miután ma már nem győztem tovább ejteni az állam, hogy ez az egész hogy történhet, késő délután felhívott. annyira meglepődtem, hogy. és igen, úgy kezdte, h miújság. nem mondom, h kicsattanó hangulatban fecserésztem vele, de vhogy elbeszélgettünk. fél mondat erejéig szóba került a tegnapi fura nap is, ami tele volt ígéretekkel, csak beteljesedésekkel nem. hirtelen sztem nem is tudta miről beszélek és azzal ütötte el, h majd megbeszéljük. hát haha. komolyan már. elvileg holnap találkozunk. ha nem kezd bele önállóan a mondandójába, én nem tudom mit csinálok. megemlítette közös uticélunkat is, amire csak azt bírtam mondani, hogy majd megbeszéljük. igen, már én is így. de mi mást mondhatnék, ha a legrosszabbkor nyögi be. mit? és képes visszakérdezni, h akkor már nincs is kedvem menni? uramisten.

este nagyon későn küldött egy sms-t, miszerint sokat gondol rám és hiányzom neki. soha nem ír éjjel sms-t. főleg nem ilyet. nem tudtam mit válaszolni rá.

a tegnap estéről pedig csak emlékfoszlányaim vannak és nem éppen a legvidámabb fajtákból. fogalmam nincs hogy történt, h egy szót sem szóltam róla egész este, valahogy nem illett oda, pedig tiszta sor volt, h miatta vagyok egy fos és miatta van a nagy ivászat is így hirtelen. egyetlen egy mondat szaladt ki a számon véletlen, kaptam is érte és abba is hagytam, mert nekem sem esett jól róla fröcsögni. iszogattunk, beszélgettünk, nevetgéltünk, nagyon berúgtunk és ha jól emlékszem többször is magamon találtam, de mivel védekezni részegen is szuperül tudok, mindig visszaült a helyére. aztán egyszer csak mégis lekerült ez-az rólam, mag bekerültünk a szobába, és igaziból semmi nem történt, mert én erre egyszerűen képtelen vagyok testileg is, lelkileg is, agyilag is. ezt nyomatékosítandó olyan történt, ami még soha, hogy azt vettem észre, hogy a kezeim az arcomra vannak szorítva, nagyon sötét van alatta és ömlik a könnyem. nem tudom ezt meddig csináltam, azt sem tudtam, hogy igaziból sírok-e, vagy csak képzelem, de miután ő is észrevette és első körben kedvesen lehülyézett, majd vigasztalni kezdett, már valóságossá vált az egész. néha röhögtem is közben, de inkább sírtam és majdnem kiszakadt a szívem bánatomban, h nem ő van ott velem és nem ő ér hozzám és hogy egyáltalán hogy engedhettem meg, hogy csak kisujjal is, de hozzám érjen más, mikor csak rá vágyom. nem lelkiismeret furdalásom volt, mert nem csináltam semmit, hanem nagyon fájt, h nem ő van ott. egyfolytában a neve dübörgött a fejemben és erről nincsenek infóim és csak remélni tudom, szóval remélem, hogy nem mondogattam a nevét. örülök, hogy vigasztalva voltam, még ha nagyon szürreális is volt az egész. jól esett, és éreztem (úgy éreztem) hogy tényleg kedvességből, meg szeretetből teszi, bár fogalmam sincs nekem már a pasikról komolyan. a nagy sírásnak egy még nagyobb okádás vetett véget, aztán ettem és lefeküdtem aludni. volt egy kósza fél gondolatom, nehogy megfulladjak reggelre, ha hánynék még, de aztán úgy voltam vele, h igaziból mindegy is és elaludtam. szólt a tv és a rádió is, hogy ne aludjak túl mélyen és esetleg mégis felébredjek, ha hánynék (dontask). hajnalban egyszer csak felébredtem és mivel nekem tetsző műsor volt, megnéztem, pedig egy huszadik ismétlésről beszélünk, amit pont annyiszor láttam is, de vmiért mindenképp fontos volt megnéznem (dontask). aztán újra elaludtam. reméltem, h a reggel elmarad és minden egyes nap is, amíg nem hív, vagy nem leszek 3 gyerekes férjezett családanya, de nem így lett persze, így most ébren várom, h hívjon és véget vethessünk ennek a rémálomnak végre. magamban ezt nem bírom lerendezni. egyelőre, mert gondolom annak is eljön az ideje, ha továbbra sem jelentkezik. csak annyira méltatlan ez az egész így, h már attól sírnom kell.

ha egyáltalán vkivel történik is ilyen, az nem 17-22 éves kor között kell, h történjen? annyira nonszensz az egész. és bár ott éjjel az ágyban a vaksötétben előre fel lett rá hívva a figyelmem, ez is kedvesen persze, hogy másnap baromi rosszul fogom érezni magam, nem így lett. reggel konkrétan nem éreztem semmit. (már a néminemű fizikai fájdalmaimon kívül, ami miatt nagyon ideges vagyok és rettegek is, h nehogy elfajuljon megint, mert akkor abba beledöglök. nem is értem mi történt basszameg.)

még mindig nem hívott, ami felett perpillanat sima döbbenettel állok. és most leírom, h senki ne lepődjön meg, h ha valaha fel is hív még (e?!), akkor azzal nyit, hogy miújság? és én akkor nagyon fogom szorítani a telefont, h nehogy elejtsem döbbenetemben, vagy a falhoz basszam dühömben.

a kisállat meg olyan cuki, hogy nem lehet betelni vele. örüljek ennek is, gondolom.

miután órákig vezettem, majd bőgtem a paplan alatt, bőgtem a lakásban fel-alá járkálva és bőgtem a tükör előtt, újra elmentem órákig vezetni. ezalatt órákig beszéltem, hol magamban, hol magammal fennhangon, hol vele fennhangon képzeletben, hol élő emberekkel telefonon. mostanra baromira elfáradtam és megfájdult a fejem és nemsokára ivászat lesz. remélem más nem, pedig ahogy  most érzem magam, semmire se mernék megesküdni. egyedül az tart vissza, hogy másnap leköpném magam. pedig annyira dühös, szomorú, csalódott és felajzott vagyok, hogy kb bárkire rávetném magam.

az önuralom egyébként mi? és mikor kell hozzá folyamodni? és mindig működik?

mostanra lettem olyan feszült, h elmegyek és kiszaladok a világból. remélem ott sikíthatok is kedvemre.

vissza a szexre. mármint annak hiányára. először miattam volt némi szünet vmi aktuális nyavalyám miatt, azóta meg nonstop megy a lelki nyűglődés, amikor is szexről szó se lehet. részemről. mert egyszerűen nem megy. de most már nagyon elhúzódik ez az egész, és közben a falat kaparom és már ez is ráhúzódott az agyamra és nem tudok normálisan gondolkodni, érezni, meg úgy egyáltalán semmit.

annyira nyomorult ez az időszak. lehetne, hogy holnaptól, már mint boldog párkapcsolatban élő, 3 gyerekes anyuka gondoljak vissza ezekre az időkre? kéremszépenkéremszépen.

azért is vagyok nagy bajban, mert nagyon nagyon szeretnék már szexelni, nem megy ez így tovább. ehelyett még mindig csak várok. sikítozni fogok, komolyan. nem bírom tovább ezt a helyzetet egyáltalán, teljesen el van menve a józan eszem és csak az elszaladás van már előttem, mint lehetőség. de mivel valójában nem szaladok sehova, még sokkal rosszabbul érzem magam. igaziból már leírhatatlan. az én szemszögömből persze. mert egyébként meg csak egy vasárnap telt el azóta, mióta beszéltünk és meg lett mondva, h hív ma, mikor erre jár. (ő hív, ne én keressem. ilyen mondjuk még sose volt és külön idegesítő faktor, de igyekszem ezen nem pörögni legalább). idegbeteg talán azért vagyok, mert az én fejemben már megvan a forgatókönyv, ami szerint ma semmi se lesz, vagy legalábbis nem úgy, ahogy nekem megfelelne, szóval őrült sikoltozás on. hogy az ő fejében mi hogy játszódik azt egyrészt nem tudom, másrészt nem is érdekel már ezen a ponton. akkor érdekelne, ha jelentkezne, hogy tudassa mit hogy gondol. de így?! e l e g e m v a n .

a pocsék norbi somlói meg maga alá tepert, nem látok már mást, csak azt, állandóan ennem kell. pedig tényleg nem jó, csak biztos kevertek bele vmit, ami nem engedi letenni a kanalat.

egyébként kivagyok. nincs kedvem reggel felkelni, meg egyébként se semmihez. nem állítanám, h bedepiztem, de akkor sem jó így. szerencse, h mostanában sok munkám lesz és remélhetőleg az valamelyest segít rajtam. de az is csak ideig - óráig működik majd, januártól itt a kékhalál. úristen, előre rettegek.

tegnap elmentem messzire, oda, ahol voltunk együtt is. nem azért mentem oda egyébként, csak véletlen egybeesés. na és ahogy odaértem, már rég a telefonálási időn túl és azon gondolkodtam hol állhattak lebontás előtt azok a fa árnyékolók, amik alatt jól éreztük magunkat, megszólalt a telefon. és ő volt az. nonszensz. eleinte beszéltettem, és azon gondolkodtam, meg mondjam-e egyáltalán, h ott vagyok. kívülről nézve mindenképp fura, hogy ott voltam, nekem meg egy semmiség. végül aztán megmondtam, mikor határozottan rákérdezett hol vagyok, de magamtól csak úgy mellékesen nem löktem volna be az tuti. beszélgettünk 45 percet, azt sem tudom miről. feszült és ingerült voltam, amin próbáltam ugyan úrrá lenni, de nincsenek illúzióim ez mennyire sikerült. egyedül abban a pár percben tudtam ezeket valamennyire szabadjára engedni, mikor arról beszéltünk miket csinálnék, ha egy szép napon dominaként ébrednék. ezen kívül fura módon sikerült közölnie, hogy majd bepótoljuk a múltkor ajándék nélkül maradt ünnepem megünneplését egy ebéddel. de ezt vhogy úgy mondta, mintha én tudnék róla, hogy meghívott rá. fura volt, rá is kérdeztem. lehet, h olvassa a blogom. igaziból ezt kizártnak tartom, de most üldözési mániám lett. mivel amúgy is eléggé unom itt magam jelenleg és teher az egész, plusz most ez a para, hoyg olvas, szóval legszívesebben egy ideig csak titokban írogatnék, de itt nem lehet. a vázlat mód nem jó erre, mert mindig az az érzésem, hogy azok elveszhetnek. na majd meglátom.

egy ilyen reggelen nekem mitől legyen kedvem felkelni? ettől rettegtem.

