kéne frissíteni az olvasott blogok listáját oldalt. mióta halogatom! és most sem fogom megcsinálni.

egyébként meg annyira kripli vagyok és nagyon unom már. itt van ugye a sarkantyú, ami nem múlik, sőt egyre nagyobb területen fáj a talpam és semmiben nem tudok már járni és amennyit meg mégis tudok menni, az azért van, mert viselem a fájdalmat. de amúgy egy iszony. mondjuk most semmit se teszek az ügy érdekében, az is igaz, de miért nem tud csak úgy elmúlni? és miért nem mutatott bármi javulást, mikor még tettem érte?

és itt van a vállam, pont egy hónapja fáj. megzavarodok tőle. ma már felkötöttem a karom egy sállal, mert bár szerintem mozgatni kell, nehogy úgy beálljon, mint kb 2 hete, mikor végül a masszázsos bácsi lazította fel a beállt izmokat, nem bírom mozgatni. én idióta pénteken voltam tornázni, ahol nem tűnt éppen fel, h sok vállra ható gyakorlat lenne, mégis nagyon rosszat tett és semennyire nem tudom se felemelni, se mozgatni, se semmit, csak lógatni. azért kötöttem fel, h kímélődjön, mert attól, h nem bírom mozgatni, még reflexből mindenfélét akarok vele csinálni. úgy érzem jót tett neki egy kis pihenés. talán. már aludni se tudok tőle, mert ha oldalra fekszem, akkor vhogy felcsúszik a vállam és az nagyon fáj, ha hanyatt, akkor is fáj egy idő után, álmomban forogni meg egyáltalán nem tudok, hanem felriadok a fájásra és akkor megfogom a jobb kezemmel a bal karom és úgy rántom magammal. így is fáj, de vmivel kevésbé.

és akkor a hasam. az nem fáj éppen, de esküszöm, mióta beszedtem a torkomra azt a nyomorult antibiotikumot, azóta nem jó. nem részletezném, de fura dolgok vannak. az ugyanezen a vonalon kialakult nőgyógyászati ügyet meg se említem. de legalább emlékeznék melyik volt ez az antibiotikum, h soha többet be ne szedjem, mert ennyire még soha egyik se készített ki, mint ez. mindig megfogadom, h elteszem a beszedett gyógyszerek papírját és sose csinálom. egy idióta vagyok.ja, és szedtem bélflóra helyreállítót.

a kedvem amúgy még mindig rossz. olyan semmilyen, ez a legjobb szó rá. tényleg csak feküdnék és néznék magam elé. az ilyesmi engem mindig úgy megijeszt. pedig nyilván van ilyen. csak megnyugtatóbb, mikor tudom konkrétan mi az épp aktuális bajom. és az is zavar, h mostanában reggel nem bírok felkelni. remélem csak azért, mert megint egyre később fekszem, 2-3 körül. nem értem mit csinálok addig, semmit. és míg régen boldogan henteregtem az ágyban 10-11-ig, már nyomaszt, nem jó. legszívesebben 8-kor kelnék, de nem bírok még 9-kor sem, még akkor sem, ah dolgom van. csak nyomkodom le a szundi gombot akár másfél órán keresztül is. gondolom az milyen jót tesz, h 9 percenként felriadok, nyomok, visszaalszom, és ez 90 percig. nem jó most nekem lenni.

nem vagyok nagy ebay-ezős, mert nem nagyon tudtam mit vehetnék ott érdemben. most viszont vásároltam az "elavult" iphone 4-emre matt elő- és hátlap fóliát, ráadásul fillérekért, de tényleg és olyan hamar ideért angliából, hogy kettőt se pillantottam, már ki is pottyant a postaládából. itthon már nem lehet kapni, mert mondom, elavult a telefonom, hisz már csak az iphone 5 a menő, csak ahhoz kell minden szart forgalmazni, én menjek a susnyóba. ráadásul itthon horror drágák ezek a fóliák, én anno sztem egy szettet kb 3-4.000 forintért vettem, de még az is lehet, h több. és akkor ugye nem jól raktam fel, stb és a végére simán elköltöttem kb 10.000 ft-ot erre a hülyeségre. vagyis nem hülyeség, ami nemrég be is bizonyosodott, mikor leejtettem a telefont egy fém élű lépcsőre hanyatt és cak a fólia védte meg az életét, meg a bumper ugye. a fólia a balesetben elvágódott, tehát tönkrement, a telefon üveg hátlapja (nonszensz) viszont tényleg alig egy icipicit sérült úgy, h a bumper gumi része is elvágódott. kemény. na szóval azonnal pótolni akartam a fólit és akkor így jött az ebay-es történet. a pozitív. a negatív meg most van, h nem tudok egy hülye kínai eladótól vásárolni, mert a kiválasztott 12 termékből 2-t nem enged megvenni, mert szerinte nem jó a postázási cím. de a többi 10-nek jó. és akkor írtam az eladónak, de hiába, mert aszongya érti mi a bajom, de nem tudja mért merült fel a hiba és azt se tudja hogy lehet orvosolni. ennyi. ez hülye? és másnál ez a termék nincs és én most nem tudom ilyenkor mifaszt kell csinálni. szóval mégis inkább kapja be az ebay.

ijesztően szar a kedvem és nem tudom miért. már hogy pont most pont miért. csak  jött. jajdeutálom.

egész nap aludtam. most így mi  lesz velem éjjel?

átrendeztem a kisállat házát, mert elegem lett a konyhába kihajigált szénától. most utál szerintem, mert így elég kényelmetlen ennie. nem tudom mi legyen.

én már senkivel sem tudok beszélgetni. a problémáim már senkit se érdekelnek, mindenki csak legyint rám, vagy témát váltanak. mondjuk többnyire már nekem sincs kedvem beszélni, mert unom magam, de azért mások sztem inkább csak figyeljenek oda rám.

ma egy olyan végtelenül idegesítő, feszengő, élvezhetetlen, nyögvenyelős találkozásban volt részem egy nem is ismerem pasival három órán keresztül, h két embernek is el kellett mesélnem azonnal és még utána vezetni egy órát, h vmennyire kiheverjem. horror volt. de végre életemben kb elsőzör én kezdeményeztem az indulást és képes voltam kivitelezni. távozáskor még lett egy hab is a tortára, de leírni se bírom, mert az meg az én lúzerségem fémjelzi, meg még fel se fogtam, h ilyen velem megeshet. a vonal pénzügyi.

most tulképp én honnan szedtem, h nem fogják nálunk árulni a vízálló sony xperia z-t? árulják. úgyhogy csak azt várom, h egy év múlva le legyen értékelve.

a tegnapra vett nagyon sok csirkemell filé, amire ránézni is nyomasztó volt, nemhogy a sürgető kényszer, h csinálni is kell vele vmit, na szóval, mind megromlott. vagy legalábbis a lé, ami kijött belőle büdös volt és biztos le lehetett volna mosni, meg gyorsan elkészíteni és akkor nem pazaroltam el egy csomó ételt, de én azzal a lendülettel dobtam ki, ahogy megszagoltam. viszlát nyomasztó érzés, viszlát csirkemell. majd máskor.

és akkor ettem laktózmentes tejszínhabot belekockázva almával, megszórva fahéjjal. a tejszín is gyanús volt, én nem mondom, de levágtam a doboz tetejét és nem úszott rajta látható penész. ja, eredetileg lekvárt akartam belerakni, de annak a teteje viszont penészes volt.

már rosszul keltem, pedig nem volt éppen hajnalban. bár nagyon későn feküdtem, úgyhogy érthető. mostanában olyan jókat tudnék aludni 9-10 körül, de vagy dolgom van, vagy csak simán frusztrál, nem akarom. így aztán fáradt vagyok. és így mentem speedfitnessre életemben először. ott aztán szembesültem azzal a borzalmas állapottal, amiben leledzem és sajnos nem hiszem, h ez segítene rajta. onnan már alig bírtam hazajönni a szédülős álmosságtól, alig bírtam lezuhanyozni, aztán lefeküdni. aztán nem bírtam normálisan aludni se, úgyhogy még mindig olyan álmos vagyok, h kezelhetetlen. és dolgom van és nem akarom és csak feküdni akarok a paplan alatt. ja, vagy legyek hirtelen fitt! az lenne a legjobb egyébként. már rég úton kéne lennem, ójajjaj. és ilyenkor mindig csak ülök még tovább bénultan a gép előtt, hülyeségeket írok és kínlódok.

visszavittem anyukájának a könyveket és nem kaptam újakat, pedig szerettem volna. hát ennyi. na mindegy. és bár vmiért nem hívtak be, a sötét előszobában 36 percet beszélgettünk állva, hogy majd leszakadt már a lábam a magassarkúban a sarkanytúkám miatt. minden érthetetlen.

egy másik fickó meg bámult be a kocsiba, mikor épp a kölcsön kapott könyvek fedelét tisztítottam csiszatolós módszerrel az anyósülés kárpitján és a nagy bámulásban nekiment egy facsemetének, egy olyannak, ami két oldalról alkarnyi vastag oszlopokkal van megtámogatva és erről az egészről visszapattant és elröhögve magát bámult még egy darabig, míg lekeveredett a fáról. én meg annyira nem értettem mi van, h még csak el se mosolyogtam magam, pedig lehet, h ez lett volna A Nagy Találkozás, én meg elmulasztottam.

ma egy cigány fickó lelocsolt vízzel a furgonjából, miután szerinte megbocsáthatatlanul viselkedtem az úton és hiába kanyarodott mellém, tartott szónoklatot, nem figyeltem, mert pont telefonáltam. na és erre, mikor elindultam és elmentem mellette, lelocsolt. szerintem egyébként vmi szódás szifon lehetett, na de normális? és ha nem víz van nála azt is rám locsolja? még jó, h fel volt húzva az ablakom. mondjuk ő meg mögöttem jött és retorziót alkalmazott, na de akkor is. idióta.

tegnap kinyitottam kísérleti jelleggel egy ilyen átlátszó fóliás, hengeres májkrémet, mert olyan érdekesen keményre puffadt a csomagolása és izgatott, h vajon ki fog pukkanni nagy hanggal, vagy hogy. elvileg 07.01-ig még jó volt, de azért gyanakodtam. a rendes kés lecsúszott róla. aztán próbáltam recéssel, az is. annyira kemény és csúszós lett a fólia rajta. akkor elkezdtem böködni egy nagyon hegyes késsel és akkor az működött. nem tudom pukkant-e vagy sem, mert elvette az eszem, h olyan erővel robbant szét az a büdös ótvar, h nem győztem kapkodni a fejem. mindenhonnan az lógott, csöpögött. a hajamból, az arcomról, a ruhámról, a konyhaszekrényekről, a száradó tiszta edényekről, mindenhonnan. én ilyen büdöset még nem éltem. olyan igazi savanyú hányás szaga volt. azonnal mostam le magamról, de hiába, egyre csak párolgott belőlem ez a fura szag, meg kellett fürdenem teljesen és hiába mostam hajat előző nap, újra meg kellett mosni. hát hurrá. és akkor ma reggel jövök ki a konyhába és még mindig kegyetlen büdöset érzek. nézek körbe hol lehet még májkrém és na hol, hol, hol? a plafonon bmeg, a plafonon! nem hittem a szememnek. mászhattam fel letakarítani onnan is. fúj.

