és ami még az agyamra megy mostanában de nagyon, az az, hoyg mifaszért nem lehet már végre szabályozni, hoyg ne ordítsanak a reklámok a tv-ben?! ráadásul mind más hangerőn ordít. nem nyomkodhatom állandóan a távirányítót, hogy hang le, hang fel. szerintem ezzel az ordítással eleve csak azt érik el, hogy mindenki elkapcsol a picsába.

hát nem elég, hogy szar sincs a tv-ben, még idegbeteg lettem a netrisken is. én eddig imádtam őket, meg dicsőítettem, meg ajánlottam fűnek-fának és konkrétan elképzelhetetlennek tartottam az életem nélkülük. na de ma felbasztak. nem tudom mi történt, de nem elég, hoyg most már annyi faszom keresztkérdést tesznek fel wtf kategóriában, amiket elolvasni se érdemes, még fix, nem változó adatok is kiestek, vagy szándékosan eltűntek a rendszerből, ami baromirakurváraidegesítő! hát mért kell nekem idehoznom az összes iratomat, meg felhívnom anyámat, hogy újra bírjam kötni ezt a fost? miért?! ha tárolja mondjuk a nevemet, akkor hova tűnik az anyám neve, meg a születési adataim, meg az anyám jogosítvány szerzésének időpontja és a többi hasonló, soha meg nem változó adat? baszódjatokmeg. pedig annyira szuperül működött eddig, szinte három kattintás és le is volt tudva az újrakötés.

hogy lehet megint egy csapásra az, hogy  sírnom kell, úgy szeretnék vele lenni. valahogy azok esnek le, amiket tegnap mondott magáról. régebben is hallottam ezeket, de nem voltak rám ilyen hatással. most hirtelen ettől még többre becsülöm, de úgy, hogy kb eltörpülök, meg elnémulok csak a gondolatától is. és itt van az is, hogy pár napja fetrengve röhögtünk a kanapén ugye, és annyi aranyoskodás, meg bújás volt, hogy most is elmosolyodom rajta. szóval ezek így együtt megint beletaszítanak a kínlódásba, hogy mennyire szeretnék vele lenni. örökre. kitől kell ezt kérni? (mindenkinek jobb lenne, csak meglépni nem fogja senki. nekem nincs lépési lehetőségem, mármint normális keretek közt, azon kívül meg nem lépkedek)

tudtam, hogy ahogy leírom tegnap, hogy minden milyen jó most (bennem) vele kapcsolatban, azonnal jön vmi kevésbé jó. még meg is akartam jegyezni, de aztán mégse. és tényleg az lett, hogy kicsit elszomorodtam ma, ahogy beszélgettünk. nem volt semmi extra, csak engem érintett rosszul, amikor azt mondta, elbeszélünk egymás mellet és a kérdéseimből is érezni, hogy nem értem, amit beszél. és hogy neki rosszul esik, hogy azt gondolok, amit, róla. ettől lett szomorkás kedvem. ott és akkor azért, mert rossz érzés volt, hogy neki rossz. tényleg sírni lett volna kedvem, meg megölelgetni, annyira szeretem. de túlzás lett volna, meg a helyzet sem engedte. csak bennem zajlott ez ennyire drámaian. itthon aztán pedig azért éreztem magam még amúgyabbul, mert igaziból én tudom, hogy ő mit beszél, értem és meg is értem, csak igaziból (nem szándékosan, vagy nem tudatosan) provokálni szoktam, mert olyasmiket akarok hallani, hogy bezzeg velem nem úgy lenne, mint most, velem más lenne, csodálatos, természetesen. ennek érdekében hülye, provokáló kérdéseket teszek fel, vagy talán inkább értetlenkedve akadékoskodóakat, amiből úgy tűnhet, hogy nem értem, amit beszél és egyet sem értek vele :( ez tényleg elszomorít és igyekszem változtatni rajta. gondolom ez az én kis játszmám. szuper.

és most az van, hogy újra alig bírok nélküle meglenni, hiányzik nagyon, sajog a csontom, annyira és mást se szeretnék, csak vele lenni. mostanában vhogy sikerült ezeket az érzéseket háttérbe szorítanom, hogy könnyebb legyen mindkettőnknek, de most újra itt vannak nyomasztani. remélem holnapra a derűsebbik oldalamat látom viszont.

nagyon szeretem basszus és egyre inkább (ha lehet ezt egyáltalán még hova fokozni) sajnálom, hogy nekünk esélyünk sincs. olyanokat mond, amiktől megállíthatatlanul tisztul a kép a fejemben, hogy mekkora szerencsétlen idióta vagyok és milyen céltalanul élem az életem, a tudatosság teljes hiányával és hogy ez borzasztó, azonnal változtatni kell rajta. természetesen ezeket nem vágja a fejemhez, sőt nem is velem kapcsolatosak ezek a beszélgetések, csak bennem csapódnak így le. szeretnék vele lenni és normális lenni végre. kérem szépen.

hangosan óbégattam az örömtől, mikor azt láttam a megyeri hídon, hogy pestről budára (másik oldalt nem is figyeltem, de utána fogok járni) megváltoztatták a sebességhatárokat. hát konkrétan 100 végig a hídon 80 helyett, de ami ennél sokkal csodálatosabb, hogy az autóút végén 60 helyett 80-nal lehet menni, aztán a köcsög 40-es kanyarban most simán lehet 60-al hasítani és csak az utolsó pár méteren kell lelassulni 40-re. tökéletes, nem is ragozom tovább. talán még csak annyi, hogy nem is értem hogy bírták egyáltalán kitalálni az előző, abszolút betarthatatlan rendszert. szóval hurrá, csak hogy pozitívan zárjam magam.

