már megint teljesen bizonytalan vagyok az ir diétámmal kapcsolatban. hogy mért is kell annyi ch-t enni?

ha mégsem lesz köztünk semmi, akkor sem lesz másik.

ha mégsem lenne köztünk semmi, akkor sem lesz másik.

ha nem lesz köztünk semmi, akkor sem lesz másik.

ha nem lenne köztünk semmi, akkor sem lenne másik.

ott és akkor belém égett, amit mondott, de hiába, mert már egyáltalán nem emlékszem hogy volt. pedig akkor megdobbant a szívem, most meg nem tudom felidézni. így most nem tudom eldönteni, hogy reménykedjek, vagy kijózanodjak.

túl sokat beszélek róla túl sokaknak. érzem, hogy sok, érzem, hogy tartsam meg most már magamnak. és unom az elkerekedő szemeket, a furcsálló hümmögéseket, a kéretlen véleményeket, az értetlenkedést, a döbbenetet, a kérdéseket.

az utóbbi pár napban szinte alig aludtam. úgy nézek ki, mint akit azonnal kezelni kell mondjuk a szemészeten. a világ szét van csúszva körülöttem, vezetni is alig mertem néha. viszont a lehetőségekhez képest sokat voltam vele. mindig én mentem hozzá. azért is keltem korán, h minél többet lehessünk együtt. a sírós éjjeli találkozótól az átmenetileg megbomlott agyammal tényleg eléggé féltem, mert azt hittem, hogy vmi rossz fog történni. alig bírtam ki, hogy odaérjek, úgy hiányzott már. szerencsére semmi rossz nem történt. nagyon aranyos volt és nagyon jó volt vele lenni, még ha semmi különösebb nem is történt, mint hogy ő dolgozott, közben pedig beszélgettünk, vagy csak úgy üldögéltem mellette. azt, hogy szerelmes vagyok a munkásnadrágjába (is), csak a teljesség kedvéért jegyzem meg, meg mert nekem ez a "perverzióm".

ma úgy volt, hogy más dolgom van, de az egyik más dolgom helyett végül hozzá mentem. nehezen viselem, h a héten nem tudott jönni hozzám, így ha van rá lehetőség, és rajtam múlik, vele vagyok. holnap is ezt tehetném, ha az időjárás közbe nem szólt volna. nagyon sajnálom előre is, mert így viselhetőbb lett volna ez a hét.

a szőnyegen fekve bőgés után iszogattam egy kis bort, aztán tánciztam a hálószobában. aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy állok egy helyben, összeszorított szemekkel és annyira sírok, ami már szinte értelmezhetetlen. szakadtak a könnyeim. hát jó, mondom. tisztára olyan, mint az ízek, imák, szerelmek-ben az olasz részben. gondoltam én is könyöröghetnék vmiféle istennek, hoyg adjon már vmi jelet, vagy mondjon vmit, mert ez így már nekem sok, de persze semmiféle instrukció nem érkezett, pedig tényleg igyekeztem nyitott lenni a legapróbb jel bármilyen megnyilvánulására is. nagyjából fél órányi állva bőgés után végre ki bírtam nyitni a szemem és elbotorkáltam az ágyig lefeküdni.

nincs nekem bajom ezzel egyébként. azzal van bajom, hogy végig ment a fejemben a blog narrátor akkor is, mikor mindez történt. hát hogy lehet így átlényegülni? sehogy. végig az volt az érzésem, h túlzottan jelen vagyok, h gát van bennem amiatt, h a fejemben még egyszer lejátszódik az, ami amúgy is épp történik. ettől olyan őszintétlen, meg blokkolt érzésem volt végig. érdekes nagyon és nem tudom hogy lehet kikapcsolni.

a bőgés jellege egyébként nem önsajnáló volt, nem akart beleszakadni a szívem, hanem inkább olyan elveszett, értelmet nem találó kaparászás volt magamban.

MOst Pedig a szonyegen fekve sirok, legyen mar reggel. A kisallat cuki, csak retteg, ha sirok.

Bort iszom es nezem az orat, h hamarabb teljen az ido. Legyen mar holnap reggel 8 ora, kipattanok az agybol es megyek hozza. Nem birom ki addig. Annyira hianyzik. Ojaj. Sz e r e t e m. Na.

jajmennyire hiányzik. és félek is.

egy nagy káosz vagyok. nagyon rosssz, nagyon zavar.

ezen kívül újra itt a bizsergés és én mindjárt sírok dühömben! miakurvaanyjaez most már tényleg? totál nem értem. úgy kezdődik, hogy elkezd zsibbadni - fázni - bizseregni a talpam belső oldala és az felkúszik. mi ez?! és most fel se fáztam, mert már zokniban, zárt cipőben járok a kánikulában is. és mégis olyan érzés, mintha fázna a lábam. most épp a seggem zsibbad. csak a bal. meg a lábam végig. és egyébként hideg is vagyok, ott ahol hidegnek érzem. nem rendes ember hőmérsékletem van. mintha nem keringene bennem a vér. jó, beszélek hülyeségeket, de nagyon fura és nagyon zavar. miezmiezmiez?

amikor már teljesen feladtam a várakozást, és elpanaszoltam két helyen is a világfájdalmam és értetlenkedésem az eset felett, és mikor már mindenféle rosszat gondoltam, na akkor hívott. mért kell az én idegeimmel babrálni?! de még inkább miért vagyok ennyire idióta?! hol van már megint a lelki békém, a nyugalmam, a magabiztosságom, hol, hol, hol? totál el vagyok veszve.

egyrészt a szombaton történtek miatt most erős kétségek gyötörnek, messzebbnél is messzebb menő következtetéseket vontam le és nem tudok szabadulni tőlük. egyrészről ez. másrészről meg, hogy mi az, h ma nem hívott még? és mi az, h nem bírtam ki és küldtem neki sms-t, amire eddig nem reagált? és mi van, ha ma nem jelentkezik? akkor én vérig sértődöm-e?

