hallottam felolvasni. ez igaz. tudtam egyébként előre, hogy nekem be fog jönni abban a ruhában és tetszeni fog az is, ahogy teszi a dolgát. és így is lett. folyt.köv.