tényleg

ma is reggeltől együtt voltunk, mindenféle ügyeket kellett intézni mindkettőnknek. nagy bánatomra egymásra nem maradt időnk. ezen eléggé be is fordultam este, mikor vittem haza. szinte fájt a lelkem fizikailag, hogy ott van egész nap mellettem és alig szeretgethetem. ma konkrétan meg kellett elégednem azzal, hogy simogatgattam vezetés közben a gyönyörű, szép szőrös vastag, csupa izom bal combját. hahhh. úgy éreztem, ha nem ölelhetem meg, megőrülök. és mivel nem tehettem, elmondtam neki. máskor is voltak ilyen dolgaim, hogy az átlagosnál is jobban akartam őt szeretni, csak akkor mindig megtartottam ezt magamnak, nem szóltam, ha nem úgy alakultak a dolgok, akkor sem. de most már nem bírtam tovább. meg különben is, miért ne mondhatnám, amit érzek. kérdeztem ő hogy bírja ki ezt, neki nem okoz kínt, h nem ölelgethet meg. de, de értsem meg, megint gyötri a mindenféle furdalása és muszáj türtőztetnie magát és ha ölelget, akkor nehezebben megy neki sokkal. elegem van. amúgy. nem gondoltam volna, h valaha felhozom neki, h azt mondta múltkor engem szeret legjobban hármunk közül, de ma a legváratlanabb pillanatban, nekem is meglepetésként, kijött belőlem. és igen, engem szeret legjobban, amit el is hiszek és meg is értek. nem vagyok beképzelt, sőt, de komolyan nem vagyok egy lapon (vagy napon? :)) említhető a többivel. bocsánat. szóval annyira szeretem, h bele akarok betegedni és megint semmilyen szinten nem vagyok képes felfogni, hogy házas. nem értem én ezt az életet. őt akarom és kész.