tényleg

tegnap a tescoban zártam a napot és a zavaros fogsorú pénztáros segített az önkiszolgáló kasszáknál, mint mindig. régóta ismer, de a viszonyunk is pont olyan zavaros, mint a fogai, mert hol tegez, hol magáz, hol mosolyog és mond vmit, hol mint aki sose látott - sose értettem mi van vele, de igazodtam hozzá, mit érdekel engem. na most azt kérdezte, mikor meglátott a sorban, hogy: honnan jössz ilyen üdén, mosolygósan, csinosan? mivel erre a világ legbutább arckifejezését produkáltam (mert nem értettem ezt a hirtelen barátkozást, meg hirtelen nem is bírtam összefoglalni miért nézek ki olyan szuperül, ahogy amúgy éreztem is magam), még hozzátette gyorsan, hogy nem munkából, gondolom. hát nem. és hogy mitől volt jó kedvem és sugároztam szépen magam körül, mint akinek nagyon jó: már a nap is úgy kezdődött, hogy nagy kalandban volt részem a bnőmmel a kínaiaknál, csupa jó és felvidító dolog történt, sokat beszélgettünk, meg nevettünk, ettünk, jó volt na. utána mondjuk jött egy kör idegbetegeskedés és csalódás, meg rossz érzés, mert egy hülyekurva azt élvezi, h parasztul viselkedik velem nem tudom miért. kérdeztem is miért ideges, mire két szemrángás közt közölte, h nem ideges. kérdezem akkor miért kell ezt így csinálni (h kurvaszarul érezze magát a másik = én), amire nem is válaszolt, így eljöttem tőle. hülyeribanc. de aztán végül ez nem vette el a kedvem az élettől mégse, hanem pont jókor hívtam egy másik csajt, akivel öt percen belül már találkoztunk is, mert véletlen pont arra jártam, ahol dolgozott, lerendeztük az aznap reggel felmerült  ügyünket, amitől én nagyon boldog lettem, és még a kocsimra is vigyázott, míg wc-re befutottam a volt főnököm éttermébe, aki ott ült és szerencsére tárgyalt, így dumálnunk "nem kellett", de legalább dobhatott puszit (ő rúgott ki anno :)), nekem meg ettől is még jobb kedvem lett, mert bírom azért őt. és akkor hazajöttem, dolgoztam kicsit, mert volt kedvem és épp ledőltem pihenni, mikor megszólalt a telefon. ő hívott, h érte megyek-e. persze. úgy volt, h tegnap nem találkozunk, mert szerelők jönnek hozzájuk és egész nap otthon lesz. de a szerelők már végeztek délre és gondolom ennyi elég is volt az otthonból, így jött. nagyon örültem, mert annyira hiányzott, h csak na. mondjuk a munkahelyére mentünk először, ahol épp bejött vmi haverjuk, aki rögtönzött előadást tartott a motorbalesetét követő 28 műtéttel járó gyógyulásáról és a durva nőügyeiről és hát annyit röhögtünk, hogy azt elmondani nem tudom, nekem már fájt a nyakam a végén, komolyan. utána feljöttünk hozzám, ahol nagyon keveset voltunk, mert mennie kellett tanítani, de az az egy óra is olyan jó volt, hogy csak na. az ölébe kuporodtam, ő meg közben netezett, mégis annyira éreztem, hogy szeret, ahogy fogott, meg a fülünk összeért, ahogy a vállán volt a fejem és olyan jó volt szinte rátapadni, meg puszilgatni, h elmondhatatlan. utána kaptam fagyit, mert azért rinnyogtam és az is marha finom volt, aztán megvártam, míg tanít (elmentem alatta vásárolni) és aztán még elvittem a szüleihez. kérdezte bemegyek-e. bementem, már eléggé meg kellett erősíteni magam, mert a legutóbb is kb gyomoridegem volt az ott eltöltött időtől leginkább az anyukája hidegsége miatt, meg mert én nem vagyok az az ajtóstól házba rontó típus, aki bemegy oda semmilyen jogcímen és csicsereg egész este. elvárnám, h ők szóljanak hozzám vmit. persze aztán kezdeményezek, de nem tetszik az nekem. meg sztem az anyukája nem kedves velem, amit már beszéltünk is vele, de mondta, ez nincs így, az anyukája mindenkivel ilyen és kész, ne foglalkozzak vele. jó, mintha az olyan könnyű lenne. na szóval meg kellett keményítenem magam, h be bírjak menni és megkértem azért ne órákig dumáljon. ehhez képest az lett, h szerintem több, mint egy órát ott voltunk és komolyan jól éreztem magam. az anyukája fura, de ma mégis más volt, mert legalább intézett hozzám pár szót. hol hisztizik vmiért picit őrült módjára (pl utál ott lakni), hol hirtelen váltással teli torokból röhög vmin. elég extrém. mondjuk ő is mondta már régebben, h ilyen fura kiszámíthatatlanságban telt a gyerekkora és ez mennyire kiborító. érdekes volt látni, nem találkoztam még ilyennel. na mindegy, szóval beszélgettünk, mármint én leginkább hallgattam és mosolyogtam, mert ezek mind nagy dumások, de azért én is beszúrtam egy-két történetet és nevettünk is, aminek nagyon örültem és jól is esett. rég nevettem ennyit egy nap alatt, pedig ennek kéne a minimumnak lenni. meg anyukája könyvet kért anyák napjára virág helyett, amit ő azonnal megvétózott, mert egy zsidó ilyen szempontból, én meg rögtön rákerestem a neten, h mennyibe kerül és anyukája annyira fellelkesült, h szerintem ezért is lett barátságosabb kicsit irányomban. mikor búcsúztunk el futólag meg is jegyezte, hogy jaj, meg se kínált semmivel. na ezt értékelem a legnagyobb haladásnak, mert mindig is furcsálltam, h nem kínál meg, még akkor se, ha épp vacsorát készített. vagy egy pohár víz, vagy mit tudom én. és kedvesen, a nevemet is beleszőve búcsúzott el, ami szintén nagy haladás, mert eddig sztem el se köszönt, vagy csak motyogott vmit nem éppen barátságosna és hát ez nem esett anynira jól, h őszinte legyek. szóval így. utána hazavittem, ami már nem volt vidám, de hát minden nem lehet az. ezek után vezetgettem kicsit, majd megdícsértek ugye a tescoban, hogy csinos vagyok és sugárzom. a környékemen meg ballagás volt még éjjel 22.30-kor is, mikor a kis boltba igyekeztem (tesco után, mert a nagy sugárzásban mindent elfelejtettem megvenni) és mivel ez a világ legkihaltabb környéke, olyan jó volt sok emberrel együtt lenni az utcákon. nekem ennyi is elég a boldogságomhoz lassan.