tényleg

hát jó, akkor tényleg remélem bmeg hogy ez volt az utolsó mikor hívtam. nem tehetek róla, de kényszert érzek rá, ha egyszer az volt, h blablabla, tökmindegy és lehet, h együtt megyünk egy helyre. ha rajta múlik kurvára nem hív, én meg nem tudom mit csináljak. persze, elmehetnék szó nélkül, de nekem az nem megoldás. meg itt a kurva szülinapja. amiatt nyilván fel kell hívnom. picsábamár. kérdezem mi van, mi lesz ma, semmi, dolgozik, nincs kocsija, amiatt, ami maitt együtt mentünk volna nem hívták, blabla, ideges. jó. kérdezem mit csinál ma. dolgozik edzésre megy, hazamegy. aha. nyilván itt akkor hiába nem akarom, de ideges leszek, és meg is említem, h nagyon jó, mert kurvára az van, amit tudtam előre, h lesz és ez nekem így nem jó! és itt volt a lehetőség, h legyen vége, akkor mifaszt beszél nekem szerelemről (tudom, h kamu, de akkor is, legyen már ennyi őszinteség benne!), mikor ha rajta múlna szerintem kb nem is hívna, csak egy hét múlva, ha eszébe jutok, vagy mit tudom én. bármit mondok én beszélem be, én találom ki, túl sokat gondolkodom. nekem nem kell ahhoz gondolkodnom, h ezeket  tisztán lássam. és ha még egyszer bemondja a mostani kedvenc mondatát, miszerint: 'azt se mondtam', felrúgom! ezzel a mondattal nem lehet mit kezdeni, kurvaéletmár. sírnom kell. és jó, miután végez, hív és megbeszéljük. haha. és akkor ilyen hangulatban benyögtem, h isten éltesse (neki nem boldog szülinapot kell mondani). gyönyörű. annyira szomorú vagyok.