13 éves kori naplómból idéztem, mondjuk.

és akkor nem elég, h beteg vagyok, még az eddig legfurább napot töltöttük együtt. mármint fél napot, de a mi viszonylatainkban az jó sok. szóval jött munka után és szünet nélkül, végig netezett. tényleg nem értettem. én addig főztem neki, amire alig bírt időt szakítani, hogy megegye. az ebédre nem szólt semmit, és ahogy megette, adott egy puszit, megköszönte (ez így leírva oké, de a valóságban fura volt és nem tetszett) és már ment is vissza netezni. én meg ettem tovább. jesszusom. elég rosszul érintett. nem vagyok ehhez szokva. megvárjuk az asztalnál egymást, nem? hm. aztán betegen dőltem jobbra-balra, kérdezgettem, h fog-e foglalkozni velem, amire a válasz igen volt ugyan, de semmi nem történt mégsem. aztán egyszer csak felálltam mellőle a kanapéról és nekiálltam a dolgomnak. este aztán abbahagyta a netezést, felállt és indulni kezdett. őőő. akkor én már nagyon feszült voltam és azon gondolkodtam, hogy most akkor várjam végig a performanszát és tűrjem szó nélkül, hogy elmegy, mint aki jól végezte dolgát, vagy kérdezzek, hogy ezt most mégis hogy gondolta. mivel az első nem igényel túl sok fantáziát és nem akartam a távozása után bután nézni magam elé, rákérdeztem a miértre. a válasz kb semmi volt. nézett rám olyan nagyon tipikus üres pasi tekintettel (tudom, h ez most így durva általánosítás, és inkább csak azt akarom jelezni vele, hogy ismerős volt a nézés). jó ideig úgy tűnt nem jutunk előrébb, mert hát azzal hova juthatnánk, hogy elnézést kér, amiért ilyen bunkó. milyen elnézést? meg nem akart nekem rosszat, vagy megbántani, csak kedve volt netezni és ennyi. én az egészben csak azt láttam, hogy mennyire önző. egyébként az egésszel semmi bajom nem lett volna, ha együtt élünk és ez egy normál szombat délután. de nem élünk együtt. jelen felállásban akkor ment volna el így, ha mikor megjön szán rám 5 percet, odafigyelve csak rám, aztán ebédnél még aranyos, pl mondja, h finom, meg szívből megköszöni és aztán utána tőlem nagyjából csinál, amit akar. örültem volna annak is, ha odabújhatok hozzá és kész.

asszem kezdek egyre bonyolultabb esetnek, egyre tipikusabb nőnek tűnni a szemében. persze fogalmam nincs, csak gondolom. ettől függetlenül nagyon szeretnék vele lenni. akkor is, ha azt mondtam, hogy még két ilyen alkalom és nem akarom, hogy itt aludjon, meg akkor is, ha azt mondtam, hogy nem őgy értettem, hogy költözzön ide.

jó szarul vagyok. tegnap hajnal 3-kor elzarándokoltam a tescoba teáért, citromért, papírzsepiért. kb semmit nem aludtam. azóta se sokat. én már nem tudom mi a bajom, de legyen ez mondjuk megfázás. mindegy a neve, csak azt tudom, hogy borzasztó. utálom, elegem van, ne fájjon már semmim, ha kérhetném, és duguljon ki az orrom, jaj. és holnap dolgozom. jaj.

egyébként meg nagyon aranyos mostanában. én is jobb passzban vagyok vmitől és ettől minden nagyon jó. mármint ez a kitalált valóság jó és nagyon kár, hogy nem lehet igazi valósággá tenni.

egyik pillanatról a másikra elkezdett iszonyúan fájni a torkom, meg viszketve fájni a fülem. hát miakurvaannyaez? állandóan fáj az orrom és le egészen a torkomig minden, vagy mert még mindig allergiás vagyok vmire, vagy mert nagyon száraz itt a levegő, nem tudom. és ez most még ráadásnak kinek hiányzott? azonnal múljon el.

ilyeneket olvasok és tényleg így van, csak mondom, nem értem hogy lehet ennyit enni: "A gyorsabb javulás érdekében ne próbáljunk meg minél kevesebb szénhidrátot bevinni, a célunkat ugyanis azzal nem fogjuk hamarabb elérni, sőt. Próbáltam én is 100g szénhidráton, sőt az alatt is élni, de a fogyás és a javulás mégsem következett be gyorsabban. Tudom, hogy furcsa, hogy ennünk kell ahhoz, hogy fogyjunk, és az értékeink javuljanak, de a fogyást, mi úgy fogjuk elérni, ha az inzulinszintünk rendeződik. Az pedig nem fog megtörténni, ha nem megfelelő mennyiségű szénhidrátot viszünk be.  Az anyagcserénk lelassul, és a szervezet elkezd raktározni, mindannyian jól ismerjük ezt a csapdát."