és még mikor rájöttem, hogy hol is volt ma és hoyg bőven elég lett volna nagyon maximum 8-ig hergelni magam, na akkor lettem igazán ideges. egyébként honnan lesz még erre is magyarázata? és miért nem tudok ezen túllépni?

fú, de nem megy ez nekem mégse. eddig hisztiben voltam, most iszonyú feszült vagyok. belülről feszít, de iszonyatosan. édesistenem.

nézem az egy perc és nyersz-et. a balázs szeme tényleg ki van festve? úgy néz ki, mint sandokan.

jól be vagyok feszülve, de vajon miért.

máshol meg azt mondták bízzak az univerzumban, és ne szárnyaljak nagyon, mert az illúzió, de ne is legyek rögökhöz kötve, mert azok meg a félelemeim. nem értek én ehhez, és nem is nagyon érdekel, az az igazság.

ma a cihónál véletlen elmondtam, hogy egész komolyan hiszem, hogy mi együtt leszünk és lesz 3 gyerekünk. meg is ijedt. gyorsan hozzátettem, hogy azért jelenleg már eléggé ki vagyok józanodva, kezdem felfogni, hogy nem így lesz, de azért még nagyon szeretném.

felesleges elolvasni.
nincs most erről különösebben kedvem írni, de mivel később érdekelni fog hogy is történt pontosan, lejegyzem. mit, mit, hogy hívott-e vagy, sem, vagy mi van. úgy látszik a blog mégsem változik, hiába próbáltam elterelni a témát a telefonálásról. szóval bár én azt mondtam nem izgulok többet a hívását várva, mivel megígérte, hogy hív szerdán, vmiféle várakozás csak volt bennem. más, mint eddig, nem olyan szorongató, de volt azért. szerencsére nem óranézegetéssel egybekötött, mint eddig, hanem estefelé, csak úgy általánosságban. épp azzal az érzéssel vívódtam fél kilenc körül, hogy mért érzem magam kicsit csalódottnak, hogy nem hívott, hisz nem is várom ugye és hát megígérte, meg, de úgy látszik mégse lett az az ígéret betartva, mikor megcsörrent a telefon. akkor vettem észre, hogy a nagy morfondírozásban el is aludtam. beszélgettünk mindenféléről, ki mit csinált, aztán csak megkérdezte, vártam-e, hogy hívjon. aranyos, h rákérdez. a telefont azzal az ígérettel tette le, hogy ma hív, de ne ijedjek meg, ha csak későn, mert sokáig dolgozik, meg lehet, h nem is tud hívni. ezeket én nem értem ugye, már hogy nem tud hívni, de már nem tisztem e miatt felhúzni magam, úgyhogy ugortam is. pirospont. ma egyáltalán nem volt várakozós pillanatom, aminek nagyon örültem. persze azért sem, mert biztosan tudom, h fog hívni. de nem így lett, nem hívott. hanem ennél is jobb, küldött sms-t. bár szívesen beszéltem volna vele, persze, de az sms mégis azért volt jobb, mint a telefonhívás, mert életében először tette azt meg, hogy nem csak simán nem hív, hanem kívánságomnak megfelelően küld erről vmi jelet (nekem a füstjel is megfelelne), hogy ne idegbetegeskedjek. nagyon köszönöm és komoly fejlődésnek könyvelem el. az ok szerintem, h múltkor, mikor mondtam, h felmentem a telefonálási kényszer alól, hozzátettem, h én azt hittem, ha vki vkit szeret, akkor egyértelmű, h minden nap felhívja. fel tudja hívni történjen bármi. vagy jelez neki, mondjuk sms-ben, hogy nem tudja hívni. jó, magamból indulok ki és ezt akartam rákényszeríteni. mostanra érett be, mikor feloldottam a hülyeségem alól.

a főztömtől gyomorbajom lett és diétáznom kellett két napig. tegnap az első diétás nap végére rohamom lett és megettem egy egész norbi somlói galuskát. mintha nem is  én lennék.

most sütöm a marhahús maradékát. szédülök, mert marhasokat ittam r-val, meg mert nagyon álmos is vagyok, de én többet húst megromlani nem engedek a hűtőmben. most nem recept szerint haladva sokkal jobb lett, mint tegnap. mármint nem olyan vadul fokhagymás, meg tettem bele jó sok zöldfűszert. és olaj nélkül sütöm serpenyőben az apróka golyókat. ezerszer jobb, mint a svéd.

mért ís nem írtam le, mért, mért, mért, hogy tuti, h hívni fogja a csaj, h mégis vigye haza, ő meg ugrik és hazaviszi. elmehetnék jósnak, bazdmeg.

szóval ez történt. felhívott, h mégis hazamegy, mert hívta a csaj, de ha akarom, addig felugrik. jo. és akkor hirtelen nem is tudtam átgondolni, h mit mondok, vagy mi lesz, mert gyorsan el kellett pakolnom kicsit, meg felporszívózni és felöltözni, mert a reggeli fürdés után még egy pokrócban üldögéltem csak vizes hajjal. épp, h végeztem és már itt is volt. még egyszer felköszöntött, ajándék nélkül persze, de nem is érdekel már, komolyan. aztán bejöttünk a nappaliba, leültünk a megszokott kis helyünkre és nyilván elkezdett ömleni belőlem a szó. szerintem nagyon jól nyomtam, biztos a hirtelen jött lehetőség miatt összeszedtem magam :) és szerencsére végre el tudtam mondani, amit a pár hete tartó szomorú periódus alatt többször is akartam, hogy akkor én ezennel fellazítom ezt a dolgot kettőnk közt és nem várom el, h hívjon, azt csinál, amit akar. ez nyilván csak nekem volt fontos. enélkül is ezt csinálja, csak így legalább azt gondolhatom, h én irányítottam a helyzetet. hát haha. beszélgettünk még arról is, h szerinte én elvárom, h elváljon és hogy szerintem ez azért inkább legyen úgy megfogalmazva, h őszintén elmondtam miket érzek iránta. és igen, ez jelentheti azt, h szeretném, ha elválna, de inkább mégsem jelenti, mert ha valaha elválna (never ever), akkor az legyen az ő önálló döntése, és ne legyen nekem hozzá közöm. de amúgy értem, hogy ő mért érzi az elvárást részemről. és miután ilyen szépen elengedtem őt, elkezdte ugyanazt csinálni, mint múltkor. simogatni az arcom, dícsérni a körmöm, aztán felállt, engem is felhúzott és megölelt, de úgy, hoyg abban tényleg a világ minden szeretete benne volt, aztán leült, én az ölébe és be kellett vallanom, hogy szeretem-e még. és hogy adjak neki időt, ami kb 1 hét, és akkor jobban rám fog érni, hogy átbeszéljük ezeket a dolgokat, mert szeretné és amúgy is több időt tölthetünk majd együtt, már ha szeretnék egyáltalán még vele időt tölteni.

most elmegyek és veszek egy könyvet a párkapcsolatokról, férfiakról és nőkről, a játszmákról és miegyebekről. én ezekhez a dolgokhoz tök hülye vagyok azt kell mondanom, pedig azt hittem ennyire nem. vagy csak már tényleg annyira el vagyok veszve azt sem tudom, h hol, hogy azért nem látok semmit, de semmit tisztán.

(borzasztóan tetszik és a borzasztóan finom illata még mindig rajtam van. csak egy szájrapuszi volt és ennek örülök)

a kisállat büntetésben kuksol a helyén. persze ott is jól érzi magát, de azért megkérdezném, mi ez a lázadás mostanság?

egyébként ki vagyok ábrándulva perpillanat, úgy érzem. nagyon fura állapot.

előbb leírom, h rendhagyó módon tegnap hívott, mert hívnia illett. ajándékot nem fogok kapni, amit furcsállok és nem tudom, h meg kell-e ezen sértődnöm, vagy sem. a megbeszélt ajándékom sem lesz, amiről, ha nyikk nélkül "megfeledkezik", az több, mint béna. pedig ez lesz. nem mondom neki, mert nyilván rögtön előáll azzal, h pont másnap akart róla nyilatkozni. nagyon durva és kiábrándító. bár már nem nagyon van honnan kiábrándulni.

aztán jöjjön az, hogy viszonylag korán reggel csörög ma a telefon. nagyon meglepődtem, mert ugye rettentő sok a munkája és soha nem hív ilyenkor. haha. úgy látszik, ha kell, azért tud rá időt szakítani. első körben érdeklődött én hogy vagyok, aztán előkerült mért hívott. összevesztek reggel. MIVAN?! úgy értem nekem ehhez mi közöm? ilyen így még nem is volt, hogy felhív elmondani, hogy összevesztek. mit kezdjek vele? nyilván kellett vki, aki meghallgatja, de nem volt elég a kollégája? mert gondolom már neki is előadta mondjuk úgy háromszor. nem tudtam mit csinálni a döbbenettől, így végighallgattam csöndben. amúgy is gondolom ennyire vágyott. ráadásul vmi tök bénaságon vesztek össze, ami nem is nagy kaland, nem is értem mért vette ezt ennyire komolyan. (tegnap nem volt otthon családi esemény miatt, és este a nő kiakadt, hogy egész napra otthon hagyta a családját, pedig előre meg volt beszélve, h így lesz. mármint az ő verziója, a nő részét nem tudom). és akkor megint ment a váljanak el cirkusz, amit, ha jól értelmeztem a nő ordított, ő meg kontrázta, hogy jó - ez is csak a szokásos, ezt csinálják mindig. itt azért gyorsan hozzátette, h ő nem akar elválni, gondolom üzenetként nekem, mert a gyerek, meg plusz egy adalék. jó. most ez milyen béna történet már? minek hív fel emiatt? meg ez nem is akkora durranás innen nézve! voltak ennél komolyabb dolgaik is már. és mivel még reggel is ment a duzzogás és nem engedte a nő, h elvigye munkába, ezért este se megy érte akkor. így viszont felhív engem, jó? na és itt elakadt a szavam. mivaaaaan?! és akkor mikor felhorkanok, még előáll a leggyerekesebb játékával, miszerint jó, akkor se érte nem megy, se engem nem hív. (ezt a játékát gyűlölöm és még nem jöttem rá mért csinálja. biztos vmi tipikus reakció, majd utána nézek. azt viszont tudom, hogy utálom és hogy tökre beszabályozza vele az embert, h mit mondhat, mit nem, mert ki kiváncsi arra, hogy mondok vmit, ő akkor előáll a dacos, jó akkor nem!-jével és még nekem kell(ene) visszakozni, mert ugye nem azt akarom, h ne legyen vmi. biztos jobb lenne ráhagyni, de ott még nem tartok. vagy igaziból nem tudom erre mi a jó lépés. valaki?)

a köcsög szomszédok nem tudom mit rendezkednek ilyenkor, de remélem, hogy az émelyítő fasírt szag hozzájuk is átterjengett,

csak azért is lett marhám és csináltam is fasírtot. a véleményem az, hogy legyen akárhogy is fűszerezve a darált hús, a végeredmény úgyis csak fokhagyma ízű lesz. megdícsérem magam viszont azért, hogy lassú tűzön készítettem, így nem lett kívül égett, belül nyers. és az is jó, hogy keveset csináltam és még kevesebbet ettem belőle. így remélem nem lesznek rémálmaim.

és még akkor mi volt ma. teljesen belelkesültem, hoyg este főzni fogok, fasírtot a marhahúsból. kinéztem szuper recepteket és végül kétféle mellett döntöttem. csak a friss fűszerekben van különbség. elmentem a tescoba, vettem friss rozmaringot, bazsalikomot, oregánót. nyamm. imádom. szépen cserepekbe tettem őket, rendet tettem a konyhapulton és nyitottam a hűtőt, hogy na gyere, te hús. az ajtónyitással egy időben le is fagytam, mert fura bűz csapott  meg. tudtam, hogy a hús az. kiveszem, tök zöld. kezdek nagyon ideges lenni az intersparra,, mert eddig azt hittem, húsügyileg ők viszonylag rendben vannak, erre másodszor rohad meg hús a lejárati idő előtt az utóbbi 2 hétben. ez hoyg történik basszákmeg?! ki kellett dobni az egészet és kurvaideges vagyok. bánatomban ettem a standard vacsorám, kenyér-párizsi-sajt és tettem rá egy csomó bazsalikomot, rozmaringot és oregánót. iszonyú finom, ez az egy bírja csak feledtetni a marhahús ügyet.

ez egy pocsék nap volt, tele családi hisztivel, teljesen kikészültem. hazaérek, bekapcsolom a tv-t és pont delhusza dzson kérdez egy nőt, hogy elfogadja-e tőle a fényt. aztán még megkérdezte egy pártól, én meg döbbenten álltam, hogy ez mi. nem vagyok felkészülve ezekre a műsorokra mostanság. viszont szeretném jelezni, hogy nagyon szeretném megnézni még egyszer minimum az ítélet család című sorozatot, mait sehol nem játszanak időtlen idők óta és a neten se találtam meg, hogy lelopjam. ilyen hogy történhet?

láttam ma facebook-on a régi családom. ahol au-pair voltam egy évig és ahol megfordult velem a világ jó irányba, mert szerencsére volt olyan is, hoyg jókor voltam jó helyen. szóval nézegettem a 2 fiút és hát döbbenet. a kicsivel 15, a naggyal 10 év van köztünk. a nagy a képeken simán idősebbnek tűnik, mint én. baromira el van hízva és katona. a katonaság, a harc van rá kiülve nagyon durván. és az egész egy pálfordulat, mert kicsinek egy teszetosza, szerencsétlen, szétszórt, a saját világában élő kis izé volt. most meg felelősségteljes férfinak néz ki. a kicsit imádtam és annyira cuki volt, hogy máig tisztán emlékszem rá. ő is nagyon szeretett engem. azt hittem nagyon helyes pasi lesz belőle. hát, a képek kicsit mást mutatnak. olyan igazi angol feje van és ő is eléggé elhízott, amit nem értek. viszont gyönyörű barátnője van és jó őket együtt látni. szerintem ő méég tanul, bár nem tudom, az adatlapjáról semmi nem derül ki.