szerintem azért nem írok róla, mert most nyugalom van bennem és én a tipikus hisztérikus blogoló vagyok, aki akkor nyíg ide, ha baja van. nem szép, de ez van. úgy veszem észre, hogy mostanában igyekszik velem lenni, és ki tudja miért egyre többet nevetünk, ami nekem nagyon jól esik. eddig is nevettünk, de biztos más vmi, ha mostanában szemet is szúr. ma is nyihogásig röhögtem és olyan jó volt. persze az is, hogy sokáig itt volt. én már nem is kérdezek, csak igyekszem kiélvezni a jót. na jó utóbb néha kérdezgetek, hogy ezt most hogy, de nem forszírozom annyira a tényeket. szóba került, hogy elmenjünk londonba egy napra jövőre. ezt csak megjegyzem, mert nem nagyon hiszem, hogy rá bírja venni magát. pedig találtam egy napot februárban, amikor nagyon olcsó a jegy. reggel mennénk, este jönnénk - legjobb. voltam már így párizsban és annál menőbbet, mint egy retiküllel a hónom alatt elröppenni egy másik országba, el se tudok képzelni. tényleg csak mintha a következő sarki boltba ugrottam volna le.

nagyon aranyos egyébként, bár mostanában asszem sokat látom vergődni megint. már hogy magában belül. nem tudom perpillanat mi megy pontosan otthon és jó így. ez az ő játszmájuk. még mindig extrém jóképűnek látom és nagyon szeretnék vele lenni, és még mindig esélytelen az egész. hát ennyi.

szeretnék írni a legfinomabb levesről, amit én főztem, meg az ízfokozóról, amit gyűlölök, aztán a legfinomabb krém illatáról, aminek ijesztően a függője lettem, és róla is, természetesen. de nem írok, mert nem tudom mi van velem.

mostanában folyton vacsoracsata ismétléseket nézek. így pár év késéssel még el is bírom viselni. biztos most értem meg hozzá. de nem ezt akarom mondani, hanem hogy a szegény noxszilvi típusú lányoktól én sikítozni kezdek. ilyen szerénység és prüntyögés egész egyszerűen nincs. mármint hogy ne legyen.

negyedik napja fáj folyamatosan az alhasam. elegem van belőle. és nagyon szeretném tudni, hogy mitől. és nem érzem, ha pisilni kell, csak amikor már még sokkal jobban fáj attól is.

egész nap igyekeztem nem panaszkodni, de most már muszáj. a torokgyíkom van és kész, remélem elmúlik. az antibiotikum elfogyott (de még 10 napig hat), öblögetek hát sós vízzel. elvileg jó lesz, annak ellenére, h mára sztem rosszabbodott, mert eddig nem fájt, most meg igen. és hogy ne csak ennyi bajom legyen, fáj az alhasam is és hiába vettem már be algoflexet, meg nospat is, nem változik semmit. azt se tudom miért fáj. eredetileg azt hittem azért, mert megjött. csak azt furcsálltam, hogy nem hat rá a gyógyszer. meg nem is szokott ilyen sokáig fájni. meg ennyire se talán. így felmerült, hogy más miatt fáj. de mi miatt? nem szokott így fájni. olyan gyulladt érzés, azt hiszem. de legyen bármi is, miért nem múlik el gyógyszerre? egy fél percre sem. nagyon zavar és az egész napom tönkretette és idegbeteg hisztibe kergetett. mondjuk ehhez az is hozzájárult, hogy a mandulámra való tekintettel gondoltam, hogy ma nem megyek sehova, mert rosszabbodott ugye és megőrültem itthon. délután 1-kor keltem, 3-kor már sötét volt és ettől is nagyon megzavarodtam. szóval ez egy igazi fos nap volt.

a megszépítős műsorra kapcsolva mit látok? hogy melltartó nélkül flangál benne a megszépítendő nő. innen nem nehéz nyerni. melltartót rá és máris szebb lesz. bakker.

én régen nagyon jó helyes író voltam. most pedig már jó ideje egyszerűen képtelen vagyok megjegyezni pár szót. igaziból szentül hiszem, hogy mindig a másik verzió jó, mint ahogy leírom, szóval változik bizonyos szavak helyesírása. ilyen pl a kíváncsi, amit most véletlen eltaláltam, de egyébként mindig rosszul írom le az i betű rövidsége, illetve hosszúsága miatt. a dícsér-rel ugyanez a helyzet. tessék ezt pl rosszul írtam most. dicsér a jó, de mért vannak ezek ellentétesen? ezért nem tudom megjegyezni, most esik le. aztán van az egyszercsak, amit annyira szeretnék egybe írni, de nem lehet ugye. néha azért megteszem, hogy jó legyen nekem. de miért nem lehet egyébként? egy szó az szerintem. a végülis-t se értem mitől két szó. úgy értem nem lehetne, hogy végre összevonódjanak ezek? és akkor van az egyelőre is, amit nagyon szeretnék egyenlőre-ként használni, de erre még csak gondolni se merek, hát tisztában vagyok én vele, hogy mást jelent, de akkor is. nehézséget okoz még a híjján szó, mert mért nem két l az? híján. hát hogy néz így ki? biztos van még, amit nehezen bírok feldolgozni, egye(n)lőre ennyi jut eszembe.

ma még azt árulom el, most, hogy végre fél órája nem fáj a fejem 3 nap után, hogy tegnap megragasztottam a körmöm pillanatragasztóval. és eddig nagyon jól funkcionál. beszakadt, de olyan lent, hogy még ha akartam se lehetett volna odáig levágni. azért történnek velem ilyenek, mert olyan ügyesen szoktam körmöt reszelni, hogy oldalt kicsit belereszelek, aztán ahogy az a rész növekszik felfelé, egyszer csak elkezd beszakadni.  kíváncsi vagyok a ragasztó meddig segít rajta. le is fogom lakkozni a hosszabban tartó siker érdekében.

kész a zúzapörkölt. nagyon finom. mivel nagyon ráérek és nem nagy mennyiségről van szó, kiszedegettem belőle a paradicsom héját. azzal tisztában vagyok, hogy ezt főzés előtt kellett volna leszedni, de mivel koktél paradicsomot használtam, hát köszi, nem. mivel nem volt csak csípős pirospaprikám, csemege piros aranyat (életemben kétszer vásároltam eddig piros aranyat, anyukám pedig sztem soha) tettem bele. na most hogy a piros aranytól, vagy mitől, de érdekes lett a szaft. olyan krémes. ma már többet nem főzök, ígérem.