na jó, ebből elég. kinyomtatom és kiteszem a megadott napszakokban ehető élelmiszerek listáját a konyhába, meg egy táblázatot, amiben meg van adva miben mennyi ch van, aztán majd kitalálom hogy legyen. nekem zeke a mintaétrendek követhetetlenek. nem iszom tejet, nem eszem joghurtot, kefírt, nem szeretem a csokit, nem kívánok sütiket, szóval egy csomó minden kiesik, amit javasolnak mondjuk tízóraira és uzsonnára.

még annyit kívánok, hogy télen is fel tudjak kelni úgy, hogy 8-ra megreggelizzek. ez is kihívás részemről. meg nem is értem ez mért fontos egyébként.

még nem, de lehet, hogy hamarosan lanyhadni fog a lelkesedésem az étrendem összeállítását illetően. most végig olvasgattam, amit anno a dietetikus adott és hát számomra nem működőképes. keresnem kell valami jobban hozzám illő étrendet. elve nem értem hogy lehet ennyit enni egy nap. nagyon sokat kell enni. nem kívánok ennyit. ez régen is baj volt, mikor egy éve próbálkoztam jó útra térni. ennyi ch-t se kívánnék. 160 gr nagyon sok, ha nem ehetsz olyasmit, amiben van cukor, vagy fehér liszt. azt mondta az egyik orvos, hogy nem baj, ha csak 120 gr ch-t fogyasztok, de az alá azért ne menjek. jó. de mit egyek?! ha olyan nagy drám ez a cukorbetegség, mért nincs normális info róla? valami könnyen alkalmazható rutin a mindennapokra? nem elég az embernek a baja, meg az hogy mindent át kell alakítania az életvitelében? miért kell ehhez még komoly kutatómunkát is végezni, zsákutcákban járni, sötétben tapogatózni? utálom az egészet, na. ettől függetlenül most még keresgélek a neten, de ha éjjelre nem teszek össze vmi értelmeset, földhöz vágom vagy magam, vagy a laptopot.

nagyjából ugyanolyan elemi erővel tört rám ma a zacskóban hús és krumpli sütés, mint pár napja a gumicukor készítés. neki is láttam, nyilván. hogy minek vettem pulykaszárnytövet, azt senki ne kérdezze. pulykaszárnytő. sose ettem szerintem. nem is fogok többet azt hiszem. sőt, tulajdonképpen most is meghiúsult a dolog.

dobáltam a zacskóba fokhagymát, krumplit, a pulykaszárnytövet és némi fűszert, meg olajat. összerázogattam és betettem a sütőbe. nagyon hamar nagyon finom illatok kezdtek terjengeni, büszke is voltam magamra rendesen. meg tervezgettem, hogy ha majd egyszer itt eszik, biztos ilyen zacskós csodát fogok készíteni, mert itt elég kicsit a hibázás lehetősége. élvezkedtem az illatokban, aztán fél óra múlva úgy döntöttem, hogy kész van. kicsit még pirítottam a tetején zacskó nélkül és aztán, hiába akartam csak holnap enni belőle, megkóstoltam. hát mit is mondjak. a módszer maga csodálatos és azt hiszem tényleg így fogok főzni, ha majd végre egyszer sor kerül az együtt ebédelésre, viszont ezt a szárnytövet többet ne is lássam. nem tudtam eldönteni, hogy ezen nincs hús és a csontot próbálom vagdalni, vagy van ugyan rajta némi hús, de olyan kemény, hogy nem tudom elvágni. most sem tudom pontosan. a krumpli és a fokhagyma viszont iszonyú finom volt. meg az illat is, ami azóta is belengi a lakást. úgyhogy viszlát pulykaszárnytő, légy üdvözölve sütőzacskó.

olyan finomat főztem, hogy csak na. csirkemáj - hagyma - gomba - krumpli. tényleg jó lett, aminek a múltkori kuszkuszos förmedvény miatt különösen örülök. muszáj rászoknom újra az itthoni főzésre. persze erre is csak miatta vagyok képes, mert annyival sokkal jobban önmagam vagyok, mióta van. mondjuk ezzel együtt egyik közös programunk, az együtt evés múlhat el, bár szívesen elmegyek vele úgy is, h én nem szem, a legjobb meg az lenne, ha neki is főzhetnék és együtt ehetnénk :)

na de vissza a főzésre. szóval megint ráparáztam erre a cukorbetegségre. mostantól én megesküszöm, hogy nagyon odafigyelek. és mozgok, meg minden. van amúgy egy olyan érdekesség, hogy pont ugyanannyi a cukrom (5.6), mint azalatt, hogy szedtem a gyógyszert, amiről önkényesen leálltam. azt mondták anno, hogy a a vércukorszinten látszik majd először javulás, ha hat a gyógyszer és aztán szép lassan az inzulinon is. így arra gondoltam, a romlás is azon látszana. szóval örülök, hogy talán nincs romlás, de tudja a franc. mert ebből ugye az nem látszik, hogy mennyi bazi sok inzulint termelek. lényeg a lényeg, újra összeszedem magam, hogy felállítsak vmi étkezési rendszert ehhez az egészhez. mert ez a legnagyobb problémám, hogy nincs semmi igazán értékelhető, kézzzel fogható, semmi 100% tuti, semmi igazán up to date. nem azzal van nekem bajom, hogy be kell tartani ezt, meg azt. nem. az nekem megy. átállítom az agyam és mint egy hülye, kitartok. azzal van a bajom, hogy nem tudom mit kell csinálni. csak ne vesszen el a lelkesedésem, illetve parám és akkor jó lesz minden.

