ültünk, ebédeltünk. mesélte, h vasárnap mennek családostól egy barátjához. velünk egykorú pasi, van egy nője, meg egy kis gyereke. és náluk is ugyanaz a helyzet, hogy nem szexel vele a nő. gyönyörű helyen laknak, szép nagy házban, jól keres a pasi, minden rendben lehetne, de ez megmételyezi a kapcsolatukat. hát mondom akkor beszervezhetnéd nekem, ha ilyen jó parti. és akkor ott történt vmi. hogy ő akkor többet nem is jön az én utcámba. neeem? hát hogyhogy? komolyan nem jössz többet - kérdeztem elszontyolodva, az elszontyolodottságot nyilván picit túljátszva. nem, mert, ha én csak így dobom őt, akkor nem jön. hát mondom, ha nekem azt kell tűrnöm, hogy ő meg házas és nem is szándékszik elválni, akkor ennyi férjen már bele neki. röhögött egy sort azon, h tűrnöm kell, de aztán nagyon megdöbbentő beszélgetésbe kezdtünk. miszerint honnan tudom, hogy ő nem fog elválni. hát mondom nagyjából csak erről beszélsz, úgyhogy kb ez az, amiben biztos lehetek sztem, semmi más. és mi van, ha azt csak mondja? és közben meg elválik. se időm, se lélekjelenlétem nem volt válaszolni, mert már kérdezte is, h örülnék-e neki, ha megkérné a kezem. fogalmam nincs hogy tudtam nomrálisan válaszolni és nem fordultam be az asztal alá, de nem fordultam be, sőt, válaszoltam is. és még észnél is voltam, mert azt mondtam, h örülnék, de azért mindezek előtt kb 3 napos nonstop beszélgetést kéne rendeznünk a dolgok állásáról nyilván, mert bár egyre jobban megismerjük egymást, azért elég erős szűrőn keresztül, és én szeretném majd a valóságot is tudni. (most beszéltünk telefonon és hát kár, h nem írtam meg előbb ezt a postot, mert az élettől is elment a kedvem és így már nem ugyanaz)* és akkor hosszan beszélgettünk magunkról, mi hogy lenne és milyen jó lenne.

aznap és másnap egyrészt elfoglalt voltam, másrészt nagyon tompa, hogy ezzel foglalkozzak. meg sztem sokkot is kaptam és leblokkoltam. ezt abból gondolom, hogy később azért volt pár kósza gondolatom az ügyet illetően és nagyon bepánikoltam több vonalon is. egyik sem köthető az ő személyéhez, csak az elköteleződéshez, meg a tényleges felnőtté váláshoz, a véglegesség érzéséhez és egyebekhez ebben a témában. lefutottak olyan konkrét történések is a fejemben, hogy együtt fogunk nyaralást szervezni, csak ketten, meg elmenni, meg ott lenni és hogy úristen, nekem ennyire ilyen még nem is volt. meg hogy együtt döntünk dolgokról, hogy mit vegyünk, meg mi legyen a pénzügyekkel, meg hogy elköltözzünk-e innen, vagy sem és ez is olyan rémisztően felnőttesnek  és komolynak tűnt, hogy biztos kihagyott a szívem párszor gondolkodás közben. és aztán arra is gondoltam, hogy megbeszéljük, h legyen gyerekünk és nekikezdünk a kivitelezésnek, és hogy ez is milyen eddig tőlem évezredekre álló történés már. soha senkivel nem beszéltem meg komolyan, hogy na most akkor tényleg legyen gyerekünk. a gyerekkészítés vonalon pedig eljutottam a szexig. és attól mondjuk teljesen felvillanyozódtam, hogy akkor végre lehet gumi, meg gyógyszer nélkül szeretkezni és hogy milyen jó lesz és hogy már régóta az van a fejemben, hogy ez nekem már csak a férjemmel lehet így, és milyen boldogság lesz az, főleg, h vele. ez nagyon kellemes része volt a gondolatmenetemnek. teljesen felvillanyozódtam és azt éreztem, h nagyon szeretem és akarom őt. már persze nem csak ettől, de ez a gondolat volt leginkább értelmezhető számomra. és érdekes, nem gondolok perpill semmire, de érzem, h ezt szeretném, vele szeretnék lenni. nem tudom ez jól, vagy rosszul, vagy hogy sülne el, de ezt szeretném. nem látok más opciót. és nem is akarok. mint mikor vki egy lapra tesz fel mindent. pedig semmire sincs garancia. úgy értem arra se, hogy egyáltalán megtörténik. *főleg, hogy hétfőn nem hívott, ma én írtam neki smst, hogy látom, akkor tényleg nem jön többet az én utcámba, mire felhívott és hát nagyon rossz kedvem lett. egyrészt mert mostantól úgy lesz, hogy du jár edzésre nem hajnalban, így munka után oda rohan, így én nem tudom mikor férnék az idejébe. főleg, h ha meg úgy végez, akkor szépen megy haza a feleségével, aki ott dolgozik, ahova edzésre jár és pont egyszerre végeznek. hát szuper. nagyon elszomorodtam emiatt. meg hogy fél mondatot beszélt a hétvégi vendégségről és hogy szar volt, mert a nő nagyon önző és nem hiszi, hogy szereti őt és sajna a gyereket is erre neveli, de hát ugye ő akkor se válik el. bakker. eddig is kb így beszélt összevissza ez ügyben egyébként, szóval nem azt mondom, h meglep, csak most rossz volt hallani azok után, h én a közös életünk gondolatával barátkozom, meg lelkesítem magam nagyjából nonstop. 

