ma 5. napja fáj a fejem megállás nélkül. semmilyen gyógyszerre nem javul, még egy percre sem. és még csak nem is tudom pontosan miért fáj. mondjuk mostanra már vagyok olyan feszült tőle, hogy az még rátesz egy lapáttal és a hátam közepétől hasogat fel a fejembe, és a hátam is fáj a gyomromtól, és mindenem be van dagadva és szar a kedvem, meg nem találom a helyem. részletek egy 80 éves néni naplójából.

a bokám combnyira dagadt a tizenkét órás negyven fokban ülés miatt. ráadásul az egész nap félig sértődött kussban telt. szuper volt, mondhatom. kiolvastam egy könyvet és az okostelefonom is elég szórakoztató, úgyhoyg vastagon leszarom ezt a degeneráltat. most értem haza és nem vár itthon senki. de a legrosszabb a bokám mégis. tényleg szélesebb, mint a lábfejem, és alig hajlik. reggelre lemegy vajon?

ma az általános hisztim elült, mert tegnap megrettent az arcomra kiült végtelen szomorúságtól és hívott többször is és sokat beszéltünk. vagyok viszont síkideg más miatt és az elkövetkezendő két napom még szarabb lesz szerintem, mint a mai. és akkor az egész azzal zárul, hogy utolsó erőmből elmegyek a tescoba, végigvonszolom magam rajta, rárogyok az összeválogatott cuccal a pénztárnál a futószalagra, sorba állok és mikor én jönnék, mondják, hogy engem, vagyis azt a 3 db cuccot, amit venni akartam már nem blokkolják le, mert kereskedelmi zárás lesz. na most az fél óra. annyira fáradt voltam, hogy csak annyit mondtam, h akkor remélem vki visszapakol majd és mindent otthagyva kisétáltam. sajnos csak később vettem észre, hogy tulajdonképpen 23.54 volt, szóval nem nagyon értem, hogy nem fértem bele az éjfeles zárásba. a kurvaanyátokat innen is, haljatok éhen ti.

és egyre tolódik a beszélgetés is vele, ami azért szuper, mert már azt sem tudom mit akarok mondani. viszont nagyon halogatni meg nincs értelme, mert ha még most valahogy egyenesbe is jövök érzelmileg, utána újból újra napirendre kerül az egész. persze ezeket én nem tudom befolyásolni, ha amikor lesz alkalom beszélni még rajtam lesz a beszélhetnék beszélünk, ha nem, akkor elnapolódott. remélem az első verzió valósul meg.

újra azt remélem, hogy ez a mélypont. nem bírok már lejjebb menni komolyan. igaziból azt a meghatározó pontot várom, ami, ha eljön, akkor hirtelen világosság lesz a fejemben, hirtelen nagyon erős és határozott leszek és azt teszem, ami a jó. de ez a pont nem jön el. nem akar eljönni. hiába vagyok már vállalhatatlanul idegbeteg, fáj a fejem, fáj a vállam, fáj a hátam, az állkapcsom szét sem bírom feszegetni, közben meg megjött és az is kurvára idegesít, és sírni akarok, de nem tudok rendesen, és kiabálni akarok vele magamban fennhangon, de az se megy, és olyan gondolatok cikáznak egész nap a fejemben, amiért simán diliházban a helyem. nem is értem honnan szedem őket. megháborodtam, komolyan. és a legbosszantóbb, hogy ez mind csak miatta van. amiatt, hogy nem az van, amit szeretnék és nincs egy csepp hideg vérem sem, hogy mindezt nyugodtan kezeljem. már csak az van, hogy eljöjjön az a pont, még akkor is, ha csak időszakos enyhülést hoz majd. semmire sem tudok koncentrálni, pedig van dolgom elég. mikor lesz már végre jó nekem?

tényleg csak azért írom, h később dokumentálva is legyen a hülyeség, ami most zajlik bennem. szóval tegnap szintén egy hétfőre ígért, de kedden kivitelezett telefon kapcsán változtak meg újfent gyökeresen az érzéseim. hihetetlen. és voltam ennél már sokkal erősebb, meg nomrálisabb, meg türelmesebb is az életben, de most egyszerűen nem megy. és erről még beszélek is, tehát két bnőm és a húgom asszisztálhat a szerencsétlenkedésemhez. botrány.

