tényleg

nagyjából ugyanolyan elemi erővel tört rám ma a zacskóban hús és krumpli sütés, mint pár napja a gumicukor készítés. neki is láttam, nyilván. hogy minek vettem pulykaszárnytövet, azt senki ne kérdezze. pulykaszárnytő. sose ettem szerintem. nem is fogok többet azt hiszem. sőt, tulajdonképpen most is meghiúsult a dolog.

dobáltam a zacskóba fokhagymát, krumplit, a pulykaszárnytövet és némi fűszert, meg olajat. összerázogattam és betettem a sütőbe. nagyon hamar nagyon finom illatok kezdtek terjengeni, büszke is voltam magamra rendesen. meg tervezgettem, hogy ha majd egyszer itt eszik, biztos ilyen zacskós csodát fogok készíteni, mert itt elég kicsit a hibázás lehetősége. élvezkedtem az illatokban, aztán fél óra múlva úgy döntöttem, hogy kész van. kicsit még pirítottam a tetején zacskó nélkül és aztán, hiába akartam csak holnap enni belőle, megkóstoltam. hát mit is mondjak. a módszer maga csodálatos és azt hiszem tényleg így fogok főzni, ha majd végre egyszer sor kerül az együtt ebédelésre, viszont ezt a szárnytövet többet ne is lássam. nem tudtam eldönteni, hogy ezen nincs hús és a csontot próbálom vagdalni, vagy van ugyan rajta némi hús, de olyan kemény, hogy nem tudom elvágni. most sem tudom pontosan. a krumpli és a fokhagyma viszont iszonyú finom volt. meg az illat is, ami azóta is belengi a lakást. úgyhogy viszlát pulykaszárnytő, légy üdvözölve sütőzacskó.