addig-addig szomorkodtam a telefonban, h mikor találkozunk, h most elvileg elmegyünk ebédelni nemsokára, de az ilyesmi 2 perc alatt tud sajnos meghiúsulni munka ügyekből kifolyólag, szóval csak reménykedem. meg abban is, h elszáll a rossz kedvem és minimum aranyos leszek. sajnos megjátszani nem nagyon tudom magam, csak a spontán jobb kedvre derülésben bízhatok. hát így.

megkérdezte.

...utána elkezdtem sírni és azt mondtam fennhangon, h én szeretem ezt a hüjét. nagyon durva vagyok.

tudtam, hogy azt fogom csinálni, hogy majd csak állok hülyén és nem találom fel magam. direkt készültem, hogyne így legyen, de úgy látszik hiába. nem mintha a körülmények bármilyen szempontból is megfeleltek volna, mert kb mindenen halálra döbbentem, de akkor is örültem volna, ha én mondok nemet. mármint nemet nem mondott senki, de hát ki nem tud olvasni a sorok között.

a kisállat egyik este begubbasztott és nem érdekelték a legfinomabb falatok sem, így azonnal elfutottam vele orvoshoz. mindig megdicsérik, hogy milyen aranyos, meg kedves, de most azzal kaptam vissza gyógyszer és infúzió után, hogy nagyon rugdosott és morcoskodott. szegény :) mostanra jól van, csak attól van ki, hogy nagyon éhes és hiába presszionál, nem kap semmit, mert diétán van, ami sok-sok szénát jelent legnagyobb bánatára. ez van.

allergiás vagyok vmire. nagyon örülök. a legjobb ebben az allergiában, hogy az év mindig más szakában jön elő, mindig mástól és mindig más tünetekkel. hogy véletlenül se tudjak rutinszerűen bekapkodni rá semmit. hogy véletlenül se rövidíthessem le a kínlódásomat.

a rossz kedvem meg mára úgy elmúlt, h azt se tudom mi volt a bajom tegnap.

ma nagyon sokat voltunk együtt és nagyon jó volt.

amikor már nem volt hova várni, hogy hívjon és nagyon meg voltam szomorodva, átmentem egy barátnőmhöz. hogy addig se kelljen arra gondolnom, hogy ha a mai előzmények után nem hívott fel, akkor én ezen úgy megsértődöm, hogy soha többet nem állok szóba vele. mert erre nem lett volna magyarázat, legalábbis olyan, amit elhiszek. és épp megérkeztem és épp elkezdtünk beszélgetni (mármint én hallgatni a bnőm monológját...), mikor egyszer csak csörgött a telefon és ő volt az. annyira megkönnyebbültem. sajnos nem tudtam elmondani telefonban mi a bajom, meg talán amúgy se tudnám, de már annak is örültem, hogy tudni szerette volna mi ment az agyamra, és próbált felvidítani. mondjuk a saját módszereivel, ami nekem annyira nem működik, de méltányoltam az igyekezetét. és bár a rossz kedvem összességében nem múlt el, sokkal jobban érzem magam. gratulálok magamnak ehhez a szuper naphoz. és olyamsiket még csak le sem írtam, hogy hogyan múlattam az időt mély agóniám közepette. majd egyszer, ha már viccesnek találom.