annyira ideges és csalódott vagyok. szeretnék sírni, de nem tudok. a nyakam befeszülve. és a legbosszantóbb, h csak és kizárólag én tehetek magamért, a magam boldogságáért. és nem teszek, hanem ehelyett itt vergődök.

a tegnap reggelt a wc telehányásával indítottam. csak hogy ez is fel legyen jegyezve. a kurva sav. először is megittam a flector poromat (majd mondom), ami menta és barack ízesítésű. elsőre okádék, de aztán mindig megszeretm, így most is vidáman ittam. mondjuk a menta az nagyon nem jó a gyomromnak, de nem tudok ellene tenni. ezzel együtt megittam az izomlazítót, meg a savra való gyógyszert. megettem a graham kenyér-párizsi-graham kenyér kombót, amit már gyűlölök, de lusta vagyok  más reggelit kitalálni, aztán ittam soknak mondható vizet. nekem néha a víztől is ég a gyomrom, ami előtt már az orvosok is széttárják a kezüket, de ettől még így van sajnos. aztán még ittam vizet, mert amúgy keveset iszom és gondoltam mostantól odafigyelek. aztán elkezdett begörcsölni a gyomrom, amire bevettem egy nospát elővigyázatosságból, persze vízzel. és akkor éreztem, hogy baj van. hirtelen olyan hányingerem lett, hogy csak pislogtam. azonnal nyúltam a quamatelért, hogy majd az végez a savval, de már nem bírtam bevenni, mert sugárban okádtam ki 5 liter vizet egy kis reggeli maradékkal. hátbazdmeg. ez mi? nem vagyok terhes. és hányás után minden szuper lett. betömtem egy zacskó pattogatott kukoricát és kisütött a nap. hihetetlen.

amúgy nem szoktam ennyi gyógyszert tömni, főleg nem kapkodom be az első égésre, nyilallásra, csak vhogy tegnap alakult így.

reggel 9-től ülök a gép előtt és internetezek. többször nekikezdtem közben fejben a szomorú posztomnak, de nem bír kijönni mégse. annyira össze vagyok zavarodva, hogy úgy látszik, leírhatatlan. nagyon érdekes érzés, ahogy mindenfélék kavarognak bennem a valóságtól teljesen függetlenül. nehéz kibogoznom, hogy  mik az igazi érzéseim, gondolataim és mik azok, amiket generálok. fogalmam nincs hogyan kell reagálnom bizonyos dolgokra, amik egyébként perpillanat nem is történnek. folyton mintha kívülről nézném magam és valahogy kívülről nézve reagálnék. nem tudom milyen zsigerből reagálni. milyen? tudatában van akkor is az ember, hogy mit csinál, vagy csak utólag esik le neki a következményekből? nem tudom.

az igazat megvallva csúnyán hazudok magamnak. legalábbis most ezt hiszem. másoknak is hazudok. képes lennék neki is, szemtől szembe is. és még el is hinném. mindegy, csak dráma legyen. teátrális dolgok. persze jelenleg azt sem tudom lesz-e egyáltalán esélyem valaha előadni a performanszom. ha igen, az az utolsó lesz-e, vagy sem. semmit sem tudok.

egyébként én tányleg elszánt voltam és komolyan hittem, hogy őt szeretném, és még mindig tudnék így érezni, csak annyi számomra megterhelő dolgot mesélt mostanában, hogy egyszerűen besokalltam. elég. nem akarom többet a nonszensz történeteit hallgatni. amikhez ráadásul görcsösen ragaszkodik. most esett le, hogy őt tulajdonképpen ez élteti. jó. csak én ne legyek vele többet traktálva. köszönöm.

most olyan távolinak tűnik minden. mintha soha nem is találkoztunk volna. mintha soha nem is járt volna itt, mintha soha nem éreztem volna, hogy szeret. olyan szürreális most minden. kár is írnom, mert nincs közöm a valósághoz. így annak se, amit írok. be is fejeztem. elkezdeni is kár volt.