épp írni akartam, h egy év múlva, mikor megválok a harapott almás telefonomtól, mert egy sznob izé és akkor egy ilyet szeretnék majd, természetesen sokkal olcsóbban, mint a mostani, vadiúj ára, akkor azt olvasom, h ez nem is lesz kapható magyarországon. hát remélem, rossz oldalon olvasgattam és mégis csak lesz és le is megy az ára addigra.

ha nem azt szajkózná a rádió folyton, h milyen kurva meleg van, ilyen rekord dőlt meg, meg olyan, meg amolyan, uvb, uva, uvxy, akkor sokkal könnyebben viselném ezt a rohadék hőséget. próbálnék nem foglalkozni vele, de így, h nem engednek megfeledkezni róla, vagy csak simán természetesnek tekinteni, sokkal jobban idegesít. kivagyok tőle. utálom. elviselhetetlen. és aki ezt szereti, az alien. amit nagyon furcsállok, h nincs bedagadva kezem-lábam.

ma visszavittem a két darab hosszú trikót a hundm-be, mert azon kívül, h kicsit nyomasztott, h hatezer forintba kerültek (mármint együtt) és annyit még csak véletlenül sem érnek, nem is voltak jók rám. ezt mondjuk nem nagyon értem, vagyis, de csak elegem van abból, h még egy trikót se lehet felpróbálás nélkül megvenni. mért vettem xs-t, ha dagadt vagyok és nem az a méretem, kérdezhetném magamtól. van rá válaszom. egyrészt ezek a vackok kinyúlnak egy idő után vmennyire és én nem szeretem, h lobog rajtam bármilyen ruha is. aztán meg, hát dagadt vagyok és olyan jó érzés, h nem áramlik szabadon a hájam magam körül, hanem kellemesen tart a szövet. :) és mindig xs vagy s méretűt veszek és agyon nézegettem ezt is, nyújtogattam, húzogattam, elsősorban azért, hogy nehogy túl nyúlós legyen, ezáltal hamar kinyúlós is, de azért mégis legyen rugalmas, h beleférjek. és millió trikóm van már, amik ekkorák és mind szuper. na jó, többnyire. mert nem elég, h összevissza is számoznak most már mindent, amii számomra érthetetlen, de még azt is észrevettem, h attól függően milyen színű a ruha, más az anyaga. de tényleg. ezernyi példám van rá. vki egyzser talán azt mondta, h annyira különböző a mindenféle festékek tulajdonsága, h az okozza ezt. én nem tudom, de elhittem. ha más az ok, akkor más, de a lényeg, h színenként más anyagúak a ruhák. szóval ezek a trikók sem voltak rám jók. a szürkét erőltettem magamra, de viszonylag merev és kényelmetlen volt, a feketét már magamra se erőltettem. szerencsére visszavették őket és még akkor is boldogan távoztam, ha nem készpénzként, hanem ajándékkártyára kaptam vissza. ha erősködök, pénzt is adnak, de nem volt kedvem, csak minél előbb megszabadulni a trikóktól. úgy megkönnyebbültem. hatezer ft, jézusom. aztán még több boltba bementem, mert  még mindig meg voltam őrülve, h nekem kis ruha kell, de nincs. és nincs. hihetetlen. úgy voltam vele, h bárhova bemegyek, millió féle fog a nyakamba esni a polcokról, de nem. még most se hiszem el, hiába láttam a saját szememmel. végül kínomba bementem egy turkálóba és ott vettem egy ruhát hatszáz ft-ért... arra, h ithhon bohóckodjak benne bőven jó lesz. mondjuk inkább rudazós szerelés, de nem érdekel, pamut, kényelmes, jó lesz. remélem ezzel letudtam ezt a ruhakeresgélést, mert már nagyon unom magam. főleg, h mindig ez van. ha kitalálok vmit, az minden áron kell. nem nyugszom. és legtöbbször a legértelmetlenebb dolgokhoz bírok ragaszkodni.

jó, még annyi, h nagyon sok szép nyári ruha van, de nem jók rám, nem állnak jól, mert dagadt vagyok. meg itthonra csak egy pamut akármi kellett volna, maiben azért kinézek vhogy és van kedvem lefogyni a kecsegtető látvány miatt, mait nyújtok.

ma fejben végig blogoltam a napot, amint egy nyári kis ruha után ámokfutottam a 40 fokban, de már nincs energiám leírni. kb olyan volt, mint a gyerekes rémálmom, csak közben fent voltam.

tegnap vmi olyan borzalmasakat álmodtam, aztán ordíttatnom kellett a disney csatornát és felkapcsolt villany mellett aludni. nem bírtam kizökkenni a borzalomból. vmi koszos, szörnyű gyerekek voltak benne, akik bántottak, vagy én nem is tudom. egyik őrült tekintettel akarta átharapni a csuklóm azt hiszem, nekem meg nem vlt más választásom, mint a távirányítóval ráütni az orra alatt a szájára, de nem hatott, egyre inkább felbőszült és már harapta a kezem és nem volt erőm nagyobbakat ráütni, nagyon rossz volt, a gyerek meg csak jött rám. végül beraktam a nyitott szájába a távirányítót keresztbe és akkor úgy hörgött tovább. jaaaaj de borzalams volt! a többi hasonló részre nem emlékszem szerencsére.

még mindig erőltetem ezt a rudas koreográfiát, pedig egyáltalán nem megy. ihlet és nyilván ráhangolódottság hiány miatt. szerintem több, mint egy hete minden nap nekikezdek, nulla eredménnyel. azt se tudom minek kínlódok. legtöbbször csak lefekszem a földre és szerintem simán hasalok ott fél órákat csak úgy, gondolkodva, vagy lehet, h néha el is alszom. eleinte próbáltam úgy, h ittam egy kis bort, mert az a tapasztalatom a múltból, h akkor jobban megy, de nem. akkor próbáltam bor nélkül, hiába. mindig fáradtnak éreztem magam. jó, mondom akkor majd nem éjfélkor kezdek neki, hanem jóval előbb, de az se működött igazán. mindezektől függetlenül ma is odaálltam a rúd mellé és megcsináltam az első forgást, ami az egyetlen rész, ami a legelejétől fix, aztán tovább semmi. és akkor ma kierőszakoltam magamból vmit, amit meg is bírtam jegyezni. alig pár mozdulat, de ennél többre egyszerűen nem telik. végigcsinálni folyamatában, szépen nem igazán tudom, mert annyira kurvameleg van, h patakokban szakad rólam a víz. de annyira, h nem látok tőle. most, h feladtam, egy nagy törölközőbe tekerve ülök, h felszívja ezt a fél balatonnyi vizet. hogy lehet így izzadni? honnan jön ez a sok víz? sajnos most se iszom igazán, hiába van kánikula, szóval én nem tudom honnan bírom mindezt kiizzadni. remélem a zsírom az. haha. alapvetően azt is kétlem, h ezt valaha előadom, de ha mégis, és így fogok izzadni, akkor az több lesz, m int szexis, attól tartok. biztos égni fog a vágytól, h hozzám érjen. fúj. meg kell várni a lehülést. esetleg a telet! addigra hátha újra olyan lesz a helyzet, h előállhatok a produkciómmal. és akkor a karácsonyi ajándék is rendezve részemről.

miért vagyok folyton idegbeteg és paraszt?

és akkor becsiccsentve sétáltam haza a csajos estéről és olyan jó érzés volt, mint régen buli után. a csajos este nem egészen volt olyan vidám és nem beszéltem annyit, h kiürüljek teljesen, de nem baj, jó volt és mindenért kárpótol, h kurvajól néztem ki és ilyet rég nem állítottam magamról és ezt látta ő is, meg a ribanc is, mert pont összetalálkoztunk egy kereszteződésben és aztán fel is hívott és ja. bassza m eg a világ én vagyok a legszuperebbnő. és még csak nem is viccelek.

ma elmentem edzésre, kikértem a kulcsot, törölközőt, majd megláttam ki tartja az órát és eljöttem. persze bemehettem volna a terembe is, de más vonalon is olyan idegbeteg lettem, h egyszerűen elszaladtam onnan. na de nem ezt akarom mondani, hanem h most nézem az órarandet és van egy olyan óra, h nippon zengo. az mi az. megnéztem a youtubon és hát egy fasság az a része, h küzdősport, az aerobik már jó, meg tetszik, h ugrabugrálnak, csak az nem, h a kezükkel csapkodni kell mindenfelé. az ilyen "box jellegű" ütögetés nekem a halálom. de ami miatt nagyon tetszik az a zene! jaj de milyen jó, hát pont ilyen után vágyódom mostanság. ettől persze szerintem nem fogom kipróbálni, de úgy megdobogtatta a szívem az a kis trance.

ja és vettem speedfitness bérletet vmi kuponos oldalon. már gyanús, mert ezek kb mind szarok, de m indegy, elszántam magam és megvettem, lesz, ami lesz. én persze azt vizionálom, h azonnal eltűnnek rólam a furcsa, testidegen puklik, zsírszigetek, meg nem is tudom még mik. annyira lelkes voltam és azonnal akartam az egészet, h fel is hívtam őket rögtön a fizetés gomb megnyomása után és már szinte a cuccom pakolta, mert biztos voltam benne, h még ma mehetek. hát nem. jó nagyot kellett csalódnom időpontilag. nem hogy ma nem, de kb jövő csütörtökre tudtak csak adni, na hisztirohamom lett rögtön, mit ne mondjak. egyrészt biztató, h igy tele vannak, na de ne már, h ne tudjak azonnal menni. végül lett vmi időpont jövő szerdára, aztán péntek és aztán azutáni hét hétfő, szerda,, péntek. csak h tudjátok mikorra lehet rám vékonyan számítani. nagyon el vagyok határozva.

a flabelosnak vége. az egy világbaromsága hülyeség, én nem is értem annak mi a működési elve. ha azzal valaha lefogyott vki is, hát gratula. amúgy ezt gondoltam, h így lesz, inkább vmiért abban bíztam, h a sarkantyúm jobb lesz és hát nem tudom, lehet, h egy picit javult, de inkább nem. nem tudom.

szétbasz az ideg.

jaj de elegem van már megint hirtelen. rémisztő. családot szeretnék. mit csinálok itt egyedül a kanapén? e?

ma egy csomó pénzt költöttem. vettem papucsot itthonra, mert ami van szuper, de kintre hordom. és térdnadrágot, mert a tavalyi, vagy tavaly előtt, ki tudja már, kiszakadt combban, mert dagadt vagyok. meg mindenféléket befizettem.

amúgy szép, szexies, színes nyári ruhákat szeretnék hordani, de kurvadagadt vagyok és nem merek ilyesmit hordani. pedig így sem bírom már. vettem bérletet edzésre, ami annyira drága volt, h gondolni se akarok rá, ráadásul aznap még elmentem ugyan, de két napja meg nem. a régi nóta. és most a mániám a speedfitness, hogy majd az lefogyazst, de az megint extrém sok pénz. elegem van. kell egy gazdag férj.