nagyon rég sírtam, de hogy mennyire azt csak az sejteti, hogy a kisállat hallva a bőgős kiselőadásomat, rémülten pislog, a földre tapadva, szinte kúszva ugrál és a végtelenségig le van döbbenve az egésztől. mikor pedig bőgős hangon hozzá szóltam, h megnyugtassam, még jobban megijedt és szemrehányóan nézett közben, hogy ezt a hangot mégis hogy képzelem.

most az ügyben bőgök, h milyen egyedül vagyok és mennyire nem érdekel semmi és hogy mi lesz így velem.

a hely, ahova járok, h normálisabb lehessek egy szép napon, ma olyan infoval szolgált, amitől teljesen kikészültem. olyan sok minden világos lett, hogy majd megvakultam. úgy felhúztam magam az egészen, hogy hegyeket tutdam volna megmozgatni a felszabadult energiáimmal. aztán az lett, hogy egy hegyet se mozgattam sehova, hanem felhívtam őt, és artikulálatlan hangon követeltem, h találkozzunk, mire egy idő után mondta, h ha normális hangon mondom, akkor is megérti. aztán akkor sírni akartam, hogy na majd úgy jobb lesz, de nem tudtam sírni végül mégse. ekkor zabálásba fojtottam bánatom: jégkrém, vaníliás csiga, magos kifli fekete erdei sonkával, sajtos pogácsa fekete erdei sonkával. mostanra valamivel jobb. nem hiszem, hogy a kaja miatt, inkább mert eltelt pár óra és valamelyest lehiggadtam. nincs nekem életem, ez a baj.

fantasztikus bakker, hogy itt ülök szédelegve, ennem kéne, de nem bírok ránézni a graham kenyérre és a sajtra, hánynom kell, ha rá gondolok, elegem van belőle, fúj. kiterveltem, hogy mcreggelit fogok enni, van ott egy nagyon finom burger és annyira vágytam az ízére, és másra se tudtam gondolni, csak arra már egy órája. épp indulni akartam, mikor ránéztem az órára és észrevettem, hogy már teljesen felesleges, mert 10.30-ig van csak. sírok.

a vágyott munkának ma lett annyi. nem sértődtem meg, nem vettem magamra. végül is senki nem mondta, h valaha megkaphatnám, csak én képzeltem azt. azért majd még ezen gondolkodom, ugyanis több, mint bonyolult az ügy.

felhívott, találkoztunk és most tök rosszul érzem magam ezernyi szempontból. azt szeretném, hogy itt legyen és ne menjen el többet. no chance.

és a legborzasztóbb, hogy hiába próbálkozom, én ettől az egésztől nem tudok rendesen működni. nem tudok semmire sem koncentrálni. próbáltam. megint eltelt úgy egy hét, hogy egyáltalán nem csináltam a dolgom, csak őt vártam, meg vártam, meg vártam. meg időnként tényleg vele voltam, de akkorra ugye felmentésem van az alól, hogy mást is csináljak a dolgaim közül.

folyamatosan ellenőrzöm a telefont. fél centinél nem lehet messzebb tőlem. ha vezetek fogom, vagy az anyósülésen rajta pihentetem a kezem, vagy csak folyton arra forgok és bámulom. mintha attól hamarabb megszólalna. ha a csengőhangomhoz hasonló zene szól, azonnal megdobban a szívem, hátha ő az, aztán meg elszomorodom, mert nemhogy nem ő az, de nem is csöng. itthon is mindenhova viszem magammal. a fürdőbe is. ráteszem a mosógép tetejére és folyamatosan bámulom a samponos habon keresztül, hogy hátha csöng, csak nem hallom a zuhany zajától. haha. nyilván meg se nyikkan. tegnap este kétszer is azt hittem, hogy na, érdemes volt várni, milyen sokáig dolgozott szegény, most hív, este fél 9-kor. húgom volt. aztán fél 11-kor is képes voltam azt hinni, hogy ő az, de az is a húgom volt. nem bírom én ezt már. mikor múlik el? vagy legalább lesz elviselhető. néha olyan jól bírom. néha meg, mintha tizenéves kamasz lennék. ójaj.