nincs nekem erről kedvem írni, de mégis úgymond muszáj. ma nagyon rosszul végződött a nap. a családom helyett önszántamból mellette voltam ma, miközben dolgozott. és akkor egyszer csak derült égből villámcsapásként elkezdődött az a párbeszéd, amitől én rettegek. nem múlt idő, mert nem voltam hajlandó mélyen belemenni, mert végig nagyon kellett sírnom és valahogy nem illett oda a műhelybe ez az egész. ő nem is érti miről van szó, bennem meg már annyi minden felgyűlt, hogy nem is tudom hogy tudom majd úgy elmondani neki, hogy értse. van egy napom átgondolni. esküszöm vázlatot fogok írni, hogy átlássak mindent. vicces, nem vicces, ez van. tisztában vagyok azzal a hiányommal, hogy nem tudok tárgyilagosan és értelmesen beszélni ilyen dolgokról, hanem csapongok össze-vissza, ahogy az érzelmeim diktálják és a másik többnyire semmit se ért a mondandómból. azért félek egyébként annyira a beszélgetéstől, azért napoltam el már múltkor is, mert félek, hogy többet nem találkozunk. hogy ezzel vége lesz mindennek és azt nem szeretném. őt akarom, de most olyan iszonyú távolságba került, hogy belesajdul a szívem. nemrég megkérdezte mit mondanék, ha megkérné a kezem. most pedig arról van szó, hogy neki máshol vannak kötelességei. hát nagyon szépen köszönöm.

tegnap hirtelen együtt töltöttük a délutánt és estét. jó volt, de kicsit rosszul érzem magam mostanság, h egyre több mindent tudok az otthoni dolgaikról. durvább, mint amit én még csak hallomásból is el tudok viselni. csak hüledezek állandóan. tudom, h az én családom extrém problémamentes, de vannak itt dolgok, amiket akkor sem értek, ha próbálok kicsit rugalmasabb és elfogadóbb lenni. ez most kicsit rám nyomja a bélyegét. nem tudom, ez most kellene-e, hogy óvatosságra intsen, vagy nem, vagy mi van. ezen kívül egyre hülyébbeket álmodom, a mait igazán kihagytam volna. egy félhomályos szobában voltunk mind a hárman, a nő azt a nagy adag gyerekruhát válogatta, amit harmincezerért vásárolt nemrég. veszekedtek, én meg egy darabig csak úgy voltam, talán a kisállattal játszottam. aztán eléggé elkezdett zavarni a feszült hangulat és gondoltam lelépek, de akkor a nő hozzám is elkezdett beszélni, hogy nagyon gyanús vagyok neki én is, és majd beszélni akar velem is. mondtam kedvesen csicseregve, hogy hát persze, majd beszélünk, és közben azt néztem hogy menekülhetnék. nem sikerült. aztán veszekedtek, vagy tovább beszélt hozzám a nő, vagy mindhárman beszéltünk össze-vissza, nem emlékszem, csak h ő odajött hozzám, leguggolt mellém - ja mert hogy guggoltam a kijárathoz közel és fogtam a kisállatot - és azt kezdte mondani, hogy el akar menni velem most moziba. és ezt ismételgette sokáig, meg bújt hozzám. mivan?! nem is értettem, hát mondom itt épp dráma van, hogy jön ide most a mozi, meg mit bujkál hozzám, mikor itt van ez az életveszélyesnek tűnő nőszemély. annak is örülnék, ha simán eltűnhetnék onnan, mit érdekel engem holmi mozi! és akkor itt végre felébredtem. nagyon untam már az egészet, jó, hogy egyszer csak kinyílt a szemem.

az mi, h majd hétfőn beszélünk, aztán semmi? vagy a beszélünk nem egyenlő hívlak?
(részlet a 13 éves lány naplójából)

jaj milyen bénaságot álmodtam. vhogy kezdtek kiderülni a dolgok, ment a gyanakvás, aminek oly módon adott hangot a nő, h kiírt vmit nagy betűkkel az utcán egy falra. nem tudom mi volt pontosan a szöveg, de benne volt a nevem és talán, h vmi gyanús levelet írtam. meg volt két festék mellnyom (?!) is a falon, ami azt mutatta, h nekem sokkal nagyobb, mint neki. ez mintegy indokként volt feltüntetve az egész ügyet illetően. sokszor visszamentem a falhoz, de csak elmentem mellette. nem tudom mit éreztem. arra sem emlékszem, végül szóltam-e neki erről. barátnőmnek megmutattam, meg vmiért otthon bevallottam (?!),a miből veszekedés lett anyuval. de nem azért, h milyen egy erkölcstelen lény vagyok, hanem vmi olyasmin, hogy kérdezte miért csináltam, amire vmi olyat válaszoltam, hogy mert jól éreztem magam tőle, mint 14-15 éves koromban. és anyu ezen akadt ki, hogy úristen, kezeltessem magam, ha 14-15 évesnek érzem magam, mert ez nem normális. és ezen pörgött. szívesen aludtam volna még, de ebből az álomból azért elég volt, valljam be.