és még a tamponról akartam írni. hogy nekem évtizedekig kérdés sem volt, h tampon, vagy más, de mostanában kérdés lett és pár hónapig, asszem 2 vagy 3 nem tampont használtam és már-már átpártoltam, ami nekem volt a leghihetetlenebb, de aztán legutóbb olyasmiket tapasztaltam, ami miatt no way újra. amúgy azt érzem ez tényleg agyban dől el, mert régen a nem tamponos megoldások  miatt voltak kényszerképzeteim és semmilyen szinten nem tudtam elképzelni a nem tampont, de aztán ebben a kb két hónapban meg átállt az agyam és a tampon tűnt horrornak és nagyon meg voltam lepődve a pálfordulásomon, de ha az volt, az volt. na de most minden visszaállt a régibe és soha többet nem akarok hallani másról, csak tamponról. minden más undorító, borzasztó, egészségtelen és fúj. milyen jó, h ezt is megoszthattam.

akarnék írni a körmömről is, ami annyira szép, h párját ritkítja. ez ilyen periodikus, h hol szép és erős és gyönyörű, hol meg teljesen más alakú, gyenge és kezelhetetlen. nem értem mitől függ és hogy változhat ennyire gyorsan, pár hét alatt hol ilyenre, hol olyanra. amikor ronda, akkor kerek alalkú és puha a körmöm, amikor szép, akkor erős és hossszúkás. anuy is megkérdezte, voltam-e manikűrösnél. bár kettőnél is bepróbálkoztam francia manikűrért, végül nem menetem és nem is fogok, mert nem bírook rendszeresen járni, sok pénz, és frusztrál, h észben kell tartani, meg megjelenni, meg megint észben tartani, időpontot egyeztetni és megint és megint és megint. gyűlölöm. tud ez magától is gyönyörű lenni, majd csak kibírom vhogy, mikor épp nem gyönyörű. és ki szoktam festeni pinkre, meg sötét szürkéslilára és akkor is gyönyörű, meg vmi félig áttetsző semmi színre, amitől olyan, mintha műköröm lenne és ez is tetszik néha. és aztán tetszik asima átlátszó lakkos, aztán újra az egséz elölről, ahogy épp érzem.néha pedig nekifutok a francia manikűrnek, de mindig feladom, mert sablon nélkül nem sikerül, azzal meg nnincs kedvem baszakodni.

beszélgettem ma egy nagyon régi haverommal, mert úgy, de úgy mennék már újra bulizni és vele mindig olyan trance partykban voltunk, hogy ihajja. de nem engedi a mostani nője, fájdalom. pedig régen azt mondta, őt női hiszti vissza nem tarthat se tőlem, se az együtt bulizástól. változik minden, mit lehet tenni. és aztán vagy egy órát beszéltünk minden féléről, h kivel mi van. hiányzik. kis aranyos.

tegnap éjjel egykor dübögött vki fölöttem, mint egy eszement. mivel kurvára idegesített és ittam is ugye, kirontottam az ágyból és a felmosó nyelővel kb levertem a vakolatot is az előszoba plafonjáról, úgy vertem idegből és sajna kurvaanyáztam is fennhangon. azt nem tudom miért, de csak azeke után néztem ki, h hol ég egyáltalán villany. meztelenül a függönyt magam elé tartva és csak arra koncentráltam, h ki ne essek. kiderült, h kettővel fölöttem ég a villany és ott vernek vmit, de nagyon. kinéztem az erkélyen is, akkor már vmi takaróba tekerve és pont akkor hajlongott ki a felettem lakó fiú is, h mi a kurvaannya ez. és akkor mondom menjünk fel. én bakker besiccsentve, meztelenül takaróban. hááát. és hülyeségeket is beszéltem, míg vertük a degeneráltak ajtaját, akik persze hallhatóan ott ólálkodtak, de nem nyitották ki. igyekeztem messze állni a szomszéd fiútól, h ne érezze a bor szagot, de ahogy méregetett, nem vagyok benne biztos, h elértem a célom. minden esetre kuss lett, úgyhogy legalább ennyi.

most megyek gyakorolni a rúdra, élesítem a performanszom, immár dühből, hátha most működik. tippelj addig, előadom -e valaha.

ja, azt nem is írtam,mert időközben beboroztam, és már nem érzem az arcom, mikor megvakarom, bár árdekes, azt mért érzem, h viszket, na mindegy, azt nem írtam, h amúgy a visszautasításos performansz végére, mikor ment el, nem tudom ugyan, h mit gondolt vagy érzett, vagy nem tudom, de nagyon,. nagyon, nagyon hoszzan és erősen és el nem engedősen ölelgetett, én meg álltam csak lehajtott fejjel és szívszaggató volt az egész és még a sötét lépcsőházból is visszanyúlt, vagyis még fogta az arcom és nem bírta elengedni és kihúzni a kezét, mikor már csuktam rá az ajtót és szerintem, gondoljon bárki bámilyen idiótának is, de szeret engem, sőt, csak engem szeret, még ha a tesóm szerint csak szexgépnek (ez normális?! mármint a tesóm) használ is. sze-ret. szerintem. és olyan jó lenne neki velem, hogy csak na és ha bárhogy el tudnám érni, amit nem tudok, h együtt legyünk, tuti háálás lenne utólag. tuti.

és ha ez nem is, de most már esküszöm kiváncsi lennék mi lenne, ha kiderülne minden. szerintem addig pitizne, míg visszafogadja a nője és akkor kvittek lennének. (kvittek? van ilyen szó, v máshogy írják, v most mi van?) de legalább akkor számomra is meglenne a válasz (ami így is meg van sajnnos) és húzhatnék a susnyóba. vagy egy egész más verzió. fassssszomkivaaaaan. (és nem 13 éves vagyok, ahogy gondolnád)

és az is rossz neki, h már hiteltelenné vált és mindig segget csinál a szájából. engem ez nem érdekel. csak az, h váljon el. és legyen velem.

én nem mondhatok meg neki mindent. nem feladatom. meg eleve, mitől lennék okosabb, mint ő, h megmondjak bármit is, de annyira azt érzem, h a vallás miatt kergeti magát az őrületbe. nonszensz ez nekem. nem boldog a családjával és nem is lesz. ezt ő is tudja. a felesége egy korlátolt nő sajnos, aki abnormálisan viselkedik, abnormálisak az elvárásai és azt sem tudja mit beszél (szerelmes a férjébe). a gyerekhez és a saját szüleihez fűződő kapcsolata nem normális, mint ahogy ő maga sem. úgy érzem csak a vallás, a megszokás és a magával szemben támasztott elvárások miatt van velük. egyszerűen nem hiszem el, h szereti. nem azért, mert hülye vagyok, hanem mert soha, még régen sem, amikor semmi nem volt köztünk sem tudott egyetlen értelmes dolgot mondani, h miért szereti. élesen emlékszem, mikor évekkel ezelőtt azt mondta: jól mos és takarít. jézusom. és ez szerinte is jézusom. ma is csak annyit tud mondani, h szereti, mert a felesége. aha. én a mai nap tapasztalásának fényében még inkább nem tudom elképzelni mit lehet egy olyan emberen szeretni, aki hosszú évek óta elutasít testileg, lelkileg, ellenem neveli a gyereket, nincs bennünk semmi közös, konok, makacs, rossz értelemben véve büszke, gyűlöli a szüleimet és ennek hangot is ad, korlátolt a végtelenségig, követelődző és semmit nem tart be abból, amit párok házasság kötéskor egymásnak ígérnek. most akkor mit lehet szerteni rajta? de komolyan. mondja már meg vki. szóval elnézést, de sztem nem szereti. max a megszokás beszél belőle. nehéz elképzelni, h tovább lépjen. persze, a változás ijesztő és sokkal könnyebb a megszokott rosszhoz  ragaszkodni. nehéz erőt venni az embernek magán és elrugaszkodni, de szerintem van olyan, h meg kell tenni. modnom, az a baj, h neki a házasság szó szerint szent és ez taszítja a borzalomba. ijesztő.

á, elegem van. aki hülye, az is marad. gyűlölöm a nőt, ami megrémiszt, de már nem tudok tenni ellene. órákig tudnék arrról beszélni a legprimitívebb stílusomban, h mit tennék vele szívem szerint.. no comment.

folyt.köv. az előző poszthoz. tehát most a mi konkrét esetünket, ami azért elég speciális, félretéve, az a kérdésem így bele a nagy világba, hogy hogy lehet hosszú távon a folytonos visszautasítást ép ésszel kezelni. legyen a visszautasított akár férfi, akár nő. én mindkettőre tudok példát a baráti körömből és mindkettő borzalmas és vannak, akik már szakítottak pontosan emiatt, vannak akik együtt vannak még mindig. a visszautasításnak biztos ezer oka lehet, köztük sok olyan, ami elfogadható, vagy ha nehezen is megy, de el kell fogadnia a másiknak. mondjuk betegség, vagy néha fáradtság, vagy még ritkábban, csak nincs kedve a másiknak, vagy tudom is én. én nem szoktam nemet mondani. de napi rendszerességgel felhozni vmit nekem felfoghatatlan és elfogadhatatlan. és nem is hiszem, h ezt meg lehet tenni a másikkal. vagy meg lehet tenni, de akkor ne pislogjon senki, h megcsalták. most abba nem megyek bele, h mondjuk már bele vannak csavarodva vmi spirálba, ami mondjuk olyasmi, h pl a nő mittudomén min megsértődött három éve és akkor nem szexelt emiatt, aztán nem lett rendezve a probléma és azóta még pár százszor megsértődött újra és már csak azért sem enged semmit, mert ilyen helyzetekhez szerintem külső segítség kell, aztán az vagy segít, vagy nem. én arról beszélek, h mondjuk nincs semmi extra, csak simán visszautasítódik az egyik fél. az milyen borzasztó lehet? hogy lehet azzal megbékélni? mit kell csinálni? mit lehet csinálni? hogy kell túlélni? én már most kikészültem és nem értem, h lehet ezt rendszeresen elviselni. ne csináljon ilyet senki, mert nagyon rossz a másiknak.

ahogy vmit leírok ide, azonnal jön az ellenkezője. eléggé unom már. egy dolgot kivéve. kb ezerszer írtam már le, h sose válik el és hát ez eddig így is maradt, és attól tartok így is fog: sose válik el.

szóval tagnap, bár nem részleteztem, de volt itt minden szex címén és ő volt nagyon bepörögve és én több akadály ellenére is mindent megtettem és örültem is neki, nagyon jó volt. így utóbb be kell vallanom, h csókolózni talán nem annyira akaródzott neki, de mivel én meg 'ragaszkodtam hozzá', volt. tudom, h ez ilyenkor azért van, h némi távolságot tartson és bár alapból nyilván nem esne jól, felfogom, h ebbe a mi béna viszonyunkba ennek bele kell férnie időnként. ez is csak a mai nap fényében bánt inkább, utólag. ma ugyanis az volt, h feljött és több hónap után ma újra főztem neki kedvesen, aranyosan, finomat. aztán netezett én olvastam és hirtelen nagyon megkívántam és azonnal akartam is volna, de visszautasított. hát azóta is emésztem. a nyomorult lelkiismeret furdalására hivatkozott, mint már jópárszor, csak eddig úgy próbáltam magam védeni az ilyen sérelmek ellen, h ha éreztem, h ez van nála épp (észre lehet venni a viselkedésén), akkor fel se hoztam a dolgot, vagy hamar ugrottam, ha mégis felhoztam volna, vagy volt már belőle durca és megbántódás is (talán egyszer). de most vhogy nagyon rosszul érintett, és hirtelen tényleg furán éreztem magam a tegnapiak miatt, ahol mint egy őrült esett nekem és elég határozott elképzelései voltak, ma meg, mikor én szeretném, akkor nem lehet. és akkor addig feszegettem ezt az egészet, meg meg is bántódtam és elvonultam a paplana alá (egy gyerek és nem tud vigasztalni, azt is csodálom, h egy idő után utánam jött), míg beszélgettünk róla. semmi újdonság, sokat gondolkodik, nem lehet így élni, csak mindig elcsábul. én nem csábítgatom különösebben (azt hiszem), csak nyilván kéznél vagyok és tényleg tőle függ mit tesz és mit nem. nem én erőszakoskodom. szóval csak magát okolhatja, bármi történik is. és  mindig győzködi magát, h be kell fejeznie, csak nem bírja. ez ugye azért is lenne extrém köcsögség, mert kb egy hete ott voltam, h legyen vége és teljesen bepánikolva visszacsinálta, úgyhogy hagyjunk már engem ezzel a lelkiismereti problémakörrel. lefosom. nem érdekel. oldja meg. eddig tekintettel voltam rá, de már nem érdekel, nem az én problémám. csak ő tud megküzdeni vele. de velem ezt csinálni nem lehet. ez már nem szimplán nem fair, ez  már ultraszemétség. a végén úgy megsajnáltam magam és annyira dühös voltam, h azt kívántam neki fennhangon, h ne nyúljon hozzá többet a felesége (szerinte azt nem lesz nehéz, mert így sem történik nagyjából semmi) és közöltem azt is, h ha velem ezt a férjem csinálná (természetesen, h a a férjem lenne nem csinálná), fognám magam és dühből rohannék el azonnal dugni (bocsánat) valakivel. tényleg így éreztem akkor, de vele pl ezt nem csinálnám meg, mert tudom, h másnap megbánnám, meg engem nem a szex hiánya dühített fel ennyire (bár az is nyilván), hanem a visszautasítás borzasztó érzése. ha a férjem folyamatosan visszautasítana, akkor nem tudom mit csinálnék, mert alapvetően nem szerepel semmilyen terveim közt a megcsalás, de kizártnak tartom, h egy életen át el tudnám viselni a visszautasítás lelki borzalmát, a szex és szeretkezés hiányát. nem tudom mit csinálnék. és itt új posztot kezdek, mert már most kezelhetetlenül hosszú vagyok és egy picit más szemszögből szeretném ugyanezt ragozni tovább.

jól meglepődtem, h a múltkori távolságtartás után ma szabad volt az út. és jó volt és aztán még aludtunk is, úgyhogy szavam nem lehet ebből a szempontból.