update: önkritikát gyakoroltam és be kell vallanom, hogy bár betömtem így hajnal 1-kor az egész pörköltet, nem pörkölt, hanem paradicsom szósz íze volt a szaftnak. hm.

a pörkölt pörkölt ízű, csak kinézetre fura a már említett paradicsom és paprika darabok miatt. nemrég ettem bnőmnél pörköltet és amellett, hogy iszonyú finom volt, a húson kívül semmiféle darabok nem éktelenkedtek benne. hm.

még mindig főzés. életem legeslegfinomabb levesét rendeltem hétvégén, amit sajnos a tejföl miatt végül csak megkóstolni tudtam, aztán cseréltünk és nekem egy ízetlen erőleves jutott. attól függetlenül, hogy nem ehetem, érdekelne a receptje. a neve kapros libazúza leves volt, de a net nem mondja meg hogy kell főzni. ha valaki, aki erre jár és tudja, ne habozzon megosztani velem. egyszerűen annyira finom volt, amit elképzelni se lehet. igaziból talán vadas íze volt, amilyet a nagymamám csinál, de nem tudom, hogy valóban úgy készül-e, vagy csak nekem hasonlított annyira.

pörköltet főzök. lehet, hogy főztem már valamikor, de arra se emlékszem, hogy valóban főztem-e, arra főleg nem, hogy hoyg kell. nekem ezek a magyaros ételek az érthetetlen kategóriába tartoznak. milyen jó háziasszony vagyok, ugye. na szóval most főzöm. már rotyog, vagy mit csinál magában. a kérdésem ezen a ponton, hogy a paprika és a paradicsom mikor szűnik meg darabos lenni. mert a kész pörköltben nem szokott paradicsom és paprika darab lenni szerintem. haha. jókat mulatok magamon.

fürtökben lóg a mandulámról a genny. én még ilyet nem is láttam. és nem fáj. és lázas se vagyok.

az imádott sumamedemtől annyira rosszul lettem éjjel, hogy azt hittem ennyi volt. savat csinált gondolom, ami olyan hányingerben és hirtelen gyomorpuffadásban végződött, hogy alig bírtam utánaolvasni, hogy bevehetek-e savlekötőt vagy sem. nem tudom mit csináltam volna, ha nem, de szerencsére lehetett. nagyon sokára lett jobb, már épp ahhoz gyűjtöttem az erőt, hogy felhívjam az ügyeletet, hogy ilyenkor mégis mi a frászt kell csinálni. és még van 2 szem gyógyszer. remélem nem ismétlődik meg a ma éjjeli dolog és hogy elmúlik tőle a genny a mandulámon.

a hétvége egyrészt nagyon nyögve nyelős volt, hogy mozdulni se tudtam, másrészt meg álomba illően tökéletes. bárcsak ne lennék álmos leírni.

a bioparoxról még mindig azt gondolom, hoyg csodaszer, bár sajnos jelenleg csak pénzkidobás lett belőle. egyik pillanatról a másikra ugyanis hihetetlen gennyek lettek a mandulámon. olyan érdekes, hoyg nem is fáj, meg lázam sincs, azt hittem, gyógyulok, ezzel szemben sokkal rosszabbra fordult a helyzet szép alattomosan. most este éreztem, hogy mintha ételdarab lenne a mandulámra ragadva, amitől fura a nyelés. persze tudtam, h nem étel, de azért arra, amit a számban láttam nem számítottam. mivel ez éjfélkor sokkolt, el is szaladtam az ügyeletre. persze nem hittem, hogy nem bírnám kivárni a hétfő reggelt, de tudom, hogy ez pár óra alatt még durvább is tud lenni és legalább azt előzzem már meg, ha lehet. ráadásul kb 3 utcára jártam tőlük épp, szóval nem lehetett nem bemenni. nem mondom, hoyg örültek nekem, de sose örülnek, akármivel megyek. pont akkor jött ki az egyetlen beteg, mikor bementem és mivel nem sok kérdés fért a diagnózisomhoz, én is 2 perc alatt kint voltam, nem sok vizet zavartam. mivel nekem csak a sumamed hat, azt irattam. persze húzta a száját a dr nő, h na majd én mondom meg mit kérek, de nem akadékoskodott szerencsére. múltkor erőszakkal mást írt fel a körzeti asszem, hoyg nem lehet mindig ugyanazt szedni. aha. kb 3 héttel tovább voltam beteg, mint amúgy, mert természetesen nem hatott, amit adott, sőt az sem, amit utána felírt, csak a sumamed, amit aztán kiköveteltem. szóval nem szeretek a sumameden vitatkozni, ha lehet. remélem most is beváltja a hozzá fűzött reményeim és pillanatok alatt eltünteti azt az ocsmányságot a manduláimról.

a bioparox tényleg csodaszer.

tegnap meg lett ugyan tőlem vonva, mert a felsőbb hatalmak, amin érdekes módon nem sértődtem meg, hanem tisztelettudóan elfogadtam és különben is mindennél jobb volt az, hogy együtt aludtunk egy pár órát, azóta rettenetesen érzem magam egyedül az ágyamban és mást sem szeretnék jobban, mint őt bele. édes istenem.

(és nem nagyon értem, de ébredés utánra elmúlt az előtte való húzódozás. legnagyobb örömömre, tenném hozzá. egyébiránt nem vagyok benne biztos, hogy nem leteperés volt-e titkon a kívánsága. az is lehet, csak ha nekem nemet mond erős indokkal, utána nem fogom leteperni, hanem belátóan fogok viselkedni)
 

lehet, hogy felfáztam. nagyon örülök, mert így is van épp elég bajom, ez még nagyon kellett mellé.

semmi nem volt előre megbeszélve és nekem már illúzióim se voltak az eddigi tapasztalataimra alapozva. elfogadom a semmit is és kész. aztán azt mondta bemehetek a mhelyére. jó. gondoltam üldögélek ott a hidegben 1-2 órát, aztán ő megy haza és ennyi. de vhogy úgy alakult, hogy nem, hanem munka után menjünk enni és abból meg az lett, hogy én vezettem és elég messzire mentünk, ahova mindig is kérleltem, hogy menjünk. ügyetlen a felvezetésben, aminek nem tudom mi az oka és sajnálom is emiatt, mindenesetre étteremben ettünk végül és nagyon jó volt. örültem, hogy ott vagyunk, hogy együtt vagyunk, hogy rám szánta az idejét, hogy örül, hogy én örülök, nagyon aranyos volt és végig élveztem mindent.