megtaláltam az anyjukat is. ugyanúgy néz ki, mint 18 éve. csak kicsit talán pirospozsgásabb az arca. a piától. akokr még csak egy üveg csúszott le esténként és az is megosztva a férjével. aztán mikor 12 év után meglátogattam őket, már egy-egy üveg volt a minimum adag fejenként és bekómálva ültek a tv előtt esténként. most nem tudom mi lehet a helyzet.

a férjről sajnos nem találtam semmit. akkoriban szerelmes voltam belé és minden féléket képzeltem a témában. persze nem lett semmiből semmi. sajnos :) remélem jól van.

aggasztó, hogy mostanában újra sokat vezetek. nagyon sokat. most pl mentem 120 km-t este csak itt a városban kersztül-kasul. hátőőőőő. drága mulatság, meg kell hagyni. ráadásul olyanokat tudok hallucinálni közben, hogy már ide se merem leírni. elmebeteg-e vagyok.

a kisállattal elég sokat veszekszem mostanság. kitalálta, hogy semmi más nem érdekli, mint hogy a tv szekrény alá bepréselve magát kaparja a parkettát, mint az őrült. és én sok mindent megengedek neki, de ettől a hülye mániájától kivagyok. megőrjít az a zaj, ahogy kapar. a parkettában igazán nem tezs vele kért, de a megszállottsága baromi idegesítő, meg azt képzelem, hogy az alsó szomszéd is hallja és zavarja. ami, ha hallja, biztos így is van. szóval folyamatos ordítás van, hogy most azonnal hagyja abba, jöjjön ki és foglalja el magát a szőnyegen, de szarik rám. és akkor a végén oda kell mennem mindig és őrült módjára kizavarni a szekrény alól. ilyenkor általában döbbenten befut a helyére, remélem gondolkodni. :D aztán később kezdődik az egész elölről. lassan két hete terrorizál ezzel. most betömködtem párnával a szekrény alját. hát nyilván talált magának utat így is. ki fogom porolni a bundáját, de nagyon.

egyébként örülök, hogy újra élet költözött belé, ugyanis ezelőtt, kb egy hónapig elég mélabús volt. szerintem vmi hormon lehetett a ludas, mert mindig akart udvarolni, de hat nekem ugye felesleges. igy aztán sokat szomorkodott, meg nem akart enni, csak ímmel-ámmal, és a legaggasztóbb az volt, hogy a kedvenc lucerna ropogósát se kérte, és az imádott magja se érdekelte. de most úgy látszik ezen túl van, és a helyébe lépett az őrült kaparás. nagyon jó.

pink szívószállal iszom az óriás, ikeás vizes pohárból a bort. annyira szép az egész. már nem az, hogy iszom, hanem a kicsit deres, szép alakú pohár, benne a halvány sárga, hideg borral és a gyönyörű pink szívószállal. öröm ránézni.

ezennel befejezem az x-faktor nézést. rossz a fülem biztos, de mindent hamisnak hallok, mindent bénának látok. éden hotel mikor lesz?

ma a boltban megint őrült módjára megkívántam ezt a paradicsomos tököt. nagyon reméltem, h nem lesz tök, mint ahogy a legtöbb helyen már nincs is. na itt volt. annyira éreztem a számban az ízét, h nem bírtam ellenállni, pedig mennyire szarul voltam tőle múltkor, mikor éjjel bezabáltam 3 adagnyit kb. kiválasztottam a legeslegkisebb tököt és vettem darált húst, hogy csak kis részét csinálhassam meg paradicsomosan, a többit meg megtöltöm, vagy mittudomén, lesz vmi a darált marhával.

most főztem meg, uzsonnára*. a lehető legkisebb darabot vágtam le a tök végéből és még így is sok lett. nem nagyon értem. azt hiszem nem főztem eleget, mert nem állt úgy össze, mint eddig. azért íz íz megvan, nagyon finom, de csak alig mertem enni belőle, mert amúgy is fáj a hasam, nem akartam tovább rontani a helyzeten. rontottam. vettem be dipankrint, nospát. ki tudja lehet-e ezeket így egymásra halmozni. most már mindegy. remélem egyszer le tudok állni a tökkel, mert nem lesz ez így jó. mit kívánok rajta ennyire?

*ebédre végül bolti szusit ettem, mert éreztem, h megy le a vércukor szintem és szendvicset nem akartam enni, meg ezt is olyan hihetetlen erővel kívántam meg, hogy még az ára sem riasztott el. még a parkolóban betömtem a kocsiban ülve. jobb is lett utána rögtön. nekem elég kis adagnak tűnt, mégis jóllaktam vele. remélem erre nem fogok rákattanni, mert nagyon drága és nem tesz nekem jót a sok alga

igen, a blogom jelenleg arról szól, h vajon hívott-e. na, hát ma nem, pedig azt ígérte. persze, még hívhat, de szombaton a megszokott rendszer az, h 2-re hazamegy, szóval ebből indulok ki és ezért hoztam máris ítéletet. de nem is ez a lényeg, hanem hogy most teregetés közben megvilágosodtam. nekem elvárásaim vannak, de mire fel? hogy lehetnek egyáltalán elvárásaim? és szigorúan diktálom és betartatom őket. jézusom. és halálra idegelem magam, ha nem felel meg nekik. ajjaj. pedig ha valamitől ódzkodtam mindig is, az ez. de egyszerűen egy ponton túl nem tudok elég laza lenni ehhez, hogy csak úgy hagyjam történni a dolgokat. követelőzővé válok és erőnek erejével kikényszerítek olyat, ami a másiknak nehezen teljesíthető. gratula. tudom, h ez semmi jóra nem vezet, de sajna már beleestem a csapdába. vagy még nem késő elengedni ezeket a dolgokat? nyilván kénytelen leszek, mást nem is nagyon tehetek. nem tudom befolyásolni és több ordítós számonkérés sem fér bele a repertoáromba. innentől tehát az elengedésre koncentrálok. sok sikert nekem, mert nem vagyok túl jó benne.

(1. minek ígéri meg, h hív?)
(2. szerintem egy hívás vagy sms mindig kivitelezhető, sajnos ezért nem fogadok el semmilyen magyarázatot.)
(3. az a baj, h én akkora barom vagyok, h mindenképp jelentkeznék. ha kell, a wc-ről írva annyit, h nem tudunk beszélni, majd hétfőn. ne írj vissza lécci. szia)

írt az exapek, rögtön két levelet is. be kell majd mennem, mert nem értem mit akarnak, vagy akarnak-e egyáltalán vmit.

ma is hidegvérrel vártam kb plusz 2 órát, h hívjon. érdekes, de most tényleg semennyire nem izgatott fel, h nem hív, mert ha nem hív, az jel. de bíztam benne, h hív és ennyi. így is lett. pont.

eleinte mindenféléről beszéltetett miújság kategóriában. igyekeztem, gyorsan összehadartam mindent, aztán beszéltünk róla, volt némi pikáns téma is, de nem velünk kapcsolatos, csak úgy általában. aztán, újra a beszélgetés végén, mint tegnap, megkérdezte, hogy vagyok amúgy. nem tudom h vagyok, nem is igazán válaszoltam, inkább elmondtam, h a nagy kirohanásomon gondolkodom, h azt hogy képzeltem és bár mindketten megbuktunk akkor és ott kommunikációból, én a magam részén szeretnék változtatni és remélem beszélünk majd még erről. és akkor hazaért.

itt jegyzem meg, h azt gondolom ma találkozhattunk volna, de nem hívott el magával dolgozni. nem baj, kell ez a kis távolság most, csak jelzem, h észrevettem.

és találtam két jegyet 11 hónappal ezelőttről. fogalmam nincs honnan kerültek elő, de olyan info van rajtuk, amit pár hónapja nagyon kerestem a neten és nem találtam sehol semmit. időközben a dolog aktualitását veszteni látszott, így nem is foglalkoztam vele. erre most meg itt ez a két jegy a semmiből, csak úgy ott termett a cipős szekrényen és egyrészt nem értem honnan, másrészt nagyon érdekelne, h lesz-e szükségem rá. szeretném, ha lenne.

csak mondom, amit érzek, tapasztalok magamon. minidg érdekes utóbb visszaolvasni az akkor már teljesen irreleváns részleteket. most meg ezek határoznak meg, ezek a legfontosabbak. szóval az ominózus sikítozós kedd óta jobban vagyok. a nihil tűnni látszik, sőt, már el is tűnt. most inkább távolság van bennem, de már nem az üres végtelen. mikor rossz volt, pár napja, sajnos azonnal dőlt össze a világ is körülöttem, ami azóta épült fel (újra), hogy ő van. értem ezalatt a legbanálisabb dolgokat. nem volt kedvem mosogatni, porszívózni, elpakolni, takarítani. két pillanat alatt kezdett rám omlani az őskáosz. elég ijesztő volt. megerőltettem magam és nagyjából kezeltem a helyzetet. csak nagyjából és nem örömmel. aztán mióta a nihil tűnni látszik, újra szívesen csinálom ezeket és nem tagadhatom, h újra érzek magamban némi reményt. döbbenetes. és tényleg a remény hal meg utoljára. nem tudatos nálam ez a remény dolog, amitől még ijesztőbb. ahhoz erőm meg nincs, hogy tudatosan meghalasszam magamban. kíváncsi vagyok mi lesz.

örülök, h r újra beszél velem. örülök, hogy a szf közelebb került hozzám és köszönöm, hogy kf még mindig tartja velem a kapcsolatot. most nagyon jól esnek nekem ők. ennyit a pasikról.

ezen kívül zs, b és m barátnőim is mások mostanság, mégiscsak figyelnek, ha arról van szó. van még remény. köszönöm nekik is.

és a húgom, hát persze. annyira jó, h egy egymástól lélekben millió évekre töltött gyerekkor után felnőttként itt vagyunk egymásnak.

arról szerencsére nem szólt a beszélgetés, h voltak-e ma moziban, vagy sem és én sem voltam olyan hangulatban, h ezt meg bírjam kérdezni.

hívott. elég későn, mindennél később, de ma olyan hangulatban voltam, h egyszerűen nem bírtam idegeskedni rajta. meg hát bízom benne, h nem mer nem hívni. beszélgettünk mindenféléről, ki mit csinált. picit talán döcögős volt, de nem érdekelt, mert mindkét részről érződött az akarás. talán részemről még inkább, mert ugye én nem voltam egészen normális az utóbbi időben. már kommunikációilag. picit szóba került még a tegnapi beszélgetés, h nem emlékeztem egyáltalán, h mondtam vmit, ő meg váltig állította, h de igen, erre kiderült, h nem is tegnap, hanem teganp előtt  mondtam, a sikítozás közben. jézusom. ijesztő. egyáltalán nem emlékszem és nem is hiszem, h mondtam, mert nem volt téma nálam az, de mi van, ha mégis és nem emlékszem? komolyan elgondolkodom a dühöm ilyen módon való levezetésén, mert ezt így tényleg nem lehet. egyébként ez nálam felvett dolog, ez a durva hiszti. régen nem csináltam ilyet, abszolút uralkodtam magamon. csak aztán arra gondoltam, h nem jó a sok lenyelt dolog, mert biztos megbosszulja magát vmi betegség formájában  és akkor elkezdtem így kiengedni magamból. ilyenkor tényleg ki is jön belőlem, mert vicces módon a nagy ordítozásban egyszer csak eljön egy pont, maikor az egész elmúlik és ott állok üresen, megtisztulva, abszolút normálisan és akkor nekem jó ugyan, de a másik nem tudja ezt követni, nem érti, meg hát neki nyilván nem jó, h átélte az egészet. a mostani ordításom nem tartott addig, h lehiggadhassak, dühöngve mentem tovább. puszi, minden nélkül. annak örülök csak, h nem szúrtam be még vmi ordenáréságot búcsúzóul. vagy legalábbis nem emlékszem...

na de vissza a mai beszélgetéshez, a végén megkérdezte szeretem-e még. aranyos volt. annyira azért még nem felhőtlen ez az egész, h telefonon csak úgy bemondjam, h igen, inkább visszakérdeztem, majd azt mondtam, amit ő: persze (ez kettőnk közül csak nekem nem a legjobb válasz a szeretlek kérdésre, ő nem akad fenn rajta). úgyhogy így.

szeretnék vele találkozni, de érzem, h jót tesz egy kis szünet. már most beleborzongok, milyen lesz újra látni. és tegnap azt álmodtam, h szeretkeztünk (úgy, ahogy utoljára a valóságban is), ami most sokat jelent nekem a magam állapotát illetően.