úgy el va gyok szo mo rod va!

hogy tud így hiányozni? és miért akkor nem tud jönni, mikor ennyire akarnám? hjaj.

kicsikét megszomorodtam tegnap és ma délután újra rám tört. hiányzik nagyon és hiába ígérte, hogy holnap sokat együtt leszünk, végül ez nem így lesz. aztán azon is meg vagyok szomorodva, hogy én olyan normális vagyok, de komolyan (most próbáljunk meg elvonatkoztatni a blogtól, mármint ahogy azon keresztül festek) és semmi nincs rendben körülöttem. nagyon szeretnék munkát és pasit. perpillanat már nem is csak úgy a levegőbe kiabálom ezeket, hanem egy bizonyos munkát és egy bizonyos pasit. reálisan nézve nincs esély egyikre sem. igaziból kívánnom se illene egyiket sem. elvileg nem fogok semmit tenni a kiváráson kívül, meg persze azon kívül, hogy mindkét ügyben elmondtam az álláspontom, és a határozott vágyam, hogy akarom őket. ennél többet nem tudok, meg nem is akarok tenni. asszem.

most, hogy pillanatnyilag tisztábban látok, érzem, hogy azért szomorú ez az egész. és hiába nem jártas benne elvileg, gyönyörűen szívat és profin játssza a játékát.

egy hete nem alszom. elegem van.

ma mondtam neki ezt, meg azt. az eddigieknél világosabban. csak hogy értsen a szóból és tudja hányadán állnak a dolgok részemről. ez pont nem változtat semmin, de legalább nincs zsákbamacska.

nem bírok nekikezdeni, hogy leírjam az őrült gondolataimat, pedig tudom, hogy holnap reggel már megint más lesz a fejemben és bánni fogom, hogy ezt az őrületet nem írtam le. de ha nem bírom, akkor nem bírom. olyan tompa vagyok lassan egy hete, nem alszom éjjel és egyre püffedtebb a fejem reggelente. ez a tompaság egyébként ma jól jött, gondolom csak emiatt voltam képes minden agonizálás nélkül túl lenni egy olyan napon, mikor ő otthon épp az életét szedi rendbe. tompaság nélkül az őrületbe kergettem volna magam a saját gondolataimmal, mik szerint rendeződtek a dolgaik, emiatti nagy hevületükben pedig egymásnak estek, aztán elmentek vhova kajálni és boldogan vigyorognak a világba azóta is. ja és együtt aludtak. de nem gondoltam se erre, se másra. fogalmam nincs mi történt. majd megtudom. ha vmit nem bírok, az a várakozás, főleg az ilyen jellegű. és most semmi, meg se érint. megdöbbenek néha, milyen fura tudok lenni, ez konkrétan most egy magamból kifordulás.

de nem ez az, amit írni akarok amúgy, csak az nem jön. a lényege, hogy el tudnám vele képzelni, ha úgy alakulna. kíváncsi leszek pár nap múlva milyen messze leszek ettől az érzéstől. tulajdonképpen csak ezért akartam lejegyezni, hogy tudjam, hogy éreztem másképp is, mikor már elképzelhetetlennek tartom őt.

ma azt éreztem, hogy akarom.

minden hétfőn egy új életkezdésről álmodom. hogy na majd most, most elkezdek időben felkelni, meg gyorsan megreggelizni, aztán edzésre menni és utána dolgozni. évek óta nem sikerül. na ma felkeltem 7-kor. ez kb az elképzelhetetlen kategória. meg is lett az eredménye. azóta se találom a helyem, kómában vagyok, szédülök, bizsereg mindenem, nem tudok mihez kezdeni magammal, csak álmosságtól könnyben úszó szemmel ténfergek a lakásban, aztán lerogyok a kanapéra, el is dőlök rajta, de aludni nem tudok, aztán megint megy a ténfergés, és a többi egy leállíthatatlan körforgásban. kurvaszar. ráadásul egyre közeledik a félkettő, amikor dolgom van és előtte akartam tornázni. minden percben indulni akarok, de aztán meg hányingerem van, meg mittudomén és nem indulok. borzasztó ez a nap. ja és nem is hétfő van, hanem kedd! ez most esik le. akkor biztos azért nem megy az új életkezdés.