10 perce sírva nevetek ezen a szerintem vicces blogon. nem tudom ennek mennyi köze van a borhoz, amit most ittam, de komolyan nem bírtam túljutni ezen a fél mondaton nagyon sokáig, annyira nevettem: "Gondoltam is rá, hogy a kulcsomat beledöföm a torkomba". megyek is inkább, mert teljesen megőrültem.

és találtam egy blogot, amitől sok idő óta először könnyesre röhögöm magam már második napja. azt sajnálom csak már előre, h ha én ilyen blogot találok, az rövid úton be szokott zárni. hjaj.

végre van, amire vágyom. egy olyan tablet, aminek a dokkolója a billentyűzete is egyben. vagy vmit félreértek? mindegy, egy ilyet szertnék. láttam is most asust, nagyon szuper, de ott kiábrándultam belőle, h nincs a tablet részen usb csatlakozó, csak a dokkolón. őőőőő, annak mi az értelme?

kicsit lehet, h problémás, h most iphone-om van, de én ezek után nem akarok majd azt, mert ez egy rasszista és semmivel sem kommunikál és semmit se lehet rárakni és egyáltalán. meg drága is, de esküszöm az a legkevesebb. szóval szeretnék visszatérni a normál márkák világába, azt hiszem. vagy most hülyeséget beszélek. passz. kitől is kérdezhetném ezt meg? nekem alapvetően a sony eric cson a mániám egyébként.

szóval nem szeretném, ha a pasim neve ezek közül kerülne ki: istván, zoltán, ferenc, csaba, sándor, józsef, attila, jános. a többieket szívesen fogadom, vagy lehetnek az előzőek is, csak kitalálunk vmi más hívószót (haha), mert én ezeket a neveket konkrétan nem bírom kimondani. tapasztalatból beszélek, volt már zoltánom és meg lehet kérdezni háynszor hallotta a nevét. sehányszor az 5 év alatt. ja, és szeretői státuszban volt már istván is. na vajon hányszor hívtam így a 3 év alatt? egyzsre se és azóta se, pedig most már kb 10 éve ismerjülk egymást és beszélünk heti szinten. viszont megittam egy pohár bort, úgyhohogy csak az beszéltet velem ilyen hülyeségeket.

és ma két nőtől is megkaptam, h na, maradjak már, el tudják képzelni miket csinálok szex címen. hát hahaha. egyébként ennek őszintén örülök. és remélem, h valójában nem tudják elképzelni.

ma egyrészt fos napom volt, másrészt viszont annyit beszélgettem és annyit nevettem, h teljesen fel vagyok dobva. már fájtak a tarkómban az erek a visítozós röhögéstől. sok lánnyal beszélgettem, minddel jó volt, de egy annyira vicces közülük, h nem lehet kibírni mellette. egy másik meg nagyon ott van pasitémában. mindkettőjükkel szívesen elmennék most nyaralni kb bárhova legalább egy hétre, tuti nagyon jól éreznénk magunkat. egyik sem a barátnőm amúgy, mégis.

tegnap meg feküdtem az ágyon és  vágytam egy dalra, de nagyon és mivel kurvaszar a memóriám, fogalmam sem volt mi a címe, arról főleg nem, h ki az előadója és tudom, h ezt már egyszer vmeylik blogomban is tisztáztuk, tehát gondoltam legfeljebb kibogarászom innen vhogy. de hogy? és egyre inkább hallanom kellett, mert egyszerűen annyira kívántam, h már kezdett fájni. tényleg. és akkor mit hallok éjnek évadján a rádióban? mit? ennek a számnak vmi extrém feldolgozott verzióját, de még így is megismertem és nem hittem a fülemnek, hogy ezt most hogy. úgy megörültem, gyorsan megjegyeztem pár sort és már rá is kerestem és meglett és most is ezt hallgatom huszadszor és olyan, de olyan gyönyörű. eredetileg azt a verziót kerestem amit a nagyon fura magyar fiú énekelt valamlyik tehetségkutató műsorban, de végül az most nem tetszett annyira, pedig anno azért voltam megőrülve. hjaj de szép. hallgassuk hát.

és arra kell hazajönnöm, h nem a kurczszandi nyert. le vagyok sújtva. bár igaziból mindegy, mert remélem, h sokat fog még énekelni és az nekem elég. nagyon tetszik a hangja. nem is írtam tegnap, h átkutattam az internetet, de nem találtam tőle skyfallt, csak egy otthoni verziót, ami szintén tök cuki. ma látom, h azért nem találtam, mert ma énekelte. okos vagyok. de tényleg olyan ügyes és olyan kurvajól tud nézni is, h kész vagyok tőle, csak a szájával nem bírok megbarátkozni. mindegy,majd csak rádióban hallgatom. jó lesz.

elhatározást tettem. ki fogom bírni. két hét. 14 nap. az semmi.

sajnos nem néztem az ének iskoláját, mert mindig elfelejtettem. ha két adást láttam részben, meg most ezt a mait, szintén részben. viszont azt vhogy nagyon tudom, h kurczszandit akarnám, h nyerjen. hát ez egy vagány rosszkisfiú, csak közben meg lány és nekem nagyon tetszik. kivéve a száját, mert azzal van vmi, de nyilván ezzel rajtam kívül senki se foglalkozik, hisz lényegtelen is. ha már száj, a legförtelmesebb a petronellának van, de még soknak van fura szája. érdekes. szóval írtam most a gyerek szájakról, csodás.

jaj és most látom, h énekli a kurzcszandi a skyfallt, gyorsan meg is keresem.

azt mondom értem, h idióta vagyok, de vajon tényleg értem?

még vagy két órán át nem jelentkezett és egyre közeledett az idő, h már nem is tud jönni. annyira kész voltam az egésztől (ha mondja előre, h nem jön, nem visel meg ennyire, itt a kilátástalan várás, ami ennyire kikészített), h nekiálltam takarítani, jobb egyszerűen nem jutott eszembe. de ilyen, h ablakokat mostam. mármint clean-nel és wc papírral maszatoltam a sok éves konkrétan sarat a konyhai és hálószobai ablakokon és erkélyajtón. mivel széket nem volt idegem odavinni, csak addig foglalkoztam a kosszal, amíg elértem. nem vagyok túl magas, csak mondom. és kínomban nekiláttam az erkélynek is, ami olyan dráma áldozata lett, amivel én soha nem akartam foglalkozni érdemben. vagy legalábbis addig nem, míg a pasimmal kint nem vacsorázunk romantikusan. két éve elve kint se voltam az erkélyen, legutóbb az akkori exem cigizgetett kint és még az előtt egy évvel volt ott utoljára romantikus vacsora napi jelleggel. na szóval azóta egyszer nyitottam ki az erkély ajtót, hogy kirakjak egy ilyen magas serpenyőnyi (nyeles lábasnyi?) forró olajat több hónapja, még a tél előtt, mert elfelejtettem leszedni róla a matricát vadiúj korában (miért ragasztják az aljára?) és ráégett és forró volt már benne az olaj és nem tudtam vele mit csinálni, kiraktam. vagy ez nem az az edény? nem, az egy másik volt, egy kisebb. na mindegy, vmiért kiraktam és kint is hagytam egészen pár héttel ezelőttig, szóval mondjuk úgy fél évig. azóta persze esett eső, esett hó, fagyott, meg minden és ez a sok természeti jelenség csúnyákat művelt az olajjal. az egész erkély borítva volt a vízzel kevert, ragacsossá vált olajjal, amibe mindenféle falevelek, madártollak és én nem is akarom tudni mik voltak ragadva. lefújtam hideg zsíroldóval és bíztam a legjobbakban. egész könnyen fel tudtam takarítani. csak hagyni kellett hatni a hideg szíroldót, majd okádás nélkül felszedegetni szivaccsal a feloldódott, ragacsos olaj dzsuvát, aztán kétszázháromszor felmosni, súrolni egy másik kis szivaccsal és mosogatószerrel, aztán feltörölni a kezelhetetlen habot wc papírral, aztán százszor felmosni forró vízzel, moppal. és már kész is volt. igaziból tényleg könnyebb volt, mint ahogy azt az alattam lakó mesélte, ugyanis hozzá is lefolyt a tél folyamán a gyilkos keverék és ő máshogy közelítette meg a dolgot és hát eléggé megszenvedett vele. mondjuk az erkályajtó üveg és műanyag része még várat magára, de bízom benne, h az már menni fog. ja, de hogy nem erről akartam írni, hanem arról, h csak nem jött, csak nem jött és míg én a telefon hívását vártam, egyszer csak felcsöngetett, h itt van. úgy megkönnyebbültem. viccből úgy fogadtam, hogy 'nekirontottam' a mellkasának, de közben röhögtem, meg mondtam, h ez egy előre eltervezett performansz, nem komoly, viszont csak zért tudom elviccelni, mert felismertem magamon, h ez a kezdeti időkre jellemző őrület, mikor mindig vártam rá és már kb kezeltetni kellett a sok rá várás miatt, szóval azért vegyünk engem komolyan. megmutattam a nagy, idegből takarítás nyomait és eredményeit is - röhögött. persze én is. és akkor beszélgettünk kicsit a kanapén normélis stílusban, aztán fetrengtünk a szőnyegen és volt egy két utólag szánalmasnak ítélt dolgom, de akkor és ott örültem, h csak így vezetődik le rajtam a hiszti. mindent nagyon jól viselt. aztán kicsit neteztünk és ment is sajna. búcsúzóul még megkérdeztem, mitől függ, h akar-e szexelni, vagy sem és hát attól szerinte, h mennyire bír ellenállni a kísértésnek, aminek mindig ellen akar állni, csak nem mindig sikerül. gyönyörű. mert ma nem akart szexelni. én meg nem is tudtam volna, mert épp kezelés alatt vagyok újra, csak tudni akartam. meg bizonyos dolgokat most is csinált, csak azt éreztem, h a szexet magát kerüli. úgy kell neki, h egyre szókimondóbb vagyok és képes vagyok már mindent megkérdezni. én már nem is tudom mire mondta ma, h ne kérdezzek már olyat, ami ennyire kínos. haha. biztosítottam róla, h ez így hétfőtől nem fog menni, mármint ez a rá várás. értem, h ne várjak rá, értem, értse meg mindenki, de a jelenlegi helyzetem már elmagyarázni se tudom. nagyon rossz most, h mégse lett vége. nagyon. érzetem magamban az erőt, h esetleg kibírnám végre ezt az elválást, de az már nem ment, h annyira vissza akarta csinálni. ja, ezt is mondtam neki. szerencsére nem tagadta le, h ő csinálta vissza szinte erőnek-erejével (jó ez túlzás) , mert hogy nem bír véget vetni ennek, annak ellenére, h egyáltalán nem szabad ezt csinálni. újra haha. tesóm, meg mindenki szerint ki vagyok én használva szexuálisan (nem hinném egyébként, bár az biztos, h olyanokban van része, amikről szerintem kb tényleg csak álmodott) és ennyi. most rájöttem, az is idegesít, h még csak válaszút elé se tudom állítani, mert nyíltan meg van mondva, h nincs válaszút. csak egy út van, a családja, mert a házasság neki szent dolog. szent. szent. szent. én is érzem a botrányt, de mindegy. szent. jövő héttől vagy muszáj az agyamnak helyre billenni, mert most tényleg teljesen elmezavarodott vagyok, vag ynem tudom. nem bírom elviselni magam. ha nem akar velem lenni annyira, h elváljon, miért nem lehetett most vége. de inkább akarjon annyira velem lenni.