nagyon szereti a gumicukrot. és akkor tegnap éjjel arra gondoltam, hogy csinálok neki, hogy ne azt a sok csúnyasággal telit egye a boltból. nem tudom honnan szedtem, hogy lehet itthon is csinálni. aztán az internet azonnal megmondta, hogy jól gondoltam, lehet. majdnem elszaladtam a boltba éjjel 2.30-kor, mikor ezt a felfedezést tettem, de aztán mégis inkább az ágyba ájultam szerencsére.

és akkor ma nekiláttam. anniyra magabiztos voltam, hogy nem olvatsam el végül a recepteket, mármint hogy miből mennyi, és hogy, hanem gondoltam, majd simán levesebb vizet adok a zselatinhoz és kész. nem részletezem mit hogy csináltam egyáltalán nem úgy, ahogy a receptben volt, a lényeg, hogy úgy elbasztam a szerintem elbaszhatatlan zselatint, hogy még több óra múlva is víz állaga volt és ment a csapba. szerintem valami elvileg kivitelezhetetlent alkottam. jó, tettem bele bolerot, meg kókuszlisztet (?! én se értem...), és nyilván ezek okozták a bajt. ezzel el is ment az alkotó kedvem gumicukor ügyben, főleg, hogy megnéztem mi van a boltiakban és nem is értem mi annyira káros rajtuk. e betű egyáltalán nem volt bennük, nem mesterséges színezékkel vannak színezve, nem mesterséges aromával vannak ízesítve, csak annyi, hogy tömény cukor az egész, meg hát aki undorodik a zselatintól, az nyilván hány tőle, de ennyi. szóval mi értelme itthon csinálni? és jó formákat se találtam hozzá. hát így. pedig tényleg nagyon akartam.

vajon mennyit ülnek és gondolkodnak a marketing szakemberek, hoyg eszükbe jusson egy olyan tré reklám, mint ez a pocakos bmeg, amiben egy felnőtt nő beszél a zöld zoknipocakjához! uramisten. ettől enni fogja bárki is azt a joghurtot?

és itt jegyezném meg, hogy kivagyok ákos tipikus sztereó című förmedvényétől. vagy legyen bármi is a címe.

a kuszkusz rossz ízű, akárhányszor próbálkozom vele, nem lesz jobb. sőt.

hát bakker: "A koriander népies neve: bolhafű, cigánypetrezselyem, poloskaszagú kapor, koldusbors, büdöskapor, beléndfű, koriandrom, zergefű. A növény kellemetlen poloskaszagú, hajtásrendszere kopasz."

szegény koriander :(

a legeslegkedvencebb fűszernövényem a koriander. gondoltam nézek pár receptet vele. a legelső pár sor, amire bukkantam vele kapcsolatban: "Neve a görög „koris” (poloska) szóból ered, ugyanis a korianderlevélnek poloskára emlékeztető aromája, szaga van sokak szerint." hát fúj már basszus. utálom a poloskákat és semmi hasonlatost nem véltem felfedezni a koriander és a poloskák közt. és nem örülök, hogy ezt most olvastam.

mivel már megint nem hat semmi, ami normál halandóknak igen, azt mondták, akkor legyen az, hogy vashiányom van. még pont normál érték, de legalul és hátha amiatt vagyok egy fos. meg ehhez kapcsolódóan egy pár érték még elég alul van. kíváncsi vagyok. és előre tartok a beharangozott bélrendszeri problémák, mint lehetséges mellékhatások miatt. mármint a vas-folsav rágótabletta mellékhatásai miatt. az emésztőrendszeremmel meg amúgy sem vagyok jóban.

(ez meg lényegtelen, de idegesít, hogy új patikus került a gyógyszertár megszokott gárdájába és hát tök hülye és idegesítő. ha lett volna erőm cirkuszolni, biztos mondom, hogy felejtse el a receptjeimet, inkább átmegyek egy pulttal arrébb a normális nőhöz.)

én nem akartam már nézni több tehetség kutató műsort, mert halálosan untam őket már tavaly is. elvesztettem a fonalat, ki kicsoda, meg elegem volt már a zsűriből is. erre most véletlen láttam egy részt belőle és hát felváltva sírtam és nevettem hangosan szívből és nem tudom, hogy ez most egy jobb széria, vagy csak velem van valami.

ma sokat voltunk együtt, még aludtunk is. ezt szeretném minden este.

mindenem viszket, mindenem. marhára elegem van belőle. most hallottam a rádióban, hogy hiába az eső, ami elmossa a polleneket, vígan lehetek utána is allergiás, mondjuk a penészgombákra. hát haha. de vissza a viszketésre. allergiás jellegűnek érzem, tehát nem csak száraz a bőröm mondjuk, hanem ez vmi belülről jövő. rémképként már előttem lebeg, mikor kb egy éve ismeretlen okból folyton vakaródznom kellett és vakaródzás után a körmöm nyomán bedagadt a bőröm és a szőrtüszők szúnyogcsípésszerűvé fajultak. fél órán belül mindig elmúlt viszont hónapokig tartott. nem szeretném még egyszer. ma már ittam kálciumot és vettem be magneb6-ot is, amit amúgy is kéne szednem a lábamra, csak halogattam. és persze az allergia elleni gyógyszert is bevettem.