a privát kínlódásom meg még azzal súlyosbítja vki, hogy olyan okádék kaja(?)szag terjeng be az ablakomon, hogy ennek megint hányás lesz a vége. (nem vagyok terhes) mi ez, rohadt moslékszag?! fulladjál bele bmeg.

múltkor olvastam ezt a szót norynál és azóta sokszor nevetgélek rajta: weirdo
eleve szeretem azt a szót, hogy weird, és bár hallottam már a weirdo-t is, valahogy kiment a fejemből. teszek róla, h ilyen többet ne történhessen.

nem úgy sikerült, ahogy terveztem, de annyira szeretném, hogy úgy legyen, hogy lesz is. aztán nem tudom tovább.

megnéztem a joeblacket. hát, valószínű azért nem láttam még egyben soha, mert ennél unalmasabb és hosszabb filmet ki se találhattak volna. nézhetetlen.

aztán megnéztem a fekete vizet. az se volt nagy kaland, annál inkább lemenni utána a garázsba. azt hittem összefosom magam így hajnal 2.30-kor a sötét utcán, a még sötétebb garázsban, ahol a villany szokás szerint nem kapcsolódott fel, pedig értsem meg, hogy sötétben és mozgásra azonnal felkapcsolódik - már a gondnok szerint. pedig baromira nem kapcsolódik fel, csak mikor már a garázs közepén járok. és ha a sötét nem lett volna elég, az egyik kocsiban égve felejtették bent a villanyt, amitől tényleg majdnem szívrohamot kaptam. ott állt egy furgon a bejárattal szemben, semmi nem mozdult, csak égett benne a villany. hát jahajjj.

hogy folytassam az egészségügyi  vonalat, elmondom, hogy a tegnap estét is hányással zártam, nem is akármilyennel. igen, részletezni fogom. az történt, hogy estére furcsa dolgokat éreztem és azt gondoltam, már csak a ferencjóska segíthet rajtam. vagy a hunyadijános. mindig elfelejtem meyiket kell venni, és az egyik hat, a másik meg nem. érthetetlen. most ide is leírom, hogy ne legyen később kérdés, a hunyadijános nem jó. nekem. de mivel nem emlékeztem melyik nem jó, azt ittam és hát olyasmi kerekedett belőle, ami még soha így nem. miután megittam fél litert ebből a borzadványból, teljesen felpuffant a hasam, de soha nem látott mértékben, simán 8 hónapos terhesnek is elmentem volna. eleinte még nem aggódtam annyira, csak vártam, hogy majd 1-2 óra múlva megoldódik a dolog. de nem így lett, sőt. kezdtem tényleg rosszul lenni. már moccanni se tudtam, csak puffadtam tovább. kínomban gondoltam megiszom a maradékot ebből a förtelemből és ahogy a számhoz ért az üveg, éreztem, hogy nem a várt módon fog kijönni belőlem. és tényleg. kihánytam kb az egészet, amit 3 órája ittam. azt hogy? mitől nem megy tovább a gyomorból a folyadék? az meg, hogy milyen ezt a szutyok, keserű izét kihányni? hát, hagyjuk inkább. a borzasztónál is borzasztóbb. azóta se értem az esetet. reggelre szerencsére lement a hasam. azt nem mondom, hogy minden oké vele, de már jobb. fogalmam sincs, hoyg ez most mi egyébként.