élvhajhász furaságokat most is csinált persze, de ezekre én már inkább nem figyelek, komolyan meg véletlen sem veszem, mert mint szintén eddigi tapasztalataim mutatják, nem szabad. szóval kapok tőle egy gyűrűt, ha hordom. hordanám? persze mondom, ha el is veszel mellé, akkor nagyon szívesen. no comment. aztán újra megbeszéltük, hogy milyen jó lenne nekünk együtt, de mivel otthon rohamos fejlődésnek indultak a dolgai, még a nyomor se álmodjon. a mondat második felét én teszem hozzá, mert sztem így van. ő úgyis másképp magyarázná, mindegy is.

köszönöm ezt a napot itt is. kis aranyos.

kezdődő torokgyíkom van, és nem tudom mit kell csinálni, hogy ne fajuljon el, ahogy szokott. eszembe jutott ugyan a bioparox, amit csodaszerként tartok nyilván, de nem tudom, hogy erre is jó-e. kiderül.

egy fél vagyonért vásároltam most bogyókat (vitaminok, étrend kiegészítők, amiket az ir specialista banya írt fel anno), amik szerintem nem hatnak, meg feleslegesek és fuldoklok is reggel, mikor próbálom lenyelni az egy maroknyit akármit. most bővítettem a tárházamat d vitaminnal, amit a banya ugyan nem írt, de én meg azt gondolom, h kell. egyrészt. másrészt meg nem káros az? na mindegy, szedem inkább tudatlanul és kész.

és vettem teszteket, mert imádom a teszteket. meg arra aztán várhatok, hogy majd időpontot kapok a bőrgyógyhoz, aki majd mintát vesz, meg elküldi, meg kitenyésztik, meg faszom. egy múltkori leletem se láttam azóta se. úgyhogy majd most én tesztelek. gyanítom ez is csak pénzkidobás volt persze, de mindegy. nem költhetek már semmire, pedig kell farmer, meg kabát és hát miánál annyi jót olvasok mindenféle babaillatú krémekről és én se találok magamnak megfelelőt soha, szóval a most próbálgatott gyógyszertári után esetleg kipróbálhatnám a babaillatút is. hátha. de nincs már miből ilyenekre költenem.

Teljesen altalanos, h kerdezek vmit viccbol, de o ezt nem erti es oszinte monologba kezd bazihosszan, nekem meg kozben rossz kedvem lesz, mert nem erre lenne szuksegem, hanem arra, h a kerdesem stilusaban kapjak egy rovid valaszt. De nem, mert egyszeruen nem is erti se az atvitt dolgokat, se a trefat. Nagyon fura.

jaj nagyon jó a gazda párt keres című műsor, hát nem lehet rajta nem röhögni. ezek a nők?! nagyon jó. vajon mi értelme amúgy a műsornak? mert hogy egy pár se lesz azért az borítékolható.

nem sok kedvem van leírni a jókedvű kis tündérkéből őrjöngő barommá változásomat ma, de mégis le fogom. egy ártatlan telefonhívásból fajult el a dolog. nem is értem minek hívtam fel őt. már hetek óta rá van bízva ez a rész. mindegy felhívtam. és mondott egy olyat, amitől kettő perc alatt sík ideg lettem és magamból kifordulva közöltem, hogy akkor én most odamegyek hozzá és sikítozni fogok. és így is lett. nem tudom honnan veszem ehhez a bátorságot. egyébként nem sikítoztam igazán, de nem is voltam éppen visszafogott. és amennyi baromságot összehordtam! nem is értem honnan szedtem azt a sok hülyeséget. java részük nem is vágott témába, de ha igen is, minek nekem okoskodni. próbálok gondolkodni, hogy miért csinálhatom ezt és asszem azért, mert van vmi a viselkedésében, ami iszonyatosan felbasz, de eddig csöndben intéztem magamban, nem rendeztem ilyen kirohanásokat. mostanra viszont nem bírok többet befogadni. kibuggyan belőlem az ingerültség. nem is tudom igazán részletezni. a legbosszantóbb, hogy azt hiszi, tökéletes e tekintetben és nem hajlandó megfontolni sem, hogy amit mondok az esetleg igaz. én meg annyira látom, hogy a feleségei is tuti az ilyen jellegű dolgaira ugrottak. így érzem legalábbis. az egy dolog, hoyg mit gondolunk magunkról, de nem feltétlen van az mások szerint is úgy. persze én mondom, aki egy agyrém, de ettől függetlenül nekem is lehetnek jó meglátásaim. hagyjuk, hátha majd máskor jobban meg tudom fogalmazni.

miután kidühöngtem magam és végre ő is beszélt, nem csak hallgatott, próbáltunk beszélgetni. és akkor vhogy vmi rosszra fordult és az általam legjobban gyűlölt mondatait szedte elő, amik szerintem tipikus előzményei az ajtócsapkodásnak, artikulálatlan ordítozásnak, tányér földhöz vágásnak, mert nem lehet erre mást reagálni. én egyiket se csináltam, csak ültem, nem bírtam semmit szólni és sírtam befelé. aztán pár könnycsepp erejéig kifelé is, de nem vette észre, vagy nem biztosan. közben aztán vmit csak észrevett, mert elkezdte kimagyarázni magát, ami közben arra gondoltam, hogy muszáj lenne legalább ezt méltányolnom, meg hát azt kapom vissza nyilván, amit adok. (bár nem ok nélkül kezdtem a mai előadásomba, az is csak reakció volt az ő baromságára). na szóval, nem bírom értelmezni azt a kommunikációt, amiben olyan felcsattanások vannak sorozatban a másik fél részéről, hogy:

- jó, akkor nem!
- jó, akkor egyedül megyek!
- jó, akkor ne gyere!
- jó, akkor nem mondom!

nem értem ezt a közlésmódot. jó ideje keresem a neten, hogy mi ez, de semmit se találok rá. gondolom nem tudom a szakszót. mert abban biztos vagyok, hogy van erre vmi kifejezés. azt hittem, hogy passzív agresszió, de a leírások szerint nem. legalábbis én így értelmeztem. de akkor mi ez? miért csinálja és hogyan kell reagálni rá? olyan érzésem van közben, mikor ezt használja, hogy arrogánsan (ő szerinte egyébként nem arrogáns) lezárja vele a témát, hogy ne lehessen többet mit mondani rá a másik félnek attól függetlenül, hogy akart-e még reagálni bármit is. ez általában olyat vált ki belőlem, hogy vissza akarjam fordítani a dolgokat, meg magyarázni/magyarázkodni, vagy mittudomén. szóval én nem ráhagyom és elrohanok, ahogy amúgy tenni szeretném, mert vmi nem engedi, hogy ott hagyjam a szituációt. akkor és ott is tudom, hogy valójában ordítani akarok, rávágni az ajtót és elszaladni, de mivel ezt vállalhatatlannak tartom, inkább maradok. miért csinálom ezt? van bennem vmi félelem, de nem tudom pontosan mi. hogy vmi visszafordíthatatlan történik. még ha el is szaladnék, nagyon rosszul érezném magam kb 2 perc múlva és vissza akarnék szaladni, hogy elnézést kérjek. teljesen hülye vagyok. szóval én se vagyok normélis, ez nyilvánvaló, de mi az, amit ő csinál?

már közben is jeleztem neki, hogy ez most nagyon sok és nagyon rosszul érint, hogy pont tőle kapom, de észre se vette, hoyg beszélek, annyira benne volt a szerepében. én meg nem tudom mitől pontosan, de szinte fizikailag rosszul lettem és úgy éreztem, ha még tovább mondja, megsemmisülök. nagyon durva volt.

sose fordultam még be ilyen látványosan a jelenlétében. szemét vagyok, de kíváncsi voltam mit csinál. és hát nem semmi olyat nem csinált, ami szimpatikus, vagy általam elvárt lett volna, hogy legalább az utolsó pillanatban megmentődjön a helyzet. szerinte a felesége érzelmi analfabéta. szerintem meg ő. mármint ő is. pont ezért is vannak együtt. gondolom a minimum lett volna, hogy megölel, de csak toporgott és egyáltalán nem tudta mi legyen. gyönyörű tapasztalások ezek, azt kell mondanom.

és rengeteg fura dolga van még, amikről nekem szent meggyőződésem, hogy gyerekkorából hozza, de ezt nem hangoztathatom, mert nem hisz az ilyesmiben, meg mindenkinek lehet minden baja a gyerekkora miatt, szóval tökmindegy. a probléma, hogy nem hajlandó tudomást venni ezekről és javarészt (letagadná) azt hiszi, hogy ő jól csinálja a dolgait. hát nem.

na, hát mostanra iszonyúan fáj a gyomrom, de úgy, hogy a hátam is hasogat belé és a nyakam felé terjedve a torkom is fáj tőle. így fájt akkor is, mikor először orvoshoz mentem és kiderült a reflux. de ez most mitől? tényleg a levestől fájna? még ha beletettem volna a pár hónapja lejárt leveskockát, akkor talán érteném, de nem tettem bele és semmi másról nem gondolnám, hogy ezt okozza. vettem be gyógyszert és várom, hogy jobb legyen. na de mi lesz így azzal a finom levessel? egyébként érdekes, mert nem éreztem evés után, hogy savam lenne tőle. fenébemár. még valami mára?

bár lelki nyugalmam megingathatatlannak tűnt, délutánra minden az ellenkezőjére fordult és nekem azonnal norbi somlóit* kellett szereznem (pedig egyáltalán nem szoktam édességgel gyógyítani a lelki bajaim, egyszerűen nem szokásom). de nem volt norbi somlói a boltban, így a többi somlói felé kezdtem kacsintgatni. láttam, hogy kétféle van. elég volt csak rájuk nézni és rögtön furcsálltam vmit. megnézegettem őket közelebbről is, doboz, benne lévő cucc és teljesen azonosnak tűntek. na mondom hol a gyártó. és hát tessék, mind a kettőt ugyanaz a cég gyártja, csak az egyik puccos papírban van, a másik meg sima sparosban. és 100 forint köztük a különbség. a kurvaanyjukatdekomolyan.

* a norbi somlóiról borzalmakat olvastam ma. amúgy nem eszem norbi termékeket, mert hosszú távon megfájdul tőlük a gyomrom, meg szerintem nagyon sok szemetet beletesz, de ez a somlói azért csak lecsúszik. annyira jó, hogy egyáltalán nem édes. nem szertem a nagyon édes ízt. egy baja van, hogy nem érződik benne a rum. meg nincs benne dió. és a mazsola is ízetlen benne :D

azt kell. hogy mondjam, nagyon finom levest főztem. a második tányérral eszem épp belőle. azt még mindig nonszensznek tartom, hogy órákig kelljen főzni, de a másfél órával sztem még így is elég jól megúsztam. képtelen voltam feldolgozni a normál húsleves főzést és inkább úgy csináltam, ahogy vmi régi tankönyvemből rémlik (igen). olyasmi volt, hogy megpirítjuk előbb a húst, aztán kezdjük el főzni. ennek mindenféle oka van, de engem csak az érdekelt, hogy esetleg kevesebb ideig kell főzni. és mivel az alsócombfilét és a zúzát szeretem, azt főztem bele. kétlem, hogy recept szerint lenne ilyen, de nyilván pont bármiből lehet főzni. félidőig még szomorkodtam, mert a szokásos víz íze volt a levesnek, de aztán beleöntöttem egy csomó ételízesítőt és akkor csoda történt. én alapvetően ételízesítő ellenes vagyok, csak mert, de be kell látnom, hogy anélkül nem igazán lehet főzni. meg mióta találtam olyat, amiben semmi szerintem káros nincs, csak só, meg szárított fűszerek, azóta bátrabban használom. semmi ízvarázs és hasonló, nátrium glutamát, meg tartósítószerek, mert attól hányok. örülök, hogy ilyen hosszan tudom mondani a semmit a főzésről (is). annyi még, hogy olyan könnyed lett ez a leves és mégis ízes, ügyes vagyok, na. semmi mellék- és utóíz a szájban, semmi zsírosság. hahh.

recepteket nézek. hát nehéz. sima húslevest "akarok" csinálni, erre ebbe botlok: sörös vadmacska leves. úristen mondom és tágabbra nyitom a szemem (az álmosságtól még mindig csak résnyire van nyitva órák óta). és akkor látom, hogy sörös vadmalac leves. számomra egyik sem a fogyasztható kategória, de a második csak hihetőbben hangzik.