:)

háttttőőőő ő ő ő
hm

ja és csak futólag láttam, de azt hiszem megcsinált a pajeszát, ahogy ígérte.

a lakás egyre tisztább és üresebb. nem mondom, hogy nem fért rá egy nagy takarítás, de azért nem feltétlen örülök neki. úgy kezdődött - és ez a jó rész - hogy miatta egyszerűen jobb az általános közérzetem, ami mindig azt hozza magával, hogy a környezetemmel is jobban törődöm. így lett rend a konyhában és nappaliban. nagyon nehéz volt, mert a nappali egy részéről már lemondtam lélekben, de lassan csak megoldódott. aztán jött a lakás többi része. egyik éjjel hajnal kettőig suvickoltam, kapartam, vakartam, kitermeltem egy csomó szemetet. ebben a takarításban volt már némi feszültség levezetés is, meg gondolkodás közben, de még ezt is pozitív történésként éltem meg. ma viszont, a szuper napunk után csillog-villog a hűtő, rend lett a kamrában, és tovább tökéletesedett a konyha is. három 60 literes szemetes zsák lett tele azt se tudom mikkel. szeretek kidobálni mindent, amit érek és felmerül, h minek is van nekem ilyenem. ha nem lenne ilyen késő, nekiállnék az előszobának is. majd máskor.

miután az egész napot feszült várakozással töltöttem, hogy mikor hív és vajon tudunk-e találkozni, csúnya dolog történt. negyed órára ért rám, de abból se lett semmi, mert kevesebb, mint két perc alatt elintéztem, h már itt se legyen. azt mondtam neki eszelős hangon, hogy jó, akkor menjen haza. mert azt hittem oda siet annyira, h a cipőjét sem tudta levenni, hanem négykézláb mászott be a nappaliba. azon lettem ideges, hogy értem én, h siet, de azért ennyire talán nem kéne. hogy annyi időt nem lehet rám vesztegetni, hogy leüljünk a kanapéra öt percre normálisan, azt azért nem értem. na mindegy. aztán azon rágtam be, h az ocsmány beszólásom után azonnal fel is pattant, adott a homlokomra egy puszit és elment. ez azért érint nagyon rosszul, amellett, h számomra elfogadhatatlan és én nem csinálnék vele ilyet (remélem, de már semmiben sem vagyok biztos a mai performanszom fényében), mert egy régi exem, akire nem szívesen emlékszem, is ezt csinálta mindig. plusz ez sztem nem megoldás semmire.

szóval elment, én bevágtam az ajtót, a kisállatot a helyére küldtem, felöltöztem és elrohantam vezetni. mindig ezt csinálom feszültség levezetésképp. közben próbáltam rájönni, h mit érzek, de nem nagyon volt idő a tisztázásra, mert azt tudtam, h fel akarom hívni ma, mert én nem fogok ezen holnapig idegeskedni, meg azt is, h kb 5 percem van, míg oda nem ér felvenni a nőjét. így nagyon gyorsan kellett cselekednem. fahangon mondtam valamiket, megkértem, h ne haragudjon, nyilván nem kidobni akartam, csak blablabla. nem tudom, magyaráz(kod)tam még kicsit. ő sem volt jobb formában, ahogy hallottam. miket gondolhat?

aztán vezettem. ki a világból. az elején ordítva bőgtem és vagy nagyon sajnáltam magam, vagy  azon őrjöngtem, miért keveredek ilyen helyzetbe. értem ezalatt, h a világ legelérhetetlenebb pasijába szeretek bele és még így is viselkedek vele csak azért, mert iszonyúan hiányzik és én tehetetlenségemben már tök idegbeteg vagyok. aztán azon sírtam, hogy biztos soha többet nem keres, vagy ha igen, akkor megmondja, h neki erre nincs szüksége és ennyi. aztán azon, h hogy teheti meg, h csak úgy elmegy és otthagy. aztán még mindenféléken, utána meg abbahagytam.és csak vezettem és már semmi nem jutott eszembe. kicsit ültem egy dunaparti padon is, hátha ott majd megvilágosodok, de nyilván nem. bár nem akartam senkinek elmondani, mégis előadtam a húgomnak. épp neki sikítoztam, mikor egyszer csak hívott. jól meglepődtem. elmondta, h nem a nőjéhez sietett, hanem haza a családjához, mert volt vmi esemény. hát csak én szaladhatok bele ilyenbe, de ha egyszer nem mondta miért gondoltam volna másra, mint ami az alaphelyzet. ciki. aztán még nem tudom mikről beszéltünk, persze a témánál maradva. ja, h azért szaladt el, mert nem akart veszekedni. és akkor elsorolta mit csinál holnap és hogy igyekszik majd úgy csinálni, h tudjunk találkozni és nem biztos, de lehet, h pénteken nem lesz dolga és akkor elmehetnénk vhova. na mikor van nekem dolgom, na mikor?! soha, csak pénteken. hát már komolyan!