egyébként meg végre kiderült, hogy jó a szívem, csak kicsit gyorsabban ver, mint illene neki. emlegettem itt is ugye már hónapokkal ezelőtt is, hogy ki akar esni. aztán idővel szépen ráparáztam az ügyre és már reggelente úgy keltem, hogy 19-et csapkodott 10 mp alatt és napközben is állandóan maradt ez a szám. kb fél percenként méregettem már a végén, annyira az agyamra ment az ügy. egy csoda folytán viszont bejárásom lett bizonyos helyekre és így viszonylag hamar kiderült, hogy a szapora pulzuson kívül más látható baj nincs. egy holter gépet mondjuk tönkretettem, ezért megnyertem még egy napnyi hordást, de az nem nagy ügy. ultrahangon meg mondták, hogy ilyen ficánkoló szívet nem annyira lehet jól vizsgálni, de azért remélem mindent láttak. az asztalon fekve többször szívrohamot kaptam, de ott már nem aggódtam, mert gondoltam, jobb helyen nem is lehetnék, ha úgy alakulna. szívrohamot azért akartam kapni, mert olyanokat mondtak pl, hogy vékony szívbillentyűk és én ebből már rosszra gyanakodtam, hiába mondták, hogy sikítanak, ha vmi nem jó, a vékony szívbillentyű meg egyenesen szuper, nyugodjak már meg. egyébként közreműködő, jó páciens vagyok, csak ha nagyon elszalad velem a ló, akkor extrém hipohonder. és olyanokat még nem is mondtam, hogy mit olvastam a neten, ugyanis annyira féltem, h vmi bajom van, hogy nem mertem a neten kutakodni. egyszer, mikor vmi komolyat diagnosztizáltam magamon és épp neurológiára, meg aztán koponya ct-re készültem, na akkor olyasmiket olvastam, amiktől aludni se tudtam, míg a negatív leletek a kezemben nem voltak. meg egy doboz nyugtató, amit a neurológus adott, mert hát amit ott produkáltam, az már viselhetetlen volt :D persze nem szedtem be, mert tudok én uralkodni magamon, ha kell, meg ő is mondta, hogy ezt nem napi szedésre adja, csak ha elmenne az eszem. na de vissza a szívemhez, semminek nem olvastam utána direkt, hoyg ne kerüljek még egyszer ilyen állapotba. jobb is volt így sokkal, és mivel iszonyúan rettegtem, könnyen megálltam.

különben is, az elmúlt hónapban volt fájdalmas bajommal kapcsolatban paráztam annyit, hogy már nem fért bele több. azt még le se írtam, mert vannak még utózöngéi és addig inkább nem. na ott voltak nonszensz pillanatok, amikor dobhattam volna vmi nyugtatót, de akkor már a szívem miatt nem mertem :D nevessünk együtt.

mélyponton vagyok. mármint remélem, hoyg már ott vagyok, mert nekem ebből több nem kell. ma majd megőrültem, hogy kibírjam, míg hív. a végtelen várakozás alatt, amit céltalan fetrengéssel töltöttem nagyon okosan, eldöntöttem, ha ma nem hív, akkor megmondom, hogy ennyi volt, én ezt így nem bírom csinálni. de aztán az utolsó épelméjű pillanatomban hívott és nem jöttünk fel hozzám, hanem ettünk és könyvesboltban voltunk. és akkor ott magyarázott nagyon sokat és olyan okos, hogy én már abba simán beleszerelmesedek, pedig az okosság az a kategória, ami nem gondoltam, hogy engem valaha lenyűgöz és erre tessék. és olyan sok mindent mondott, hogy már nem is értettem egyáltalán, meg követni se tudtam, csak nézegettem a képeket és azon gondolkodtam, vajon kihallatszik-e a szívem dübögése. és ránézni is fájdalmas, mert annyira tetszik. hol volt az elmúlt 20 évben a szemem, hol?! és sajnos az az erőteljes érzés, amit addig éreztem, hogy én már szexelni se akarok vele, mert úgy eltávolodott tőlem az elmúlt 2 napban (!), amíg nem hívott, na az azonnal elmúlt, ahogy  megláttam és ha lehet még jobban akarom, mint eddig.

csodálatos dolgok ezek, na és hogy hiányoztak? mint púp a hátam közepére, komolyan.

említettem ugye, hoyg nemrég egy szép nagy múzeum szép nagy lécsősorán estem egy szép nagyot. azóta egy tenyérnyi darabon nem érez a lábam, ott, ahol lehorzsolódott. sose tapasztaltam még ilyet. a kék daganat már lelohadt úgy ahogy és ezzel együtt elkezdett sokkal jobban fájni az egész lábszáram. sokkal jobban, mint friss sérülten. kecsegtető, mit ne mondjak. hozzá érni se lehet. ránézni se lehet. semmit se lehet, úgy fáj. menni se jó, lógatva ülni se jó, hanyatt fekvésen kívül semmi más fekvés se jó. már beszéltem erről és az összes eddigi, helyileg ugyanitt előforduló, rejtélyes lábsérülésemről is a megfelelő fórumon, mert hogy ez biztos jelent vmit. hát, nem sokat tudok egyelőre kezdeni a kiderültekkel, de egyszer csak majd hátha. én is felérem ésszel.