most jövök az ügyeletről. nincs hova halogatni, komolyan kell vennem a diétám, ha nem akarok még egyszer ilyen rosszullétet. nem akarom, nincs hozzá kedvem és lelkierőm se. olyan jó lett volna, ha elvisz, ott van mellettem, mikor nem tudom hogy összegörnyedjek, vagy épp ellenkezőleg, próbáljam magam a lehető legjobban kihúzni és mély levegőket venni; vesz gyógyszert, hazahoz, törődik velem és aztán együtt fekszünk le aludni és tudom, hogy biztonságban vagyok. annyira szeretném. őt.

azt álmodtam, hogy elmondott a szüleinek.

csak azért nem döbbenek meg a hallottakon, mert végtelenül el van keseredve és végül is, ha belegondolok én is ezt mondtam volna neki ilyen helyzetben. persze ettől függetlenül fura volt hallani a jövőre vonatkozó terveit.

az élete viszont, most már én is azt mondom, h brutál és abszolút menthetetlen. sajnos ebben a fázisban a kitartás már inkább hátrány, mint előny. sőt. és igaziból álmomban nem gondoltam, h így élnek. ráadásul gyanítom a töredékét tudom csak a valóságnak.

vettem nemrég egy ambipur légfrissítőt a wc-be, azt a fajtát, amiben átlátszó golyók vannak. idővel ugye kiszáradtak a kis golyók és bár illata még volt, gondoltam kidobom. aztán ahogy közelebbről megnéztem, látom, hogy ez olyasmi zselés golyó, amilyeneket vágott virágoknak árulnak, hogy öntsek rá vizet, megduzzad és a virág jó sokáig él benne. próba szerencse alapon öntöttem erre is vizet. és tádám, fél órán belül újra éledtek a kiszáradt kis golyók, így mehettek vissza a wc-be a kuka helyett. csak gondoltam szólok.

(a nagy felfedezés után gyorsan elolvastam az infot is a dobozon, nehogy az legyen, hogy büszke vagyok itt magamra  a nagy semmi miatt, de nem, nincs rajta semmi olyesmi, hogy töltsem fel újra vízzel. nyilván)

kimostam egy törölközőt, amire azt hittem az övé. azt a törődést, gyengédséget, amivel viseltettem irányába, míg rá nem jöttem, hogy az enyém, azt leírni nem lehet. utólag megmosolygom a dolgot, de mikor kiderült az igazság, kicsit azért elszomorodtam.

(egyébként ez is az ő törölközője, már úgy értve, hogy én adtam neki itteni használatra)

eddig sem voltam az azonnal cselekvés mintaképe, de az a halogatás, amit most csinálok munkaügyben az botrány. ég a pofám és akkor se csinálok semmit.

pont tegnap gondoltam arra, hogy remélem csak a nagy meleg miatt nem ugrabugrál a kisállat, csak dől egyik oldaláról a másikra a konyha hűvös kövén. és igen, a meleg volt a baj, most ugyanis, hogy ilyen hűvös lett, csak úgy röpköd körbe - körbe a szobában, a levegőben pörög, meg hangosan kifarol, óriás magasra ugrik és közben lobogtatja a haját. annyira aranyos.

ma olyan szuper napunk volt együtt, hogy el se hiszem. mint egy nyaralás. volt benne fürdés, meg mozi, meg szex, meg kaja, meg beszélgetés, meg szeretgetés, meg minden.