fura volt a hangja végig, ahogy nekem is. nem ismerem egyáltalán, el sem tudom képzelni, hogy mi játszódhat le benne, h mire gondolhat, h változott-e a véleménye rólam, h kezd-e elege lenni, vagy úgy egyáltalán. én nagyon sajnálom az egészet egyébként és nem is értem hogy beszélhettem olyan stílusban, ahogy esküszöm soha senkivel, mert primitívnek és bántónak tartom, meg megengedhetetlennek. sajnos nagyban közrejátszott, h egész nap feszülten vártam, h legalább hívjon és ahogy láttam, h közeledünk ahhoz az időponthoz, ami után már biztos nem fog, nagyon rossz kedvem lett. a vége meg ez ugye :( szeretném minél előbb elfelejteni ezt az egészet.

a hajnali kínomról. először is,, hát jézusom. az van, hogy pár hete iszony allergiás vagyok és a negyedik fajta gyógyszert szedem. emellett nagyon száraz itt a levegő, ami szintén nem kedvez az orrom és torkom jókedvének. na és ez a kettő együtt meg a pokol. minden reggel úgy ébredek, hogy fáj, és azonnal futok a gyógyszerért. ha mindez hajnalban történik visszafekszem és mire felkelek jól vagyok. hát nem úgy ma. ma annyira fájt, hogy alvásról szó se lehetett, annyira kellett koncentrálnom, hogy a levegővétel és nyelés kibírható legyen. kínomban ittam 3:1-ben kávét, hátha a meleg, nedves, meg a nyelés jót tesz. annyira nem, de kicsit segített. aztán néztem a nagy házalakítást, amin persze ki nem bőg menetrendszerűen. na az jót is tett. nagyon érdekes volt, ahogy a nyálkahártyáim megteltek élettel és mindenféle nyálkák kezdtek termelődni (én kérek elnézést), mai határozott javulást eredményezett. igaz csak rövid távon, de akkor is. ezek után egy vizes törölközőt az orrom elé tartva és azon keresztül lélegezve próbáltam túlélni. nem hittem volna, de nagyon bevált. végül azzal aludni is tudtam pár perceket. nem szeretnék még egy ilyen hajnalt, úgyhogy halaszthatatlannak ítélem egy párologtató berendezés vásárlását. ötlet esetleg? a tálkába víz a radiátoron nem érdekel :)

hajnal 6.30-tól kínlódok, de nagyon.

egyébként ezeket eddig is értésemre adta, csak másképp.

és h szép vagyok.

ma kérdés nélkül mondta, h szeret. többször is. úgy érzem ez egy újabb szint. nagyon veszélyes.

ma találkoztunk hajügyből kifolyólag és olyan hajat csináltatott, ami nekem tetszik. aztán ebédeltünk, majd újra megpróbáltuk kideríteni, mi volt a bajom tegnap, ami amúgy még ma is érződött, de már nem annyira. legalábbis én jobban éreztem magam belül, de a fejem ettől még elég elkeseredetten festett. nem tudtam neki értelmesen mit mondani, pedig tényleg megpróbáltam. így aztán azt beszéltük meg, vagyis én kértem meg, hogy ne adja többet elő a még szereti a feleségét nem válik el dolgot. megértettem ugyanis. felfogtam. nem kell ismételgetni, mert rosszul esik. zavar, fáj. és akkor mondta, hogy természetesen nem engem akar vele bántani, csak egyszerűen ismételgetnie kell, hogy biztosan ne legyek becsapódva, meg magát is erősítgeti közben, hogy ez így van. hát nagyon köszönöm, de tényleg. őszintén remélem, hogy abba bírja hagyni, mert nagyon bánt.

délután még visszajött, elvileg, h felvidítson. aranyos volt nagyon, tényleg. imádom az új haját, nagyon tetszik és ha lehet, helyesebb, mint volt. azt mondta holnapra változtat a pajeszán, hogy boldog legyek. ahogy ezt mondja, már az annyira aranyos, hogy egyszerűen a gesztus is elég szinte. persze kiváncsi vagyok tényleg levágja-e.

a tegnapi nagyon furcsa rossz kedvem azóta is meghatározatlan maradt. magamnak sem tudom érthetővé tenni, hogy ez mi volt. olyasmi kulcsszavakban és nagyon összevissza, hogy összezavartak a régi fényképei, láttam a szüleit, testvérét, a feleségeit, gyerekeit, a rajtam kívüli életét, amiről eddig csak hallottam és ez vhogy megzavart. rádöbbentem vmire, de nem tudom mire. kikristályosodott vmi, de nem tudom mi. aztán találkoztam a szüleivel is, ami még rátett egy lapáttal az érzésre. és a pont az aznapi i-n az volt, hogy szokás szerint előadta, h ő szereti a feleségét és nem válik el (egyébként ez így nem is igaz amúgy. esküszöm magát győzködi ilyenkor).

na ezek után csak ültem itthon, folyt a könnyem egy darabig és próbáltam közben befelé figyelni, h mi ez a nagyon erős negatív érzés. nem jöttem rá. sose éreztem ilyet azelőtt. vhogy rémisztő volt az a délután, megijedtem, h itt igazi felnőtt emberekről van szó, akik közé én nem is illek, mert egy gyerek vagyok és borzasztó tapasztalatlan és tudatlan. és a kesze-kusza múltjukba se illek bele. meg nem is tudom, na, komolyan.