én nem tudok levest főzni (se). nem is szeretem, mert mindig is nonszensznek tartottam, hogy kanalazni kell. olyan, mintha egy nagy zsák mákot nem csak simán átöntenék egy másik zsákba, hanem kávéskanállal kéne átmeregetnem. olyan reménytelen érzés nekem a levesezés. ezért inkább inni szoktam egyébként, ha már leves. pohárból, bögréből. fel nem foghatom mitől lehet, hogy valaki "leveses". nekem a leves kín. ráadásul nem tudok levest ÉS főételt is enni. vagy ez, vagy az. (desszert meg abszolút szóba se jön ebéd után). viszont valamiért most úgy érzem, levest kell főznöm. meg kell tanulnom, hogy úgy mondjam. mert nekem a leves készülésének módja is felfoghatatlan. sose csináltam még nem ízetlen levest. nem is értem hogy lesz belőle ízes étel. tudom, tudom, ez már a weird kategória. szóval most, hogy kitartóan kísérletezek a húsos ételekkel, eljött a levesek ideje. nagyon kíváncsi vagyok őrjöngve öntöm-e ki a végeredményt, vagy kedvet kapok levesezni.

lehet, hogy a tegnap papírpohárban felszolgált tandori csirkeleves hozta  meg a kedvem, nem tudom.

még annyit, csak a feljegyzés erejéig, hogy ma abszolút rendhagyót éreztem. soha ilyet ezelőtt. meg is döbbentem rendesen, de örülök neki és remélem ez így is marad és végre előre visz már valahova legalább ez az utamon, ha már én magamtól képtelen vagyok haladni.

gondoltam becsukom kicsikét a szemem, igazán csak pihentetem picikét, mert már a fejem se bírom tartani a nyakamon. a kólalájtot magam mellé tettem a földre a csipszet meg a hasamra.* hogy csak becsukom a szemem kicsit. aztán jó pár órával később a kisállatka megelégelhette az esti programunkhoz** való negatív hozzáállásom és megbökte a cuki szőrös kis orrával a lelógó bal kezem*** és arra felriadtam, hogy jézusom hol vagyok, mitörtént. ijedtemben benyomtam az egész zacskó csipszet, még most azt csámcsogom és ittam egy csomó kólát. remélem segít a mislenbabára dagadt fejemen, a sajgó számon, ami mintha meg lenne smirglizve szépen körbe és az összes fájó tagomon. mindenem fáj. a jobb karom konkrétan zsibbad tőből. a vállam talán elfeküdtem, de a csuklóm már napközben is fájt a tenyeremmel együtt. a jobb forgómról ne is beszéljünk.  egyelőre továbbra is kómában vagyok, ami jó és szaladok is aludni, de ha most majd jól felélénkülök és hajnalaig nem tudok elaludni, akkor sikítozni fogok. a kisállat meg egy tündér, hogy felkeltett, most persze az ő feje bólogat a szőnyeg közepén. lehet, hogy őrzünk valamit, amiről nem tudtam és moost, hogy látja én fent vagyok, ő végre lazíthat. reménykedem benne, hogy semmi kalandosat nem csinált, míg öntudatlanul hevertem, mert összességében végtelenül fegyelmezett és rendes, de ha alkalma adódik, azért igyekszik elhajlani valami rossz irányba. eddig úgy csinál, mint aki ártatlan, bár eleinte riadtnak véltem a tekintetét, amit vallomásnak vettem, de még sincs erőm most nekem ezzel foglalkozni. épségben van, ez a lényeg egyelőre. megyek aludni. minden csupa csipsz bakker.

* már ezt is őrületemben vettem, amúgy nem szoktam. mármint csipszet.
** a benne való gyönyörködés, ahogy fekszik, alszik, jobbra dől, balra dől, eszik, iszik, szaladgál, levegő akrobatikus mutatványokat mutat be futás közben.
*** fajtájához híven szeret bökdösni, ami olyan, hogy nagyon röviden és viszonylag erősen szó szerint belém bök. nagyon cuki. ezt akkor is csinálja, ha útban vagyok neki a szőnyegen. hát haha. én, neki, útban.

én annyira fáradt vagyok a hajnali egy óra alvás, az egész napos elfoglaltság és a mostani hazaesés után, hogy teljesen kikészültem hirtelen attól a látványtól, ahogy falusimariann letépte a szexi fehér inget az árpaattiláról vmi táncos műsorban. én is letépném.

nyilván nincs erőm most részletezni, de legalább pár szóban ide vetem, hoyg az utóbbi napokban milyen furán érzek. kinyílt a szemem, kitisztult a tudatom és egész más szűrőn keresztül látom most őt. tudom, hogy nem ő másabb, mint eddig, hanem én látom másnak. a bennem dübörgő hol jó, hol rossz változtatja őt a szememben. most kicsit meg vagyok erősödve, nincsenek olyan rohamaim,  mint pár hete és ettől könnyebb őt is normálisabb ésszel látnom. perpillanat rettentő bonyolultnak, távolinak és érthetetlennek tűnik ő is, az élete is, meg minden körülötte. nem is értem az egészet. meg őt se a saját élethelyzeteiben. ahogy reagál, ahogy gondolkodik, ahogy érez. semmit se értek lényegében.

a dilemma már megint, hogy ha nyolckor kelnem kell, akkor érdemes-e lefeküdni. azt hiszem igen. hajat mosok, fürdök és lefekszem. hogy hogy várom a reggelt. haha. negyed hatkor egyébként feltaláltam a spanyol viaszt, amitől boldogságom határtalan, mert a módszer teljesen hangtalan lett, sokkal pontosabb, könnyebben kivitelezhető és egyszerűbb. ez sose jutott volna eszembe, ha nem hajnalban állok neki az ügynek.