tegnap tényleg megígérte, h hív és én ehhez tartottam magam. egyrészt megbízom benne, másrészt, ha mégsem hívott volna, akkor tényleg nincs miről beszélni tovább. nem mondom, h nem voltam síkideg mondjuk úgy este hattól, de kibírtam még azt a másfél órát, mire végre megszólalt a telefon. elővigyázatosan vendégségben voltam, h a lehető legminimálisabban engedjek csak utat az őrületemnek. persze így is méltatlankodtam, de kb itt meg is állt a dolog. belül azt éreztem, h olyan mérges, dühös és kiábrándultan megdöbbent vagyok, h az már fokozhatatlan. és amikor végül megszólalt a telefon, mielőtt felvettem fennhangon azt kértem magamtól, h csak legyek normális és tudjak normális hangon beleszólni. így lett, bár az első kérdésénél, miszerint miújság?, azért elöntötte vmi az agyam, ami miatt nem tudtam érdemben megszólalni, csak hörögni. közben beverekedtem magam a gyerekszobába és lekuporodtam a sötétben a szoptató fotelba. ezalatt lenyugodtam, meg közben ő is elkezdett mesélni a napjáról, h akkor végzett és hogy hát mennyi munkája van, stb. igyekeztem gyorsan alkalmazkodni és képesnek lenni beszélni én is miújság témában. aztán megkérdezte nagyon mérges voltam-e tegnap. igen. és akkor erről beszélgettünk hosszan. szerinte egy felnőtt ember minimum legyen képes fékezni az indulatait, mert ilyet így nem lehet a másikra zúdítani. az akkori kirohanásom tényleg nem volt helyénvaló és egy őrült nő benyomását kelthettem, ami több, mint ciki. de én úgy gondolom, h mindenki habitusa szerint viselkedik ilyen esetekben és értem, h ő megdöbben és lebénul egy ilyen ordítva sikítástól, de azt nem értem, h ő mért nem éri fel ésszel, h ezt az állapotot nagyságrendekkel rontja, ha csak ül egyetlen mukk nélkül és a világ legbambább fejét vágja hozzá. ez sem normális sztem. azt mondja ugye, h ő akkor tud velem beszélgetni, h azt normális hangnemben teszem. szerintem egyikünknek sem volt normális a hangneme. nekem visszább kellett volna venni, neki meg akárhogy is, de kommunikálni. ha az embernek semmit nem válaszolnak, az olaj a tűzre. ezt miért nehéz felfogni? úgyhogy a kommunikációt tekintve pont ugyanannyira csináltuk rosszul sztem. szerinte persze nem. szerinte csak én csináltam rosszul. jó. aztán még elmondtam azt is, mert rögeszmém, h mindent el kell mondani a másiknak, elkerülve ezzel a fölösleges egymás meg nem értését, meg a félreértéseket, hogy azért hívtam fel, mert ha ő aznap nem hív, akkor én olyan mérges lettem volna, ahonnan nem feltétlen van visszaút. és mivel nem akartam rá ilyen mérges lenni, inkább én hívtam. félmegoldás ugye, meg hát nem is alakult szépen, de sokkal jobb még így is, mintha aznap nem beszélünk és én tényleg berágok. ismerem magam sajnos és próbálom elkerülni a rosszabbnál is rosszabb verziókat. tényleg nem szeretném, ha haragban válnánk el vagy rossz szájízzel. ilyen vége ennek kettőnk közt nem lehet. állítólag azt is mondta tegnap, míg sikítoztam, h azért nem hívott, mert látványosan rosszat tesz nekem, ha látom és mindig szomorú vagyok. (nem voltam szomorú, és ezt el is mondtam neki, csak úgy nézett ki a fejem, de igaziból pont, h semmit nem éreztem, ami talán még a szomorúságnál is rosszabb). én meg, bár nem voltam magamnál, de egész biztosan emlékszem, h nem mondott ilyet. azt mondta nem volt ideje és akkor azon őrjöngtem, hogy ezzel engem hagyjon, mert az ilyet bocsika, de nem hiszem el. tényleg nem. szóval, ha elhangzott volna az általam hitt verzió is, akkor biztos meghallom, de mindegy. hagyjuk. az viszont újra elbizonytalanít, h ki kit meg mit ért félre, h most is a telefonbeszélgetés alatt mondott egy mondatot, h most mondtam és megesküszöm, h nem. még csak a téma se volt a fejemben. teljesen másról beszéltem, úgyhogy vmit félrehallott, de én ezzel már nem tudok vitatkozni, ráhagytam. pedig tényleg nem mondtam az általa hallottakat. azért persze elbizonytalanodik az ember, mikor az ellenkezőjét állítják, és egész fura érzés, mikor egy fél pillanatig azt gondolom, h esetleg nem vagyok normális, de aztán ezen túlléptem. viszont ijesztő, h így félrehall pár dolgot. ez tovább nehezíti a kommunikációt. összességében viszont nagyon örültem, h hívott és normál hangnemben beszéltünk. mert, ismételném magam, nem lehet, h haraggal váljunk el. attól, h két napig olyan csalódott dühöt éreztem, ami elnyomta a szeretet érzését, még szeretem. és végre, a két heti nihil + a két napi düh után végre újra azt érzem, h szeretem. mármint, h ez az érzés kerül előtérbe. én őt szeretni szeretném, nem pedig bármi mást érezni.

azóta is gangnam style-t nézek. remélem megdöntöttem vmi rekorodot ezzel. volt török verzió is, akik ugyanúgy nem értették a táncot, ahogy én, meg hitleres, amit nem tudtam végignézni, meg szexi koreai lánycsapatos, ami viszont nagyon cuki. és szexi. én is úgy akarném csinálni.

most egy gangnam style koncertvideot nézek. vicces nagyon, nagyon kell mosolyognom. és mindenféle japánpornó is bevillan a tömegben őrjöngő lányokat látva, még akkor is, ha nem is ők azok. a cincogás, az, ami beugrik :D egyébként ezt a rettentő sok hülyeséget csak a bor íratja velem.

legszívesebben egy trance partyn lennék most.

közvélemény kutatást végeztem a ma esti őrült telefonálgatások közben, h odaadjam-e neki a pornoizét. és hát annyira jellemző volt az egyes emberekre a válasz. és az is, h kinek a válaszára vagyok hajlandó hallgatni csak. fel is hívtam zs barátnőm, kizárólag azért h halljam, h igen, ő igenis odaadná neki és bassza meg, csináljon vele, amit akar, ha már kettesben nincs módunk nézegetni. vigye el és aztán tegyen lelkiismerete szerint, haza nyilván nem viheti, hahaha.

és akkor ott van az az álláspont is, amit nem vagyok hajlandó meghallani, h nehogy odaadjam, mert milyen megalázó, h gondoltam rá, erre hogy állnak a dolgok most. őőő, nem is értem ezt a gondolkodást. eszerint ráadásul hidegen és elutasítóan kéne viselkednem. nem fogok, mert nem vagyok ilyen. drámakirálynő vagyok, nem jégkirálynő. akkor is, ha ez nem vezet jóra.

hát lenne most kedvem szexelni vele. meg csókolózni.

egyébként pedig szeretnék ruhákat hordani. ehhez le kel fogynom legalább a hasam. komolyan ez motivál. a minapi marha után soha többet nem eszem este. legalábbis főtt ételt. nem szabad, borzasztóan éreztem magam utána. ki is dobtam a maradékot nagyon gyorsan. fúj. le fogok fogyni, én mondom. most nagyon el vagyok határozva.

harmadszor hallgatom végig a nem rövid gangnam style-t. nekem ez tetszik. rendhagyó és vicces.

mivel vizes pohárból iszom a bort a leskelődő szomszédok mit sem sejtenek. háhhh.

jut eszembe, mintha nagyon fontos lenne, na mindegy, h legutóbb, mikor azt hittem szakítunk, kitöröltem ugye a képeit a telefonomról és eltettem a laptopomon a legeldugottabb mappába. nemrég mégis visszaraktam mindet a telefonomra, merthogy milyen dolog már kitörölni. meg ugye úgy túnt húzzuk még egy darabig így, vagy úgy. most akkor megint töröljem ki? egyelőre nem. ne dolgozzak feleslegesen. picsába már velem.

az abszolút a nap vicces részéhez tartozott, hogy akkor fogyott ki a benzinem, mikor épp kanyarodtam be a parkolóhelyre. kimosolyogtam, hogy ugyan toljanak már rajtam egyet és ennyi. nekem specialitásom a benzin kifogyasztása. minden alkalomra emlékszem, pedig nem egy ilyen volt és mind vicces is, én mondom.

egyébként mázlista vagyok, mert nem én anyáztam volna egyedül,ha 20 méterrel a cél előtt fogy ki. a város egy őskáosz a körút és a környező kerületek komplett feltúrása miatt, iszonyú dugó mindenhol, az utolsó, egyirányú mellékutcában is. el se merem képzelni mit csináltam volna, ha a forgalomban fogy ki.

majd elfelejtettem, h most hirtelen felindulásból végignéztem az egyik társkeresőn a pasikat. annyira érzem, h nekem ehhez nincs kedvem. a keresgéléshez. és azzal se kábítson senki, h ne keressem, majd egyszer csak jön magától. baromság. nem jön. (vajon hány nap múlva fogok sírni utána? mármint ő utána?)

előkerült r egyébként. múltkor a boltban futottunk össze. elég fura volt. ígérte, mint fél éve is, h majd hív és feljön dumálni. mint fél éve, úgy most sem történt semmi. pár nap múlva írt sms-t, meg facebookon, de nem válaszolt aztán az én válaszaimra. egy vicc. sztem nincs túl jó passzban. ma írt facebook-on, h holnap feljön délelőtt. sose járt itt délelőtt, csak éjjel és mindig volt nála bor is. fura lesz mindez sötét és pia nélkül. persze simán lehet, h megint nem jelentkezik egy ideig.

nem merek inni, mert még mindig zsibbad a kezem.

bloggerek miért használnak még freeblogot? csak kérdezem. senkinek nem tűnt fel közülük, h már sosem fog működni?

nem hívott hétfőn. nem hívott kedden. kedden pont a munkahelye felé jártam (komolyan véletlenül), mikor végzett. és akkor hirtelen bekattantam és felhívtam, pedig nem akartam. ki akartam várni mit csinál magától, de mivel úgy éreztem, h ha kedden sem hív, akkor örökre elvágta magát nálam, és nem vagyok kíváncsi a nem tudom milyen játszmáira, mert ezt én idegileg tényleg nem bírom, egyszer csak azt vettem észre, h hívom. előttem ment pár kocsival, kérésemre azt mondta félre tud állni egy kicsit. útban volt egyébként a nőjéért. kiszálltam, ő csak kinyitotta az ajtót. magamból kikelve egy csomó hülyeséget összehordtam, ő pedig kb semmit sem szólt, csak nézett. úgy, ahogy csak pasik tudnak és amire a bicska nyiladozik a zsebemben. szeretnék már pontot tenni az egész végére, mert teljesen elvesztettem a fonalat és önmagam is, és már magam számára is terhes vagyok. nem látok semmit tisztán, nem is fogok, ahogy érzem, úgyhogy itt vmi drasztikusnak kell történnie. perpillanat azt szeretném, ha holnap feljönne, normális hangnemben befejeznénk ezt az egészet, visszaadnám neki a könyvét a pun háborús pornó képregénnyel együtt és viszlát. legyen csönd. muszáj fellélegeznem és messzebbről néznem ezt az egészet, mert különben megfojt. hogy jutottunk ide? és van egy csomó kényszerképzetem is, szuper. azt gondolom pl, hogy engem már megutált, elege van a hisztijeimből, könnyebb lenne neki, ha nem lennék. szeretne lazítani az egészen, mert ez így tovább szerinte sem mehet. otthon sokat javultak a dolgai és ahogy majd én nem leszek, még tovább javulnak. egy gonddal kevesebb lesz neki, ha én már nem leszek. nem fogom tovább nyomasztani azzal, h többet szeretnék vele lenni és hogy azt várom, h elváljon (ezt ő mondta legutóbb. hát úristen. senkit sem szeretnék nyomasztani. és az igaz, h szeretnék többet vele lenni, de mostanában nem igazán nyomulok ezzel, azt meg nem várom el, h elváljon, bár persze örülnék neki, mármint ha nem miattam, hanem maga miatt válna el és utána engem választana (no way, amúgy)).

