tényleg

ez a kisállat olyan, mint egy kutyus. ledobok vmit és fut utána villámgyorsan, ha kell cikkcakkban, mert pattog az eldobott dolog. sokszor a kedvenc lucernafalatkáját hajítom el, de ugyanígy megy üdítős üveg kupakra is és sokszor még játszik is vele aztán. emelgeti, pakolgatja akár 20 percig is nagy beleéléssel. annyira aranyos. épp vedlik egyébként, ami nem nagy öröm alapvetően, de most nem tudom hova teszi a bundáját, mert nincs akkor horror a szőnyegen, mint legutóbb, mikor kompletten szőnyeget akartam cserélni a vedlése után. persze végül nem cseréltem, hanem fogtam egy tálnyi vizet és vizes tenyérrel órákig simogatva a szőnyeget feldörzsöltem az egészről a szőrtengert. borzasztó volt. meg akkor hozzáértem és tenyérnyi darabokban a kezemben maradt a szőre, most meg nem. mindig tud újat mutatni. mondjuk nem bánnám, ha már végezne a szőrdobálással, mert úgy néz ki, mint akit megtéptek, meg hát azért csak több a szőr lakás szerte. mondjuk ez nem nehéz, mert amúgy soha sehol nincs semmi szőr. én se értem, de a kisállattal együtt élni nem olyan, mint macskás hölgynek lenni = szőr lóg az ember fülén is folyton és nem hordhat fekete ruhát.