visszaírt, h nem tudja még. erre felhívtam, h na de kb. és sztem nem biztos, h találkozunk ma, mert megy a ribancért hatra (minek???????) amitől most szakad rólam a víz (ilyet még nem tapasztaltam magamon sose), sírnom kell és kurva dühös vagyok. nem lesz ez így jó. azt most mondom, h ez volt az utolsó nap, amit így kibírtam. miért nem lehetett vége?! persze nem azt akarom, hanem őt, dedede. jaj.

ez vmi borzasztó, ez a várakozás. mint a legelején. én ezt nem bírom. azért írok csak, h újabb 5 percet nyerjek, amíg nem hívom fel. ezért fáj a fejem is, mert olyan kibaszott feszült vagyok. nem tudom mi bajom nekem a várással, de van. és leginkább azt viselem rosszul, ha itthon ülök ás úgy várok bele a világba. délelőtt volt dolgom, az még csak-csak eltelt, de déltől már tökre kivagyok. ilyenkor volt régen, h mire megjött szegény, tök idegbetegen, kb őrjöngve vártam és emiatt lett rossz hangulat. aztán erre rájöttünk, megbeszéltük és attól jobb lett kicsit, de attól lett a legjobb, hogy nem kellett rá várnom egyáltalán, mert össze voltunk nőve.

eddig bírtam, most küldtem neki egy smst. ez ilyenkor elmezavar, és mivel elmezavar, nem tudok tenni ellene. ráadásul olyan hirtelen jön, h szinte észre se veszem, h megtettem, ami ellen órák óta küzdök. borzalom. és akkor most még kínlódhatok azon is, h mért nem válaszol azonnal, v mért nem hív, v mivaaaan! én ezt nem akarom :(

már fejfájással keltem. és hiába vettem be gyógyszert, még  mindig fáj. a fejfájástól meg feszült leszek, ami szintén fejfájáshoz vezet. ördögi körbe keveredtem.

tegnap annyi hülyeséget összevásároltam, h döbbenet. köztük shimeji gombát, mert olyan kis aranyos volt. meg jó drága. és erre nem találok hozzá receptet. egy cikkből sejlett csak ki annyi, h keserű. háááát.

igen, igen, ahogy mindenki előre sejthette, idejött, próbáltam távolságot tartva beszélgetni vele, meghallgatott szépen, aztán nagyon megszeretgetett, utána megszexelt és most már újra semmi, de semmi másra nem tudok gondolni, mint arra, h váljon már el és legyünk együtt. ez persze most sem lesz így. már minősíteni sem akarom se magam, se a történteket. és mentegetőzni se akarnék, de úgy látszik nem megy.

a kocsim négy órányi üldögélés alatt meg is lett. volt egy hiba, amit én saját szememmel láttam és mostanra meg nem volt meg. meggyógyult. amennyit szar ez a kocsi, kellett ennyi csoda. főleg, h ettől függetlenül is volt még három javítani való. de kész lett hamar és nem is volt horror pénzben, úgyhogy örülök.

este meg átmentem az anyukájához az üzleti ügyünk miatt és tökre örült, de tényleg és ennek én is. mégis fura szájízzel jöttem el, mert vhogy annyira nem történt semmi. nem tudom minek kellett volna történnie, csak olyan ürességérzésem volt még jó sokáig. igaziból mosom kezeimet asszem. el vagyok távolodva mindentől. és nem is rossz. sőt.

lám-lám, már késztetésem sincs írni róla. h ma találkoztunk, mert idejött. nem tudom miért. tényleg azért, h elvigyen a kocsijához vmi kulcsot, amit eddig itt tárolt, meg az üres sporttáskáját, amit nem értem minek vitt el, mert eredetileg a könyveit akarta benne elvinni, de azokat most mégis itt hagyta, mint kapcsot (régebben mindig szomorúan kérdezgettem, h mikor meglesz a kocsija, akkor már tényleg teljesen hazaköltözik tőlem? értettem ezalatt a sok könyvét)? vagy h lássa mi a helyzet. vagy inkább mindkettő. elég távolságtartó voltam, bár kooperatív. lehívott megnézni a kocsiját, amibe beletette a kollégája a hátsó üléshuzatot, szóval mégsem közös programnak gondolta, lássam be, meg szép tisztaság volt és hát ugye összerakták romjaiból. de nem érdekelt nyilván. kérdezte utálom-e és h el akarom-e mondani miért pontsoan, ha igen. és akkor elkezdtem mondani egy kivonatot a bennem kavargó gondolatokból és okosan ott kezdtem, h tisztáztam a sírást, meg h mért voltam dühös, mert tudtam, h azt a részt nem (sem) érti, és azt meg is értettem. ezért tisztáztam. pillogott, h hát tényleg nem ezekre gondolt. jó. és akkor kérdeztem elmondjam-e valójában miért volt az egész. igen. mondjuk nem volt sok ideje, mert időre ment, de kb elmondtam. szerintem nem érti.egyelőre ennyi.

csak mondom, h jön vissza a torokfájásom. már pár napja érzem. sose szokott így fájni. biztos pszichoszomatikus, csak nem tudom mit jelent pontosan. emlékeim szerint vmi ki nem mondott, nyomasztó dolog miatt fájhat a torok. na de én már mindent kimondta. sajnos még annál is többet. akkor? (egyébként éreztem, h bár az antibiotikumtól fél órán belül elmúlt a fájás, miután beszedtem mind a 3 tablettát, kezdett visszajönni. nagyon örülök. anank meg még inkább, h a belem is rossz lett tőle és a nőgyógyásznál  is tiszteletemet tehettem)

végre elkezdett viszketni (szóval gondolom gyógyul) a vállam környéke, értve ezalatt a felkarom, csuklyás izmom, lapockám tájékát, ami a masszázs óta egy horror. várom már, h elmúljon és csak az alapfájásom legyen. így kell megtanulni értékelni a rosszat asszem. hogy fogok örülni, ha már csak a váll csontom fog fájni.

úristen, ezt hogy. katt.

egyébként biztos vagyok benne, h meg volt róla győződve, h legkésőbb ma hívom, vagy minden átmenet nélkül betoppanok a mhelyére. és bár ez jellemző lenne rám, most minden annyira rendhagyó, h nem.

ma se jutott eszembe felhívni, mert még mindig buzog bennem az érzés, h én a múltkori magamból kifordulást még egyszer nem engedhetem meg magamnak és mivel egyetlen megoldásnak a szituáció elkerülése látszik, nem vehetem fel vele a kapcsolatot. és akkor este felhívott. barátnőméknél voltam épp és eléggé meglepődtem. visszakapta a kocsiját, ami mondjuk egyértelmű volt számomra, hisz én meg holnap reggel nyolckor adom le az enyémet a szervízben és vagy neki van kocsija, vagy nekem, együtt soha. szóval elújságolta a kocsit, meg kérdezgette mi van velem. normálisan válaszolgattam, csak nem akartam bő lére ereszteni semmit. azért a végén csak el kellett mesélnem miket csináltam az elmúlt három napban. meg többször rákérdezett hogy vagyok. kicsit értetlenkedtem, h hogy érti, bár nyilván tudtam. szerencsére nem monologizáltam, csak annyit mondtam, h őt leszámítva minden ok. érdekelte még mennyire utálom. nagyon. ő engem nem, mert ugye nem. a kocsimat illetően mondta, hívjam holnap mi van és ha nem tudják aznap megszerelni, akkor, ha tud segít. hm, ha tud. nem szóltam semmit, csak hogy alapvetően azt szeretném, ha megszerelnék aznap, én addig ülök ott míg kell. erre rögtön módosított, h szóljak azért, mert mindenképp értem jön, és majd max utána visszamegy dolgozni. khm. és hát gondolt rám, ugyanis újra reggel fog edzeni járni és tényleg, h megmondtam pár napja, h így lesz, ő meg h hőzöngött és esküdözött, h nem. hát igen. jelezném egy sor más dolgot ugyanígy megmondok, csak nem figyel. és szeretne megkérni rá, ha lenne kedvem, mert én olyan ügyes vagyok, h segítsek neki feltenni a kocsijában a hátsó ülés huzatot. mondom sose raktam még föl ilyet, de nyilván rá lehet jönni h kell. persze tudom, h csak vmi közös programot akar. amúgy lássuk, h eszébe se jut még csak ennyit se kérni a feleségétől. akkor se kérte volna meg, ha nem lennék. na, hát ilyenek voltak. mint tények.

ma új életet kezdtem. vhogy elhatalmasodott rajtam az elhatározás, ami amúgy már régóta érik bennem. ennek jegyében megnéztem neten az edzőteremben mikor milyen órák vannak és amint nem fáj a vállam őgy, ahogy most (ha ráfúj egy szellő, már akkor is fáj), elmentem ruhát venni, de aztán nem találtam semmit, így vettem egy fekete masnis gyűrűt, amit alapvetően nem értek, de felvettem és látszott, h az enyém, meg 4 pár bedugós, csillogós fülbevalót, mert kitaláltam, h az egyetlen, ezüst lógós fülbevalóm bár könnyű, elkezdte húzni a lyukat a fülemben és az nagyon csúnya, kell bedugós fülbevaló. és nagy szívfájdalom árán, de visszatettem egy nagyon vékony láncú, ezüst színű karkötőt, amin egy apró masni volt, hogy az már igazán sok a jóból. egyetlen egy darab volt, így igyekeztem olyan helyre visszarakni, h ha holnap mégis égető vágyat éreznék iránta, akkor nagy eséllyel meglegyen még. szóval így kezdtem új életet.

még mindig olyan elszánt a belsőm, h ugyanazt gondolom és érzem, mint eddig. olyannyira, h nem hívtam fel elkérni az anyukája telefonszámát, hanem inkább írtam egy emailt időpont egyeztetés gyanánt. persze ha nem jön rá válasz, mert mit tudom én mi az email olvasási szokás feléjük, akkor csak kénytelen leszek őt keresni. remélem erre nem kerül sor.

ma megcsináltam ugyanazt, amire nem voltam büszke múltkor se, pedig igaziból nem hajtott semmi. a végeredmény meg meglepett nagyon. hm.

voltam ma flabeloson, feltették maximum teljesítmény közelire a gépet és így sem lett sehol semennyi izomlázam se. szóval ez egy hülyeség. és voltam helyre rakatni a vállam és nem tették helyre, viszont úgy megkezelték, h bár vmivel könnyebben mozog, mindenem úgy fáj körülötte, h inkább mégse mozgatom. és ma, mint minden ap, fogyókúrába kezdtem, erre este 22.30 körül hirtelen elmezavartól vezérelve ettem egy burgerkinges olcsó vmi szendvicset krumplival, ótvarszar zero kólával.