épp a végére kapcsoltam vissza, állva tapsol a keresztesildikó, a nagyferó meg dicséri. tudom, hogy minek nézem, ha nem bírom, de ez mi?! jaj.

le fogom cserélni a tv-t, bakker. minek nagy, meg minek lapos, ha egyszer nem jön át rajta az x faktor. hát most is teljesen rosszul lettem ettől a dávidtól (?), a közönség meg ott őrjöng, a mentorok kivannak a gyönyörűségtől, a csávó meg ordít örömében. mivan?! lebénultam, nem kapcsolok el, itt van a hisztikirály, most már megnézem. szegény egyáltalán nem bírja ezt az egész nyomást, minek kínozzák? és bazdmeg most énekel??? (ha már sok kérdőjelet írok nagy a baj) írjon már ide vki vmit ezzel kapcsolatban, hogy ez jó? konkrétan bántja a fülem. elkapcsoltam, mert sírni fogok helyette is a végén :(

most, hogy véletlen tv előtt vagyok x-faktor időben, gondoltam megnézem. de már nem gondolom, mert még mindig benne van a zámbó krisztián. sajnos nagyon zavar. a többiek is, de olyan könnyebbség lett volna, ha legalább ő nincs.

hát jó lett ez a kaja, basszus. nem is értem. végig azon gondolkodtam félálomban, merthogy már nagyon álmos vagyok, hogy a disznó az most az a hús, ami idővel megpuhul, vagy pont ellenkezőleg, egyre keményebb lesz. megpuhult. hát hurrá. és van vmi íze is. azt nem tudom hasonlít-e bármire is, a mire kéne, de nem rossz. viszont eddig főzögetni egy ilyen egészségtelen kaját, hááát. nem hinném, hogy azon leszek, hogy gyakorlatot szerezzek belőle. kivéve, ha a férjem kéri. neki már kb bármit főznék, ha lenne.

közben meg fáj a gyomrom, nem értem miért.

főzök. most. hajnali negyed kettőkor. tejfölös, gombás sertéspörkölt. talán. nem értek ezekhez az ételekhez egyáltalán. otthon sem eszünk ilyesmit kb soha. és én sehol máshol se. nem is értem mi vitt rá erre most és hogy mért nem bírtam ki holnap délig, hogy nekiállhassak. a recept hússzori elolvasása után képes voltam már a második lépést elrontani. hiába volt érthetően leírva, hogy felteszem a hagymát, aztán a fokhagymát, majd a húst, főzögetem, fűszerezem és nagy sokára teszem bele a gombát, képes voltam hangos méltatlankodás közben a hagymára rátenni a gombát. közben nagyon sokszor ellenőriztem az okostelefonomon, h tényleg így kell-e eljárni, mert ez így nagyon fura, de minden újraolvasáskor megnyugtattam magam, h igen. nem is tudom hogy esett le végül, hogy amit gombának olvasok konzekvensen, az valójában fokhagyma. így aztán kiborítottam a hagymás gombát egy nagy lyukú szűrőbe és lemostam róla. közben áldottam az eget, hogy soknak találtam a felaprított hagymát és nem használtam el mindet. így volt mihez nyúlni. és akkor újra kezdtem. ezek után már csak ott akadtam el, hogy érzés szerint kell fűszerezni. és akinek nincs hozzá érzése? úgy értem elsőre fogalmam nincs mit érzek ez ügyben. mindegy, szórtam, ami a kezem ügyébe akadt és most fő a cucc. elképzelni nem tudom mi lesz belőle. és ráadásul nem is nagyon ehetek tejfölt, úgyhogy tényleg semmilyen szinten nem értem ezt az ételt most itt a tűzhelyemen. hm.

feszült vagyok két napja. nem tudom miért, mert küzben meg az utóbbi idők legfelszabadultabb idejét élem elvileg.

Vajon mikor alszom vegre el. Vajon mikor kelek fel reggel. Picsabamar velem.

és akkor most meg hú de vígan vagyok. mi lesz velem holnap? sírok mindjárt.

olyan hülyeségekkel találnak meg mostanában mindenféle emberek, hogy már kivagyok. mindre kínos nekem reagálnom és nem értem mért kényszerítenek ezekbe a helyzetekbe. mindig valami összeesküvés félére gyanakszom, mert általában egy időben bukkan fel pár furcsa kérés/kérdés, aztán szünet. utána újra előbukkannak páran, majd újra szünet. érdekes nagyon. lehetne, hogy soha többet ne szóljon hozzám senki ez ügyben? vallani és segíteni úgysem fogok. és nem azért, mert bunkó vagyok.

elmúlt a hisztim. egyik pillanatról a másikra. meg is untam, meg nem is vezetett sehova. úgyhogy felhagytam vele. sokkal jobb így. és inkább nem foglalkozom azzal, hogy következetes legyek. minek. értelme semminek nincs se akkor, ha következetes vagyok, se akkor, ha nem. minden esetre örülök a változásnak, mert mindenkinek könnyebb így. legyen akkor ezentúl móka és kacagás. úgyis lesz még itt hiszti, abban biztos vagyok, de legalább addig érezzem jól magam.