egyébként még mindig hányingerem van, pedig bánatomban már elsétáltam a mekibe is kizárólag krumpliért. frissen sült, forró és túl olajos volt, szóval nem lett tőle semmi jobb, csak kidobtam rá egy irreális valagnyi pénzt.

olyan kíváncsi lennék, hogy mi miatt van olyan gány napom néha, mint pl ma is. semmi nem jó, se így, se úgy, nem találok oda helyekre, rossz utcán kanyarodom be, hiába járok arra ezredszer, rutinból  teljesen másfelé indulok és csak nagyon sokára esik le, hogy fogalmam nincs hova megyek. szarul vezetek, nem tudok koncentrálni, parkolni se semennyire, meg rosszul hallok, mintha vmi visszhangos gödör mélyén ülnék, az átlagosnál is jobban zavar a fény, fura a szaglásom és a szám íze*, nem tudok gondolkodni, csendet akarok, meg bebújni a a paplan alá. és akkor még hányingerem is volt reggel óta, amire csak ettem, meg ettem** és aztán hánytam egy szépet, mikor már nem lehetett hova fokozni az érzést. szerintem kb a tegnap esti borzasztó finom vacsorám is kihánytam. gondolkodtam mi lehetett a baj, de nem tudom, mert most tényleg sok hülyeséget összeettem. sav miatt hánytam, az biztos, de hogy mitől durvult így be, azt nem tudom.

*akkor jött az érzés, mikor tegnap algopirint vettem be fejfájásra. nagyon rég vettem be és a pirinektől kivagyok egy ideje, de nem gondoltam, hogy ennyire durván hat. eddig ilyet csak a saridontól éreztem: napokra elment tőle a szaglásom és nem éreztem ízeket se. nem is szedem már.

**a tegnapi vacsorám időtlen idők óta a legeslegfinomabb volt, de ha belegondolok, nem a legjobb választás a gyomromnak: tescos tonhalkonzerv sós lében + sparos magozott zöld olivabogyó + tescos vmi feta utánzat. nem tudom leírni az ízélményt, csak azt, hogy nagyon bezabáltam belőle pirítóssal.

a mai napot meg sajnos tonikkal kezdtem,meg a maradék tonhal + olivabogyó párossal, feta utánzta szerencsére már nem volt. már ekkor éreztem, hogy valami fura. ebédre a mamám rántott húst csinált. én rendeltem. nagyon rég tologatva van, hogy melyik nap legyen a nagy nap, hát pont mára esett. én meg a hús ugye, de ezt vhogy megkívántam. hát amellett, hogy ízetlen volt, tök rosszul lettem utána. tömtem mellé eszméletlen ecetes uborkasalátát, meg újkrumplit, attól se lett jobb. ittam rá kólát, hiába. uzsonnára, bár egyáltalán nem kívántam, betömtem a citromos joghurt specialitásom. már akkor éreztem, hogy baj van, mikor ettem. de megettem, aztán lefeküdtem, hátha bent marad. sajna éreztem, hogy nem fog. még egy utolsó próbát tettem egy kis kólával, de végül az lett az események felgyorsítója... örülök, hogy ezt leírhattam, mintha nem lenne jobb dolgom. mindjárt sírok.