Uristen mennyire duhos vagyok. Es mar bekuszott egy olyan a gondolataimba h jon meg o az en utcamba es kerlel. En meg kiosztom. Ez persze csak szakitasos tipikus, de itom.

még mindig nagyon határozott vagyok, h nekem erre nincs szükségem, h olyan őrületet hoz ki belőlem, amit senki más eddig. soha. egyszerűen nem szabad, h ez újra megtörténjen, h én mint egy idióta sivalkodok és ezt csak úgy lehet, h elkerülöm a szituációt, amiben ez megtörténhet. nem mintha szó lenne róla, h találkozunk, csak mondom. fogalmam nincs mi van, és szerencsére az agyam egyelőre nem is engedi, h gondolkodjak. rajtam uralkodnak a szerveim, úgy látszik :)

jelenleg haragszom rá, amiért ilyen leszek mellette. ma leesett, h én még soha senkivel nem rendeztem ilyen jeleneteket, mert senki nem hozta ezt ki belőlem. és látom magam kívülről, ahogy elvesztem az eszem és nem tetszik, nagyon nem tetszik. utálom, amilyen ilyenkor vagyok, idegen, ronda, ijesztő. és úgy érzem, nem kérdés mi volt előbb, tyúk vagy tojás, abszolút úgy érzem, h ő a ludas ezekben az esetekben, még ha ő teljesen fordítva látja is. ha együtt lennénk, most kérném meg, h menjünk el vmi terápiára, mert ezt egyedül megoldani nem tudjuk és mivel így élni nem lehet, tenni kell vmit. ördögi kör jellegű az egész. inenn a kanapéról annyira nonszensznek tűnik az egész. hogy ezt, velem. mivan?!

a szülinapi performanszához néztem videókat a neten, bár nem úgy néz ki, h valaha is előadom, csak most már izgat a dolog. próbálgattam már, de vhogy nincs ihletem, meg erőm, meg kedvem se nagyon. régen jobban ment ez nekem, jártam is órákra, meg több kedvem és tudásom is volt hozzá, amit gondoltam felelevenítek. probléma ugyan, h azóta dagadtabb vagyok és kb mindenem fáj pár hete, de most már nem hagy nyugodni a dolog. magamtól is kéne tudnom ezt-azt csinálni, de gondoltam ihletet merítek a netről. ámulat, basszus és döbbenet, amit ezek a nők csinálnak. nekem így érzésre nincs egy ép porcikám, ami ne sajogna, hasogatna, feszülne vagy fájna, ezek a nők meg hát nem is tudom miből vannak, de nem rendes emberi anyagól ,az biztos. szóval keressetek rá arra, h: pole dance.

két és fél órát vezettem fel-alá a városban és azon bőven kívül is. közben hol hozzá beszéltem magamban, hol csak úgy néztem ki a fejemből. meg bementem két boltba. mindezt ahelyett, h megfőztem volna holnapra az ebédem, h elvégeztem volna holnapra a hetekkel ezelőtt rám bízott munkákat és h leittam volna magam az est fénypontjaként. szerencsére képes vagyok megtáltosodni, így abban a 10 percben, mióta itthon vagyok kiteregettem, megsütöttem a húst és elmosogattam. a többi feladat előtt a poszt erejéig megtorpantam ugyan, de most nagyon belehúzok. de nem akarom csinálni. és a nem akarásnak tényleg nyögés a vége.

hogy meg fogom bánni ezt az időszakot később. h nem vagyok normális. akkor miért nem bírok az lenni?

borzasztó hosszú, borzasztó összefüggéstelen, értelmetlen, felesleges elolvasni. ha lenne itt jelszavas poszt, ez az lenne mindenképp, mert nagyon ciki vagyok már magamnak is, de elfelejteni meg nem akarom ezt sem, így leírom.

az, h nem vallom be senkinek, egy dolog, de már megint, ide se merem leírni, h újabb ordítós - kérdezős performanszon vagyunk túl, amiben mind a szituáció, mind a szereposztás a jól megszokott. picsábamárdetényleg. persze, értem, abba kell hagyni az egészet, de a múltkori tényleg elszánt szakításomból is látszik, h ez nekem egyelőre nem megy. nekem nincs tartásom, tudom, de ettől még nem lesz. érzem, h nem veszek magamon erőt, de nincs erőm erőt venni magamon és kedvem se. nem vagyok ennyire elszánt. érzem. mert tudom milyen, mikor tántoríthatatlan vagyok, és most nem vagyok az. és nem tudom hogy kell magam tántoríthatatlanra acélozni.amikor olyan állapotba kerülök, csak úgy megtörténik, ha jól emlékszem nem sok köze van az akaraterőmhöz. attól tartok odáig fajul majd ez az egész, h megbántjuk egymást, megsértődünk és rossz szájízzel válunk el, amit az idő nyilván megszépít majd és nem fogunk haragudni egymásra, de azért mégsem szeretném. egyébként kicsit érthetetlen, h mi volt ma. sajnos be kell vallanom, h szerintem csak extrém fáradt voltam és amiatt kattantam be. egyébként ezt mondtam is neki, mint lehetséges opciót és eleinte nem is volt baj, pedig még sírtam is, mint egy hülye csak úgy bele a világba és nem tudtam megállítani és baromira zavart, de minden hiába volt, csak nem apadtak el a könnyeim. mindenek ellenére az utolsó pillanatig úgy nézett ki, h nem lesz különösebb gond ezzel a nappal, csak simán szar a kedvem és kész. nagyon aranyos volt és vigasztalgatott, gondolom mert múltkor ezt hiányoltam, ölelgetett, meg kedves és aranyos volt, tényleg sajnáltam, h nem apadnak el a könnyeim. de nem rendeztem drámát, sőt, tulképp odébb is mentem, és minden erőmmel azon voltam, h abbahagyjam, de nem ment. tuti egyébként, h a pár érzéketlen nap, plusz a tegnap anyukájáéknál töltött délután feszültségei (arra a nemszerető nőre azért berágtam magamban, vagyis féltékenykedtem, valljuk be, de aztán beláttam magamban, h engem választott helyette ahogy megjelentem és fényévekre jutottunk hozzá képest. de úgy látszik maradt bennem feszültség azért) (ezen a ponton összeomlott még a firefox is, azt hittem minden elveszett, de mivel a blogspot meg szuper, így minden megvan az utolsó betűig), plusz ez a fura szédülős kimerültség hozta ezt ki belőlem, mert így sírni azért nem szoktam. nem sírtam amúgy nagyon, csak tök csöndben folytak a könnyeim mindenféle gondolatok nélkül. esküszöm kétségbeesetten kerestem magamban a godnolatot, ami ezt kiváltja, de semmi, bakker, tök üres volt az agyam, a lelkem, a szívem. nem voltam megsértődve, nem sajnáltam magam, nem voltam rá mérges, nem utáltam, nem volt bennem egész egyszerűen semmi. én se értettem. mondtam is neki egyébként, mikor kérdezte mi van, h szerintem csak fáradt vagyok és ha lehet üldögéljünk egy kicsit csöndben egymás mellett, mert nem tudok mit mondani. mondta, h megérti és aggodalmaskodva kérdezte éhes nem vagyok-e még - reggel ő vett nekem reggelit, mert nekem nem volt időm. de nem voltam. és bár jó kedvem nem lett, igaziból rossz se volt, csak egyszerűen nem voltam másra képes, mint nézni magam elé. próbáltam, meg ő is próbált hozzám beszélni, de nem igazán változott a helyzet. és akkor visszaértünk (külsős munkán voltunk) a mhelyére és ott lett a baj. első körben szépen kussban leültem olvasni, mert tudom, h van még pár kötelező köre ott, amibe a diskurálás is beletartozik a kollégájával (ezt sose értem, de mindegy). aztán már mindenen túl volt, de láttam, h csak nem akar indulni. nem tehetek róla, de tudok dolgokat anélkül, h mondanák. ez szerintem nem extra képesség, bizonyos dolgok egész egyszerűen egyértelműek. szerinte persze kitalálom ezeket a dolgokat. szóval láttam, h nem akar indulni, bár nem túl korrekten ezt nem mondta, csak leült, ahogy szokott, mikor aztán órákig fel sem kel. nem szóltam semmit, kíváncsi voltam mi lesz. az olvasást viszont abbahagytam, mert iszonyú álmosság tört rám és lefeküdtem az asztalra. mármint csak a fejemmel és ott lebegtem félálombna és hallgattam az erőltetett társalgást. nem volt ugyanis miről beszélniük, hiába hozták fel az összes elcsépelt témát, már szerintem ők is unták, így nem kerekedett egyikből sem hosszas eszmecsere. és akkor elkezdett vmit hozzám beszélni, nem is tudom mit, akkor felkeltem, ránéztem, néztem, néztem, aztán döntöttem és megkérdeztem ott tervezi - e kivárni az egy órát. és a választ kikerülve visszakérdezett mit szeretnék csinálni. jobb nem jutott eszembe, mondom menjünk haza. azt tudtam elképzelni, h ő netezik én meg alszom az ölében. nekem ez így, lehet, h furán hangzik, de egy kerek nap lett volna a szar kedvem ellenére is. bár nem mondta, mert ugye nem szokása bármit is mondani, nem akart jönni, így visszakérdezett elmegyünk-e a könyvesboltba. erőm tuti nem lett volna hozzá, de mivel igaziból csak költői kérdés volt részéről, mert maradni akart, nem került sor a válaszomra. és akkor kb itt kezdődött az ordibálás részemről. nem is emlékszem miket mondtam, csak h kurva ideges lettem, maiért nem vá-la-szol. és már ezerszer írtam ettől hogy kivagyok  és nem is értem ő hoyg nem érti ezt, mivel vele pont ugyanezt csinálja az a degenerált felesége. és azon ő is kivan és nem érti a jelenséget. erre ugyanazt csinálja velem. állítólag az a különbség a két helyzet közt, h ő nem olyan stílusban nyomul, mint én, hanem emberi hangon és stílusban kérdezget. ő tőlem és a stílusomtól leblokkol, nem bír válaszolni értsem meg, nem értem meg egyébként, mert nem tudm már háynszor mondjam, h az első kérdésem sosem őrült, csak azután kattanok be, miután NEM válaszol. és akkor azt gondolom, h a kifejezésmódom igenis tükrözheti a lelkiállapotom, mert nem értem miért ne tükrözhetné. sőt, ha nem így beszélek hozz, meg se hall. ő ezt nem látja. vagy nem ismeri be. összességében pedig ő elér bármit is a szerinte rendben levő stílusával? n e m. NEM. mert az a stílus sem normális: abnormális nyugodtsággal és negédességgel kérdezget. nálam sem vezetne sehova, csak jelzem. a performansz tetőfokán aztán köszönés nélkül sarkon fordultam és elviharzottam. olyan ideges voltam az értetlensége és az egész ügy nem korrekt volta miatt (ja ezt nem írtam eddig, h az baszta ki a biztosítékot a végén, h bár abba beletörődtem, h nem lesz velem, ahogy ígérte, mert egyre mennie kell, de azt nem bírtam felfogni, h a rendelkezésünkre álló 1,5-2 órát sem szándékozik velem tölteni, max ha én is ott ülök vele a mhelyén és nézek magam elé és bár talán megértettem volna, mert ugye nem volt túl jó a hangulat, de akkor ezt közölni kell, vagy ne adj isten erőt venni magán és velem lenni, szóval ezen a köcsög sunyiságon akadtam ki), h pár sarokkal odébbról felhívtam és hát ami aztán következett! csodálom, h nem kaptam idegösszeomlást. vagy ő. a stílus változatlan maradt részemről, tehát hadarva, emelt hangon mondtam a magamét lelőhetetlenül, megfűszerezve egy - két követelődző kérdéssel, ami válaszokat akart, majd sikítozta, amiért nem válaszol semmire semmit. ő meg kussolt. ezt így 20 percig csináltuk, mire én már teljesen rosszul voltam, kiszáradt a szám és össze akartam esni (nem ettem semmit egész nap, meg a helyzet is ezt okozza). annyit mondott csak, h őt ez idegesíti és olyan vagyok mint anyukája, és az első felesége (én itt sajnos rákérdeztem, h akkor a mostani felesége a főnyeremény, mert ő nem ilyen*, nem?), és nem bírja ezt a fajta erőszakosságot. én meg nem bírom, ha nem válaszolnak a kérdéseimre. újra a kiindulópontnál, nagyon jó. aztán elköszöntem és mivel nem jött válasz arra sem (sztem amúgy oda se figyelt végig) beleordítottam a telefonba, h mi van , azt se tud?! és akkor mondta elhaló hangon, h puszi és letettük. miután letettük, még mindig iszonyú feldúlt voltam és írni akartam neki egy sms-t, amit olyan sokszor fogalmaztam újra, meg újra, h a végén már nem is értettem mit akarok írni és azt sem miért akarom elküldeni, úgyse válaszolna rá, mert nem tud ugye, szóval a végén hálistennek nonszensznek tűnt az egész és nem küldtem el. megkönnyebbültem, mikor kitöröltem. miután hazajöttem, lefeküdtem és eldöntöttem, h soha többet nem kelek fel. aludtam kb 5 órát, de inkább félálomban voltam, így sajnos emlékszem, h álmomban is folytatódott ez a veszekedős őrület és én teljesen kikészültem tőle. egyébként van bennem egy új érzés, és ez még jobban feldühít, mint eddig bármi, h inkorrektnek érzem a viselkedését. és ez bánt, de nagyon. meg elegem van abból is, h kitalálja, nekem mik az elvárásaim a válaszokat illetően. és azért sem válaszol, mert ő tudja én mit szeretnék hallani és ha azzal ellentéteset mondana, inkább nem mondja. jézusom. bár érzek én is némi ilyesmit  magamban, de azért meg lehet mondani, amit igazán válaszolni akar. csak nem akar megbántani. haha. és ez így jobb? ja, meg a stílusomon kívül mindig felhozza azt is, h ideges és fáradt beszélgetni. na de mindig? hagyjuk már. és az is baromira bassza a csőröm, h a feleségével bezzeg mindent meg akar beszélni (jó, értem, h igen, hisz a felesége, és a házasságát kell megmenteni (???), de azért sokszor inkább olyan a helyzet, mint mondjuk ma is, h simán egy másik emberrel bánik hülyén, nem feltétlen fontos a szerető státuszom). az nyugtat, h ugyanazt kapja, amit én. az meg idegesít, h nem látja a saját viselkedésének tükrét otthon.