olyan ólmos álmosság van rajtam napok óta, amivel nem tudok mit kezdeni. mindenben akadályoz és nem találom a módszert, amivel túl léphetnék rajta. az is nehezíti a helyzetem, hogy reggelente képtelen vagyok kimászni az ágyból motiválatlanság ürügyén. ez az állapot rettenetes és úgy örültem, hogy rég nem volt ilyen. ennek leküzdésére régebben kitaláltam már a megoldást, de most azt is nehezemre esik csinálni. reggel mindenféle tevékenységeket kell az agyamban pörgetni addig, míg az egyik annyira fel nem villanyoz, hogy felkeljek. ha nagyon akarom, ez működik, de mostanában nincs hozzá erőm. ma nagy nehezen 9-kor felkeltem. 10-ig a nappaliban kényszerítettem magam, hogy legalább üljek és nézzek nyitott szemmel, hátha akkor spontán felébredek, de nem. azt éreztem, hogy ha nem fekhetek le azonnal a földre, akkor megszűnök létezni. utolsó erőmből le is dőltem a kanapéról a szőnyegre és 2 órán keresztül moccanni se tudtam. hol aludtam, hol csak hevertem mozdulatlanul. akkor már nem lelki akadálya volt a felkelésemnek, mert addigra eljutott az agyamig, hogy nagyon sok dolgom lenne, meg nem is egészen fizikai, hanem mintha valami láthatatlan erő nem engedett volna felkelni. délben aztán annyira ijesztőnek tűnt hirtelen az egész jelenség, hogy valahogy csak feltápászkodtam és a lehető leghamarabb kivonszoltam magam a lakásból, bízva abban, hogy kint jobb lesz. jobb is lett. egész nap elég jól voltam. most estére viszont újra egy bénaság vagyok, alig bírok fent maradni, pedig a dolgommal nem haladtam semmit, viszont muszáj lenne. mi a franc van velem?

ma olyanban volt részem, hoyg pofám leszakad, komolyan. ha nem tudom, hogy alapvetően normális vagyok, le is köpném magam. persze bőven lehet, hoyg téveszméim vannak és már rég nem vagyok normális, csak nem esik le. mert az nem lehet normális, hogy épp csak megtörlöm a szám, máris puszit adok vele az ellenpontom helyes kis pofijára.

ez a kisállatka még mindig annyira aranyos, hogy képes vagyok árókig bámulni azt a kócos fejét, amit hiába vakarászik egy órán át komótosan, pont ugyanúgy néz ki, mint a fésülködős művelet előtt. eszméletlen aranyos az egész kis szarzsák.

úristen, de bezabáltam, de rosszul vagyok! igaziból nem ettem sokat, sőt, csak hirtelen. boáf.
egyébként még mindig szeretek főzni és ennek annyira nagyon örülök, hogy elmondhatatlan. és a diétát is tartom, csak a hülye déli kelésem miatt elcsúszik az egész nap, és kimarad a tízórai és akkor aztán meg már túl éhes leszek és betömöm az ebédet és az lesz, ami most van. brrr.

bár régen szokásom volt, most már évek óta nem kelek 9 után. azonnal megijedek, h bedepiztem, szóval inkább nem fetrengek az ágyban feleslegesen. most viszont nem tudom mire gondoljak, hogy már vagy második napja 12 körül kelek és nagyon jól alszom, nem csak vergődök, meg forgolódok, hanem kellemeseket álmodom és jólesően alszom. holnaptól azért igyekszem véget vetni a nagy jólétnek, mert mégsem jó ez így összességében. most ugrik be, hogy jó ideje nem is tudtam sokáig aludni, mert hajnalban felébredtem és utána csak a kínlódás ment kb 9-ig, az is csak azért, mert korábban nem tudok mit kezdeni magammal.

ugye mindig elmondom, h utálom a négy napos ünnepeket*. most sincs másképp. csak annyiban, h próbáltam programokat szervezni, amikből az esőben temetőzést leszámítva egytől egyig mind meghiúsult. hát baszódjon már meg a világ, de tényleg. és ha vki még egyszer furcsállóan néz rám, amiért egyedül megyek helyekre, felpofozom.

* persze egész másképp lenne, ha lenne pasim / családom.

hm. azt hittem ma szuper napunk lesz együtt, ehelyett nem találkoztunk, mert közbejött egy gyerekbetegség. elég szomorú lettem, de aztán elmúlt és inkább jó sokat dolgoztam. valamikor azt is kell.

hajnalban jött, nagyon álmos és morcos voltam véreres szemekkel, mogorva hangnemmel. aztán csak beszélgettünk vhogy és lassacskán felébredtem és próbáltam normális lenni. azért mondtam, hogy mérges vagyok. végig próbált nagyon aranyos lenni, bújni, puszilgatni, ölelgetni és megtörtént az, amiről eddig csak álmodoztam, de nem gondoltam, h a helyzet miatt valaha is megtörténik - megfogta a kezem. annyira megdöbbentem, hogy fel se fogtam és nem is tudtam hirtelen mit érezni. és mivel alig pár lépésnyi ideig tartott, fel se tudtam dolgozni. mindig nagyon szerettem volna tudni, h milyen fogni a kezét és jó. nagyon jó.

itthon azért húztam a szám a további fejleményekre, mert egyrészt lelkileg azért még olyan izé vagyok, meg két kurvanagyherpesz volt a száján, amitől én rettegek, meg ugye van az a pár nappal előtti kis sebesülésem is, amiről mélyen kussoltam végül, de nagyon sokszor majdnem kibukott belőlem. tudom, h eltúlzom, de nem volt jó érzés, na. a végén persze minden úgy lett, ahogy ő szerette volna, és örülök, h nem álltam ellen a végletekig. annyira szeretném, ha minden visszaállhatna legalább a kezdeti kerékvágásba.

sajnos sokat beszéltünk útközben megint az otthoni dolgairól, mert hogy én vagyok a legjobb barátja. neki ugyanis a szerelme a legjobb barátja. erről többet nem is mondok. szóval sokat beszéltünk a gondjaikról és én már kb sikítoztam, mert nem bírom felfogni a történeteiket. (meg olyasmit is megtudtam, amiért minden érintett nőt én zárnék be vmi föld alatti lukba, csak hogy megmentsem tőlük a saját gyerekeiket és ne nevelődjenek fel újabb debil felnőttek, mert így is bőven sok belőlük.)

egyébként ezen a ponton belátom, hogy nem egészen vagyok mostanában magamnál. őssze kell szednem magam, mert ennek már fele sem tréfa.