összetöpörödtem icipicire. rossz érzés. múljon el hamar.
a szemem is kinyílt, ez sem jó érzés.

egyébként megint bizsergek és ettől halálra vagyok rémülve. a kurvaéletbe már abba, de komolyan.

ma délelőtt felugrott másfél órára. úgy megörültem neki, mert volt, mait nem mondtam neki tegnap idő hiányában. azt, hogy még mért szeretem: a szeretkezésekért. ahogy és amit csinál és amit én csinálhatok vele és azért a jövőbeni fejlődési lehetőségért, amit látok magunkban.

ma elvittem a szüleim házába. az üresbe, mert anyuék  nem voltak otthon. ha otthon lettek volna, neki nem lett volna létjogosultsága. na de nem ez a lényeg. igaziból semmi extrém nem történt, tényleg csak az én ágyamban volt egy kis ez meg az (meg a nappaliban, de az nem számít most). és akkor már megint kérdezgetett közben. mindenfélét, amiket szokott és sztem azért csinálja, mert jól esik neki, amiket válaszolok és ettől még jobban élvezi a performanszomat. és akkor egyszer csak olyat kérdezett, amitől nagyon elkomolyodtam és majdnem elsírtam magam, mert annyira szívbe markoló volt. nem emlékszem mi volt az természetesen. és akkor minden abbamaradt, magához húzott és átölelve feküdtünk és beszélgettünk sokáig. és észrevétlenül megtörtént A beszélgetés. a legváratlanabbkor. amikor már azt hittem erre sose kerül sor. és odafelé menet még beszéltük is, h ez h elmőlt, nincs már miről beszélnem igaziból. erre volt.

azt mondta nagyon boldog velem. és én is mindenfélét mondtam, a leghosszabb szerelemvallásomon vagyok túl azt hiszem. jó, mert most már tényleg minden ki van mondva. nem kell azon morfondíroznom, vajon ért-e az utalgatásaimból, vajon olvas-e a gondolataimban. sokkal jobb így, mert innentől ez ügyben tényleg nem lehet félreértés. elég rossz, h semmit sem tudok szó szerint, pontosan felidézni, pedig szívesen leírnám. csak azt tudom, h megmondtam neki, hogy bár az elején akár meg is esküdtem volna, h erre nem kerül sor, most mégis azt szeretném, ha mi együtt lennénk és nem bírom ép ésszel felfogni, ha ez nem így lesz. nem tudom ezekre miket válaszolt. nyilván megmondta, h nem lehet, ha nem is így szó szerint, de ezzel a lényeggel. csak az agyam kizárja azt hiszem, mert az nem lehet, h mi ne legyünk együtt :) :(

hazafelé is végig erről beszélgettünk a kocsiban. itthon pedig nem az volt, ami a legkézenfekvőbb lett volna, h elviszem a tőlem pár utcányira parkoló kocsijáig, aztán hazajövök, ő meg megy a dolgára,  hanem azt mondta legyen úgy, h leparkolok a parkolóba, elsétálunk a kocsijáig, majd ő hazahoz :) annyira aranyos. kell nekem és kész.

ma megvilágosodtam az ügyben, hogy messze ő életemben a leginkább az, akivel bármit is el tudok képzelni, mert: felnőtt, felelősen gondolkodik, előrelátó, megbízható, szorgalmas, kiáll magáért, van véleménye, takarékos, tud bánni a pénzzel, jelen van a jelenben. tudnék rá hallgatni, fel tudnék rá nézni, tudnám követni, elfogadni a véleményét, vagy épp vitatkozni vele, de normálisan. nagyon szeretnék vele lenni, vele élni és persze családot is.  annyira aranyos apuka lenne!

(nem tudom mi lesz, ha ez nem így lesz és nem tudom mitől lenne ez egyáltalán így. nagy bajban vagyok)

ő pedig nagyon aranyos. mostanában magától hív, ha vele tudok menni munkába. így ma is rettentő korán már úton voltunk és annyira jó, h együtt lehetünk, akár csak így is. aztán ebédeltünk és úgy volt, hogy nem tud feljönni, amitől annyira elszomordtam, hogy aztán mégis inkább fel tudott. pedig nem akartam nyomást gyakorolni rá, csak hirtelen úgy elment mindentől a kedvem és ez kiült az arcomra is. aranyos, na.

érdekes, hogy nem minden évben vagyok allergiás. idén sajnos igen. nagyon. a parlagfűre és a fekete ürömre. el se merem olvasni hány gyógyszert lehet egy nap bevenni, mert 3 alá nem adom. annyira fáj a torkom, orrom és a fülem, leginkább a jobb oldalon, ami fura, de így van, hogy nem bírom. most nem konkrétan a viszketős, hanem a kicsit viszketős, nagyon fájós verzió van. remélem jövőre jobb lesz.

régen mindig azt hajtogatták, míg iskolába jártam, hogy majd visszasírom, majd meglátom. hát nem. hiába szerettem suliba járni, nem sírom vissza. olyan megkönnyebbülés még ennyi év távlatából is, hogy nekem ma reggel nem kezdődött el egy újabb tanév. a csengő hangja, a padban ülés, az órák, a tanárok, jaj, nem köszönöm, egyiket sem kérem. rendhagyó módon ma nagyon korán már a városban voltam és annyira együtt éreztem a sok szomorű és fáradt arcú, ünneplőbe öltözött diákkal, hogy majdnem elsírtam magam. na jó, azt azért nem, de olyan jó volt, hogy nem vagyok részese az ő sorsuknak.