most estére nem mondom,  h jó kedvem lett, mert nem, de vmivel talán jobb a helyzet. ilyenkor persze mindig gyorsan felmegyek két társkeresőre nézelődni, de ott is csak az életkedvem megy el és akkor jön az agyoncsépelt kérdésem, h hol a retekben lehet ismerkedni annak, aki nem tud bárhol, mert nem szólnak hozzám az utcán, nem dobják át a névjegykártyájukat a kocsijukból az enyémbe a nyitott ablakon, nem kezdenek beszélgetni velem a boltban, szóval az ilyen hol ismerkedik. basszammegmagamtudom.

Vege az erzeketlen par napnak es most mar mindenen bognom kell. Hurrahurra. Ma 7-re mentem erte reggel mert ilyen rendes vagyok es jottunk dolhozni marmint o. Mindig elmondja mit fog csinalni aznap igy most is. Az eleje ismeros volt mert azt mar hallottam tegnsp us csak tegnap ugy vegzodott h es aztan azt csunalunk amut szeretnel ma meg ugy h es egyre mennem kell. Persze a munka es egy kozt azt csinalunk amit szeretnel. Az egyre menni kell azt jelenti mas szavakkal h megy a no ele a mhelyere. Mert megkerte h segitsen hazavinni a vasaroltakat a piacrol. Es nekem ettol rossz kedvem lett mert tegnap direkt megkerdeztem ezerszer h de ugye nem megy haza rogton es a valasz nem volt. Ezerszer is. Es hat lehet h tenyleg nem kene ilyentol rossz kedvunrk lennem de en az vagyok. Gondolkodtam mert erint ez most meg ennyire es lehet h azert is mert kurvafaradt vagyok es kb szedulok es eszrevettem mar maskor is h ilyenkor mndent nagyon magamra veszek. Ettol persze meg az all h nem tartja a szavat, ami inkabb az h kozbejott vmi, es ez nekem rossz, de megse olyan nagy dolog mint amilyen szovaltas lett belole. En ilyenkor kifirgatom a szavait bebeszelek msgamnak sokmindent szoval nagyon nehez nekem magammal de vele is. Es bar egyik pillanatrol a masikra lehet jo kedvem ezt befolyasolni keptelen vsgyok sajnos pedig az lenne jo. De nem megy. Szomoru vsgyok nagyon. Es o meg hulyeseget beszel en is jaj.

ma megittam a pina colada másik részét és most ugrik be, h azt nem is írtam, h én azt hittem ez egy kókusz - ananász smoothie, de nem, hanem van benne banán is, ami esküszöm csak még jobbat tett neki. eszméletlen finom, csak a jégkockát hiányoltam belőle ma is. ettől nem lehet még csak becsiccsenteni se. ma már a fejem se fájt tőle.

reggel voltam flabeloson. életemben először. remélem lesz vmi hatása azon kívül is, h sokkot kaptam, ahogy rengett rajtam a háj, amit élő egyenesben kellett néznem a tükörben. de hogy így hullámzottam, fúúúj.

egész nap együtt voltunk, ettünk hármasban (én ezt is élvezem, vicces a kollégája), meg ölelgetett teljesen premier plánban nagyon sokáig, amit sehogy sem értek, de sehogy, sehogy, mert az ölelgetést ugyan én kértem, de az életben nem mertem volna a mai körülmények közt még csak közelíteni se hozzá. ilyenkor nem tudom mi van vele, megkattan, vagy vmi. persze én nem bánom és nagyon jó kis ölelés volt és főleg milyen hosszú. a kollégája meg olyan viccesen reagál az ilyesmire, megmosolyogtat. aztán vásároltunk, kocsikat néztünk és épp felment magukhoz átöltözni edzéshez, mikor hívta anyukája, h velem akar beszélni. bár hagytam 2 db névjegyet erre a célra és el is mondtam sokszor lassan és érthetően, h te le fon szám e mail cím is van rajta, de úgy látszik hiába. nem baj. visszahívta nekem és szó szót követett, odamentünk. baszkodtam vagy 1 órát a számítógépükön, aztán megmutatta az összes ékszerét és nekem akart adni egy medált (keresztet), de végül nem, mert nem hordok láncot. és nem az volt, h mondtam, h nem kérem köszönöm, mert nem hordok láncot, hanem előbb kérdezte hordok-e, majd mondta, h jaaa, akkor nem adja nekem, pedig akarta. kicsit félek a kereszttől, úgyhogy jobb is így, de azért érdekes. persze azonnal az jutott eszembe, h vki olyantól kapta, akit utál és sose hordta, meg nem is fogja és ezért. kaptam egy bögre vizet is és majdnem egy banánt is, de azt meg nem eszem. nem könnyű velem. és még az volt, hogy ő meg addig könyveket nézegetett, ami a mániája és egyszer csak kiesett két a4-es kép az egyik könyvből, amin az előző fura nem szeretője volt, akivel előttem találkozgatott és a csaj mindenképp meg akarta kaparintani, de állítólag le se feküdtek. ezt sajnos nem hiszem el, hiába állítja ezt. pont a napokban gondoltam rá amúgy is, h ezt tuti elhallgatja. erre tessék, itt vannak ezek a képek. egyébként nem is értem, nekem eszembe nem jutna képeket adni a még csak nem is szeretőmnek. és tudom, h ő is kapott tőle. nem normálisak.vagy ez szokás? ez a képcsere? mindegy, ezen túl tettem magam és akkor mutatok neki egy képet a laptopon, h jé milyen ruhában vagy a keresztelőn, mire annyit mond, h jé, ott a csaj is közte és a fia közt. mivan?! hát bmeg meghívták egy családi keresztelő ebédjére. ráadásul akkor, mikor mi már 1,5 hónapja találkoztunk. azt tudtam, h eleinte még találkozott vele, hisz azt se lehetett tudni velünk mi lesz, meg hát haverja, nem lehetett megtiltani neki és én kb nem is szóltam soha semmit, bár magamban persze utáltam, mikor tudtam, h találkoznak. de ezt a keresztelőt még csak nem is tudtam. és h a szülei hívták meg. micsoda?! aztán meg, h ő hívta meg, mert berágott a feleségére, h nem ment el és megkérdezte ráér-e ez a nő. nem nagyon tetszett az egész, bár tökrég történt, meg azóta nem is találkoznak, de akkor is. meg h olyan zavarban volt, míg kérdezgettem. most gondoltam utánaolvasok mi tiket írtam akkoriban a blogba és hát pont aznap nyitottam újat itt a blogspoton és az undorító fájdalmaimmal voltam elfoglalva. na mindegy, hagyjuk. amúgy nagyon furán viselkedik otthon (is), szerintem ma, ha az anyja nem járkál utánunk, lett is volna vmi, még ha nem is állhattam volna elő az egész repertoárommal. de az anyukája mindig utánunk jött, eg persze az is lehet, h ő semmi ilyesmire nem godnolt, csak én képzelem szokás szerint. kaptam még egy könyvet anyukájától, ami szar ugyan, de mindenképp olvassam el. jó. kifelé menet meg bemutatott minket vkinek, a fiát persze, mint fia, engem meg, mint a fia bnője. de jó is lenne, ha úgy lehetne engem értelmezni.

jaj a vállam. még múltkor lett vele vmi, mikor a szülinapi hidat csináltam neki. akkor nem is éreztem, h baj lenne, meg még utána az egyéb vigasságok közben sem, na de másnap reggeltől! alig bírom felemelni. eleinte se örültem neki, de gondoltam pár nap alatt elmúlik és nem nagyon foglalkoztam vele. de nem múlt el. gondoltam tornáztatom, de nem nagyon megy. minden irányban mozog, csak nem bírom emelni. mintha nem lenne erő benne és egész testből tudom csak lendíteni. és fáj persze. nem tudom mi legyen, mert nincs kedvem foglalkozni vele. néha még ugrik is egyet-egyet a karom a vállcsonton..

nem vagyok tompa, viszont olyan furán létezem pár napja. nem érzem az idő múlását, elnagyoltan látok és hallok (nem tudom ezt jobban megfogalmazni), borzasztóan vezetek, lassított felvételben reagálok, hülyeségeket csinálok, kész horror. a borzalmas idő sem érint semmilyen szinten, észre se veszem, h esik, vagy nem, h hideg van, vagy meleg. és lelkileg sem érint meg semmi. ez a legfurább, mivel amúgy meg ugye mindent túlreagálok most már jó ideje. így eshetett meg, h egyszerűen nem érint meg semmilyen szinten, amiket a nőről mondott ma és talán tegnap is, már nem is emlékszem. hallom, értem,, megjegyzést is fűzök mindenhez, de nem ugrik közben görcsbe a gyomrom és nem feszül kőkeménnyé a hátam. elég fura érzés. kívánsci vagyok meddig lesz így. meg arra is, h mitől, de ez sose derült még ki számomra. volt már ilyen máskor is ugyanis. na és akkor amiket megtudtam. most vasárnap óta megint szar minden, mert el merte vinni a gyereket családi szülinapra a szüleivel, unokatesóival és ettől megőrült a nő. sztem be fog kattanni, jegyzem meg csöndben. és emiatt jeges a viszonyuk. és ő kérdezgeti, mint mindig, h miakurvaannya baja van, h gondolja a dolgait. válasz semmi, vagy rosszabb esetben szidja a szüleit, de úgy, ahogy még nekem hallgatni is bántó, nem tudom ő h viselheti el és hogy hoyg engedheti ezt egyáltalán. bár persze kérdés, h  mit tud csinálni. semmit, ha nagyon belegondol az ember. már ha a válás nem jöhet szóba. aztán arra megy rá, h szereti-e. igen. szerelmes belé. és most még azzal a részlettel is bővültek ismereteim (mert kérdezgettem, hogy de ilyenkor mit csinál, meg hoyg mondja, meg így, meg úgy - tudom, nem vagyok ép elméjű, de ez most egy ilyen bezsélgetés volt), hogy megfogja az arcát, közelről nézi szerelmes szemekkel (?) és azt mondja, nagyon tetszik neki (?) és szereti és szájon csókolja úgy, h összecsücsöríti a száját az arcával együtt. na, most akkor már mindenki tudja hogy. aztán lefekszik aludni. semmilyen más kérdésre nem válaszol semmit, de annyit se, h menj a fenébe a kérdéseiddel, nem akarok rájuk válaszolni. egész egyszerűen csak nem reagál és nem néz rá. én ezt el sem tudom képzelni, h ez mégis h zajlik élőben. nekem a mániám, h ha kérdeznek, akkor válaszolni kell. ő is csinálja ezt velem néha, és mindig őrült hiszti lesz belőle. a nő által egyrészt visszakapja, amilyen ő, másrészt végre látja milyen baromira idegesítő és h ő se érti, ha neki nem válaszol vki. ő mondjuk annyit szokott mondani, h hagyjam már a kérdéseimmel (ilyenkor egyébként kivétel nélkül követelőzve kérdezgetem hülyeségekről, amikre mondjuk akarnék választ, persze,d e azért belátom, h nem feltétlenül lehet rájuk válaszolni.) szte ez így kb oké, sztem mondjuk nem, de azt nehezményezi, h a nője ennyit se. semmit bakker. semmit nem szól. nagyon durva. és aztán én persze kérdeztem, h ő mit reagált a szerelmes nézéses performanszra és hát azt, h nézett értetlenül, mert hát ha szerelmes belé, akkor nyilván nem viselkedik úgy, ahogy, nem szólt semmit, aztán tv-t nézett és aludt.