ja, és eléggé rosszul esett, h komolyan vette, h bármit is tennék ellene bosszúból. soha nem csinálnék ilyet. és képes volt megkérdezni, h komolyan gondolom-e, h bármi ilyesmi közelebb hozna minket egymáshoz. mondom nyilván nem, meg amúgy sem akar velem lenni, mitől lenne velem egy béna bosszú után?! rémisztő, h ilyeneket komolyan gondol. már megint úristen.

azt hittem még akkor is ömlik belőlem majd a szó, mikor leülök a géphez, de most már kb egy órája netezek és nem lett közléskényszerem. nem csodálom mondjuk. négy hosszú órán keresztül beszélnem kellett róla. négy embernek ordítottam el telefonon, magamból kifordulva, összefüggéstelenül a történetemet. addig akartam beszélni, amíg ki nem irtódik belőlem az utóbbi időszak és főleg a mai este. úgy tűnt bármeddig beszélek, ennek sosem lesz vége. sosem fogom azt érezni, hogy kiürült a lelkem, nincs már benne semmi, ami miatt háboroghatna. azt az érzést vártam, és azt a csöndet, ami utána jön. de nem jött és még most sem érzem, bár jelentősen csökkent bennem az őrület. azt gondoltam, jól van, akkor hazajövök, ide is idehányom a nyomorom és kibontom azt a nyakast, utána pedig addig táncolok sötétben, amíg be nem esek az ágyba. ehelyett az van, h nem nagyon van már kedvem ide vehemenskedni a ma estét, max a tények kedvéért írom majd le és inni se merek, mert zsibbad a bal karom és mi van, ha annak nem tesz jót az iszogatás. minek kell nekem még hipohonderkednem is ma?! hát nincs elég bajom?

a bőr és nemibeteg gondozóban pedig, ahova előszeretettel járok, nem tudták mi a lizin, de azt mondták szedjem nyugodtan, ha nem vényköteles és elmúlik tőle a bizsergés. nem vagyok megnyugodva.

kettőésfél órát vártam a nénik közt a szemészeten. gondoltam kapok vmi kis csöppeket és kész. aha. hát nem. vagyis kaptam csöppet is, meg vmi gélt, de ami igazán felzaklatott az az, h szemüveg kéne nekem. tulajdonképpen azt hitték az vagyok. mondom nem. bár jeleztem már múltkor is, h nem látok tisztán, nem is foglalkoztak vele. arról egész biztos nem volt szó, h szemüveg  kéne nekem. asszem akkor 0,5 és 0,75-ös volt a szemem. azt se tudom mit jelentenek ezek, azért dobom csak így be a számokat. a mostani papíron nem igazodok ki, de ha jól látom és az egyik szemem 1,25-ös, a másik 1-es, hát az azért durva. nem is értem. tényleg homályosan látok, nem tagadom, meg folyton nagyon fáradt a szemem és hunyorgok is, de nem gondoltam, h így állok. hátjaj. kérdeztem első döbbenetmben, h szemtorna, vagy tudom is én, vmi, a szemüveg előtt működhet? mire fahangon közölték, h ők csak szemüveget tudnak felírni, további lehetőségekről fogalmuk sincs. elszaladtam.

szombaton a sok minden mellett olyanok is elhangzottak, hogy nem fogunk összeházasodni és nem lesznek közös gyerekeink sem. a többire nem is emlékszem. ezek egyébként nem újdonságok, csak túl profin áltattam magam. és hát kicsit ő is engem. a többi dologra nem is emlékszem.

nem lettem ma felhívva, amit nem tudok értelmezni.

tegnap, miután kiszálltam mellőle a kocsiból és feljöttem, végre sírtam. nem sokat, mert mennem kellett el, de az a kevés is jól esett. jól esett végre érezni. azóta viszont megint nihil. nem is beszélek róla, nincs már mit. két embernek mondtam csak el, és közben semmit sem éreztem. semmit. nagyon ijesztő. és azóta sincs másképp. mi lesz ennek a vége?

mekkora fos ez az x-faktor. azt se tudom mért nézem. ez volt, amit múltkor dicsértem, vagy vmi másik műsor? viszkető, kiemelkedő dudrok nőttek a dekoltázsomra. ez a vég, már a dekoltázsom se a régi. vettem ma kést, mert eddig nem volt, csak recés evő késem, és szereztem marhát csak azért is a tegnapi büdös helyett. kétféleképpen sütöttem, serpenyőben pirítva csíkokként és sütőzacskóban zöldségekkel kockákként és jó lett mindkettő. mivel nemrég, tehát éjjel ettem, ment utána egy kis dipankrin, de így is eléggé nyom a hasam. rémálom és gyomorfájás borítékolva. újra olvastam a diétámról a neten, mert azonnal neki kell kezdeni ugye gőzerővel, de megint csak kurvára összezavarodtam. segítsen már vki. most amúgy számolgatom a ch-kat és a dietetikus utasításait követem inkább, kivéve, hogy nem eszem 160 gr ch-t. de kicsit nyitnék a paleolit diéta felé, ami alapból egy divatfasság sztem, és nem is egy az egyben akarnám betartani, minden estre olvasgattam róla. pár óra olvasgatás után meggyűlöltem az internetet, meg mindenkit, aki ott osztja az észt, mert az a sok minden, ami össze van hordva rajta, kikészít. komolyan honnan tudjam mi igaz, mi nem? mindenki ellent mond mindenkinek. mi alapján döntsek? hogy lehet jó a viszonylag sok szénhidrátos, meg a nagyon kevés szénhidrátos diéta is ugyanarra a kórra? hoooogy? kurvaanyjátmindenkinek.

és akkor innentől ez a sírás helye.

egyébként meg becsülje meg magát minden olyan nő, aki tényleg szutykul viselkedik a másikkal és mégsem hagyják el. nem érdemlik meg, h ez történjen velük, ahogy én sem azt, ami velem történik.

köszönöm, ennyi.

gondolom tényleg vége.
gondolom többször nincs értelme elmondatnom vele ugyanazt. mostanra tényleg tiszta minden. megértettem.
gondolom meg fog szakadni a szívem.

vettem ma marha húst, mert mostanában nagyon kívánom. igaziból azt sem tudom milyen az íze, mert otthon sose eszünk és máshol se jellemző. persze ettem már és vmi miatt mostanában megint szeretnék. múltkor túl keményre sikerült, úgyhogy ma akartam adni neki egy újabb esélyt. nem volt kis szelet előre csomagolt hús, így egy 1000 forintnyi adagot vettem, ami jó sok, de gondoltam a mélyhűtőben elpihengethet majd. igaziból a boltban is láttam, h fura a színe helyenként, de végül ettől eltekintettem és megvettem. hát csak gratulálni tudok magamnak. itthon kibontva a hús persze tök büdös volt. nem az a tipikus romlott hús szag, inkább vmi vegyszer és savanyú hús szag keveréke. lemostam, beáztattam hideg vízbe, kivágtam a zöldes részt és még mindig rendíthetetlenül elkezdtem felvágni. de nem ment. elkezdett forogni a gyomrom attól a fura szagtól. sose éreztem még ilyet. annyira megundorodtam tőle, h a végén kidobtam. végül is ennyi. most megyek a sós fürdőmbe.

nem vagyok benne biztos, h ma reggel bevettem-e a lizint. mert rémlik, h csodálkoztam nagy álmosan a maroknyi kapszula felett reggel, h jé, milyen kevés. szóval nem tudom bevettem-e. az a bizsergés viszont, ami ma halálra kínzott, azt sejteti, h kimaradt. ha így van, akkor baszhatom a lizint is, nem csodaszer ez sem, mert ahogy kihagyok egyet újra támad ez a nyomor?! úristen. hétfőn első dolgom lesz elmenni az sztk-ba, nincs apelláta. mondjuk sok jóra ne számítsak gondolom, mert biztos azonnal ellenem fordulnak, ha előállok azzal, hogy a neten olvastam, hogy a lizin így, meg a lizin úgy. de ha egyszer ők nem gyógyítanak meg, sőt hülyének néznek a fura tüneteimmel, akkor csak a neten kell olvasgatnom, nem? picsábamár.

ójaj. jó szarul vagyok. a gyomrom kikészült, nagy kő van benne, és a nyelvem is jelzi, hogy hűha. és hoyg mi történt. én nem tudom mi van ezzel a paradicsomos tökkel, de hiába szabtam határt 8-ig bezárólag a kajálásnak, végül éjjel szakaszokban betömtem az egész kurva lábassal. egyszerűen nem bírtam abbahagyni. van vmi egészen érdekes savanykás íze, ami nélkül élni nem lehet, gondoltam. az utolsó falatokat konkrétan ki akartam dobni, hogy ne egyem meg, de végül mégis megettem, én idióta. és ha a tök nem lett volna elég, ittam még rá egy 3:1-ben kávét (de miért?!) kb éjjel 1-kor. nem nagyon értem az hogy történt és nem is volt finom a tökre, azért persze megittam. éjjel aztán vmi szuper félelmetes gyilkososat álmodtam, alig bírtam felébredni, h véget vessek neki. akkor már sejtettem, h a tök bosszulja épp meg magát. aztán reggel a tükörbe nyújtogatva a fura ízű nyelvem, elborzadtam a látványtól és még egyértelműbbé vált a gyomorhelyzet. és azóta se jobb. ójaj. lehet diétázni. nem vagyok normális esküszöm.

általában egy adagot főzök mindenből, rakosgatja a franc a hűtőbe a maradékot, de ezt vhogy soha nem sikerült még. ez a baj. egyébként, ha vki azt mondja nekem, h egyáltalán ízleni fog ez a főzelék, már akkor kiröhögöm, és ha még azt állítja, h a kedvencem is lesz, fogadást kötök az ellenkezőjére, ami nagyon nem szokásom.

amilyen marha elszánt vagyok mostanában, tegnap éjjel 2-kor még a sós fürdővizemben áztam szigorúan. nem nagyon vagyok otthon még himalája sókban, de ha jól veszem észre van köztük némi különbség. most az, h a fehértől a narancssárgáson át a rózsaszínig mehet a színe, az oké. de hogy az egyiktől tiszta marad a víz színe, a másiktól meg habzik és zavaros lesz, az azért fura. a legelső ilyen fura kád vizet leengedtem sóstól, mindenestől. aztán tegnap már belemerészkedtem. még a szaga is más volt, mint egy másik cég termékének. hát mindegy, túléltem. jól esett. hogy hat-e, azt nem tudom.

én egyébként nem szeretek kádban fürdeni, abszolút zuhany párti vagyok, de ez a sós fürdő kellemes. az biztos, hogy habfürdőbe nem ülök továbbra sem, meg tartok én már mindenféle egyéb fürdősóktól, olajoktól is, de ez a só megtetszett és kész.

annyira finom ez a paradicsomos tökfőzelék, h most is ezt főzöm épp. szabtam viszont egy határt az éjszakai evéseket illetően. nem eszem este 8 után. a 6 óra utáni evést nem vállalom, az azoknak való, akik 9-10 körül már alszanak. tehát a normál embereknek, ami én nem vagyok. szóval legkésőbb este 8, mert tegnapról mára is híztam 1 kg-t, így 3-mal vagyok több, mint a dagadtsági rekordom valaha is volt. én nem is értem innen hogy lehet lefogyni. tiszta para. persze azt se értem hogy lettem ennyi.*

a ch számolást asszem kipipáltam magamban. figyelek és kész. az is kb oké, h ötször egyek. de hogy időben egyek! na az nem megy. kb eszem, mikor épp eszembe jut. majd ha egyszer lesz nap rutinom, talán.