Na hat alig talalom itt a billentyuzetst a telefonon. Idaig tancoltam a bor segedelmevel a haloban a tok sotetben. Ot akarooooom. Jaj. Nem ertem mert nIncs itt velem. Ide valo hozzzam valo szeretem!

annyi kérdés van már, annyira kesze-kusza minden a történetben a múltat és a jelent illetően is, hogy elkezdett zavarni. eddig csak úgy elvoltam a jelenben, de most egy múlt béli külföldi utat addig ragoztunk, hogy muszáj folyton ezen gondolkodnom. hogy mi volt, hogy volt. és még mi volt és az hogy volt. a memóriám kurvaszar, arra hagyatkozni nem lehet. csodálatos hülyeségeket tudok kitalálni ugyanis, amiknek fele nem igaz, én mégis szentül hiszem. szóval ebben a nagy zűrzavarban ma eszembe jutott, hogy én nagyon rég írok blogot és régen elég sokat írtam róla, szóval akár utána is nézhetnék mi hogy volt pontosan. nem tudom ez eddig miért nem jutott eszembe.
szóval elkezdtem nézegetni a kismillió blogom. egyet leszámítva mindet meg tudtam nyitni. az az egy nem publikus és nem tudom a belépési nevem, pedig fontos dolgok lehetnek abban is. hihetetlen mennyiségű pasis bejegyzésem van az elmúlt évekből. volt, amin jót derültem, volt amire nem is emlékeztem, és volt akiről fogalmam nincs kicsoda, pedig elég sokat írtam róla. gratula, tudom. na de rátérve a lényegre, van róla is bejegyzés elég. elsősorban nekem most azért fontos a blog, hogy tudjam időrendben mik történtek. ez megvan. aztán szerettem volna visszaolvasva rájönni, h mi volt a bajom vele hosszú évekig, de ez sajnos egyáltalán nem derül ki. nagyon sok nem szép bejegyzést írtam, de ok igazán egyikben sincs. érthetetlen. van viszont sok olyan, amit szívesen az orra alá dörgölnék, de mivel se azt nem akarom elmondani, h blogot írok, se arra nem lehetek különösebben büszke, amiket és ahogy összeirkáltam róla, egyelőre hallgatnom kell. meg gondolkodnom. szeretném tényleg tudni, hogy mi ez az egész. egyáltalán hogy szerethetem most ennyire, ha régen pont az ellenkezője volt igaz. de ennél is jobban érdekel, hogy hogy könyöröghetett nekem olyasmiért anno, amiért most bármit megadnék, akkor pedig hallani se voltam hajlandó róla.

(sajnos nem tudok tovább mit írni, mert ittam egy kis bort és még annyira se tudok gondolkodni, mint amúgy)

kiszakad a szívem, úgy szeretem.

egyébként pedig az van vele, hogy lelki épségem cafatjainak megőrzése érdekében megkértem, hogy ne beszéljen az otthoni dolgokról, mert én azoktól kikészülök. nem is tudom felfogni, amiket mond. hogy hogy történhetnek meg olyasmik két ember közt, mint náluk és hogy ezeken hogy lehet túllépni. komolyan mondom nekem fáj minden egyes veszekedés. borzasztó. és sokat álmodtam is velük veszekedőset, amiből köszönöm elég. és azért sem bírom hallgatni ezeket, mert nonszensznek tartom, hogy vele van helyettem. elképzelhetetlennek tartom, hogy köztünk ilyenek történjenek (jól megjegyzem, hogy ezt leírtam, mert ha mégis valaha lenne esélyünk együtt és a blogom a veszekedéseinktől lenne hangos, akkor tudjam hol kell visszaolvasni a kezdeti pozitív hozzáállásomról/naivságomról) na de a lényeg, ahogy egyre inkább összecsiszolódunk, ami engem komolyan lenyűgöz, mert nem sok hasonlóság van bennünk azt hiszem. szeretek vele lenni és ő is velem. jó látni, hogy tényleg szerelmes belém és én is az vagyok, már nem is értem hogy lehet, hogy egyre inkább, csak az a nagyon rossz, hogy ennek nem lehet normálisan teret engedni. és nem várt fejlődés van más téren is, aminek annyira örülök, hogy elmondani se tudom. ha nagyon őszinte akarok lenni, nem számítottam rá. meglep és nagyon boldoggá tesz. és az is olyan jó, hogy bőven van még hova fejlődni külön-külön és együtt is és esküszöm ez inspiráló. már nem tudom elképzelni, hogy ennek egyszer vége legyen. (majd megírom hol kezelnek, ha mégis és akkor várok mindenkit szeretettel, aki meglátogatná a legidiótább nők egyik díszpéldányát)

akartam írni tegnapelőtt, hogy elszakadt a kedvenc papucsom, szerintem vége a nyárnak. erre tessék, mára tényleg vége én meg teljesen rosszul vagyok a szürkeségtől és esőtől már most. tudtam, hogy ez lesz sajnos. azt hiszem őt és a vele járó lelki megpróbáltatásokat is csak a nyár kedvéért bírtam ilyen jól. mileszmileszmilesz?! ójaj.