voltam ma anyukájánál, h a munkaügyemről beszéljünk. hálistennek rég lehiggadtam már ugye és nem voltak vízióim, miszerint minden bevallódik, meg kiderül, meg mit tudom én. és így is lett. nem volt semmi. anyukája mint egy forgószél, úgy létezik, szóval gyorsan végeztünk is egymással. közben jutott eszembe csak, szóval semmi előre rákészülés, h az ő hazugságából kimosakodjak, úgyhoyg azt azért megjegyeztem és ennyi. arra mondjuk bagy okosan nem számítottam, h megkérdezi majd mi volt a valódi ok, így hebegtem-habogtam vmit holmi hisztiről, amit nem szándékoztam részletezni és kész. értetlenkedett egy sort, aztán részéről is annyi volt. azt mondta annyi idiótaságot látott már életében, h annyira nem akadt fenn, de azért nem értette mi van. aztán kölcsönadott egy könyvet, h olvassam el, neki most úgysincs ideje.

hát nem lehet nekem az utamba állni, csak azért is csináltam pina coládát és épphogy leért, úgy megfájdult a fejem, hogy. erre nem számítottam és nem is értem. még ha jól becsiccsentettem volna, annak örülnék is, de ez? és a pina coládám úgy készült, hogy hirtelen eszembe jutott régi nagy kedvencem, az ananászos-kókuszos smoothie, amit a lidl-ben szoktam venni, amíg annyit nem ittam, hogy már attól fájt a gyomrom, ha ránéztem és ehhez vettem a kis boltban laktózmentes tejszínt nagyon sok pénzért, meg egy apró bacardit szintén nem olcsón. a rumnak nagyon megörültem, mert akar rumot itthon tartani a franc se, úgyhogy odáig voltam, h ez kb egy szállodai minibárba való méret, tehát tökéletes. és akkor ezeket itthon a gondolt arányban összeöntöttem és hát nagyon finom lett elsőre és csak egy kis jégkocka hiányzott belőle, de az nincs, szóval megittam anélkül. és most fáj a fejem. de az íz mindenért kárpótol és van még egy adagnyi anyag :)

azt mondja a felesége, h szerelmes belé. ez normális?

én amúgy azt hiszem, hoyg nem lehet örökre szerelmesnek lenni, hanem a az őrült szerelem átalakul (szinte kibírhatatlan) szeretetté. én jobban is szeretem ezt a szeretet állapotot, mert mikor szerelmes vagyok, akkor kb ön- és közveszélyes is. őszintén szólva borzasztó állapot (ne értsük félre azért). én szeretek már lehiggadva iszonyúan szeretni és szeretve lenni. és persze ennek a szeretet állapotnak is van hullámzása, hol olyan intenzív, h bele akarok halni, hol alábbhagy, amikor 'csak simán' szeretem a másikat. és időnként meg újra bele is szerelmesedek a másikba, ami szintén őrültté tesz, majd újra csendesül. én ezt a folyamatot nagyon szeretem és így tartom természetesnek.

amellett, h ő nem hisz a feleségének, mert hát látványosan, meg érezhetően is nonszensz, amit beszél, mert hát hogy lenne szerelmes belé, hisz az örök szerelemben. én nem. mármint abban az őrült, felfokozott állapotban, amiről most olvasgattam is és amit a mindenféle hormonok okoznak és nem is fenntartható örökre. mert lehetetlen. én, mikor elborít a lila köd teljesen hülye vagyok. alig alszom, bekapcsolva felejtem a tűzhelyet, a zárban hagyom kívülről a kulcsot  és úgy elmegyek dolgozni, majd hazajőve ott találom, keveset eszem, őrölt módjára vezetek, ott hagyom  a pénztárcám a boltban, képtelen vagyok dolgozni, vagy bármire is koncentrálni, ami nem a szerelmemmel kapcsolatos, egyáltalán nem érdekelnek a kötelezettségeim, egyszerűen nem gondolok rájuk és megfeledkezem róluk, stb. ebben az állapotban nem lehet örökre megmaradni, nekem van úgy, h már terhes is. ezt se értsük félre, de azért tényleg szoktam várni, h kicsit csituljon és legyek normálisabb és jöjjön az a szinte fájdalmasan nagy szeretet, ami szokott az őrülten szerelmes időszak után. az is durva, de 'viselhetőbb'. próbáltam vmi értelmes írást találni a témában a neten, hogy megmutassam neki, de nem nagyon van olyan, ami egy az egyben tetszene és minden benne lenne.

na de visszatérve a nőre, h szerelmes. jaj. teljesen hülye szegény, de tényleg. az is a hihetetlen kategória, h szereti, nemhogy az, h szerelmes belé. és persze mindenki más és máshogy fejezi ki az érzelmeit is, és nem beképzeltségből mondom, de nem vagyunk egy kategória ebből a szempontból (sem). a lényeg, h azért ő tapasztal mondjuk engem, meg otthon a nőt és hát szerencsére szemet szúr még neki is (szerintem elég vak bizonyos téren, vagy nem is tudom, információ híján van, vagy nem tudom, hogy mondjam, de nem lát reálisan dolgokat), hogy vmi hibádzik a nő szeretetében és szerelmében. leginkább, h azt sem tudja mi az. amúgy néha már sajnálom ezt a nőt, mert szerintem a teljesen degenerált családjából hozza szerencsétlen a dolgait és annyi mákja van, h fel sem fogja, h baj van, így legalább nem stresszeli magát ezzel. és tényleg könnyebb a tudatlanoknak, azt kell, h mondjam.

ma amúgy nagyon normális voltam, én is megleptem magam. semmi őrült roham, amivel már mindkettőnket kikészítem. nekem is jobb volt így. éreztem magamban, h könnyebben viselem az életet :) ezért bírtam minden hiszti és rossz érzés nélkül pl ezt a beszélgetést vele, ugyanis ez egy hosszabb párbeszéd volt. és akkor kérdezte tőlem, h én szerelmes vagyok-e belé és erre is olyan értelmesen* és őszintén tudtam válaszolni, h hát még én is meglepődtem. büszke vagyok magamra, na. ő meg egyszerre örült a válaszomnak és volt szomorú persze, meg sajnált, de most ez se érdekelt. és persze ő is szerelmes belém, úgy érzi, de sokkal jobban tudja kontrollálni magát. khm. így.

*szerelmes vagyok belé, amin néha sikerül uralkodnom, akkor viselkedem kb normálisan, de legtöbbször ez nem megy és akkor az elborultsági szintemtől függően viselkedem botrányosan. ilyenkor szoktam teljesen kikészíteni. konkrétan agresszív leszek, követelődzöm, vég nélkül erőszakosan kérdezgetem, hülyeségeket beszélek, legrosszabb esetben pedig alpári módon nyilatkozom  a nőről és teljesen behergelve magam vállalhatatlan dolgokat mondok és kérdezek.

jácoták
alítoták
medig

több nem jut eszembe, de ez is bőven sok.

izét innék, pina coladat. azt hittem ez most hétvégén meg is lesz, de nem és én ezt így tovább nem bírom. pedig, ha már koktél, akkor én eddig mojito párti voltam, bár az is igaz, h nem nagyon ismerem a koktélokat, pedig régen még egy koktélkeverős könyvet is vettem magamnak, amiből aztán sose csináltam meg semmit. egyébként meg száraz fehér bor, ami mindent visz és csak ritkán teszek kivételt.

vannak elintézendő dolgaim, amiket a szőnyeg alá söprök vastagon, borzasztó. holnap össze kell szednem magam, h haladjak, mert ez így nem állapot. annyirahülyevagyok.

10-kor bírtam kimászni az ágyból, mert semmiféle életcélom nem volt. jó, hajnal 3-kor feküdtem, az is igaz. szóval azt terveztem, hogy visszatérek az edzés világába, utána pedig a fogorvosokéba, de egyikből se lett semmi, mert ahogy ott reggel vergődtem az ágyban, ezekhez semmi, de semmi kedvem nem volt. délre összeszedtem magam és elmentem hozzá. hiányzott már nagyon. miután végzett elmentünk vásárolni a kedvenc boltjába és egy nagyon izgalmas elsőt hoztunk össze, büszke vagyok rá. magamból mindent kinézek, de tőle sztem ez nagyon szuper és vagány. mármint belőle is bármit kinézek, de akkor is elismerésem a bevállalósságáért. és az a futó rossz érzésem is elmúlt, ami nap közben volt egy kicsit, hogy nem közeledik hozzám, ahogy máskor szokott. már kikombináltam, h otthon újra minden csodálatos és ezért nem. direkt nem kérdeztem rá a hétvégéjére, mert nem akartam hallani, h össznépi szülinap volt és a nő is elment (a gyerek miatt) és most ettől minden szuper. mondtam is neki, miután elmeséltem az én hétvégi kalandjaimat, h ne haragudjon, nem érdeklődés hiányában, de nem kérdezem meg neki milyen volt a hétvégéje. aztán jóval később mégis megkérdeztem, de úgy, hoyg megkértem csak igennel, vagy nemmel válaszoljon és csak arra a két kérdésre, amit felteszek. ez van, de muszáj kontrollálnom a dolgokat, hogy kibírjam lelkileg. mindkét kérdésre igen volt a válasz és mivel nem bírta ki, azonnal beközölt egy harmadik igent is, amire direkt nem kérdeztem rá és ezt ő is tudta. de vhogy erősebb voltam, mint szoktam (van ilyen néha) és még azt a párbeszédet is jól bírtam, ami utána jött a családja témában. nem bánnám persze, ha lenne egy havreja legalább, akinek mindent elmond, engem is, a családját is és nem kéne engem nyomasztania ezekkel, de mindegy. és az elbeszéléséből megtudtam, h a gyerek is vele ment és ettől a nő megbolondult, nagyon összevesztek és ma reggel nem is beszéltek (ez náluk kb 2 percig tart csak sajnos). elmebetegek egyébként. ő azért is, mert nem veszi komolyan, h a nő nem normális és ez csak rosszabb lesz. hát így.

ezt a hétvégét! egy okádék volt. de legalább már itthon is vagyok.

most lefekszem aludni 1 órára. katasztrófa, amit csinálok.

de még előtte annyi, h este küldtem neki sms-t, h nem mondta meg mit szeretne pontosan, h hozzak neki. nem agyaltam rajta órákig, de a körülmények és az sms megszólítása miatt is esetlegesen reménykedhettem (nemistudomvalójában), h lesz vmi, de miután sokáig nem válaszolt beijedtem, h ójaj, rosszul sült el, de aztán hívott, h csak edzésen volt, azért nem írt azonnal és olyan jó volt vele beszélni, annyira aranyos volt a hangja, meg egyáltalán és vigyázzak magamra, meg tudomisén. sze re tem. nem bírok ezen továbblépni most. és bárcsak, bárcsak velem jöhetne. elmondani nem tudom milyen jó lenne, már milliószor elképzeltem.