*egyébként ez a 3 kiló hirtelen plusz tényleg rejtély, mert eddig legalább stagnáltam a legdagadtabb fázisomban. lehet, h a graham zsömle, ami marha finom, mégse annyira az. pedig elkértem az összetételét a boltban a lisztkeverékes zsákról (helyben sütik) és úgy számoltam, hogy ez még jobb is, mint a graham kenyér. aztán lehet, h nem. most egy másik graham kenyeret eszem, mert a bakonyitól már rosszul vagyok. ebben talán még kevesebb ch van, mint abban, és remélem hízni se fogok tovább.

vettem 2 kg himalája sót. mostanában ebben hiszek. egyszer már fürödtem is benne. jó drága mulatság, de azt hittem hat. ma már nem hiszem azt, de azért megmártózom benne, hátha mégis.

tegnap lépcsőztem, van is a vádlimban iszonyú görcs, mert nem tudtam utána nyújtani. ma meg hazasétáltam a városból, ami egy órás csoszogás volt az én extrém tempómban, de jól esett és biztos jót is tett. utána megsarkaltattam a cipőm, mert már nagyon kopogott a szög.

a belső nihilem tegnap kezdett feszültségbe fordulni, aztán ma meg szomorúságba. most nem tudom, h örüljek-e, h kezdek érezni, vagy se. egyébként gondolkodni nem tudok, eliveleg az időre bízom magam. mármint azt, h kiderüljön hogy tudok viszonyulni a szerintem új felálláshoz (szerinte nincs új felállás). el se tudom képzelni mi lesz a végeredmény e tekintetben. és hogy mit érzek még? feladást. nagyon érdekes, de mintha feladtam volna. ezek szerint tényleg nagyon bíztam abban, h lehet ebből vmi. kíváncsi vagyok ezzel az érzéssel mi lesz. egyelőre minden reményteli gondolatom blokkolva van. mi lesz vajon velük. visszaléptem legalább ötöt és egyáltalán nem tudom mihez hogy viszonyuljak.

szuperül betartom a diétám pár napja. nekem egyébként nem is hiányozna a ch. egyszer csináltam régen a debil atkins diétát, és élveztem, meg nagyon nagyon lassan, de le is fogytam tőle. persze sejtettem, h nem túl egészséges teljesen ch nélkül élni, így aztán abbamaradt az egész és vissza is híztam. sokkal nehezebb vmennyi ch-t enni, mint semmit (kb semmit úgy értem, mert persze minden olyanban is van ch, amiben nem gondoljuk). mindegy, most számolgatok. kb csak, persze, de jó ez így. igyekszem 100 - 120 gr ch-t enni, ne stresszeljen engem senki a 160 gr-mal. ez még oké, sztem és kész. azt olvastam, az alap anyagcseréhez kell kb 50 gr. és hogy 100 gr körül szépen el lehet lenni. úgyhogy ehhez tartom magam. még mindig az ebéd a legnehezebb. mert vagy alig van benne ch, ami nem jó, vagy túl sok, ami megint nem jó. ellennék én amúgy 10 gr főtt krumplin is, nekem elég az, meg az 5 dkg rizs is, meg a mittudomén mennyi, de kevés durum tészta is, de állítólag az se a legjobb, ha csak ezeket eszem. akkor még mit, kérem alássan? a kuszkusztól hánynom kell. meg fogok próbálni egy másik márkát is, mert régen nem éreztem ilyen rossz ízűnek. mit lehet még enni? na de vissza az elejére, miszerint egész jól betartom a diétát. ch -ilag. de az nem hiszem, h az elfogadható kategória, h most főztem és ettem meg a szuper tökfőzelékem (hagyma, tök, paradicsom, só - úristen, de finom) virslivel és vmi helyénvaló kenyérrel, h ch is legyen benne...

tesztelődött, h a lelki nihiltől még prímán tudok szopni. nagyon jó. ideje lenne mégis elkezdenem vagy gondolkodni, vagy érezni vmit, mert asszem ez a legalja. vagy nem? költői kérdés. meg vagyok döbbenve magamon. ráadásul ilyen méltatlan körülmények közt, h neki sietnie kell. jaj minek is volt az a múltkori csütörtök, minek? az az előttöt szeretném visszakapni.

nem mondom, hogy rendesen kerestem, de tény, hogy azután lett meg, miután lefordította egy poharat. ez asszem vmi zsidó szokás, minden esetre működik. persze az is igaz, h igazán rám ijesztettek, h ha nem lesz meg a tömb, komoly pénzbírságra számíthatok. meg is lett azonnal. ehhez mondjuk fel kellett túrnom a kocsit kb az utolsó csavarig, de nem baj, mert kikerült belőle újabb két teli spar szatyornyi szemét (nem tudom honnan, mert nemrég dobtam ki belőle kétszer ennyit). itthon meg csak egy fiókot pakoltam ki és már meg is lett. közben a számlákat is átraktam végre a fiókból egy szatyorba, amit majd egy dobozba teszek, hogy ne is lássam őket többet. tudom, ez még nem egyenlő az iratok rendezésével, de az én viszonylataimban ez is vmi. és hát a lényeg ugye, h meglett a tömb, aminek a keresésével hetek óta terrorizálnak. pipa.

most már nem annyira magától  értetődő a belső nihilem, érzem, h dolgoznom kell rajta, ami annyit jelent, h ha elkezdenék gondolkodni rajta, akkor gyorsan csinálok vmit, ami eltereli a gondolataimat, vagy kényszerítem magam, h másra gondoljak. ennek pozitív hozadéka is van talán, mégpedig, h lehet, h sikerül újra előtérbe kerülnie az üzleti életemnek, ami perpillanat romokban hever és nagyon sok gondolkodást igényelne, ami eddig miatta (is) nem ment.

még mindig nihil van bennem. be-bekúszik néha, de azonnal elhessegetődik. nem én hessegetem el, hanem vmi, ami vigyáz rám bennem. szuper, mondhatom.

Nem banom, de azert furcsallom, h olyan erosen rajtam a haziasszony kenyszer, h ejjel 1-kor muszaj volt elmosogatnom, h holnap ne a dzsuvara jojjek haza. Hol erdekelt ez engem meg par honapja? Csak akkor erdekel, ha tul jol vagyok vagy van pasim. Nem is ertem akkor ma mert volt ez ilyen fontos.

a nagy nihilen átsejlik azért, h rossz vége lesz ennek és sztem csak a sokk miatt nem érzek semmit. a sokk az igazság miatt van rajtam. és ami arra enged következtetni, h baj lesz, az egy hasonlóan fésült frufru (!) láttán feltörő sírásvágy, meg egy testalkatra első pillanatra hasonlító férfi feltűnésekor érzett gyomorösszeugrással járó szívroham.

én nem is tudom volt-e valaha ilyen, hogy az agyam konkrétan letilt a gondolkodásról. néha bevillannak képek, de azonnal függöny és nem engedi tovább burjánzani a bevillanást, hanem sötétség és vmi másra koncentrál. nagyon durva.

Egyebkent nagy konnyebbseg ez az allapot most es kivancsian varom mi jon utana es mikor.

Az van ma, h eleg nIhil, ami bennem uralkodik tegnap ota. Meg is vagyok lepve. Eloszor gondolkodni akartam, h miert lehet pontosan, de nem ment, meg este veletlen egy meditaciot leiro oldalra kerultem, ahol azt irtak, h csak engedjem at magamon a dolgokat es figyeljem ahogy magatol jonnek-mennek az erzelmi hullamok. Es mivel pont csak erre  vagyok kepes, ezt is csinalom. Nezegetem a nihilt es csodalkozom, h ez most honnan.  Nyilvan koze van az alszakitashoz, de hogy. Nem ilyen erzelmekre szsmitottam magamtol.

hívott amúgy ma, ahogy ígérte. nem nagyon tudtam mit mondani, csak dünnyögni. vagyis mondandóm lett volna, csak igazából nem tudom hányadán állunk és nem tudtam úgy csivitelni, ahogy azt ő elvárta volna. magamban arra jutottam, h azért csinálta, amiket csinált tegnap, amikre még mindig szinte idegenkedve gondolok, mert nem merte vállalni, h miatta legyen vége. pedig vissza nem térő szuper alkalom lett volna lezárnia. aztán mikor beszéltünk, akkor kérdeztem annyit, h és miket gondolt tegnap, miután elment tőlem, mire mondta, h nem gondolt semmire, nem volt min gondolkodnia, csak nagyon sajnált engem, hogy mennyire szomorú voltam. tényleg szeretném tudni az igazi gondolatait. vagy ha azok nincsenek, vhogy bele kéne látnom, h miért viselkedett úgy, ahogy. biztos le van ez írva vmi pszicho könyvben. tapasztalatom így ilyennel pont egyszerűen nincs. én magam egy drámakirálynő vagyok, be kell vallanom, de ilyen előadást még én sem csináltam soha. soknak éreztem volna. vagy legalábbis zavarosnak. szerintem ő ezt úgy csinálta amúgy, h tényleg nincs tudatában az egésznek. esküszöm igazán érdekes is lehetne a dolog, ha nem lennék benne személyesen érintve. így inkább a zavaros jelző igaz rá.

annyira komolyan vettem ma magam, hogy szereztem be inulint, krómot, szelént, halolajat, meg tudom is én még mit. állítólag mindenki le tud fogyni, mindenki tudja szedni, amit előírtak neki, mindenki, csak én nem. a gyógyszert ugyan most nem fogom magamtól elkezdeni szedni, de az étkezést tényleg be fogom tartani és beszedem ezeket az izéket is. még a mérlegre is ráálltam, hogy szembesüljek a borzalommal. 2 kilóval több vagyok az eddig legeslegdagadtabb formámnál is. nincsenek szavaim.

a kurva bizsergésre meg vettem lizint. ezt nem tudnám megmagyarázni, mert nem tudom mi bizsereg, de csak nem árt akkor sem, ha nem a rettegett szarról van szó.

éreztem magamban most némi erőt. ennek megfelelően azonnal diétázom, ch-t számolok, főzök magamnak, hétfőn, ha megszakadok is elmegyek sportolni, ja és rászántam magam a himalája sós fürdőzésre is. ezen az energiahullámon lovagolva nekiláttam dolgozni is. nagyon későn, de mindegy, gondoltam csak azért is megcsinálom, koncentrálok, jó lesz, nincs nyafogás. aha. az utolsó mozdulatnál szúrtam el kb 4 órányi munkám. négy órányit! próbáltam menteni, ami menthető, kotortam ész vesztve a mosogatóban, a vízzel higított tökfőzelékes lábasokban, közben többször szívrohamot kaptam, de azért igyekeztem a lehető legtöbbet megmenteni. vízből a nem víz állót, hát kivagyok. most a radiátorn szárad, de sajnos nem vagyok benne biztos, hogy használható marad a végeredmény. a nagy ijedelemre megettem egy almás-burgonyás bébiételt, aminek a ch tartalmát még csak elrendezném magamban, de az, h marja (vagy mit csinál) a torkom, az felbosszant. éreztem, h más az állaga és az íze, mint szokott és hát azt hiszem került bele vmi, amire allergiás vagyok. eddig sose volt semmi bajom tőle, most meg terjed a fülem felé a fura égő érzés a torkomból. mit tudnak csinálni a termékekkel, mit? mindig, de mindig elbasznak mindent, amit vmiért meg akarnak újítani. azt se értem minek megújítani egy bevált terméket. találjanak ki újat, de a régieket hagyják ahogy van. na és akkor itt dühöngök amiatt is, hoyg átrendezték a tescot. mifasznak?! soha nem értem ezt az áruház átrendezést, tudom miért csinálják, de sztem nem működik a taktika. nem is értem, komolyan. nem találok semmit és nem az van, h míg keresem, ami kell, addig hoppá-hoppá észreveszek olyan termékeket, amiket eddig nem, most meg az utamba kerülnek és akkor veszek is, hanem az van, h kurva ideges leszek és otthagyok mindent és átmegyek az inetrsaprba, ami egyelőre nem rendeződött át. biztos eljön az ő ideje is, mert a dm-et is átrendezték nemrég és hát meg is gyűlöltem azonnal, pedig addig szerettem. képtelen vagyok megjegyezni mit hova tettek és teljesen ésszerűtlen az egész, így onnan is átmegyek inkább az inetrsparba az első 2 perces sorok közti bolyongás után. ez van. asszem mindent szidtam, mehetek.