és most először csinált olyat, amit régebben említettem és most megtette. nagyon örültem neki.

plusz annyira tetszik perpill a legújabb haja miatt, hogy alig győzöm nézegetni.

megint mindjárt kiszakad a gyomrom, úgy fáj. most közvetlen azután, hogy graham kenyeret ettem sajttal. össze vagyok zavarodva.

hogy ma mennyire nem voltunk egymásra hangolódva? nem is értem hogy lehet ilyen. brrr. érzem egyébként, hogy velem van ilyenkor vmi, de nem tudom mi. furcsa vagyok.

végül is most úgy érzem, hogy feltehetem a kezeimet és elég, ha csak kivárom mi lesz. a saját kis hülyeségeimet, szám szerint kettőt, megtettem. többet ebből kihozni nem tudok. várnom kell és átengedni magamon történjen bármi is. nagyobb volumenű dolgokat sosem tennék, nem is gondolok rá, max a csodában bízhatok. sosem voltam fondorlatos, nem tudtam taktikázni, manipulálni, bonyolult terveket szőni és azokat kivitelezni. ennyi.

hát most eléggé meg lett nekem mondva tudományosan (???) két helyről is, hogy mi miért van és hogy egyszer csak majd elmúlik és kész. és akkor lesz nekem jó. és az egész azért van, mert meg kell még gyorsan tanulnom valamit a végállomás előtt. mivan?! ez most jó hír, vagy nem jó hír? vagy csak leszarom, aztán kész?

mára végre valamelyest abbamaradtak a tényleg szűnni nem akaró gondolataim irányába. már marhára zavart, hogy csak és kizárólag ő és a vele kapcsolatos nonszensz dolgok zakatoltak a fejemben. megkockáztatom, hogy kezdtek egyre zavarosabbak lenni a gondolataim, ami már-már ijesztő volt. szóval örülök, hogy most van egy kis szünet. persze csak kis megszakításokról van szó, nem arról, hogy egyáltalán nem gondolok rá. de így is megkönnyebbülés.

döbbenet keveset iszom, nem is értem. de vhogy nehezemre esik kinyitni a szám, meg lenyelni a vizet. gondolom emiatt, meg hogy nem ettem tegnap este a szokásos graham kenyerem, meg semmi mást sem, szóval mára újra jött az a hátba hasogató gyomorfájás, ami kb 1 éve orvoshoz kényszerített. azért elszomorít, hogy azóta akkor nagyjából semmit se változott a helyzet, mert szedek gyógyszert is, mégis elég egy kisebb kilengés és újra jön. szuper. most kísérletezhetek, hogy mitől lesz jobb. és azt se értem az hogy van, hogy néha eszméletlen hányinger és hányás formájában támad a sav, most meg így.

megmondták a bárányfelhők a tó közepén, hogy szex, esküvő, 2 gyerek és ez így lesz jó.

guggoltam most kb 20-at torna gyanánt és hát spriccel rólam a víz körbe - körbe. ezt így nem lehet.

tényleg nem tudok másra gondolni, csak rá. mint vmi elmebeteg. reggel kinyílik a szemem és már akkor azt veszem észre, hogy ő van a gondolataimban. nem lenne ezzel semmi bajom, ha valóban érdemes lenne rá gondolnom. akkor nagyon boldogan. de így félek kissé, hogy nagy sírás-rívás lesz a vége és azt nagyon nem szeretném.

ma egész nap vele voltam. taktikaként a nem szól szám, nem fáj fejem verziót választottam és jól tettem. így most nincs dráma bennem és perpillanat ez az egyetlen fontos. már csak az érdekelne, mikor leszek képes érdemi dolgot is csinálni magam körül, mondjuk ami nem kötődik hozzá. ennyire nihil talán sosem vett körül.

hirtelen, hogy nekem sorbet kell. citromos. de nem, inkább meggyes. de olyan unalmas a készítése, hogy mondom én azt nem. és akkor kiderült, hogy nem kell mindenáron cukorszirupot főzni, majd lehűteni, aztán órákig kavargatni a cuccot villával a mélyhűtőben, hanem ha fagyasztott meggyet összeturmixolok, az pont ugyan az. háhhh. és mit nekem jégeső, azonnal el akartam indulni fagyasztott meggyet venni, de előtte szerencsére benéztem a mélyhűtőbe és ott is volt egy kicsi. sztem már romlott, de ennek mindegy. hamar rájöttem, hogy vizet is kell tenni a turmix gépbe, ha nem akarom, hogy azonnal leégjen a motor, meg akkor már tettem egy kis xukort, vagy mit is bele és kész. nagyon finom. fél óra múlva nyilván ki akar majd fordulni a gyomrom a sok savtól, de ki foglalkozik ilyesmivel, mikor dézsaszám szakad róla a víz egész este.

