tényleg

nincs kedvem inni mégse. írni, se de csak azért is. szóval ma olyan lehetetlen helyzetbe kerültem, hogy itt toporogtunk a szüleimmel, meg a mosógéppel és egyszerűen nem bírtuk levarázsolni a kocsiba lift híján. és akkor apu lement az utcára keresni vkit, aki segít egy ezresért, de ez a környék olyan kihalt, h hiába keresgélt. és akkor anyu kérdezi nem tudok-e vkit. nem. alapból is idegbeteg voltam, mint az állat, mit szépítsek, szóval egyszer csak azt vettem észre, h hívom, mert egyszerűen nincs más megoldás. és neki dolga van, nem tud jönni, csak miután végzett. na de mondom a szüleim most vannak itt. és akkor elmentem érte gyorsan és az idefelé úton egy nyikkot nem beszéltünk. de nem volt feszült csend, csak egyszerűen csöndben voltunk. visszafelé vhogy elkezdtünk  beszélgetni, már nem is tudom hogy és akkor mondta, h apukája köszöni a krémet, nagyon jó és a könyveket úgy adta vissza, h visszaküldtem, mert nincs időm olvasni. mivan?! ezért azért mérges lettem, mert mért kell komplett idiótának beállítani? mért érdekel engem mit gondol az anyukája. csak mert. mért ne érdekelne, meg hát azt, h tök hülye vagyok nem szeretném, ha gondolná. mondom mindjárt fogom a többi könyved és elviszem hozzájuk. és ha már ott vagyok, elmondom, h nem nincs időm, hanem kidobtál. jó, én dobtam ki (ez csak ilyen eltúlzásos izé amúgy), de azt mégse mondhatom. és akkor mondja, h jó, menjek és mondjam el. és akkor ezt vagy 20 percig ragoztuk még, mert ugyanúgy, ahogy tegnap, ma is meg akart győzni, h nyugodtan menjek oda. és nyugodtan mondjam el, h kidobott. nem nagyon értem ezt a viselkedést és nem értem mi ennek a célja. és komolyan mondta. tudja, h akár meg is csinálom, nem csak viccelek. miért csinálja ezt? nagyon fura. akkor úgy is gondoltam, h elmegyek hozzájuk, de azóta nonszensznek tartom. nyilván nem árulkodni mennék, vagy nem is tudom, hanem vmi elmagyarázhatatlant gondolok az ügyben, ami miatt ez nekem beleférne. vagyis fért volna. most már teljesen badarságnak hangzik az egész. tisztáztuk azt is, h nem arról van szó, h soha többet nem találkozunk, hanem jelenleg nem bírok a társaságában lenni, mert nem tudok rá barátként nézni és kész. én tovább kínozni magam nem szeretném, meg nem is tudom. ennyi. teljesen meg volt zavarodva amúgy. megyek-e velük holnap moziba (fiával és vele)? nem. háthogyhogy? szerencsére nem kellet azt válaszolnom, h mert ez a szituáció, hoyg nem találkozunk, hanem csak emlékeztettem, h már neki is említettem régebben, családi-baráti programom van. és akkor megnyugodott. mivan? van egy ilyen kis gyerekes butasága, ami amúgy alapvetően aranyos, hogy ilyenkor izgul, szeretem-e még, és meg is kérdezi. na most ezt nem merte, hanem azt kérdezte szép-e még. mosolyognom kell. azt se merte kérdezni tetszik-e még, pedig ezt is szokta, hanem, h szép-e még. csak néztem, meg néztem, hogy hogy lehet vki ennyire fura, aztán csak visszakérdeztem, h mért én szép vagyok még? persze, egy nap alatt mit változtam volna. és akkor újra csak néztem rá, hogy na, akkor itt a te válaszod is. örülök, h nem nyugtatgattam tovább, hogy persze. hagy főjön a levében. bőven elég, h normál hangnemben el tudtam mondani hoyg is gondolom a "jövőnket" az új felállás szerint. túl messzire ne menjünk. meg hát vannak dolgok, amik miatt találkoznunk kell. pénzügyek. mondta is, hogy hát vannak ügyeink, nem tudunk csak úgy elválni. kb mintha vmi gyerekről beszélnénk. amiatt is megnyugodott, h akkor találkozunk még és már sorolta is, h mik miatt jön majd fel. not, de mindegy. muszáj vonalat húznom. legalább valameddig. és persze nem bírta ki, h ne fogdosson. én pedig akkora hülye vagyok, h nem szóltam semmit. igaziból másra se vágyom, mint h fogdosson, de azért azt tudom, h ebben a helyzetben tiltakoznom kellett volna, vagy mi. mindegy ez is. majd lesz vmi. azt gondolta este még találkozunk. hogy én viszem a könyveket a szüleihez, aztán őt haza. kicsit vagy meg volt zakkanva, vagy átment tiszteletlenbe, és beszélt némi hülyeséget, amiből foszlányokra is alig -alig emlékszem, szóval leírhatatlan, de azért rászóltam, h na, ácsi van. attól, h ki van dobva és tét nélküli minden (mért eddig volt tét?), még ne menjen át furába. á, de inkább nem is foglalkozom ezzel a résszel, mert teljesen meg volt zavarodva. látványosan. mondta, mikor végez hív. hívott is, de én még nem értem rá (szerencsére, így ismét nem kellett visszautasítanom a találkozást), így elment gyalog a dolgára, nem találkoztunk. vmiért szomorú és kiábrándult hangom volt (késtek amosógpesek és untam magam), kérdezgette mi van, mi baj, de mi van, mi baj. semmi. és akkor hogy majd beszélünk. jó. ahogy most gondolom, én nem fogom hívni. és remélem ez így is lesz. ahogy most gondolom, ő majd hív hétfőn. és remélem így is lesz. ha nem, akkor szomorkodni és kínlódni fogok és továbbra is remélem, h továbbra se fogom hívni. aztán kész lesz a kocsija és eljön a cuccaiért. vagy még előtte ketten elmegyünk a szüleihez és ő megmondja, h hazudott egy baromságot velem kapcsolatban és az igazság meg tök más. ez jó lenne, de nem igazán látom, h megtörténne, hisz nonszensz.

ezt a gyökér és zagyva postot kb 2,5 órája írom. nyögve-nyelve és baromira unom és a bénábbnál is bénább és biztos ki is hagytam vmi lényegeset. és ittam végül mégis bort, szóval szakad rólam a víz, és nem tudok gondolkodni és tényleg nagyon unom most ezt az irkálást. úgyhogy viszlát.

(a postot kivételesen elolvastam még egyszer és egy mukkot se  értek belőle én magam se. haha)