hm. hogy is mondjam. nem tudom mi történt a nagy szakítás estéjén. komolyan nem tudom. megijedt, vagy én nem is értem mi lelte. szó nincs arról, hogy most akkor elvenne, de elveszíteni se bír. gondolom. de mondom, nem értem. nem is tudom hogy lehet leírni, ami történt. a tényszerűséget nem érzem idevalónak, másképp meg hogy? na mindegy, legyenek a tények, még ha abszolút szürreálisak is. miután közöltem, h jobb, ha tudja, h ezt az egészet én szakításnak élem meg és nem igazán gondolom, h működne az ő verziója, miszerint ugyanúgy megy minden tovább leszámítva a szexet, elkezdett udvarolni / ostromolni, nem tudom melyik a jó szó. egyik se igazán. puszilgatva voltam nagyon, simogatva, dícsérgetve, kényeztetve, fogta a kezem, ami abszolút nem jellemző (azt én egy következő lépcsőnek veszem, azért nem szoktam forszírozni, csak vágyom rá), belém bújt szinte. most se értem. elmondtam újra, h sajnos mindenféle ígéretemnek ellentmondva én vele szeretnék lenni és nem nagyon sikerül felérnem ésszel, h ez miért nem lehetséges. ennyit bírtam mondani. egész nap annyit beszéltem vele a fejemben, h estére nem maradt semmi mondanivalóm. fura volt, mert azt hittem akár reggelig is kitartana a mondandóm. ami rossz, h most sincs válasz. mármint van, méghozzá a számomra nem kedvező nyilván, de mégis megint elbizonytalanított, van vmi kis kapu, amin úgy érzem, h elvileg bármikor kisétálhat. vagy nem. jaj. biztosított róla, h mindenképp hív holnap, hétfőn pedig jön. jöhet? a probléma, h én így nemet mondani nem tudok, illetve akarok (gondolom), tehát jöhet, csak így meg megint mi lesz. ennyi. nem tudok többet mit szólni. remélem holnapra kitisztul vmi az agyamban.

hosszú idő óta először ma voltam képes reggel 7-nél tovább aludni. nagyon rám fért. sajnos az ébresztő 9-kor szólt és onnantól csak szenvedtem. jó lett volna magamtól kelni, amikor jól esik. azóta is takarítok. letöröltem az ágy melletti tükör falvédőről a hétfő nyomait. oda a háta lenyomatának, az én vádlimnak, mindennek. áthúztam az ágyat is. a lepedőt szelektáltam is. utáltam már nagyon, nagy az ágyra, folyton csak rángatni kell, ideje menni. a kedvenc ágyneműm húztam fel. előtte kivasaltam. hiába küzdöttem ellene, ma győzött a vasaló. nem akarok vasalni, főleg nem ágyneműt, de olyan fos ez az anyag, hogy el nem mondhatom. itt kérdezném meg, hogy ha az van a címkéjére írva, hogy ne centrizzem, akkor hogy lesz nem csupa víz? így is a legalacsonyabb fordulatszámot használom. ennél lejjebb hova mehetnék? aztán levittem egy adag kacatot a pincébe. van még egy nagy ikeás zacskó a hajléktalanoknak, egy a húgomnak, egy anyuéknak. mondom, semmi nem maradt a lakásban, csak én, meg a bánatom. egyébként hálás vagyok a jó időért, csak amiatt voltam képes felkelni. nem mintha tudnék gondolkodni, de az az érzésem, hogy tényleg a hirtelenkedésem miatt lett pont most ez. nem hibáztatom magam, félreértés ne legyen, csak nem most kellett volna ennek megtörténnie. olyan rég várok, meg várok, meg várok, mert hittem egy szebb fordulatban, erre tessék, tegnap bekattanok. mondom, semmit se szúrtam el, ez nem erről szól, talán csak nem voltam magamnál egy fél pillanatra. most, h száműztem a képeit és csak gondolni tudok rá, hát szörnyű. annyira tetszik, annyira helyes, és azt is írnám, hogy annyira szép, de nem tudom azt szokták-e pasikra. vajon mikor esik le tényleg, h mi történt. mert még inkább érzek tompaságot, mint éles felismerést.

Ures a lakas, mintha epp kikoltozott volna vki. A szekrenyem szornyu belulrol. Nincs benne semmi. Mint kiderult 12 farnerem volt. Honnan? Sose veszek es ahogy mondtam, egyet hordok. Azert kulon erdekes, mert nemreg szelektaltam, szoval passz honnan kerult ide ez a sok nadrag. 8-at kidobtam, most mar csak 3 nyomaszt, h nem hordom.

Mostanra nsgyon sajnalom magam. Nem tudom mit mondjak holnap. Sirok. Letakaritottam a furdoben a csapot, mosdot es kornyeket. Annyira szeretnek vele lenni. Elkepzelni se tudom, h ez nem igy lesz. Elobb iszonyu szomoru lettem, mikor a trlefonom nezegetve nem talaltam a kepeit. A trlefont is meggyuloltem hirtelen. Sose latom mar a kedvenc kepem tola, mikor hiv. Hogy tudnanak jora forfulni a dolgok?

Es elment megint a net. Marhara kivagyok, h havonta egyszer minimum szarakszik. Hat bakker. Most 3g irok.

ja és még annyi, hogy tényleg sose lehet tudni mikor lesz baj. már úgy értve, hogy mondjuk amikor épp nem aggódom különösebben semmin, nyugodt és jókedvű vagyok, na akkor. nem akkor, amikor eleve hülye vagyok és idegbeteg és akkor mondjuk bevonzom. nem. tehát ez a bevonzás tök hülyeség, csak  mondom. az elmúlt napokban annyi pozitív gondolatom volt, mint már rég. jó részét persze "meditáció" alatt haluztam, és az hatott ki napközben, de akkor is. meg ma takarítás közben (mert napközben is takarítottam, csak akkor még jókedvemben) találtam két általam készített könyvet, amit meg akartam neki mutatni és előre büszke voltam magamra, h majd biztos csak pislog milyen ügyes vagyok. és van egy könyv rólam, az meg vicces és már láttam magam előtt, ahogy röhögünk a babaképeimen, hogy milyen hurkás volt a hasam és aztán meg nagyobb koromban béna a hajam és mennyire hülye voltam már, hogy miknek be nem öltöztem és jé, itt egy érettségizős kép és tényleg így néztem ki, mit se változtam azóta (gimnáziumban egy osztályba jártunk, onnan ismerjük egymást). de ebből sem lesz már semmi. és nem vagyok egy képkirakosgatós fajta, de a hevenyészett, tintasugaras nyomtatóval igénytelenül kinyomtatott mindenféle kiskori képeim rendeztem a parafatáblán, meg méltó keretet kapott a nagyszüleim képe is, és még egy szilikon szívet is tettem rá, nagyon szép. ezeket sem fogja már érdemben megnézni. ja és a parafatáblán, ahol közel 10 éve gyűlik a mindenféle és ma szelektáltam őket, tőle is találtam egy írást 2006-ból, miszerint klassz a lakás és jó volt nálam. ez is ott díszeleg most, mert meg akartam mutatni neki, szedjem-e le azonnal.

mellesleg a rettegett hivatalban is jártam, ahol semmi rettegni való nem volt végül. nincsenek illúzióim, tehát akár még jöhet bármi, de most nincs para és engem már ez is megnyugtat.

gyorsan írom minden kételyem, amíg épp itt vannak. szóval honnan fogok új pasit keríteni? nagyon nem vagyok jó benne és, h magamat ismételjem, csak őt szeretném. viszont, ha nem lehet, szünet nélkül szeretnék vkit, mert nekem halálosan elegem van az egyes pasik kiheverésére fordított időből és szomorúságból. azt tekintem normálisnak, h ki kell heverni őket, ami igen, időbe és szomorkodásba telik, de most ezt mégsem akarom. elegem van. vki terelje el a figyelmem. vagy adja nekem őt :(

ja és nézhetek újra új emberek után, mert ő volt a legfontosabb, és hát ezután nyilván nem találkozhatunk. legalábbis annyit, és nem fogunk naponta beszélni sem. egy másik bnőm, akivel kísértetiesen egyszerre csinálnak dolgokat, szintén épp eltávolodik, vagy én tőle, nem tudom, de lazult kettőnk közt a kapocs. a másik bnőm beszámíthatatlan, a harmadiknak pedig nem beszélhetek róla, bár egyébiránt nagyon örülök, h van és szeretnék is támaszkodni rá. ennyi. na de ahhoz, h ne őrüljek meg, új dolgokat kell csinálnom, új emberekkel kell ismerkednem. gondolom. pedig én csak őt szeretném.

amúgy meg bánom a hétfői elsőt. kurvára idegesít, h megtettem. pont  most. pont így. és a bennem lévő vacak érzéseket sincs már kivel megbeszélnem. ójaj.

és nem a felesége miatt van egyébként lelkiismeret furdalása.

rosszul vagyok.

azért kíváncsi lennék, mik játszódtak le benne az elmúlt fél évben. a folytonos hezitálást, kínlódást láttam. az elhatározást is tudtam, h otthon akarja megjavítani a dolgokat, mégis rossz szembesülni vele, hogy így is lett. mellettem kibekkelve ezt a nehéz időszakot. tipikus, tudom, de akkor is.

egyébként az igazság az, hogy ilyen jellegű beszélgetés többször is volt már köztünk. mármint h ő ezt tovább nem csinálhatja, mert lelkiismeret furdalása van, és a feddhetetlen életvitel ugye és muszáj megpróbálnia türtőztetnie magát, de aztán mindig máshogy lett. ezért mondom, hogy ha nem kezdek el drámai hangon erőszakoskodni a telefonban, akkor valószínű nem így alakulnak a dolgok. persze az csak elodázás lett volna, de mivel én egy ideje eleve arra játszom, nem értem mi ütött belém. mondjuk lehet, h a mai beszélgetése miatt a nagyra becsült emberrel komolyabbá tette volna az elhatározását, de nem biztos. eddig is voltak olyan dolgai, amik csak utóbb estek le, h nem jött fel pár napig, nehogy lefeküdjünk, és igyekezett nyilvános helyre szervezni a találkozókat, hogy esélyünk se legyen. később rájöttem, h ezt csinálja, rákérdeztem és mondta is, h igen, ez van a háttérben.

ezzel igaziból nem akarok semmit mondani, csak leírtam.

kidobott. azt hiszem. ő ezt a megfogalmazást visszautasítja, de én meg ezt bírom csak használni. mivel a lényegen nem változtat, nem teljesen mindegy? max az ő szempontjából lényeges, hogy ne hangozzon ilyen brutálisan. furán lett felvezetve és lehet, hogy ha nem kérdezek rá, akkor most nem is lesz semmi végzetes, hanem újra csak elhúzódik a dolog, vagy nem tudom. röhörészett egy sort erőltetetten, h mért nem hívott vissza tegnap. az sms írás elmaradására is volt vmi magyarázata, ami nekem már a nonszensz kategória volt, de ezt most csak azért írom le, h le legyen, tök lényegtelen. aztán kezdte mesélni, mit csinált ma és h mért hív későn. és h beszélgetett ma egy általa nagyra becsült emberrel (jó lenne pontosan leírni mifélével, de ennyi titok mégis muszáj, mert annyira csak nem lehet ez itt nyitott könyv, még ha érthetetlen is lesz tőle minden), aki óva intette, h mindenképp feddhetetlen életet éljen, különben megnehezítheti a saját dolgát. és végül is ennyi. sztem ez volt az utolsó lökés abba az irányba, ami tőlem el. nem tudom mit gondoljak. nem érzek semmit. üresség van bennem. elvileg holnap megbeszéljük, de mivel soha semmi nincs úgy, ahogy azt ide leírom, hát fogalmam nincs mi lesz és mikor beszélünk. meg hát miről. el fogja ismételni ugyanazt, amit kierőszakoltam ma a telefonban. egészen elképesztő egyébként, hogy részéről a dolog a továbbiakban úgy fog működni, hogy minden megy tovább, ahogy eddig, csak ritkábban találkozunk és nem szexelünk. mit lehet erre mondani? komolyan kérdezem. nem normális. ezt meg komolyan mondom.

nem tudok még sírni sem. jó lenne, ha holnap tudnék. hazajöttem és mint az eszelős, nekiláttam a lakás további ganézásának. a szisztematikus takarítás, szelektálás hetek óta megy, most jutottam a hálóig és a fürdő, wc takarítás meg újra esedékes lenne épp. tehát van hol levezetnem a feszültséget. eddig kipakoltam az előszoba szekrényt, ahol a pasik szoktak lakni. most már felesleges, de milyen jó lett volna, ha  ő költözik bele nemsokára. rendeztem a fiókokat is, azokat is hiába. üresen várnak vkit. a ruhásszekrényemből kihajigáltam a fele ruhát, mert nem jönnek rám, meg már utálom is őket. így most már 99%-ban csak fekete ruhám van. szívderítő. épp a nadrágoknak kezdtem, mikor hívott a húgom. igaziból a nadrágokkal nem is értem mit vacakolok. mivel egyetlen egyet hordok, nyugodt szívvel kihajíthatnám mindet válogatás nélkül. úgyse jön rám abból se egy se. kár az időt vesztegetni. aztán jönnek a fehérneműk és kész.