már éjjel tudtam, hogy most reggel jó érzés lesz, hogy nem engedtem a nyomásnak tegnap. már akkor éreztem milyen üresség lenne bennem most, ha nem gondolom komolyan a nem-et. örülök.

mindenek ellenére vettem ma vmit, amihez nagy reményeket fűzök. annyira szeretném, hogy a kis hülyeségnek tűnő dologból aztán nagy mosolygás legyen és anekdota szerűen lehessen róla beszélni az unokáinknak. haha.

mindeközben feljött az előző ugyanilyen ex kapcsolatom és jó 2 óra beszélgetés után, már búcsúzáskor, végül mégis a lényegre tért. mivel ez nekem így ilyen formában nem megy, mert szerencsére vannak legalább valamiféle határaim, csak egy jó fél órás huzavonára került sor, amit nem részleteznék, minden estre tényleg rettenetes a memóriám. ez újra és újra nagyon meglep.

most megint jó szar a kedvem. túlságosan szeretném őt, nincs b tervem és nem is akarok, pedig a dolgok nem állnak túl jól. ma. holnap ki tudja hogy állnak majd, de ez a hullámzás nyilván nem jó. én nem értem egyébként amit csinál. eddig úgy fogtam fel, hogy hol ezt, hol azt mond, hogy maga sem tudja mi legyen sok minden miatt. nem is nagyon foglalkoztam ezzel, de ma vhogy hirtelen teljesen hülyének éreztem magam, mikor magyarázta, hogy majd hogy fog engem szeretni a leendő pasim, mert mennyire normális (vagy már nem is emlékszem milyen) vagyok, és értsem meg, ő sajnos nem tudja nekem megadni, amit szeretnék, mert nem és kész (ezt nem annyira részletezném). és akkor belém nyilallt, hogy valószínű tök hülyének néz, hogy ennek ellenére is találkozgatok vele, merthogy ezt nem először hallom. mondjuk az is igaz, hogy ilyen duma után meg mondott már olyasmiket is, amiktől halálra rémültem. legutóbb múlt szombaton. szóval nem nagyon értem mi megy itt. mármint azt elfogadnám, hogy össze van zavarodva, csak tisztázza már a dolgait és kész.

alapvetően most érezném azt, hogy időt kell neki adni és hagyni, hogy átértékelje a dolgait. merthogy ő is tudja, hogy most ez van soron. és még csak nem is én nyitogatom a szemét, hanem mások, meg ő maga. én vajmi keveset mondok, sőt, inkább csak sugallok. meg is tudnám talán állni, hogy nem hívom egy ideig, (mondjuk pár napig :)) viszont közben meg az lett, hogy holnap vele lehetek munka közben és mivel ráérek, egyszerűen nem tudom kihagyni, de ha meg nem hagyom ki, akkor sztem előállok a nagy beszélgetéssel, mert már nem halogatható és annak meg a jelenleg várható eredményétől rettegek. jajnemjómost.

tegnap hajnal fél három körül kiálltam az erkélyre és elengedtem a lufit. a lufin lógott egy kis cetli, rajta a kívánságaimmal. most várom, hogy teljesüljenek.

a lufi teljesen véletlenül került hozzám, ráadásul kívánságcetlivel együtt, konyhakészen az eregetésre. csak a kívánságaimat kellett ráírni.

perpillanat nagyon meg vagyok ijedve.

minden óvintézkedésem ellenére nem az lett, hogy gyönyörűen kipihenve ébredek mondjuk 9-kor, hanem kurva zaklatottan és idegbetegen kúsztam ki az ágyból hajnal 7-kor. rohadjon meg mindenki, akinek ebben szerepe volt. azóta dőlök jobbra - balra, próbáltam aludni a kanapén, de nem tudtam, közben meg nagyon álmos vagyok és a fejem is fáj. néha a béka segge alá megy a vércukorszintem, akkor még szarabbul érzem magam és hát elegem van már most. és igen, azt se tudom mit kezdjek magammal.