írnék, de nem megy. mert olyasmiket csinálok, amiknek semmi helye az életemben és már inkább csendben szenvedek, mint hogy még meg is örökítsem. és már konkrétan cikinek is érzem magam őszíntén szólva. mert az nem lehet, hogy mindent tudok, mégis a tudásom ellen megyek. a lényeg, hogy magamnak is hazudok, semmi nem igaz, mégis hajkurászom, pedig már több szenvedésből áll az egész, mint jóból. meg is mondtam neki, mire ő azt hiszi halálosan szerelmes vagyok belé, az minden probléma forrása. hát nem, de mindegy. én arra vágytam (mármint ebben a "kapcsolatban"), hogy jó gyorsan lángra kap, lobog, lobog pár hétig, hónapig, aztán szépen elhamvad, és mindenki megy a dolgára. e helyett van az, hogy állandóan elégedetlenkedem, hogy nem hív, nem jön, nem így, nem úgy, blablabla. ő meg mondja erre a saját verzióját*, amit én se nem értek, se nem érdekel, hogy őszinte legyek. egyszerűen nem ehhez vagyok szokva és nem látom értelmét az egésznek így. nekem ez így rossz. mért rossz? mert érzelmeket akarok kiharcolni minden áron és azt úgy nem lehet, hogy 3 napig semmi, aztán kapok egy kicsit, aztán semmi.  ettől persze nekem már egyebekhez sincs kedvem, mert a pár nap kihagyás után egyszerűen elidegenedik tőlem, néha azt is megkérdőjelezem egy-egy elborultabb pillanatomban, hogy igaz-e ez az egész, ami történik, vagy csak én találtam ki? nagyon fura érzés, nem is tudok vele mit kezdeni.** én már nem akarom hívogatni. így meg kiszolgáltatva várhatom, hogy ő hív. nem vagyok már önmagam megint, olyan dolgot akarok mindennél jobban, aminek egyáltalán megtörténnie se kellett volna, nemhogy még erőltetni. meg hát konkrétan rossz ajtón kopogtatok.és az sem segít rajtam, hogy előbb volt tágra nyitva az ajtó, minthogy én kopogtatni kezdtem volna rajta.

* olyasmiket mond, hogy muszáj visszafognia magát, mert már így is nagyon belebonyolódott érzelmileg és nem lesz ez így jó. meg (egy számomra érdekes és felfoghatatlan vonatkozásban) lelkiismeret furdalása van. hát bmeg. nem késő ezen már picit aggódni?!

** próbálom felidézni hogy viselkedtem anno ilyen esetekben, de egyszerűen nem emlékszem. olyasmi rémlik, hogy türelmesebb voltam és abszolút hagytam a dolgokat úgy történni, ahogy történtek. de az még csak nem is rémlik, hogy volt-e az ütemezéssel problémám, vagy sem.

csak azért történhetett meg, hogy a kb másfél éve vásárolt kuszkuszból ettem is párszor az elmúlt két hétben, mert kiderült, hogy ezt tényleg csak le kell önteni forró vízzel, lefedni kicsit és kész. így, ha aközt kell választanom, hogy leesett vércukorszinttel őrjöngve tépjem fel ezredszerre is a hűtő ajtót, ezredszerre is meggyőződve arról, h nincs benne ehető, meg aközt, hogy a mekiben, burgerkingben egyek, na akkor jöhet a kuszkusz. biztató, hogy édesen és sósan is simán elkészíthető, bár eddig csak a sós verzióig jutottam.

aztán történt még, hogy évek óta vágyom a kiskoromból számban maradt citromos hab ízére, ami olyan finom és már nincs, és a danon citromos joghurt ugyan hasonlít rá, de lyukakat mar a benne lévő sok cukor az ember gyomrába, szóval hogy a nagy vágyakozásban csináltam vmi hasonlót. az utolsó löketet egy netes recept adta, amit a fb-on posztolt vki. a receptet elfelejtettem, szóval a végén én összeöntöttem 250 gr laktózmentes tejfölt, meg 150 gr laktózmentes joghurtot, reszeltem bele citromhéjat, meg belefacsartam egy citrom levét, szórtam bele valamennyi cukorféleséget (xucorzero?), instant zselatint és összeturmixoltam. véletlen lett belőle hab, a turmixolás miatt. azt hittem homogén lesz, de nem. még jobb is volt így. lehet, hogy mehetett volna bele még citrom, meg héj, meg cukor is, de így is jó volt. viszont nagy bánatom, hogy asszem fájt tőle a hasam. amit nem nagyon értek, mert a laktózmentes joghurtot, tejfölt elvileg bírom, bár lehet, hogy nem ilyen mennyiségben, a citrom ok, a xucor nem tudom okozhat-e ilyet, lehet, a zselatin meg csak nem. megvárom míg valami csoda folytán hasfájás mentes idők jönnek és akkor újra megpróbálom. én kifejezetten citromra vágytam, de biztos, hogy más gyümölccsel is nagyon jó.