mivel extrém fáradt vagyok, gondolom takarítani már nem fogok különösebben. annyira sokkot kaptam amúgy is, hogy igaziból még csak dühös se vagyok, csak néha kezdek majdnem sírni, de abbamarad végül. a takarítást azokra az időkre tartogatom inkább, amikor már eszement mérges leszek és nem lesz hol levezetnem a feszültséget.

felháborít és hányingerem lesz, ha arra gondolok, hogy ezt az egészet a nője megúszta egy pár viharos hónappal. már hogy a köztük lévő borzadvány kapcsolat mégis helyrehozható annyira, hogy tovább éljen, úgy képzelem, hogy élnek továbbra is a sötét panelban, külön szobában aludva, örökre boldogtalanul és általa küzdve a kb elviselhető hangulatért.

időközben, az írást megszakítva kitöröltem a képeit a telefonomból és a laptop legeldugottabb mappájába száműztem őket. azt a sok gyönyörű képet, amin annyira tetszik,hogy megőrülök és amiket annyit nézegettem és álmodoztam, hogy milyen jó lesz nekem vele egy szép napon. tulképp én azt hiszem még most is valahol, hogy mi egymással leszünk majd, lesz három gyerekünk, két fiú, egy lány és nagyon boldogan élünk a világ végéig. ezt hiszem. ezzel hülyítem magam. tudom, h nem vagyok normális és nagyon rosszul vagyok már előre, h hogy fogom viselni ezt az egészet, ha eljut az agyamig, mi is történt. itt a tél, a hideg, a sötét, jön a névnapom, a szülinapom, a többi hülye ünnepről nem is beszélve. a névnapomra azt kértem, h aludjon nálam. megígérte. mint ahogy pár más dolgot is, amikből ugyanúgy nem lesz semmi, mint az itt alvásból. nagyon, nagyon szomorú vagyok.

vettem neki ma vmit. vagyis kettőnknek. egy képregény könyvet. a második pun háború pornó változata. egész extrém és pont hozzá illett volna minden szempontból. hezitáltam egyébként, hoyg megvegyem-e, mert mindig rosszul sül el, ha én pasinak veszek vmit. általában lelépnek. mivel úgy döntöttem, h ez egy irreális félelem,  és ideje megszabadulnom tőle, megvettem. jobb lett volna a megérzéseimre hallgatni és nem megvenni. szuper. és vettem még 3 másik, nagyon cuki dolgot is, de erről inkább kussolok, mert a végén kiderül, h tényleg nem vagyok normális.

van rtl2-m. most jártam utána, hogy mit hogy. azt mondjuk nem értem mi szükség rá, de mindegy, van és kész.

bementem ma a hivatalba, mert van némi probléma az egyik kártyámmal. azt hittem majd mondanak egy összeget, lehetőleg olyat, amire megkönnyebbülve felsóhajtok, kifizetem és minden megy tovább rendesen. na nem ez történt. elküldtek egy szigorúbb hivatalba, ahova elvileg hat lóval se. gyakorlatilag meg sztem holnap bemerészkedem és azt se tudom mi a legrosszabb, amire készülhetek. hát basszákmeg.

nem tudom egyébként mi akadályozhatta meg a a hívásomban, de én, minimum küldtem volna egy sms-t. az ilyesmit sose értem. mondjuk nagyon rég nem történt ilyen, ezért is vagyok meglepve. sőt, van egy nagyon rossz érzésem is, ami remélem, hogy tényleg az a kategória, ami csak az én zavaros fejemben merül fel.

egyébként jfr tegnapra. megtettem, és nem volt benne semmi extra. azóta viszont nem szeretek rá gondolni. érdekes érzés. múljon már el.

ööö, az mért történt, hogy majd hívlak, mikor végzek és még nem hívott? (nem is fog)

és most elmegyek "meditálni" megint. ittam bort, remélem ez javít majd a fantáziámon és szuper jövőt sikerül kerekítenem. azt pedig beteljesítenem. viszlát.

ma már leírni sincs kedvem azt a sok cifraságot, amit összehordtunk. kezdem én is nonszensznek érezni és fogalmam nincs mi a valóság. kár, hogy nem lehet titkos bejegyzéseket írni. nem vázlatot, mert az hülyeség, hanem titkosat. mindegy. szóval még ma is nagyon rá kellett kérdeznem arra a szombati félmondatra, ami arra engedett következtetni, hogy neki időközben otthon megjavulni látszanak a dolgok és hát kösz. alapvetően úgy volt, hogy nem találkozunk, de végül mégis együtt ebédeltünk. mármint ő, mert én nem voltam éhes. így legalább vég nélkül kérdezgethettem. persze akárhogy igyekszem, sose tudom felidézni ezeket a beszélgetéseket, de olyanok voltak kb, hogy (jajminekeztnekemleírni) döntenie kellett, hogy megpróbálja helyre hozni a házasságát, vagy szétmennek és hát nyilván megpróbálta. ezt mondjuk tudtam. a nő most normálisabb ki tudja miért. vagy mert megérzett vmit, vagy mert felfogta a neki mondottakat, vagy mert beletörődött a sorsába. nem tudni. ezáltal a gyerek is normálisabb. sokkal. és ennek örül. megértem. hoyg nekem ehhez mi közöm, azt nem lehet tudni. sajnos az ilyen kikacsintgatós történeteknek sokszor hozadéka, hogy otthon javul a helyzet. már az én szempontomból sajnos. egyébként azt hiszem, hogy nagy valószínűséggel nélkülem is ez zajlana, max annyival lenne kevesebb, hogy a nőnek nem lett volna mit megérezni és ha ettől lett mondjuk normálisabb, akkor ez a segítség nem lett volna. mindegy is. aztán feltettem egy csomó hülye kérdést, amiket sose mertem, mert nem lehet rájuk őszintén és/vagy normálisan válaszolni. ezek nem is az én kérdéseim, hanem az övéi irányomba, csak már meguntam, hogy én sose kérdezek vissza. amúgy magamat védendő nem szoktam visszakérdezni. én neki mindig pozitív dolgokat válaszolok. egyrészt mert csak, másrészt mert az az igazság, harmadrészt ezekre a kérdésekre mit lehet mást válaszolni, mint hogy igen, igen, igen. nekem legalábbis. neki viszont más a helyzete és hiába kérdezgettem és hiába válaszolgatott, nem tudok mit kezdeni a válaszaival. minden esetre kiderült, hogy mindkettőnket jobban szeret az elsőnél, ami már - már érthetetlen, mert azt hitte, hogy annál jobban nem lehet szeretni senkit. minket pedig egyformán. jézusom, na ne. de értem, nem is veszem magamra. mi mást mondhatna. meg az ő szeretete eleve furcsa, mert több összetevője van, mint mondjuk az én szeretetemnek. úgyhoyg nehéz és bonyolult dolog, ezért nem is akartam soha belemenni ezekbe. és ezért nem érdekelnek a válaszok se különösebben. aztán ültünk a kocsijában és még tovább beszélgettünk. mármint a még további kérdéseimre érkeztek a további értelmezhetetlen válaszok, miszerint igen lehet, hogy én vagyok neki a nagy ő, és ezt még csak kb se tudom idézni, de lehet, hoyg ő lesz a férjem, de lehet, h nem (ezt még leírnom is tök badarság, de mindegy. nonszensz, mi mást mondhatnék. tudom, hogy csak azért beszél összevissza, mert nehéz egyenesnek lenni. mármint ezt gondolom). és majd vesz nekem egy polot vagy golfot, a seat meg az övé lesz. és akkor ha máshol nem, hát itt mindenképp vegyük észre, hogy mennyire volt komoly a beszélgetés bármelyik része is. aztán bár semmi ideje nem volt, feljött, aminek nagyon örültem. hétfőn ráadásul. sztem ilyen még nem is történt. nagyon hiányzott már. nem mondom, h meg vagyok gyógyulva, de engem már nem érdekel. majd szerdán lépek ez ügyben, ha akkor még aktuális. most sajnos úgy érzem, hogy az. ja és szerinte mi egyformák vagyunk. most a kapcsolatokban való kitartásunkra értette ezt. nagyon örülök neki, hogy pont ebben. elmeséltem, hoyg az én őrült és végletes kitartásaim eddig mindig rosszul sültek el és vannak határok, ameddig tényleg ki kell tartani, de nem minden áron és minden rossz ellenére. persze ezt a határt megtalálni szinte lehetetlen, legalábbis nekem.

sajnos további kérdések feszítenek, amiket elvileg holnap mindenképp meg akarnék tudni, gyakorlatilag  meg ma annyi választ hallottam, hoyg egy ideig mégsem érdekel semmi inkább. azt hiszem.

nagyon rég tervezem, de mindig meghiúsult a pirított tésztás akcióm. na ma éjjel úgy éreztem, tényleg itt az idő, hogy megcsináljam. főleg, hogy pont ma néztem végig a kínaiban, hogyan csinálják pontosan. a történetet itt rövidre is zárom: nem sikerült. csak egy dög sós, ízetlen izé lett. a szójaszósz egyáltalán nem olyan, mint náluk. miért?

és akkor megint, hogy meditáljak. hát de basszus, ha egyszer nem tudok. minden esetre üldögéltem ma egy órát csukott szemmel, hasi légzést erőltetve és közben arról fantáziáltam, hogy mi hogy lesz. ez ér? ez meditálás? nem hiszem. ha mégis érne és teremteni is tudnék a gondolataimmal, akkor nagyon szeretnénk egymást és összeházasodnánk, ráadásul kétféleképp. templomban a kedvéért és lufit eregetve egy szép kertben az én kedvemért. hálát mondanék a szüleimnek, amiért összehoztak és felneveltek, meg szerettek annak ellenére, amilyen vagyok. és kapnánk egy kocsit a családi mámmától, meg pár napnyi nászutazást és mindenki nagyon boldog és elégedett lenne, legfőképp én és nem bírnám abbahagyni a szeretgetését és madarat is lehetne fogatni velem, amiért együtt lehetünk. aztán itt laknánk nálam és kb egy év múlva születne egy kisbabánk. a neme mindegy. esetleg ikrek lennének. jól kijönnék az ő gyerekeivel is és boldog nagy családként élnénk. örökre.

vagy csak álmodik a nyomor. hehe.

egy szombati, telefonban elhangzott félmondat miatt tiszta feszült vagyok megint, csak hogy ne teljen el hétvége nyugodtan. holnap persze azonnal meg szeretném tudni a teljes történetet, ami valószínűleg nagyon fog fájni, de ezzel a félmondattal sem tudok nyugodtan együtt élni. gyenge vagyok mostanában megint. ha további szenvedésre vagyok kárhoztatva, akkor meg meg se tudom holnap, csak majd egyszer valamikor de ettől a verziótól már most kivagyok, úgyhogy biztos erőszakoskodnék is, csak hogy ne kelljen tovább várnom. sok ez nekem így is, úgy is.

annyi minden nem íródik le. pedig le szeretnék jegyezni mindent, hogy majd egyszer messziről is lássam ezt a hullámvasutat. a fent és lent most már abszolút a mindennapjaim része, ugyanis semmi nincs rendben körülöttem. elég csak rágondolnom akár a pasi, akár a pénz ügyeimre és máris repülök. a pénz miatt meredeken le, a pasi ügyek miatt hol fel, hol le. és ott van még ugye az is, hoyg nem érzem jól magam a bőrömben, de képtelen vagyok bármit is tenni akaratgyengeségből kifolyólag. a pénzbeli problémáim most 99%-ban háttérbe vannak szorulva a pasi téma miatt. ettől persze még nem tűnik el, csak legalább nem nyomaszt csontig hatolóan minden egyes pillanatban, hanem szépen alattomosan hátulról jőve. gondolom ennek is meglesz a böjtje. a pasis nyomorom viszont él, virul, tombol és nem akar megoldódni. annyira nem tudom hányadán állok, hogy az már rémisztő. fogalmam nincs mit kéne tennem. hát miből vagyok én? nyilván kívülállóként nagyon okos lennék és osztanám az észt magamnak, hogy hát azonnal ott kell hagyni és újat keresni. nem ácsingózhatok egy nős, válni nem különösebben szándékozó pasi után. tiszta sor. különben is, soha nem akartam elvált, gyerekes pasit, akkor most mit kapkodok pont egy ilyen után. de mivel nem kívülálló vagyok, ez az a lehetőség, amit elképzelni se tudok. innentől kezdve meg passz. vajon örök életemre hülye maradok? akinek nincs egy csepp normális esze se?